2023. június 14. szerda

jún. 14
6:51
Hiába állt el az eső, csak nem akar igazi strandidő lenni (BorsOnline)
Még mindig várnunk kell a nyári ruhák visszahúzásával.
jún. 14
6:51
Sokat segíthetnek a virtuális asszisztensek (MMonline)
Alapjaiban alakítja át a munkahelyeket a mesterséges intelligencia a Microsoft idei Work Trend Index kutatása szerint. Az AI nem veszi el az emberek munkáját, hanem felszabadítja őket a magasabb hozzáadott értékű tevékenységekre. Az elmúlt évek technológiai fejlődése gördülékenyebbé tette a kommunikációt, közben azonban az erre fordított idő és a m
jún. 14
6:51
Demkó Attila: Kifejezetten erős, elit ukrán dandár futott bele az oroszok csapdájába (Mandiner)
Győzelmi kényszerben most Ukrajna van.
jún. 14
6:53
Több mint kétezer politikus vesz részt Silvio Berlusconi búcsúztatásán (Mandiner)
Szerdára országos gyásznapot hirdettek meg, a római kormány, parlament a következő napokra felfüggesztette munkáját, de több baloldali polgármester megtagadta a nemzeti zászló félárbocra eresztését.
jún. 14
6:57
Útinform: ezeket az utakat érdemes elkerülni szerda reggel (Blikk)
Többnyire felújítási munkálatok nehezítik az autósok közlekedését szerda reggel.
jún. 14
6:57
Drasztikusan drágul a nyelvvizsga – itt vannak az árak (Infostart)
A vizsgázók száma zuhan, közben a vizsgadíjak viszont csaknem 50 százalékkal emelkedtek, és 50 ezer forint alatt már alig lehet megúszni.
jún. 14
6:57
Így védd meg a paradicsomot a támadásoktól! (Agroinform)
A paradicsomra számtalan veszély leselkedik. Ismerd meg őket, és tegyél ellenük minél előbb!
jún. 14
6:57
Az ABB bejelentette a müncheni székhelyű Eve Systems GmbH felvásárlását (Márkamonitor)
Az  Európában és az Egyesült Államokban működő Eve Systems vezető szerepet vívott ki az okosotthon-termékek piaci szegmensben. A tranzakciónak köszönhetően az Abb vezető szerepre tesz szert az új, interoperabilitási (átjárhatósági) szabvány és vezeték nélküli csatlakozási technológia, azaz a „Matter and Thread” szabványon és protokollon alapuló oko
jún. 14
6:57
Hét hetes csúcsról fordult le a kukorica ára (Agrofórum)
Alapvetően a vevők domináltak a terménypiacokon a keddi kereskedési napon, de a kukorica kurzusa Amerikában és Európában is csökkent. Chicagóban a búza 0,4 százalékkal, a szójabab 2 százalékkal, a repce pedig 0,5 százalékkal drágult, miközben a kukorica értéke 0,9 százalékkal csökkent. Európában a malmi búza, a repce és a takarmánybúza kurzusa is p
jún. 14
6:57
A halál torkából Nyíregyházára vezetett a sztárbiciklis első útja, a Netflixnek dollármilliókat ért a sztori (Promotions)
A Netflix új sorozata a versenykerékpárosok világába vezet be, aminek első epizódjában egyből hazánk egyik gyönyörű városa kerül a középpontba.
jún. 14
6:57
Magyar Vöröskereszt: újra megnyílt a Digitális Felzárkóztatási Alap (Mínuszos)
Újra megnyílt a Digitális Felzárkóztatási Alap; kórházak, idősotthonok, gyermekotthonok és magánszemélyek is pályázhatnak informatikai eszközökre a június 30-i határidőig. A Magyar Vöröskereszt közleménye szerint a szociálisan rászorulók sokszor nem rendelkeznek az olyan, kapcsolattartáshoz, tanuláshoz, álláskereséshez, munkavégzéshez szükséges esz
jún. 14
6:57
Mindössze 24 óra alatt építették meg Legoból a Peugeot Le Mans modelljét (Magyar Hírlap)
Az építő csoport 12 tervezőből és mérnökből állt össze.
jún. 14
6:57
Három milliárd euró kínai beruházás érkezik Magyarországra (newtechnology.hu)
A Bloomberg értesülései szerint Magyarország 3 milliárd euró (3,3 milliárd dollár) kínai befektetésre számíthat az autóipari fejlesztések során. A beruházás tovább erősíti a közép-európai országot mint az elektromobilitásra való átállás regionális központját – mondta Szijjártó Péter külügyminiszter. A projektek német autógyártók magyarországi gyára
jún. 14
6:57
Home office? A magyar cégek szerint sehol nem jó, főleg nem otthon (Forbes)
Minden szomszédunk Magyarország előtt végzett a távmunkát és a virtuális megbeszélések számát vizsgáló Európai Uniós felmérésben.
