2023. június 20. kedd

jún. 20
8:18
Jelentős módosításokat sürget a státusztörvény-tervezetében az Európai Bizottság (SzMo)
A Népszavának név nélkül nyilatkozó kormányzati tisztviselő lényegében elismerte, hogy a pedagógusok kirendelésének szabályozásával a tanárhiány fokozódására készülhet fel a kormány.
jún. 20
8:18
Független filmeseket díjaznak (MMonline)
A Creo által indított és a Sony által szponzorált Sony Future Filmmaker Awards a rövidfilmek egyik legfontosabb éves díjprogramja, amely kaput nyit a kreatív kiválóság fejlődéséhez. A díjra ingyenesen lehet nevezni, célja a független filmkészítők támogatása és a történetmesélés új szemléletét bemutató, eredeti hangok kiemelése a világ minden tájáró
jún. 20
8:18
Több mint 10500-an érkeztek Ukrajnából hétfőn (Demokrata)
A beléptetettek közül a rendőrség 49 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást.
jún. 20
8:18
Elfogadta a londoni alsóház a Johnsont elmarasztaló jelentést (Demokrata)
A szavazáson 354 képviselő támogatta voksával az elmarasztaló jelentést.
jún. 20
8:18
Väderstad tárcsák, kultivátorok és vetőgépek bemutatója (Mezőhír)
Väderstad újdonságok Mezőfalván: rövidtárcsa, kultivátor és vetőgép is szerepelt a cég mozgógépes bemutatóján.
jún. 20
8:18
Skrabski Fruzsina: A balosok lelkesen építgetik Kétgyurcsányt (Mandiner)
Hazudott, ártatlan emberek ellen vezényelte a rendőrségét. Sose fogjuk megtudni, hogy miért van szabadon.
jún. 20
8:18
Wolff szerint a drámázásban Alonso elég kiemelkedő (Racing)
Toto Wolff nem hagyta szó nélkül Fernando Alonso rádióüzenetét és mozdulatait a Kanadai Nagydíj után sem. A vasárnapi versenyen George Russell ébresztette fel a mezőnyt, mikor falnak csapata autóját. Az első 10-ből többen döntöttek úgy, hogy kihasználják a biztonsági autó adat lehetőségeket, és redukálják a boxkiállás okozta veszteséget. Ám ez nagy
jún. 20
8:19
Kéttucatnyi drónt küldtek Kijevre éjjel (Telex)
.
jún. 20
8:21
Gamerekkel bővítené létszámát a Wagner zsoldoscsoport (Telex)
Drónspecialistának vennének fel gamereket. Percről percre közvetítésünk a háborúról.
jún. 20
8:21
Dagad a botrány Dolly körül: pert indít ellene az állatkínzással vádolt menedzsere (naphire.hu)
Egyre dagad a botrány Dolly és a menedzsere ügyében. Dr. Király Martin ügyvéd szerint ugyanis az énekesnő tudott arról, hogy mi zajlott a gyöngyösi telepen.
jún. 20
8:21
Gamerekkel bővítené a drónspecialista teamjét a Wagner zsoldoscsoport (Telex)
.
jún. 20
8:24
Kék leander (mexikói petúnia): ha ezekre figyelünk, rengeteg virágot hoz (Édenkert)
A mexikói petúniáról  (Ruellia britonniana)sokan azt hiszik, hogy kék színű leander. Így gondozzuk!
jún. 20
8:24
Nagy pénzeket mozgatott meg a kormány, itt vannak a részletek (ATV)
A játékkaszinók és online kaszinók játékadójából származó 3 százalékot eddig játékosvédelmi vagy karitatív célokra kellett fordítani, de a kormány úgy döntött, hogy az összeget mostantól a rezsivédelmi alapba csoportosítják át – derült ki a hétfő esti Magyar Közlönyből.
jún. 20
8:24
Ez a legjobb ital hőség idején, ráadásul a rák kialakulását is csökkentheti (Glamour)
Szívesen belekortyolnál egy frissítő és egészséges italba, ami a nagy, nyári melegben tökéletes szomjoltó? Akkor az árpavizet mindenképpen ismerned kell! Egy olyan varázslatos, de viszonylag kevesek által ismert italról van szó, ami tényleg rendkívül sok egészségügyi előnnyel rendelkezik, finom, közben pedig otthon is könnyen és gyorsan elkészíthet
jún. 20
8:24
A Samsung bemutatta legújabb Smart Monitor termékcsaládját (Márkamonitor)
Az új M8, M7 és M5 Smart Monitorok lehetővé teszik a felhasználók számára, hogy egyedi stílusukhoz és igényeikhez igazítsák az eszközöket, akár videók nézésére, játékra vagy munkára használják azokat.   „Az idei sorozat és különösen a továbbfejlesztett M8 modell egyedülálló Smart Monitor élményt kínál – mondta Hoon Chung, a Samsung vizuális kijelző
jún. 20
8:24
Poggyászkár: mit fizet a biztosító? (Igényesférfi.hu)
A poggyászkárról a legtöbb embernek a repülésnél elkallódott vagy megsérült csomag jut eszébe, így a többség meg is nyugszik, ha ott minden rendben ment. Pedig a baj megtörténhet az utazás alatt bárhol máshol is, amit ugyanúgy jeleznünk kell a biztosító felé.
