A Svájci Nemzeti Bank (SNB) 25 bázisponttal 1,75%-ra emelte irányadó kamatlábát a makacs infláció elleni küzdelem jegyében, ami az ötödik egymást követő kamatemelést jelenti. A svájci infláció közelmúltbeli csökkenése ellenére Thomas Jordan, az SNB elnöke hangsúlyozta, hogy a monetáris politika további szigorítására van szükség.
Miért nem kaphatnak a magyar munkavállalók naprakész információkat arról, hogyan állnak nyugdíj-megtakarításaik? A jelenlegi gyakorlat szerint mindössze egyszer, 3 évvel a nyugdíjba vonulás előtt küld az érintetteknek adatokat hivatalosan a hatóság. Többi között erről volt szó az Oltalom Rádió, valamint a lapcsoportunkhoz tartozó Klasszis Média, il
Az elmúlt napokban a Tisza-tó Tiszafüred és Tiszanána-Dinnyéshát közötti szakaszán tartott háromnapos verseny résztvevői naponta négyszáz-ötszáz zsák hulladékot szedtek össze
William H. Overholt, a Harvard Egyetem professzora úgy látja, a Biden-kormányzat a sorozatos keménykedéssel hosszú távon azt fogja elérni, hogy fegyveres konfliktus robban ki a világ két legerősebb katonai hatalma között.
A háború és a szankciók a mezőgazdaságban új helyzetet eredményeztek a korábbi évtizedben stabilitáshoz es biztonsághoz szokott szántóföldi növénytermesztésben – fogalmazott Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára a gabona és olajosmag-termesztők előtt tartott előadásában.
Az eredmények hatékony és felhasználóbarát ügyintézést tesznek lehetővé a lakosság, a hatóságok, az építésügyi szakma gyakorlói, valamint az önkormányzatok és a szakpolitikai döntéshozók számára egyaránt.
Az Energiaügyi Minisztérium várakozásai szerint a jelenlegi 20-25-ről 2030-ra ezer megawattra nőhetnek a villamosenergia-rendszer rugalmasságát fokozó hazai tárolói kapacitások. Az ágazati szereplők beruházásait a kormány két önálló pályázati kiírásban, összesen 120 milliárd forintos keretösszeggel tervezi ösztönözni. Az Európai Bizottság döntése a
Az Energiaügyi Minisztérium (EM) várakozásai szerint a jelenlegi 20-25-ről 2030-ra ezer megawattra nőhetnek a villamosenergia-rendszer rugalmasságát fokozó hazai tárolói kapacitások, az ágazati szereplők beruházásait a kormány két önálló pályázati kiírásban, összesen 120 milliárd forintos keretösszeggel tervezi ösztönözni - tájékoztatott a tárca cs
Öt ország fontolgatja a téli olimpia és paralimpia jövőbeli megrendezésének lehetőségét - jelentette ki a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) ötkarikás játékokért felelős ügyvezetője.
Megérkezett csütörtökön a tengeralattjáró robottal felszerelt Atalante nevű hajó az Atlanti-óceán északi részére, hogy részt vegyen a Titanic roncsaihoz indult merülőhajó keresésében - jelentette be a francia Ifremer tengerkutató intézet.
Új feladatot keresnek a köztéri drótszíveknek, júliustól ugyanis megszűnik a kupakgyűjtés. Több százezer forint kiesést könyvelhetnek el a gyűjtéssel finanszírozást szerző alapítványok, egyesületek, magánszemélyek.
A nyugati országok Romániát mint lehetséges helyszínt tartják számon az ukrán pilóták F–16-os vadászgépek vezetésére való kiképzéséhez – közölte a Politico három bennfentes személyre hivatkozva.
A litván vámhatóság 2023. július 3-án szigorítja az Oroszországba és Belaruszba, illetve más harmadik országokba irányuló kivitelek és tranzitszállítások vámellenőrzését, figyelmeztet a NAV.
Az év utolsó szakaszában már a győzelmekért harcolna a fejlődési ütemével elégedett Mercedes. Esélyük viszont akár már a következő versenyeken is nyílhat a Red Bull ellen?
Magyarország a Balkán és Bosznia-Hercegovina gyors európai uniós tagságát támogatja, az Európai Uniónak most nagyobb szüksége van a Balkánra, mint fordítva - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Szarajevóban, miután megbeszélést folytatott Borjana Kristo bosznia-hercegovinai kormányfővel.
Magyarország a Balkán és Bosznia-Hercegovina gyors európai uniós tagságát támogatja, az Európai Uniónak most nagyobb szüksége van a Balkánra, mint fordítva – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Szarajevóban, miután megbeszélést folytatott Borjana Kristo bosznia-hercegovinai kormányfővel.
A közúti fuvarozás ökológiai lábnyomának csökkentése, valamint a fuvarozók költségeinek kiszámíthatóbb tervezhetősége ma már elengedhetetlen az ágazat stabil, fenntartható működéséhez.