Másfél héttel a Till Lindemann énekest ért, szexuális visszaélésről szóló vádak, hat nappal a vele szemben a berlini ügyészség által indított nyomozás megindulása után, illetve két héttel a zenekar budapesti fellépése előtt elolvastuk a Rammstein billentyűsének önéletrajzi kötetét. A Villanycigány egy kicsit mentalitástörténeti esszé, egy kicsit as
A tervek szerint július 1-én induló átalakított országos hulladékgazdálkodási rendszer elindulása kétségessé vált, mivel a Budapesti Közművek (BKM) és a Mol még nem kötötte meg a szerződést. A BKM felelős a budapesti és az agglomerációs szemétszállításért, és a Mol régiókoordinátori feladatokat bízott rá. A kormány azonban már kártérítési lehetőség
Ötödik alkalommal szervezi meg a PesText Nemzetközi Irodalmi és Kulturális Fesztivált szeptember 27-30. között a Miszje (Magyar Irodalmi Szerzői Jogvédő és Jogkezelő Egyesület) és a Petőfi Kulturális Ügynökség. A kiemelt fellépők között szerepel Janne Teller, Bergsveinn Birgisson, Gwenda Bond, Rébecca Dautremer és Mathias Énard. A fesztiválnak idén
Az Észak-Magyarországi Horgász Egyesület Facebook bejegyzésében számolt be arról, hogy a múlt héten a Hernád folyó kiemelt szakaszait célzottan (drónok, hőkamerák segítségével ) ellenőrizték. A munka eredménye június 12-én, érett
Megérkezett Budapestre a Shanghai Airlines első menetrend szerinti járata a kínai Ningbóból a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre. A repteret üzemeltető cég jó pár beruházása segíti a nyáron az utasokat.
A szervezet elnöke ugyanakkor azt közölte, egyelőre nem döntöttek a bírságról, és az sem állapítható meg, melyik pártra milyen jogkövetkezmények vonatkoznak.
Toto Wolff nemrég tisztázott egy-két dolgot Mick Schumacher jövőjével kapcsolatban. Tavaly még a Haasnál versenyzett a 23 éves pilóta, ám Günther Steiner úgy látta jónak, ha elengedi a német kezét. A szezon után a Mercedes karolta fel Schumachert, és tartalékversenyzőnek nevezte ki. Lewis Hamilton az elmúlt időszakban elismerően nyilatkozott a néme
Már Magyarországon is rendelhető a vadonatúj, plug-in hibrid elektromos Toyota Prius. Az árlista szerint legkevesebb 18,5 millió forintot kell érte fizetni.
Újabb 100 bázisponttal csökkentette a kamatfolyosó felső szélét az MNB, miközben a 13 százalékos alapkamat változatlanul maradt. Ez várhatóan azt is jelenti, hogy az irányadó kamat is további 100 bázisponttal 16 százalékra csökken majd, de erről hivatalosan majd csak a közleményben írnak.
Természetes, hogy mindig megnézzük az elfogyasztani kívánt élelmiszerek lejárati idejét, de eszedbe jutott már, hogy leellenőrizd, vajon mikor is jár le samponod és kondicionálód?
Emma Watson visszatért, és kiegyensúlyozottabb, mint valaha. A színésznő kívül-belül ragyog, fantasztikus kisugárzásának pedig képtelenség ellenállni. Ezúttal egy olyan merész szabású ruhát választott, amelyet látszólag csak a lebegtető bűbáj tart egyben.
100 bázisponttal csökkentette az MNB az O/N fedezett hitel kamatát: így 19,5-ről 18,5 százalékra mérsékelte az értéket. Ez minden bizonnyal azt jelenti, hogy az irányadó kamat is 100 bázisponttal 16 százalékra csökken, de erről csak később ad ki közleményt a jegybank.