jún. 20
8:24
Ukrajnában megkezdődik a 2023-as gabona betakarítása (Agrofórum)
Ukrajna déli részén, Odesszában a mezőgazdasági termelők megkezdték a 2023-as gabona betakarítást, és kicsépelték az első őszi árpát – közölték helyi tisztviselők. Közben az Uralchem azt állítja, hogy óriási veszteségeket szenved az ammóniavezeték leállása miatt. Oroszország külügyminiszter-helyettese hétfőn azt mondta, hogy még ha véget is ér az u
jún. 20
8:24
Hátborzongató, mit művelnek egyes autósok, hiába veszi őket a forgalomfigyelő kamera (Magyar Hírlap)
Újabb csokorra való gyűlt össze a hazai autópályákon ámokfutó sofőrökből.
jún. 20
8:24
A jövőnk vagy a végzetünk? (Demokrata)
Támogat a munkában, vagy elveszi a megélhetésünket? Az emberiség megmentője vagy romlásba döntője lesz a mesterséges intelligencia?
jún. 20
8:24
Randiapp indult a jobboldaliaknak Franciaországban (Mandiner)
„A hazaszeretet soha nem volt még ilyen romantikus.”
jún. 20
8:26
Jakab Péter: Nahát! Szlovákia is olcsóbb! (Mandiner)
Ott sincs szankciós infláció. Igaz, Fidesz se.
jún. 20
8:27
Támadnak az inváziós szúnyogok – már a lakosság segítségét kérik (Infostart)
A kutatók a lakosság bejelentéseire számítanak az inváziós csípőszúnyogok terjedésének pontos megfigyeléséhez, illetve adott esetben magukat az állatokat is be lehet küldeni a szakembereknek.
jún. 20
8:27
Hiába jöttek a vonatok, nem voltak rajtuk a várt menekültek (Privátbankár)
Csupán 49 személy szeretne Magyarországon maradni a több mint tízezerből.
jún. 20
8:30
Új marketingigazgató az eMAG-nál (HR Portál)
Lovas Tamás 15 éve dolgozik a pályán, és dolgozott az Egyesült Arab Emirátusokban is.
jún. 20
8:30
Kiakadtak a Szerencsekerék nézői, a TV2 most túl messzire ment (Promotions)
A Szerencsekerék nézői nagyon felháborodtak.
jún. 20
8:30
Bigham Chopper Lister – Nem csak a szárat aprítja (GépMax)
A függesztett késes aprítóhenger 3, 3N és 4N szabványú csatlakozó elemekkel kérhető a megrendelő által igényelt színben.
jún. 20
8:30
Óvatosan emelkedik a gázolaj ára (Mezőhír)
Az európai üzemanyag-fogyasztás továbbra is visszafogott.
jún. 20
8:30
Hetet egy csapásra (Transpack)
A tesa hétféle, fenntarthatóbb összetételű fólia- és papíralapú csomagolószalagot fejlesztett ki.
jún. 20
8:30
Többe fog kerülni a gázolaj (Agrárágazat)
Szerdától drágábban tankolhatnak az agrártermelők is a traktorba, ha a kutak érvényesítik a nagykereskedelmi áremelést!
jún. 20
8:30
Öt napja kigyulladt egy kamion, még ma is korlátozás lesz emiatt az egyik sztrádán (Autószektor)
A 6-os főúton, Kacsóta belterületén két kisteherautó ütközött össze. A 219-es km-nél már félpályán halad a forgalom. Az M0-s autóút keleti szektorában, az M5-ös autópálya felé vezető oldalon, az M4-es autóút csomópontjában torlódnak a járművek a reggeli csúcsban. Élénk a forgalom a főváros irányába, és emiatt torlódásra kell számítani a 10-es főúto
jún. 20
8:30
Neuville: Nyerni megyünk Kenyába, ezért az utolsó méterekig koncentrálni kell (Racing)
Thierry Neuville számára eddig szinte csak problémát tartogatott a Szafari Rally, ezért idén minden korábbinál jobban szeretne koncentrálni egészen az utolsó szakasz céljáig.
jún. 20
8:33
Biden szerint valós veszély, hogy Putyin taktikai atomfegyvereket vet be (Telex)
.
jún. 20
8:36
Jön a magyar-litván Eb-selejtező - sport a tévében (Infostart)
A másik Európa-bajnoki selejzető mérkőzésen Izland és Portugália futballválogatottjai mérkőznek meg. Argentína játékosaival mérkőznek kedden a kézilabda férfi junior-vb csoportkörében a magyarok. Tenisz, kerékpár, atlétika és lósport lesz még látható élőben a sportcsatornákon.