jún. 14
6:57
Tudtad, hogy a neandervölgyi DNS alakítja még mindig sok mai ember biológiáját? (Helló Magyar)
Több tízezer évvel ezelőtti, archaikus emberekkel való kereszteződés hogyan alakítja még mindig sok mai ember biológiáját?
jún. 14
7:03
Magyarország területére lépett közel tízezer ismeretlen ember (Menedzsment Fórum)
Magyarország területére 2023. június 13-án 0 óra és 24 óra között az ukrán-magyar határszakaszon 5481 fő lépett be. A román-magyar határszakaszon belépők közül 4291 fő nyilatkozott úgy, hogy Ukrajnából érkezett.
jún. 14
7:03
Vihar előtti csend: ma még szép, napos idő várható (hirado.hu)
Gyenge lesz a légmozgás.
jún. 14
7:03
A zsákba varrt életek és a mitikus kulcs (Magyar Hírlap)
Új helyszínen folytatódik a Schmidt Éva emlékidő sorozat .
jún. 14
7:03
Ma sem lesz hiány változékony időjárásban (Magyar Nemzet)
Legalább fronthatás nem terheli a szervezetünket.
jún. 14
7:03
Újra nagypapa lesz Orbán Viktor (naphire.hu)
Állítólag ősszel fog megszületni a miniszterelnök hatodik unokája.
jún. 14
7:05
Nem csupán politikai, ideológiai a Trump elleni eljárás Tucker Carlson szerint (Magyar Nemzet)
A volt elnök ártatlannak vallotta magát.
jún. 14
7:09
Rossz hír jött a csokoládéról (Infostart)
A kedvelt édesség ára nem csak az infláció miatt szökik az égbe.
jún. 14
7:09
Mivel etessük a zebrapintyet? (Háziállat)
A zebrapinty táplálékának négy fő alkotóeleme van: magok, magkeverékek, zöldeleségek, lágyeleségek, ásványi anyagok.
jún. 14
7:09
Orbán Viktort elképesztő örömhír érte (SzMo)
Érkezik a miniszterelnök hatodik unokája, Sára lánya őszre várja harmadik gyermekét.
jún. 14
7:09
Március óta várja befogadó nyilatkozatát az új ukrán nagykövetjelölt Magyarországtól (Mandiner)
Sándor Fegyirnek, úgy tűnik, még várnia kell, ami a két ország kapcsolatát is mutathatja.
jún. 14
7:09
Lövés hangja rázta meg a Szentendrén élőket (Magyar Nemzet)
A honvédség arra figyelmeztet, érdemes elkerülni egy bizonyos helyet.
jún. 14
7:11
Szabó Tímea: Kövér nem engedi meg, hogy az ellenzék bárkit beléptessen a parlamentbe (Mandiner)
Ennyire magabiztos a kormány a bosszútörvény helyességével kapcsolatban.
jún. 14
7:13
Több mint háromszáz holttestet találtak egy kenyai szekta tömegsírjaiban (Mandiner)
Sajtóértesülések szerint több holttestnek eltávolították a szerveit, és eltemették azokat is, akik még lélegeztek.
jún. 14
7:15
Lélegeztetőgépre akarták tenni: nagy veszélybe került Bódi Csabi egészsége (Blikk)
Nagy és szomorú titkot árult el Bódi Csabi: a zenész elmondta, pár hónappal ezelőtt komoly veszélybe került az egészsége.
jún. 14
7:15
Több külterületi utat újítanak fel Gyulán (hirado.hu)
Görgényi Ernő (Fidesz-KDNP) elmondta, a forrást a Vidékfejlesztési Program (VP) keretéből nyerték el, 5 százalék önerőt kell tenni hozzá.
jún. 14
7:15
Silvio Berlusconi mai búcsúztatásán több mint kétezer politikus vesz részt (vg.hu)
Silvio Berlusconi ravatalát kedden a késő esti órákban zárták le a Milánó közeli Arcoréban.
jún. 14
7:15
Az amerikai külügyminiszter szerint a NATO szövetségesek közelgő csúcstalálkozója fontos mérföldkő lesz (Magyar Hírlap)
Ugyanakkor Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára azt hangoztatta, hogy a vilniusi csúcstalálkozón az elrettentő és védelmi képességek megerősítése mellett várhatóan egyetértésre jutnak majd Ukrajna támogatásának fenntartásáról, illetve fokozásáról.
jún. 14
7:15
Még a turistákat sem engedik be a parlamentbe pénteken, amikor a státusztörvényt tárgyalják (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
jún. 14
7:15
MÁV: Másfél milliárd forintba kerülhetett a májusban kisiklott tehervonat utáni helyreállítás (Telex)
Elkészült a Hajdúhadház és Újfehértó közötti szakasz bal vágánya, több száz méternyi sínt kellett újjáépíteni.
