A júniusban szokásosnál csaknem 40 százalékkal több új életbiztosítási szerződést kötöttek Magyarországon a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének (FBAMSZ) adatai szerint.
A gazdaságvédelmi akciótervvel több mint ötezer vállalkozást szabadít ki a kormány a fix áras áramszerződéseikből - írta az Energiaügyi Minisztérium (EM) az MTI-hez hétfő éjjel eljuttatott közleményében.
Ma megjelent a Magyar Nemzeti bank friss inflációs jelentése, ami új előrejelzéseket közöl a magyar gazdaságra. A részletes dokumentumot sajtótájékoztató keretében mutatták be Balatoni András és Kuti Zsolt igazgatók. A növekedési kilátásokon összességében nem változtatott a jegybank, a nyomott belső folyamatok mellett a külső környezet támogatása a
Magyar idő szerint csütörtökön 13 óra 18 perckor fogyhat el az oxigén a Titan fedélzetén, de ez nagyban függ attól, hogy az utasok képesek-e megőrizni a nyugalmukat és kontrollálni a lélegzetüket.
Akár egy évtizeddel kitolódhat az első jégmentes északi-sarki nyár előfordulása: az éghajlati modellek túlbecsülik az emberi tevékenységből származó üvegházgázok okozta északi-sarki jégolvadást az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Földtani és Geokémiai Intézetének (CSFK FGI) új kutatásának eredményei
Az infláció megfékezése érdekében a norvég központi bank 50 bázisponttal 3,75%-ra emelte irányadó kamatlábát, ami jelentősebb emelés, mint amire a Reuters által megkérdezett közgazdászok többsége számított. A központi bank augusztusban újabb kamatemelési terveket is bejelentett, és a várakozások szerint az irányadó kamatláb az ősz folyamán elérheti
A magyar felnőttek számolási készségét mérő átlagpontszáma jelentősen meghaladja az OECD-országok átlagát, a szövegértési kismértékben alacsonyabb annál, a problémamegoldó készség pontszáma pedig az OECD átlagát közelíti abban a nemzetközi felmérésben, amelyben a lakosság legfontosabb kognitív készségeit vizsgálták.
Azok a megtakarítással kombinált életbiztosítások, amelyeket egy héten belül elindítanak, még biztosan mentesülnek a kamatjövedelemre kivetett 13 százalékos szociális hozzájárulási adó alól.
A boltok kötelező akcióinak mértékét 10-ről 15 százalékra emelik. A babaváró majd csak az anya 30 éves koráig lesz igénybe vehető. Az 5 ezer főnél nagyobb településeken 2024 januárjától nem lesz csok, ott más támogatást dolgoznak ki. Gulyás Gergely elnézést kért a Telextől azért, mert Maruzsa Zoltánék nem mondtak igazat egy kérdésünkre. Percről per
Legalább három ember meghalt, tucatnyi épület pedig súlyosan megrongálódott egy tornádóban, amely szerda este csapott le az észak-texasi Matador kisvárosra.
Az Európai Unió Bíróságának arról kellett döntenie, összeegyeztethető-e az uniós joggal, hogy a menedékkérőktől a kijevi vagy belgrádi nagykövetségen beadható előzetes nyilatkozatot várnak.
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a mai kormányinfón bejelentette, hogy a városokban megszűnik a CSOK 2024. január elsején, a falvakban viszont továbbra is igénybe lehet azt venni. Augusztus 1-én megszűnnek a bolti árstopok, helyettük a kormány kiterjeszti a kötelező akciókat, és azok mértékét is növeli. Változtak a lakásfelújítás
Augusztus elsejétől megszűnik az árstop. A babaváró a csok esetén is változtatásokról döntött a kormány. Az ATV kérdésére Gulyás Gergely miniszter azt is bejelentette: módosították a pedagógusok átvezénylési szabályait.
Ma délelőtt, a héten már másodszorra tartott kormányinfót Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter, ahol többek között bejelentette, hogy meg fog szűnni a városi CSOK, illetve az élelmiszer árstop hatásait is márcsak augusztus 1-ig élvezhetjük. Ezen kívül átalakítások jönnek a babaváró hitel kapcsán.
A TG Tonalli Nau kollekciója tökéletes példája annak, hogyan lehet a bútoriparban a műanyagszennyezés ellen küzdeni. A világ első kereskedelmi forgalomban kapható tengeri műanyaghulladékból készült kollekciója mércét állít a fenntartható anyaghasználat és tervezés előtt. Fenntartható anyagok Bolygónk műanyagszennyezési válsággal néz szembe.
Indonézia bejelentette, hogy áthelyezi az ASEAN első közös hadgyakorlatának helyszínét, amit eredetileg a Dél-kínai-tenger egy olyan részén tartottak volna, melyet Kína saját területének tekint - adta hírül a Reuters.
A szúnyogcsípés a viszketésen kívül egyéb problémákat is okozhat hazánkban is, háziállatainkra nézve itthon is életveszélyes betegséget terjesztenek a szúnyogok. Néhány távoli országban súlyos emberi betegségek terjesztői is lehetnek.
Hamarosan 28%-ra emelkedik a megtakarítási formák egy részét - például a betéti kamatokat - érintő adófizetési kötelezettség, ugyanis 2023. július 1-jétől a jelenlegi 15%-os kamatadó mellett 13%-os szociális hozzájárulási adó (szocho) is terheli a lakossági kamatjövedelmeket bizonyos megtakarítási formák esetén. Fontos azonban hangsúlyozni, hogy a
Kamilla királyné számára fontos, hogy kiálljon a fontos ügyek mellett, és teszi mindezt akkor is, ha divatról van szó. A fenntarthatóság érdekében bátran felvesz más alkalommal is hordott ruhadarabokat, ezúttal pedig egy nagyon különleges szettet választott.
A szinte egész évben üzemelő fürdők mellett a vakáció kezdetére országszerte fokozatosan megnyitnak a strandok is. Az elmúlt évek fejlesztéseinek köszönhetően ezek kétharmada kínál az elmúlt időszakhoz képest minőségibb vendégélményt…