Több tíz- vagy százezer potenciális foglalkoztatottat jelent a hátrányos helyzetű, illetve a roma munkavállalók köre. Bevonásuk az álláspiacra segíthet előteremteni a gazdasági növekedéshez szükséges 4-500 ezer főt.
A német gazdaság ugyani zsugorodik az idén, az infláció pedig 2 százalék felett marad legalább 2025-ig - áll a német szövetségi jegybank, a Bundesbank pénteken ismertetett friss, fél éves előrejelzésében.
A Bölcsészettudományi Kutatóközpont (Btk) munkatársai mindent összeszedtek Petőfi Sándor születésének 200. évfordulójára és több interaktív térképen helyezték el. A Btk Katt(anj) a tudományra! honlapján nagyítható, többféle módon szűrhető térképeken tekinthetők meg a költő versei azok keletkezési helye szerint, valamint a Petőfiről elnevezett helyn
A magyar kormány elutasítja, hogy az Európai Bizottság még erőteljesebben beavatkozhasson a tagállamok költségvetésébe, mert az újabb kettős mércét jelentene - jelentette ki Varga Mihály az uniós pénzügyminiszterek tanácskozása (ECOFIN) előtt Luxemburgban. A magyar pénzügyminiszter hangsúlyozta: a tagországok költségvetését nemzeti érdekek mentén,
Jelentősen emelkedtek a fiatalok fizetési igényei tavalyhoz képest. Míg 2022-ben a pályakezdők kétharmada 350 ezer forint fölötti bruttó fizetésre vágyott, addig idén már 450 és 600 000 forint között keresne a 18-25 éves korosztály – derül ki a Work Force megbízásából készült Pályakezdő Indexből. A felmérés rámutatott arra is, hogy ma közel dupla a
Nem jelentenek az üvegpoharak környezettudatosabb alternatívát a repoharakkal szemben, mert az előállításuknak ötször nagyobb a karbonlábnyoma, mint az újrahasználható műanyag poharaknak.
Alexey Lukyanuk éppen tanítványával, Alexander Semenovval tesztelt a jövő heti spanyol Ourense Rallyra készülve, amikor bekövetkezett a rémisztő baleset.
Horvátországban épít baromfifarmot Ukrajna egyik leggazdagabb embere, Jurij Koszjuk. A mintegy 500 millió euró értékű beruházás a tervek szerint 1500 munkahelyet teremt majd a földrengés sújtotta Sziszek-Moszlavina megyében, de nem ő az egyetlen ukrán, aki a háború elől délnyugati szomszédunkba menekíti vagyonát.
A pilóták kiképzésénél megtanítják, hogyan őrizhetik meg a hidegvérüket egy hirtelen adódó stresszes helyzetben. A pórul járt pilóta biztonságban letette a gépet.
Csökkentek az ingatlanvásárlók igényei a fővárosban, ahol a nagyon jó állapotú otthonok helyett májusban már az eladások közel felében megelégedtek a jó állapottal is – állapította meg a Duna House.
A bolgár köztársasági elnök menesztette hivatalából Ivan Gesev főügyészt, mert kudarcot vallott a magasszintű korrupció elleni küzdelemben - közölte a bolgár elnöki hivatal sajtóirodája pénteken.
Rokkantsági ellátásban C 2 kategóriában vagyok és érdeklődőm, hogy a Nyugdíjfolyósító automatikusan kiküldi a kedvezményes utazási utalványt vagy személyesen kell intézni?
A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének (Fbamsz) adatai szerint az év első öt hónapjában megkötött online utasbiztosítások díja naponta és személyenként 665 forint volt, ami mindössze 7 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi 620 forintos szintet. A kedvező díjszint ellenére a kiutazók több mint harmada továbbra sem gondos
A státusztörvény több pontjával a Belügyminisztérium a pedagógusok munkabeszüntetésére reagálhat. Összeszedtük, mi lehet a bosszú része annak a státusztörvény-javaslatnak, amit a parlament pénteken fog rendkívüli ülésen tárgyalni.
A Kányaváry elnevezés brandként talán nem cseng annyira ismerősen a borvilágban, ami nem csak a birtok fiatal korának számlájára írható. A borok 90%-a helyben fogy el.Ezúttal egy sportosan elegáns Opel Grandland GSe-vel kelünk útra. Autónk elemében is van az M7-es aszfaltcsíkján, nehéz nem odalépni a gázra. A Balatont elhagyva lekanyarodunk a pályá