A Mol Csoport partneri szerződést kötött az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) marketingrészlegével, így a 2023/24-es szezon kezdetével a vállalat a férfi Bajnokok Ligája hivatalos partnere és támogatója lesz.
Húsz év fegyházbüntetésre ítélte Portik Tamást az 1996-os ügetői merénylet és gyermekkori barátjának 1999-es meggyilkolása ügyében pénteken első fokon a Fővárosi Törvényszék. A másodrendű vádlott, K. Gábor 14 év fegyházbüntetést kapott.
A Fidesz hódmezővásárhelyi szervezete szerint a polgármester saját politikai túlélésért „túszul ejtette” a várost. Márki-Zay szerint azonban Lázár egy „aberrált, migránsbetelepítő”, illetve egy „egyre inkább fasiszta, sőt náci ideológiát valló párt képviselője”.
A kormány szerint Brüsszel a hatalmával visszaélve döntött az illegális bevándorlók szétosztásának új mechanizmusáról. A téma napirend előtt került elő az Országgyűlés rendkívüli ülésén.
Nem titok, hogy a töltőanyag az utóbbi időben az egyik legnépszerűbb szépségápolási kezeléssé vált. Az ajakfeltöltéstől kezdve a szem alatti töltőanyagig számos finomítást kínálnak, de mint minden ilyen eljárásnál, itt is fontos, hogy tisztában legyünk a kockázatokkal, mielőtt fontolóra vennénk, hogy magunk is elvégeztessük.Dr. Stefanie Williams né
Egyirányú lesz a kispesti Határ út Ady Endre út és Mészáros Lőrinc utca közötti szakasza az Üllői út felé hétfőtől várhatóan két hétig, és módosul egyes buszjáratok útvonala is - tudatta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) közleményben pénteken.
Napjainkban a kormányok és a vállalatok lázasan keresik azokat a megoldásokat, amelyek a fosszilis energiák kiváltását szolgálják mind a gazdaságban, mind az infrastruktúra területén.
Az amerikai szenátus banki bizottsága szerdán vizsgálja meg azt a kétpárti törvényjavaslatot, amelynek célja, hogy bankcsőd esetén a bankvezetőket felelősségre vonják tetteikért. A törvényjavaslat, amelyet a bizottság elnöke, Sherrod Brown és Tim Scott szenátor támogat, felhatalmazná a szabályozó hatóságokat arra, hogy akár két évnyi javadalmazást
A Makronóm Intézet munkatársai az idén immár másodszor vizsgálták meg az alapvető élelmiszerek árát: bár még akadt néhány dráguló tétel, számos élelmiszernél érdemi, jellemzően 5–13 százalékos volt az árcsökkenés az elmúlt negyedévben.
Megvizsgáltuk, hogy igazuk van-e a nyugdíjas szervezeteknek, akik azt állítják, hogy az utóbbi időszakban jelentősen csökkent a nyugdíjak reálértéke. Az eredmények túlzás nélkül elkeserítőnek mondhatók – írja a Bankmonitor.hu elemzésében.
Friss jelentések szerint a technológiai ipar már a teljes világpiac 35%-át teszi ki, miközben naponta jelennek meg olyan innovációk, melyek gyökerestől forgatnak fel komplett szegmenseket. Ezzel a tempóval még a jól összerakott IT-csapatokkal gazdálkodó vállalatok is nehezen birkóznak meg, ráadásul 2025-re már mintegy 4 millió fejlesztő hiányozhat
Már korábban is felreppentek a pletykák, hogy valami nincs rendben a magyar sztárpár háza táján, ám akkor cáfolták a híreszteléseket. A rajongók mégis gyanakodnak.
Június 15-én jelent meg Rúzsa Magdolna és Szakács Gergő, a Follow the Flow énekesének első duettje, amely egyben egy fontos társadalmi ügyre hívja fel a figyelmet. A Kék a szívem című dal ugyanis egyszerre szól az autizmussal élőkről és az érintettekhez, hogy ezzel támogassák az elfogadást, és segítsék megérteni, hogyan láthatják a világot az autiz
Elon Musk, a Tesla vezérigazgatója pénteken a párizsi VivaTech rendezvényen kijelentette, hogy a vállalat piaci értéke elsősorban a járművek önvezető képességén alapul, annak ellenére, hogy az ennek elérésére vonatkozó célokat a múltban nem teljesítették - írja a Reuters.
Változás. Már a szó hallatán is sokunknak görcsbe rándul a gyomra, és azon kezdünk töprengeni, hogy kerülhetnénk el. Pedig számtalan pozitív hatása van, ezért nem érdemes tartanunk tőle – írja a Fanny magazin.
„Orvosi tény”, hogy Oroszország megőrizte gazdaságának fenntarthatóságát – jelentette ki több mint egyórás beszédében Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteken, a Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórum plenáris ülésén. Az ukrán ellentámadásról kifejtette a véleményét.
Ma este 10 és szombat délután 4 óra között rendszerfejlesztési munkákat végez az Erste Bank, amely a szolgáltatások működését befolyásolja - közölte honlapján még május 2-án a hitelintézet.
Katalin hercegné csütörtökön Nuneatonba utazott, hogy a csecsemők jólétéről és szociális és érzelmi fejlődéséről beszélgessen. Az uralkodói család legstílulosabb tagja nevetésben tört ki, amikor egy böfögő kisbaba félbeszakította a mondandóját.