Fűtéssel nem sikerült kipróbálni, hisz kihagyták a kocsiból a villanyrezsót. A benzinmotor gyakran bekapcsolódik villanyüzemben is, főként a klíma, illetve a fűtés miatt. Azt tudtam, hogy hidegben nehéz a villanyautózás, de arra nem számítottam, hogy mínusz 3-7 fok tartományban egyáltalán nem tudom elektromos módra rávenni a hibrid MG-t. Vagyis meg
Soha nem volt ilyen kilátástalan a méhészek helyzete, mint idén, dől a gyenge minőségű import Magyarországra és egész Európába - mondta az InfoRádiónak a Nagykanizsa és Környéke Méhészegyesület elnöke, Somogyi Gyula. Egyébként sem lesz erős az idei év.
Kihúzták a Hatoslottó 2023/24. heti nyerőszámait. Ezen a játékhéten sem volt telitalálat, így a 25. héten már 820 millió forintért játszhatnak majd a játékosok.
Moszkva meg fogja torolni az oroszok megölésére buzdító felhívásokat – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője a Rosszija 1 televízió vasárnapi Moszkva. Kreml. Putyin című heti műsorában.
Kutyával és gyerekekkel gyakorlatilag bármit el lehet adni a közösségi oldalakon. Nem más e tekintetben Emily videója sem - az övé azonban egy meglehetősen váratlan ok miatt vált népszerűvé.
Az ausztrál nő szerint a madarai, valamint a jó keresete zavarják valójában a szomszédokat. Teasing Tammy azt mondta, amíg nem tudták mivel foglalkozik, semmi baj nem volt.
Bella Montoya nyugalmazott ápolónőt múlt pénteken szállították kórházba, miután valószínűleg agyvérzést kapott. Az orvos nem sokkal később egy vizsgálatot követően halottnak nyilvánította, a nő azonban magához tért a temetésén – írja a 444.hu.
Az elsődleges, vagy más szóval „vadon élő” gyermekbénulást már majdnem felszámolták a világon, de a vakcinából származó törzsek új erőre kaptak: képesek a gyerekek körében tarolni. Hiába érkeztek jobb vakcinák, ezek csak részmegoldások a tendenciára.
Eljött az ideje annak, hogy a gazdagok is kivegyék részüket a méltányos adózásból - hangsúlyozta Joe Biden szombat este Philadelphiában, elnöki választási kampányának első állomásán.
A felvételen látszik, hogy a brit konzervatív párt fontos munkatársai nemcsak táncolnak és buliznak, de még viccelődnek is azzal, hogy megszegik a saját kormányuk által a koronavírus miatt bevezetett karantén intézkedéseket.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök apják napja alkalmából köszöntötte azokat az ,,erős és bátor" katonákat, akik az orosz erők ellen harcolnak – írja az Index.
Az Apák napja nincs túl szerencsés időpontban, mert most van vége az iskolaévnek, kezdődik a szünet, és ilyenkor a családok kevésbé fókuszálnak az ilyen eseményekre. Ám ettől még lehet egy szép családi ünnep - vélekedik Léder László pszichológus, az Apa Akadémia alapítója. Az apákról szól az InfoRádió Aréna című műsorának legutóbbi adása is.
Több tucatnyi páncélos megsemmisítésével verte vissza az ukrán támadásokat az orosz hadsereg, a legsúlyosabb harcok a zaporizzsjai frontszakaszon folytak - jelentette ki Igor Konasenkov, az orosz védelmi tárca szóvivője a vasárnapi hadijelentést ismertetve.
A nézők elaludtak vagy hazamentek, a két bokszoló egyenkét 5 kilót fogyott, a bíró pedig a végére megunta a történelem leghosszabb bokszmeccsét, ami egy ház áráért ment.
Az R-GO alapítója Marilyn Mansont és Alice Coopert sem tartja embernek, és úgy véli, nagyon károsak a fiatalokra ezek a „lények”. Szikora Róbert hiányolja, hogy ma már nincs cenzúra, ami kiszűrné ezeket az előadókat - írja az Index.hu.
Eljött az ideje annak, hogy a gazdagok is kivegyék részüket a méltányos adózásból - hangsúlyozta Joe Biden szombat este Philadelphiában, elnöki választási kampányának első állomásán.
A svájci kormány által prezentált vadászati rendelet alapján, júliustól a gazdák már akár fegyverrel is védekezhetnek a farkasok ellen, haszonállataik megvédése érdekében. A módosított rendelet elsősorban azon területeken könnyíti meg a farkasok lelövését, ahol a vadon élő állatok korábban kimutatható kárt okoztak a lakosoknak.
Életének 95. évében vasárnap elhunyt Gáyor Tibor építész, festő, grafikus, érdemes művész, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagja - közölte a testület.
A külgazdasági és külügyminiszter a közösségi oldalán vasárnap megosztotta a követőivel, hogy felajánlotta Magyarország segítségét az árvíz sújtotta Szerbiának.
Németországi gyártók közvetlen beszállítójává válhat a TOM-Ferr Zrt. a Magyar multi program 287,55 millió forintos, vissza nem térítendő támogatásából - közölte a társaság az MTI-vel.
Mindkéz esetben a bpiautosok.hu portál olvasóinak fedélzeti kamerája rögzítette a felvételt. “Június 16-án Egerben autóztam a városközpont felé, amikor a Deák Ferenc és a Klapka György utca kereszteződésnél egy BMW -s a forgalommal szemben haladva mindenki megelőzött. A kamerán lévő órát nem állítottam át nyári időszámításra, így az időpont, 13:50”