A Magyar Fürdőszövetség kezdeményezésére az idén ismét megrendezik a Strandok éjszakáját július 29-én, amikor várhatóan megtelnek a magyarországi fürdők.
Nőként rendszeresen kapunk virágot, de mi a helyzet a férfiakkal? A sztereotip feltételezéssel ellentétben a legtöbb férfi igenis szeretne virágot kapni, szóval eljött az ideje, hogy normalizáljuk a jelenséget: virágot a férfiaknak is!
Az idén vakációt tervező magyarok átlagosan 296 ezer forintot költenek a nyaralásra, szemben az egy évvel korábbi 247 ezer forintos összeggel – derül ki a K&H első negyedéves felméréséből, amely a 30-59 évesek utazási terveit vizsgálta. A megkérdezettek majdnem 40 százaléka 100-300 ezer forintos költségvetéssel készül a pihenésre. Jelentősen csökk
A Politico beszámol arról, hogy egy éves jelentés szerint minden fronton mindenféle kábítószer ömlik befelé Európába. A kokain mindig sláger, a heroin kiment a divatból, viszont nagyban terjednek a még durvább szintetikus szerek.
Fernando Alonso szerint ismét lábon lőtte magát a sportág a tegnapi „kínos” szituáció során. Bizarr forgatókönyv alakult ki a Kanadai Nagydíj első gyakorlásán. Pierre Gasly autója megállt, így előkerült a piros zászló az edzésen, ám miután elvitték a francia autóját a pályáról, azután sem folytatódott a program. Az FIA egy közleményt adott ki, amib
„Barnamedve (Ursus arctos) észlelés történt az Aggteleki Nemzeti Park területén, az Aggtelek-Jósvafő között vezető közúttól északra levő erdőterületen” - közölte Aggteleki Nemzeti Park a Facebook-oldalán.
Tegnap este kihúzták az Eurojackpot 2023/24. heti, pénteki nyerőszámait. Telitalálat nem született, viszont egy magyar játékos nettó 64 040 045 forintot nyert 5+0 találattal.Ezen kívül magasabb nyerőosztályban csak egy magyarnak volt szerencséje, a következő legmagasabb nyereményt 1 904 830 forintot - 4+2 találattal érte el 40 hazai játékos.
A montenegrói szövetség 500 jegyet biztosított a magyar szurkolóknak a szombat délutáni meccsre, az összes elkelt, közölte a külgazdasági és külügyminiszter.
A Binance és az amerikai értékpapír-felügyelet közeledik egy megállapodáshoz, ami alapján rövid távon csak az amerikai leányvállalat, a Binance US alkalmazottai férhetnek majd hozzá az ügyfelek pénzéhez - derül ki a CoinDesk jelentéséből. A megállapodáshoz még egy szövetségi bíró jóváhagyására van szükség, a deal megakadályozná, hogy az anyacég (Bi
Donatella mindent és még annál is többet tett az utóbbi években annak érdekében, hogy énekesnő legyen. Nos, mára papírja van róla, de neki még ez sem elég...
Az alsóörsi temetőben vaddisznók garázdálkodtak, ugyanis a temető sírjait, néhol akár 50 centi mélyen is feltúrták. Az önkormányzat a probléma megoldása érdekében, vadbefogó szerkezetet állított fel.
Amióta megnyerte a Sztárban Sztárt, Gubik Petra szinte meg sem állt. A gyönyörű színésznő több színházban is játszik, mellette saját dalokkal rukkol elő és sokat szinkronizál is. Ezért nagyon örült, hogy pár napra ki tudott szakadni a mókuskerékből, meg sem állt Törökországig.
Magyar idő szerint este 8 után nemcsak Magyarországon, hanem globálisan elérhetetlenné vált a Facebook és a hozzá tartozó szolgáltatások, valamint a Messenger és az Instagram is.
Közös megegyezéssel megszüntették a Harry és Meghan illetve a Spotify streaming-szolgáltató között kötött több millió dolláros szerződést – írja a Guardian a két fél bejelentése alapján.
Saját innováció alapján trendet teremtő, bátorságból, pályaelhagyás után indított vagy éppen saját élethelyzet alapján megoldást kínáló vállalkozások a globális Visa She’s Next program első magyarországi nyertesei. A díjazott női vállalkozók egyenként kétmillió forintos támogatást és egyéves, vállalkozásra szabott mentorálást kapnak. A Visa She’s
Magyar kutatók innovatív módszert fejlesztettek ki a spermiumokat károsító és csökkent termékenyítő képességhez vezető oxidatív stressz forrásának a kimutatására.
Brüsszel a nagy sietségben a számára lehető legrosszabb időpontban nyomta keresztül a belügyminiszterek tanácsában a kötelező migránskvóta bevezetésének tervét.