2023. június 20. kedd

jún. 20
11:36
Egyre többen várnak esést a tőzsdéken, még ha ez nagyon sok pénzbe is kerül (Portfolio)
Egy régi mondás szerint nem érdemes szembemenni a piaccal, és ez az idei évben is igaznak bizonyult. Ugyan a felfelé vezető út nem volt teljesen zökkenőmentes, mégis összességében jelentős emelkedésen vannak túl a tőzsdék, ami egyben azt is jelentette, hogy csúnyán megégette magát, aki ebben az évben a piac esésére pozícionált. Mégis, ahogy egyre f
jún. 20
11:36
Baltával támadt rá több kínai étterem vendégeire egy férfi Új-Zélandon (ATV)
Baltával támadt rá több kínai étterem vendégeire egy fiatal férfi az új-zélandi Aucklandban, négy ember megsebesült – közölték a helyi hatóságok kedden.
jún. 20
11:36
Biztosan lesz egynapos pályamatrica, de mennyibe fog kerülni? (Autónavigátor)
Az Európai Parlament és a Tanács Eurovignetta irányelve szabja meg, hogy az unió tagállamainak kötelezően be kell vezetniük az egynapos
jún. 20
11:36
Eltűnt tengeralattjáró: „valószínűtlen”, hogy sikeres lesz a mentés egy óceánkutató szerint (SzMo)
Alig van esély a sikeres mentésre a szakértők szerint. A parti őrség egyelőre arra összpontosít, hogy megtalálják a bajba jutott merülőhajót.
jún. 20
11:36
Lezárt akta: Azonosított tranzakció (Magyar Hírlap)
A rendőrök mindenre kiterjedő aprólékos nyomozás során azonosították a feltételezett elkövetőket.
jún. 20
11:36
Fokozódik a kánikula, de már látni a végét (Mandiner)
Néhány napig még biztosan izzadni fogunk. Nemcsak az emberekre, hanem az állatokra is nagyon kell vigyázni.
jún. 20
11:36
Videóval: Hatalmas tömegmészárlást tervezett Budapesten – a TEK terítette le a norvég ámokfutót (Nyugati Fény)
Elképesztő.
jún. 20
11:36
Kártyával fizettem egy budapesti buszon. Hogy mi van? (Forbes)
Gyorsabbá válik a reptéri buszozás, mától a belvárosból a reptérig közlekedő járatokon sokkal egyszerűbb lesz menetjegyet venni.
jún. 20
11:38
Pokróckoncert a Múzeumok Éjszakáján Martonvásáron (Magyar Hírlap)
A látogatók bepillantást nyerhetnek az egykori tulajdonosok, a Brunszvikok és a Dreherek legendáriumába.
jún. 20
11:39
A mesterséges intelligencia már egy dal megjelenése előtt meg tudja mondani, sláger lesz-e, vagy sem (Blikk)
Egy amerikai kutatócsoport gépi tanulással működő mesterséges intelligencia segítségével már 97 százalékos pontossággal meg tudja jósolni, mely dalok lesznek igazi nagy slágerek.
jún. 20
11:39
Egy éven belül és 10 millió forint alatt érkezhet a Citroën ë-C3 (Villanyautósok)
Nem félnek a kínai versenytársaktól.
jún. 20
11:39
Gálvölgyi János a visszatéréséről: Attól tartottam, hogy nem tudok megszólalni (Telex)
Amikor színpadra lépett, a nézők vastapsa miatt percekre leállt az előadás.
jún. 20
11:39
Imádni való fotót posztolt Vilmos herceg gyerekeiről (in.hu)
Ezzel a fotóval kívántak minden édesapának remek napot.A walesi herceg irtó cuki közös fotókat posztolt apák napja alkalmából. A képet Millie Pilkington készítette az év elején. A felvételeken pedig láthatjuk, ahogy remekül szórakoznak György és Sarolta felnéz az apjukra, a kis Lajos pedig átkarolja Vilmos vállát. See on Instagram A fotók
jún. 20
11:42
Orbán Viktor és Novák Katalin már Szerbiában van (ATV)
A szerb elnökkel és miniszterelnökkel együtt fotózták le őket.
