Hogyan kezelendő az áfa rendszerében, ha egy áfaalany az általa bérelt, vagyis nem a saját tulajdonában álló, de a gazdasági tevékenysége körében használt, hasznosított ingatlanon a saját költségén beruházást hajt végre? A kérdésre a Pénzügyminisztérium és a NAV szakértői válaszoltak.
Délután három órakor szokás szerint háttérbeszélgetésen ismerteti a Monetáris Tanács döntésének hátterét Virág Barnabás. A várakozások szerint a jegybank tovább csökkenti az irányadó kamatot a májusban elkezdett tempóban.
Messze ez a keddi nap fő kérdése idehaza. Mindenesetre dél körül a forint gyakorlatilag a hétfői szinten, az uniós pénzzel szemben a 374-es szint alatt várta a piac által biztosra vett 100 bázispontos egynapos betéti kamatcsökkentést. A hazai vezető részvények szenvedtek, az olaj és a gáz drágult, a nemesfémek olcsóbbodtak, a kriptoeszközök árfolya
Május 20-án, 66 éves korában hunyt el Lang Györgyi. Az énekesnőt néhány nappal ezelőtt a Fővárosi Állat- és Növénykertben búcsúztatták el. Most azonban kiderült, hogy egy titokzatos adományozó Lang Györgyi nevében adott támogatást az Országos Mentőszolgálatnak.
F. Vivien Schadl bizalmi embere volt, a „Házipénztár” és „EgyenlegMoncsi” elnevezésű Excel-táblázatokban dokumentált minden pénzmozgást. Schadlnak készpénz kellett, így egy pénzért cserébe kinevezett végrehajtó irodája osztalékának a felét kérte vissza, ebből akart továbbcsorgatni a fideszes exállamtitkárnak.
A Bridgerton család a Netflix egyik legnépszerűbb sorozata, mely óriási nézettségi rekordokat döntött a streaming felületén. Szerencsére már nem kell sokat várnunk a folytatásra, ugyanis szeptemberben érkezik a Bridgerton család 3. évada, melyről most megmutatjuk az első fotókat.A harmadik évad középpontjában a család középső fiúja, Colin Bridgerto
Erősödtek a gazdasági kihívások tavaly, Magyarország ugyanakkor 4,6 százalékos GDP-növekedéssel folytatta a felzárkózást az uniós átlaghoz - olvasható a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden megjelent, Magyarország 2022 kiadványában.
Elvileg jövő március végéig kötelező lenne bevezetni az egynapos autópálya-matricát minden uniós tagállamban. Ám a rendszerben van időbeli rugalmasság, és az új termék ára sem ismert egyelőre.
Kedvesen reagálnak Szikora Róbert támadó és radikális attitűdjére a Hollywood Vampires koncert magyarországi szervezői, ugyanis nyilvánosan hívják meg Szikora Róbertet a közelgő koncertre.
Kuo Sutsing, a Kínai Népbank (PBOC) kommunista párti vezetője hangsúlyozta, hogy folyamatos erőfeszítéseket kell tenni a korrupció elleni küzdelem érdekében, és fokozni kell a pénzügyi szektor fiatalabb munkatársainak képzését. Megjegyzései a PBOC korábbi alkormányzójának, Fan Jifeinek a közelmúltban vesztegetés gyanújával történt letartóztatására
„Álljanak végre a magyar emberek oldalára!” - üzente az államtitkár a magyarokra támadó baloldalnak, mert kérdést kapott, hogy miért működik még most is százmilliókból a két évvel ezelőtti vadászati világkiállításra létrehozott cég.
Magas beosztásban lévő amerikai tisztségviselők szerint Kínai közös katonai kiképzőközpont építését tervezi Kubában, az Egyesült Államok közvetlen közelében – írja a Wall Street Journal.