jún. 20
8:36
Adózási határidők 2023. június 26. és július 2. között (Adózóna)
Adózási határidők a NAV tájékoztatása szerint.
jún. 20
8:36
Esés után felpattanás jöhet a tőzsdéken (Portfolio)
A hétfői esés után kedden emelkedés jöhet az európai tőzsdéken. Fontos nemzetközi makroadat nem érkezik, itthon viszont lesz izgalom bőven: ma érkezik magyar szempontból a hét legfontosabb eseménye, az MNB Monetáris Tanácsának kamatdöntő ülése.
jún. 20
8:36
Ijesztő eredményt hozott a vizsgálat, azonnal meg kellett műteni Majoros Hajnalkát (ATV)
Majoros Hajnalkának kilyukadt a mellimplantátuma, emiatt mielőbb kés alá kellett feküdnie, nehogy nagyobb baj legyen – írja a Blikk.
jún. 20
8:36
Szadista majomkínzók globális hálózatát leplezte le a BBC (444.hu)
Világszerte több százan fizettek indonéziaiaknak azért, hogy rögzítsék, ahogy kínoznak vagy megölnek közönséges makákóbébiket.
jún. 20
8:36
Az elhúzódó háború és a hibás szankciók egész Európában energiaválsághoz vezettek (Magyar Hírlap)
A kormány 5 ezer vállalkozást szabadít ki a fix áras áramszerződéséből.
jún. 20
8:36
Hegyi Zoltán: Rock and roll és konzervativizmus (Mandiner)
A tudomány mai állása szerint Alice Cooper sem a sátánfattya.
jún. 20
8:36
Több mint négyszáz településen folytatódik a szúnyoggyérítés (Magyar Mezőgazdaság)
Tizenhat vármegye 438 településén, összesen 98 ezer hektárnyi területen lesz a héten szúnyoggyérítés - tájékoztatta a szúnyogirtási program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) hétfőn az MTI-t.
jún. 20
8:36
Sikeresen teszteltek 30 Cbdc felhasználási lehetőséget (BitcoinBázis)
A Nemzetközi Fizetések Bankja és a Bank of England közösen kísérletezett a CBDC-kre épített API-kkal, és a kiadott eredmények bíztatóak
jún. 20
8:39
Kegyetlenül lecsapott Ukrajnára Moszkva (naphire.hu)
Egész Ukrajnát támadta Moszkva, a fővárost sem kímélte.
jún. 20
8:42
Franciaország lefaragja az államadósságot (Portfolio)
A francia kormány 10 milliárd eurós költségvetési megtakarításról döntött a következő évekre vonatkozóan - közölte Bruno Le Maire pénzügyminiszter. Sok forrást az egészségügyre, a lakhatásra, a kvázi állami szervekre és a foglalkoztatást támogató intézkedésekre fordított közkiadásoknál spórolnak majd. Ezekre a megtakarításokra azért van szükség, ho
jún. 20
8:42
Édesanyjával közös fotót posztolt Novák Katalin - így kezdték a napot (ATV)
A Holt-Maros partján futottak, a köztársasági elnök ugyanis Szegeden töltötte az éjszakát.
jún. 20
8:42
Az Audi csatlakozik az intelligens utak építéséhez (autopro)
A jármű-környezet kommunikációt meghonosítani célzó együttműködésbe lép be a vállalat.
jún. 20
8:42
Kína egyik leggazdagabb régióját köti össze Budapesttel - képeken az első járat ünnepélyes landolása (Növekedés)
A Shanghai Airlines légitársaság Ningbo és Budapest között közlekedő járat bejelentésének a szokottnál is nagyobb jelentősége van a szomszédban zajló háború miatt - hangsúlyozta Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára hétfőn a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren a járatindulást köszönt
jún. 20
8:42
Státusztörvény: Továbbra sincs megállapodás (Forbes)
Az Európai Bizottság több jelentős módosítást szeretne a tanárok státusztörvény-tervezetében, mielőtt megállapodna a kormánnyal.
jún. 20
8:42
2023. június 20. – Információk, hírek vállalkozóknak (Üzletem)
Az Üzletem.hu összefoglalója.
jún. 20
8:45
Új közbeszerzést írtak ki Pintér Sándorék a tűzoltók biztosítására (Menedzsment Fórum)
Június 14-én új tendert írtak ki a tűzoltók, rendőrök és más dolgozók biztosítására. Kérdés, hogy lesz-e olyan ajánlat, amit el is fogad a Belügyminisztérium, ugyanis az előzőeket drágállta.
jún. 20
8:48
Pénteken rendezik az Olimpia Napját (ProfitLine)
Pénteken rendezi a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) az Olimpia Napját a Városligetben.

Keresés