jún. 20
11:42
Menekültnek lenni nem választás kérdése (Könyves Magazin)
Az Ensz Közgyűlése a menekültek világnapjává nevezte ki június 20-át, amit 2001 óta minden évben megünnepelnek. A világszervezet menekültügyi főbiztosa évente meghatároz egy témát, az idei évben ez a következő: remény az otthontól távol. A világnap célja, hogy felhívja a figyelmet arra a több millió menekültre és kitelepítettre, akik háború, üldözé
jún. 20
11:42
Köddé vált az uniós támogatás (Üzletem)
A támogatásból vásárolt építőipari eszközök a valóságban jóval értéktelenebbek voltak, mint azt a pályázaton részt vevő cég a támogatónak megjelölt. A vállalkozó a pénz nagy részét zsebre tette.
jún. 20
11:45
Kína több olajat vásárolt az oroszoktól, de jóval kevesebb pénzért (Privátbankár)
Kína növelte oroszországi olajvásárlását az első öt hónapban éves összehasonlításban, de a kifizetett összeg csökkent. Az Oroszországból érkező importot sorban Szaúd-Arábia, Malajzia, az Egyesült Arab Emírségek és Omán követi.
jún. 20
11:45
Repülj vissza az időben! 40 életnagyságú dinó érkezik Budapestre (Blikk)
Július 8-án a dinók életre kelnek és elfoglalják méltó helyüket a BOK Sportcsarnokban. 40 életnagyságú dinoszaurusz, interaktív VR-élmény és régészkedés – többek közt ezek a programok várják a DinóVerzumban a kalandvágyó gyerkőcöket és szüleiket.
jún. 20
11:45
Külföldre utazik? Ezzel nagyon vigyázzon! (naphire.hu)
Bár a fogyasztókat védik a roamingra vonatkozó uniós előírások, külföldi utazás előtt érdemes áttekinteni a külföldi telefonhasználatra vonatkozó szabályokat.
jún. 20
11:48
Kiderült, mit kell csinálni a kidobásra ítélt gumiabroncsokkal októbertől (Agroinform)
Az Energiaügyi Minisztérium tájékoztatása szerint ingyenes lehet a gumiabroncs-hulladék leadása.
jún. 20
11:48
Koktéloznál egyet? Mutatjuk a tökéletes budapesti helyet hozzá! (Glamour)
Második szezonja indult a White Raven Skybar&Lounge skybarja. Budapest legmagasabban fekvő ötcsillagos szállodájának a tetején elképesztő panorámával vár mindenkit a Budai Vár egyetlen skybarja.
jún. 20
11:48
A Himalája gleccserei 65 százalékkal gyorsabban olvadnak, mint egy évtizede (Demokrata)
A klímaváltozás leginkább a világ legszegényebb országaiban élő népességet sújtja.
jún. 20
11:48
Dobos Gábor: Úton az emberi szintű mesterséges intelligencia felé (Mandiner)
A mesterséges intelligencia szinte minden szellemi feladatot képes lesz elvégezni.
jún. 20
11:51
Milyen erkölcsi alapon ítélkezik ön? – kérdezik a tiltakozás miatt kirúgott tanárok Maruzsa Zoltántól (Telex)
Palya Tamás és tíz másik, polgári engedetlenség miatt elbocsátott tanár írta alá az államtitkárnak küldött nyílt levelet, amit a Telex birtokába került belső levelezés után küldtek el.
jún. 20
11:54
Nézze át a roamingszabályokat utazás előtt! Több milliós kiadással is járhat az automatikus hálózatválasztás (Adózóna)
Bár a fogyasztókat védik a roamingra vonatkozó uniós előírások, külföldi utazás előtt érdemes áttekinteni a külföldi telefonhasználatra vonatkozó szabályokat – hívja fel a figyelmet mai közleményében a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH).
