Nemrég érkezett a hír, miszerint a digitális jegybankpénz (CBDC) bevezetése érdekében a kolumbiai központi bank partnerségre lépett a Ripple blokkláncvállalattal.
Kórházba került egy kolumbiai rendőrtiszt, miután lenyelt egy köteg bankjegyet, amelyet éppen egy üzletembertől vett át, miután megzsarolta – írta a The Guardian brit napilap.
Ha Ön is itt bankol, jó, ha tud róla: a Magyar Nemzeti Bank 19 millió forint bírságot szabott ki a MagNet Bankra és 1 millió forintot a bank irányítása alatt álló MagNet Faktorra.
A mexikói teleregény sajátos Rómeó és Júlia történet, két család régóta tartó ellenségeskedésének drámai fordulatokkal teli krónikája. A Rosalinda című telenovella epizódjai hétfőtől péntekig az Izaura Tv-n láthatók 20.00-tól, ismétlés másnap 11.25-kor. A sorozat a Tv2 Play streamingoldalon is elérhető.
Az Aldi június 16. és 18. között a Gyerekszigeten várja, június 28. és július 1. között a Balaton Soundon, augusztus 9-től 15-ig pedig a Szigeten lesz jelen. Utóbbin az áruházlánc idén ismét pop-up bolttal jelenik meg, amely 500 négyzetméteres alapterületével a korábbi évek Sziget-üzleteihez képest mintegy 30%-kal nagyobb lesz - írja az áruházlánc.
Az Eurostat által közölt adatok szerint Európán belül Luxemburgban volt a legalacsonyabb az éves infláció május folyamán, mindössze 2 százalék. A magyar inflációs mutató ehhez képest a már megszokott legrosszabb eredményt hozta: 21,9 százalékot. Ez egyébként 0,4 százalékponttal magasabb adat, mint amit a Központi Statisztikai Hivatal közölt egy het
A hét utolsó napját is gyengén nyitotta a hazai fizetőeszköz, az euróval szembeni árfolyama dél körül a 374-es szint felett tanyázott. A hazai részvények felemásan mozognak, míg a Magyar Telekom és a Mol erősödik, addig az OTP és a Richter gyengül. Esik az olaj és a gáz ára, ellenben a nemesfémeké és a kriptoeszközöké emelkedik.
A magyar kormány elutasítja, hogy az Európai Bizottság még erőteljesebben beavatkozhasson a tagállamok költségvetésébe, mert az újabb kettős mércét jelentene - jelentette ki Varga Mihály az uniós pénzügyminiszterek tanácskozása (ECOFIN) előtt Luxemburgban. A magyar pénzügyminiszter hangsúlyozta: a tagországok költségvetését nemzeti érdekek mentén,
A digitális átállás jelenti a legnagyobb hajtóerőt a hazai vállalatok innovációs tevékenységében. A gépi tanulást használó alkalmazások egyre inkább megjelennek a termelésben és a vállalati háttérfolyamatokban is. „A cégek figyelme a digitális fejlesztésekre összpontosul, új termékekkel és szolgáltatásokkal nem most rukkolnak elő” – nyilatkozta Ném
Ahogyan az várható volt, az Aston Martin egy komolyabb fejlesztési csomaggal készült a Kanadai Nagydíjra. Az AMR23-on többek között egy új oldaldoboz, és egy kifinomultabb padlólemez, illetve motorborítás is feltűnt a csütörtöki nap folyamán. A silverstone-i istálló az idei szezon legnagyobb pozitív meglepetése. Lawrence Stroll számos neves szakemb
Tavaly óta jelentősen nőtt a pályakezdők bérigénye, a 18 és 25 év közöttiek ma már félmillió forint körüli fizetést szeretnének - közölte a Work Force munkaerőközvetítő pénteken az MTI-vel.
A GLAMOUR eredetileg egy interjú készítésére kért fel apámmal, de ilyen formában egyikünknek sem volt komfortos a dolog. Azt találtuk hát ki, hogy nyitunk egy doksit, és elkezdek agyalgatni azon, hogy a bátyámmal hogyan lettünk - vagy nem lettünk nevelve -, és ez hogy működött teljesen másképp, de ugyanolyan jól a két nagyon másmilyen gyerekkel.
Az amerikai Max Park 15 évesen lett először a Rubik-kocka kirakásának világbajnoka, legutóbbi elképesztő teljesítményével pedig bekerült a Guinness Rekordok Könyvébe.
A hétvégén kezdődik a IV. Tisza-tavi PET Kupa: a környezetvédelmi programon idén június 17. és 20. között Tiszafüredtől Tiszanána-Dinnyéshátig tisztul meg a vadvilág, 12 pillepalackokon lebegő hajó és kenus különítmény tisztítja a tó kijelölt szakaszát - közölte a Természetfilm.hu Egyesület, a PET Kupa szervezője az MTI-vel csütörtökön.
Az elmúlt évek történései, a háborús konfliktus, az infláció és az energiaválság kockázata világszerte történelmi léptékű következményekkel járt a gazdaságokban. Nincs ez másként Magyarországon sem - napról-napra újabb és újabb kihívásokkal kell a vállalkozásoknak szembenézniük. A válság kezelése, a gazdaság újraindítása, a vállalkozások védelme és
2023. június 15-én sikeresen lezárult az MVM Csoport hitelminősítésének éves felülvizsgálata a Fitch Ratings hitelminősítő ügynökségnél. Az MVM az energetikai piacokon tapasztalható kihívások mellett megtartotta a magyar szuverén adósságbesorolással megegyező, befektetési kategóriájú minősítését (BBB) és annak negatív kilátását is.
Finn pályákon zajlott a K&H SIM Liga powered by HUMDA rally szakágának negyedik futama, a DOBOZ Virtuális Finn Rally. Hatalmas ugratók, eszeveszett száguldás jellemezte a pályákat, ahogy a valóságban is. Érdekessége volt a versenynek, hogy a rendezők a híres Ouninpohja ledigitalizált pályáján rendezték a futam nagy részét, ezzel még közelebb hozva
Együttműködési megállapodást kötött a kormányzat és a magyar tulajdonú WHC Cégcsoport, Közép-Kelet-Európa meghatározó HR szolgáltatásokat nyújtó vállalata. A megállapodás értelmében a WHC a kormányzat partnereként részt vesz a foglalkoztatási helyzet javításában, a munkahelyek védelmében, valamint az új beruházások munkaerőigényének kiszolgálásában
Az Europol – az Európai Unió Szellemi Tulajdonvédelmi Hivatalának támogatása mellett – együttműködést kezdeményezett a hamisított ruházati termékek, lábbelik és kiegészítők illegális kereskedeleme ellen. A nemzetközi kötelezettségnek eleget téve a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) is csatlakozott a művelethez.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórházban a napokban új értekezési rendet vezettek be, ez több orvost meglepett. A kórház főigazgatója szerint beruházások zajlanak, emiatt több dolgon változtatnak.