jún. 14
7:17
Brókerbotrány: több év börtön a Hungária Értékpapír Zrt. ügyében sikkasztás miatt (hirado.hu)
A Magyar Nemzeti Bank 2015 április 20-án visszavonta a társaság befektetési szolgáltatói tevékenységére vonatkozó engedélyét.
jún. 14
7:17
Fáradtan ébredt a forint (vg.hu)
.
jún. 14
7:21
Több mint kétezer politikus vesz részt Silvio Berlusconi búcsúztatásán (HírTV)
Silvio Berlusconi több évtizedes vállalkozói és politikai pályafutása eredménye, hogy a volt olasz kormányfő, a Hajrá Olaszország (FI) párt elnökének szerdai temetési szertartása tömegeseménynek ígérkezik, amelyre több mint kétezer politikai vezetőt várnak rendkívüli biztonsági készültség kíséretében a milánói székesegyházba.
jún. 14
7:21
Kulcsár Edina a kislányát is elvitte a Magyarország Szépe döntőjére, de hol volt G.w.M? (Metropol)
Az immár háromgyermekes anyuka büszkén pózolt a mindössze 1 hónapos kislányával, Amarával.
jún. 14
7:21
Ma helyezik örök nyugalomra Silvio Berlusconit, nagy a készültség Milánóban (ATV)
Tízezrek követhetik figyelemmel a volt olasz miniszterelnök búcsúztatását a milánói székesegyház előtt.
jún. 14
7:21
Két pici gyermek maradt árván a tragédiába fulladt esküvő után (Ripost)
Két öt éven aluli gyermeket hagytak hátra a szülők.
jún. 14
7:21
OTP: a makro játékos (vg.hu)
Miközben az Nyugat-Európai bankok alig emelkedek az elmúlt két hétben, addig a régiót megtalálták a befektetők. A régiós bankokat tömörítő Regional Banking Europe CEE index több mint kilenc százalékot emelkedett. Az OTP még ezen is túltett, hiszen 12,5 százalékkal értékelődött fel ezen idő alatt.
jún. 14
7:21
Napi horoszkóp: A Nyilas szabadságra, a Bak szerelemre vágyik - június 14. (Glamour)
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.
jún. 14
7:21
Nagy Alekosz: Megkaptam, hogy ótvarék vagyok (BorsOnline)
Nemzetközi sztár, vagyonőr, az Ázsia Expressz sztárja.
jún. 14
7:21
Napi horoszkóp 2023. június 14.: a Kos lehiggad, a Nyilas nem tűri a korlátokat (Life)
A Halak legyen óvatos, csak olyan ígéretet tegyen, amit nem lesz kellemetlen betartani! Napi horoszkóp következik a szerdai napra.
jún. 14
7:21
Öt tipp a fehérebb fogakért: hétköznapi dolgok, amelyekre biztosan nem is gondolt (Magyar Hírlap)
A zománc az évek során hajlamos elkopni, felfedve a fog belsejében lévő dentin sárgásabb színét.
jún. 14
7:21
Ártatlannak vallotta magát Trump a bíróságon (Mandiner)
A volt amerikai elnök ellen múlt héten emeltek vádat, mert minősített iratokat tárolt a floridai birtokán.
jún. 14
7:21
Lövöldözésre riadtak fel álmukból a szentendreiek: kiderült, mi történt (naphire.hu)
Bár rémisztő lehet fegyverek hangjára ébredni, ám szerencsére nem történt baj.
jún. 14
7:27
Mekkora jövedelem kell 20, 40 vagy 80 millió Ft lakáshitel felvételéhez? (Pénzcentrum)
Májushoz képest nem módosult júniusra a legkedvezőbb lakáshitelek kamatszintje, vagyis a Bankmonitor szakértői által vizsgált 20-80 millió forintos hitelösszegek esetén egyaránt 8,25 százalékról indulnak a kamatok. Éves szinten azonban még mindig jelentős drágulást láthatunk, hiszen 2022. elején még 6,95 százalékos volt a legkedvezőbb végig fix ajá
jún. 14
7:27
Az elhízás az agyban is visszafordíthatatlan következményeket okozhat (Igényesférfi.hu)
Egy új tanulmány szerint az elhízás károsíthatja az agy képességét arra vonatkozóan, hogy felismerje a jóllakottság érzését és elégedett legyen az étkezések alatt elfogyasztott zsírokkal, illetve cukrokkal.
jún. 14
7:27
„Kialakulóban lévő piac legnagyobb szereplőjét vásároltuk meg” (Márkamonitor)
A Startlap portfóliójába került az Akciós-Újság.hu, amelyet nemrég vásárolt meg a Central Médiacsoport.   Kategóriájának kiemelkedő szereplőjét vásárolta meg a Central Médiacsoport. Az Akciós-Újság.hu egyszerűen használható, folyamatosan frissülő katalógusa a legnagyobb áruházak szórólapjait gyűjti össze online felületen. A kiadvány egyszerre nyújt

Keresés