jún. 20
11:54
Forradalmi bioüzemanyag-kísérlet segítheti a hajótársaságok energetikai átállását (ProfitLine)
A Royal Caribbean Group új iparági mérföldkövet állít fel az alternatív üzemanyag-felhasználás terén, hiszen két hajója, a Celebrity Cruises Celebrity Apex és a Royal Caribbean International Symphony of the Seas Európában üzemanyagszükségletük egy részét egy szezonon át fenntartható bioüzemanyaggal fedezik. Ez a mérföldkőnek számító próbaút olyan t
jún. 20
11:54
Minden negyedik magyar gyermek szenved rendszeres fejfájástól (WebBeteg)
A gyerekek 25 százaléka számol be rendszeresen, legalább havi gyakorisággal fejfájásról egy új hazai kutatásban megkérdezett szülők szerint (1). Az online oktatás pedig még gyakoribbá tette a problémát csaknem minden tizedik gyermeknél. A felnőttek számára nem mindig egyértelmű, hogy gyermeküknek fáj a feje, hiszen a tünetek sokszor szinte láthatat
jún. 20
11:54
Erre nem gondolt rengeteg magyar, aki most állampapírba tette a pénzét: nagy hibát követnek el? (Pénzcentrum)
Elindulhat a lakossági megtakarítások szerkezetének átalakulása - mutattak rá elemzők arra reagálva, hogy július 1-től a kamatjövedelmek után is szociális hozzájárulási adót kell fizetni. Az intézkedés a lakossági és intézményi befektetők körében stimulálja az állampapír-vásárlást, ami elmozdulást eredményezhet a látra szóló betétek, a befektetési
jún. 20
11:54
Drámai a helyzet az egyik legnépszerűbb üdülőhelyen, hőségriadó van érvényben (ATV)
Szardínia szigetén 43 Celsius fokot várnak, és a kánikula egészen a hétvégéig eltart az egész országban az olasz polgári védelem keddi figyelmeztetése szerint.
jún. 20
11:54
A Himalája gleccserei 65 százalékkal gyorsabban olvadnak, mint egy évtizeddel korábban (444.hu)
2100-ra akkor is tömegük egyharmadát vagy akár 50 százalékát veszíthetik el a gleccserek, ha a globális felmelegedést az iparosodás előtti szinthez képest sikerül 1,5-2 Celsius foknál megállítani.
jún. 20
11:54
Joli néni és az elúszott élet – Datolyás, padlizsános töltött tészta recepttel (WMN)
Te melyik csapatot erősíted, azokét, akik grammra pontosan ragaszkodnak mindenhez egy adott receptben, vagy azokét, akik ki sem nyitják a szakácskönyvet, csak mennek a saját fejük után, lesz, ami lesz alapon?
jún. 20
11:54
Nádai Anikó melltartó nélkül ült autóba, lencsevégre kapták a dekoratív anyukát (Promotions)
Bevállalós kép készült Nádai Anikóról.
jún. 20
11:54
Itt a nyári napforduló − érdemes lesz az égre nézni ezen az éjszakán (Hamu és Gyémánt)
A csillagászati nyár az északi féltekén a Mars, a Vénusz és a ragyogó félhold együttállásával kezdődik, mely 2028-ig fog tartani.
jún. 20
11:54
Egyelőre nem úgy fest, hogy az EU akkunagyhatalommá válhat (Bitport)
Az Európai Számvevőszék jelentése szerint az élesedő verseny és a nyersanyagokhoz való hozzáférés olyan problémákat jelent, amelyeken nagyon nehéz lesz felülkerekedni.
jún. 20
11:54
The Times: Rossz vége lehet az európai egységre nézve a lengyel népszavazásnak (Mandiner)
Uniós diplomaták arra figyelmeztetnek, a Brexit is hasonló referendummal indult.
jún. 20
11:54
Jópofa, és nagyon hasznos útitársat kap a James Webb űrtávcső (Helló Magyar)
Miután másfél évig rendkívül magányosan kémlelte a Földtől nagyjából másfélmillió kilométerre a világegyetemet, a NASA James Webb űrteleszkópja végre társaságot kap.
jún. 20
11:57
Rembrandtot tetováltathatsz a hátadra egy múzeumban (AC News)
Az amszterdami Rembrandt van Rijn Múzeum tetoválószalont nyitott az egyik helyiségében. Hatalmas az érdeklődés.