Összességében jelentősen nőtt az általunk megvizsgált hazai napenergia termelő társaságok árbevétele és nyeresége 2022-ben, vagyis az energiaár-krízis bedurvulásának évében az előző évhez képest - derül ki az Igazságügyi Minisztérium honlapján közzétett online beszámolókból, de az összehasonlítást és messzebb mutató következtetések levonását több t
Nőtt a diákokat kereső munkalehetőségek aránya a teljes hirdetésszámhoz viszonyítva a Profession.hu adatbázisában. 2023 első öt hónapja alapján a leggyakrabban a szakmunka, az adminisztráció, asszisztensi és irodai, valamint a fizikai, segéd és betanított munka területére keresnek a cégek diák munkaerőt. A három legjobban fizető terület az IT progr
Kalle Rovanpera számára eddig felemásan sikerült a Szafari Rally, hiszen az első évben elakadt a homokban, majd tavaly már nyerni tudott. A vb címvédő idén is az első hely megszerzésében bízik.
Nem változtatott a jegybanki alapkamat tavaly szeptember óta hatályos 13 százalékos szintjén a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa mai kamatmeghatározó ülésén, tovább szűkítette ugyanakkor a kamatfolyosót.
Hektikusan mozgott az elmúlt napokban az európai földgázár, több tényező hat mindkét irányba, ma éppen nagyot emelkedett a holland földgáztőzsdén a gáz ára.
Nem változtatott a jegybanki alapkamat tavaly szeptember óta hatályos 13,0 százalékos szintjén a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa keddi kamatmeghatározó ülésén, tovább szűkítette ugyanakkor a kamatfolyosót.
Tovább csökkent az irányadó kamat, viszont továbbra is változatlanul hagyta a 2022. szeptember óta hatályos, 13 százalékos jegybanki alapkamatot a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa a keddi kamatmeghatározó ülésén. A várakozásoknak megfelelően folytatták a kamatfolyosó felső szélének csökkentését, ami így az eddigi 19,5 százalékról 100 báz
Egy már elkészült M4-es szakasz Nagy Bálint kifejtette, az uniós csatlakozással jelentősen megnőtt a 4-es számú főút forgalma, elsősorban a tranzitforgalom, ezért döntöttek korábban egy a településeket az átmenő forgalomtól tehermentesítő út megépítésén. Hozzátette, a kormány célja a közlekedésbiztonság növelése mellett a közlekedéspolitikán keresz
A várakozásoknak megfelelően 100 bázisponttal csökkentette a kamatfolyosó felső szélét az MNB Monetáris Tanácsa. Várhatóan hasonló mértékben csökken az irányadó kamat is, mely 16 százalék lehet. Hamarosan a döntés hátteréről és a kilátásokról beszél Virág Barnabás alelnök.
A Deutsche Bank kérelmet adott be a német pénzügyi felügyelethez (BaFin), hogy olyan digitális eszközkezelő szolgáltatást indíthasson, aminek részeként kriptovaluták megőrzésével is foglalkozhat. Ennek jóváhagyása az első lépés abban a folyamatban, aminek a végén akár már közvetlenül ő maga is forgalmazhatna ilyen típusú termékeket. Deutsche Bank h
Összességében jelentősen nőtt az általunk megvizsgált hazai napenergia termelő társaságok árbevétele és nyeresége 2022-ben, vagyis az energiaár-krízis bedurvulásának évében az előző évhez képest - derül ki az Igazságügyi Minisztérium honlapján közzétett online beszámolókból, de az összehasonlítást és messzebb mutató következtetések levonását több t
Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere ma ismertette a hétvégén lezárult online kérdőív, a „Budapesti Lakógyűlés” eredményeit. A kérdőív kitöltésére 1,4 millió
Az energiabiztonság erősítése érdekében aláírásra került a megállapodás az új kőolajvezeték építéséről Magyarország és Szerbia között, illetve létrejön az MVM és a Srbijagas közös regionális földgázkereskedő vállalata - jelentette be a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden a szerbiai Palicson.
Az Európai Bizottság kezdeményezést indított annak érdekében, hogy az Európai Unió 27 tagállamát meggyőzze arról, hogy szigorúbban ellenőrizzék a Kínába irányuló exportot és a fejlett technológiai eszközök kiáramlását, amely a rivális országokban, például Kínában katonai célokra is felhasználható.