A covid-években elhalasztott nyaralásokat most pótolják a magyarok, sokan mennek külföldre, a belföldi szállásfoglalások azonban májusban-júniusban elmaradnak a tavalyi évhez képest – a középréteg nagyon érzi az inflációs hatást. Hogyan alakulhatnak a külföldi beutazó turizmus számai, milyen szezonja lehet 2023 nyarán a belföldi turizmusnak, és vis
A Time magazin friss cikkében felidézi, hogy az OpenAI vezérigazgatója, Sam Altman az elmúlt hónapban több előadáson vett részt világszerte, emellett számos vezető politikussal is találkozott, hogy a mesterséges intelligencia szabályozásának szükségességére hívja fel a figyelmet. A Time az Európai Bizottságtól megszerzett dokumentumok alapján most
Tavaly 19 százalékkal kevesebb tranzakció keretében 21 százalékkal kisebb termőföld-terület cserélt gazdát, mint egy évvel korábban, az árak emelkedése viszont továbbra is töretlen, 2022-ben 3,2 százalékkal nőtt az eladott termőföldek átlagos hektárára - derül ki a legfrissebb Otp Termőföld Értéktérképből, amely a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (Nav) i
A hétfői Kormányinfón jelentették be, hogy három szektorban árplafont vezet be a kormány az áram árára. Az intézkedés segítséget jelenthet az érintett vállalkozásoknak, ám sokak számára az intézkedés így is csalódás.
Magyarország 4,6 százalékos GDP-növekedéssel folytatta a felzárkózást az uniós átlaghoz - olvasható a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden megjelent, Magyarország 2022 kiadványában.
A fitneszguru élete fordulatot vett, amikor a GVH 40 millió forintos bírságot szabott ki a cégére. Most azt nyilatkozta, a GVH csupán "szavakba kapaszokodik".
A Budapesti Lakógyűlés online kérdőív eredményei alapján a válaszoló budapestiek 80 százaléka fenntartaná a jelenlegi forgalmi rendet a Lánchídon, de elsöprő döntések születtek a többi kérdésben is. A képet árnyalja, hogy a válaszadásra jogosultak mintegy 9 százaléka töltötte ki az online kérdőívet – derült ki a telex.hu tudósításából.
Versenyt futnak az idővel az öt fővel a fedélzetén a Titanic roncsaihoz induló, és az Atlanti-óceánon eltűnt kis merülőhajót kutató mentőhajók és -repülőgépek.
Maruzsa Zoltánnal, a Belügyminisztérium köznevelési államtitkárával tartott sztrájktárgyalást a PDSZ és a PSZ. A részletekről Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének megválasztott elnöke beszélt.
Lemondott a brüsszeli korrupciós botrány vizsgálatát végző bíró. Ez jócskán késleltetheti az eljárást, de akár meg is hiúsíthatja a vizsgálat lefolytatását.
Megjelent a Széchenyi Pihenő Kártya (SZÉP-kártya) felhasználásának veszélyhelyzetben történő eltérő alkalmazásáról szóló 237/2023. kormányrendelet, amely megnöveli a kedvező feltételekkel adható SZÉP-kártya-támogatást, és kibővíti a kártyán lévő pénz felhasználási lehetőségét.
“Nagy valószínűséggel módosulni fog” - a pedagógusok átirányításának jelenlegi szabályozásáról fogalmazott így az atv.hu-nak egy kormányzati forrás. Közben a Népszava arról ír: az Európai Bizottság is módosítást sürget a tanárok átvezényléséről és másik három pontban is.
Azt már tudni lehetett, hogy a forgási pólusra hatással vannak az éghajlattal kapcsolatos folyamatok, például a jéghegyek olvadása, és a bennük lévő víztömeg újraelosztása.
Szerbiába utazott Orbán Viktor miniszterelnök és Novák Katalin köztársasági elnök, valamint a magyar kormány több tagja is a magyar-szerb csúcstalálkozóra.
Egyre erőteljesebb a migrációs nyomás Olaszországban. Az év eleje óta már csaknem 60 ezren érkeztek a dél-európai államba a Földközi-tengeren keresztül.
Nagy erőkkel keresik azt a búvárhajót, ami a Titanic roncsaihoz tartó misszió során elveszett. A kutatócsoportok harcolnak az idővel, mert a tengeralattjárón vészesen fogy a levegő.
A francia pénzügyi rendőrség házkutatást tartott a Párizs 2024 olimpiai szervezőiroda főhadiszállásán a közpénzek hűtlen kezelésének és a közbeszerzési szerződések odaítélése során elkövetett kivételezés gyanújával folyó nyomozás részeként - írja a Politico.
“Nagy valószínűséggel módosulni fog” - a pedagógusok átirányításának jelenlegi szabályozásáról fogalmazott így az atv.hu-nak egy kormányzati forrás. Közben a Népszava arról ír: az Európai Bizottság is módosítást sürget a tanárok átvezényléséről és másik három pontban is.
Felmentette tisztségükből Marcel Ciolacu román kormányfő hétfőn este a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) államtitkárait és más kormányzati hivatalok RMDSZ-es tisztségviselőit.