jún. 20
12:00
Így hat az agyra a rendszeres délutáni szieszta (Igényesférfi.hu)
Az eredmények ismételten megerősítették, hogy az alvásnak kiemelt szerepe van az agy egészsége szempontjából és ha csak a hétvégéken is, de érdemes beépíteni a fél órás délutáni sziesztát a rendszerbe.
jún. 20
12:00
Fókuszban az étkező: így készítsünk kerti étkezőt a nyári ebédekhez! (Agrofórum)
Nyáron sokat vagyunk a kertben, akár hobbikertészek vagyunk, akár gazdálkodók. Szívesen töltjük a szabadidőnket is a gazdaságban, és akkor miért is ne lehetne azt kényelmes körülmények között, akár egy jó ebéddel összekötve megvalósítani. Ehhez viszont egy kellemes kerti étkezőhely kialakítása dukál.
jún. 20
12:00
Az egész Európai Unióban zsugorodik az építőipar (Növekedés)
Csökkent az euróövezet és az Európai Unió építőipari termelése áprilisban havi összevetésben - közölte az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat kedden.
jún. 20
12:03
Hadházy Ákos újabb elképesztő lombkoronasétányt talált (Menedzsment Fórum)
A független országgyűlési képviselő posztjából kiderül, ezúttal lombból nincsen hiány, egy másik fontos alkatrészből viszont annál inkább.
jún. 20
12:03
Sosem látott károkat okoznak a kanadai erdőtüzek az egészségben is (Privátbankár)
Kanadában január óta tombolnak óriási erdőtüzek, melyek az azoktól távol élő emberek egészségét is kikezdik.
jún. 20
12:03
Különleges égi jelenségekkel köszönt be a csillagászati nyár (Infostart)
Nyári napforduló, a Hold, a Vénusz és a Mars háromszög alakú együttállása, csillagfedés - idén különleges jelenségekkel köszönt be a csillagászati nyár az év legrövidebb éjszakáján.
jún. 20
12:03
Nemcsak a magyar építőipar szenved (Piac és Profit)
Csökkent az euróövezet és az Európai Unió építőipari termelése áprilisban havi összevetésben - közölte az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat.
jún. 20
12:03
Bakizott vagy jól döntött? Amit a fejére tett Katalin hercegné, attól elképedt ott mindenki (Blikk)
Most aztán mellé lőtt?
jún. 20
12:03
Karácsony bejelentette, hogy marad az autómentes Lánchíd (Telex)
Lezárult a főváros kérdőíve, a Budapesti Lakógyűlés: a kitöltők 79 százaléka a híd jelenlegi forgalmi rendje mellett szavazott, de a jelentős többség Budapest kormányzati sarcolását sem támogatta.
jún. 20
12:03
Ezt nézzék, kikkel fotózták le Orbán Viktort! (naphire.hu)
A miniszterelnök elhagyta az országot, mutatjuk, hová ment pontosan és kikkel találkozott.
jún. 20
12:06
Házassági évfordulója után megszületett Metzker Viki első közöse a Bsw-vel (Blikk)
Metzker Viki és Gaben tavaly júniusban mondták ki a boldogító igent, most pedig elérkezettnek látták az idejét annak is, hogy egy közös dalt készítsenek a BSW-vel. A várva várt „Régi szél” című együttműködésben a BSW fülbemászóan harmonikus, hűsítő hookjait Viki ezúttal eszméletlen perzselő énekhangja ellensúlyozza.
jún. 20
12:06
Saját családot szeretne a spermadonor, akinek 550 gyereke lehet világszerte (SzMo)
Csak Hollandiában 375 gyereke született Jonathan Jacob Meijernek. Ha nem fogja vissza magát, komoly pénzbüntetést is kaphat.
jún. 20
12:09
Utolsó útjára kísérik Máthé Erzsit: „Nem gondolkodott és nem játszott sablonok alapján” – Az első fotók a temetőből (Blikk)
Kedden 11 órakor, a Fiumei úti sírkertben kezdődött el Máthé Erzsi temetése. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas, a Nemzet Színésze címmel kitüntetett színművésznőt pályatársak és barátok kísérték utolsó útjára.

Keresés