Mészáros Árpád Zsolt a Veszprémi Rátonyi Róbert Operettfesztiválra állította színpadra Kálmán Imre, Csárdáskirálynő című operettjét, ám a június 16-i bemutató napján a sok stressz és izgalom miatt rosszul lett.
Letartóztatták és hazaárulással vádolják azt az orosz állampolgárt, aki állítólag kriptovalutát küldött az ukrán fegyveres erőknek. A Tass orosz hírügynökség
Az ukrán elnök a Twitteren osztotta meg legfrissebb videóüzenetét, amelyben a világot arra figyelmeztette, hogy az oroszok a zaporizzsjai atomerőmű ellen készülhetnek pusztító támadásra.
Ujváry Zoltán egyedülálló teljesítménnyel a negyedik helyen jutott be a krakkói Freestyle BMX Európa-bajnokság döntőjébe. A fináléban szintén remekül teljesítő Ujváry az első körére 74,06 pontot kapott, amin a második menetével javítani ugyan nem tudott, de végül így is a nyolcadik helyet szerezte meg.
Kétmilliárd forint összegű közvetlen európai uniós forrást nyert el Budapest lakhatási programra - közölte a Főpolgármesteri Hivatal csütörtökön az MTI-vel.
Vasárnaptól megkezdődnek a Rákóczi Szövetség nagy táborai, ahová a nyár folyamán összesen 12 ezer magyar fiatalt várnak – közölte a szervezet csütörtökön az MTI-vel.
Palvin Barbit az elmúlt évben számos ismert férfival hírbe hozta a sajtó, hogy pontosan mely románcok voltak valódiak, arról sajnos nem szól a fáma, ennek ellenére egy érdekes múltidézés keretein belül megemlékezünk róluk.
A Svédországban élő magyarok túlnyomó többsége nem ért egyet a svéd NATO-csatlakozás ratifikációjával kapcsolatos magyar kormányzati hozzáállással, számos esetben pedig kifejezetten kellemetlenül érinti őket az anyaország és második hazájuk közti diplomáciai torzsalkodás. Ez derült ki lapunk nem reprezentatív felméréséből.
Hetvenkilenc milliárd forintos keretösszeg áll rendelkezésre idén az innovációs és kutatási pályázatokra a Neumann János Program keretében, amelynek fókuszában idén az egyetemek, a kutatóintézetek és a gazdaság összekapcsolása áll - mondta el Kiss Ádám, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (Nkfi) elnöke a programról tartott csütört
Jelentősen átalakítja a kormány az óvónőképzést: nem kell majd főiskolai végzettség ahhoz, hogy valaki a jövő nemzedékét nevelje, elég lesz egy technikum vagy egy kétéves tanfolyam elvégzése. A Pedagógusok Szakszervezetét meglepte a tervezet, úgy vélik, hogy a rendelet módosításával a szakemberhiányt szeretné orvosolni a kormány. Egy megkérdezett ó
Ígérte a Kanadai Nagydíjat megelőző napokra, de semmi sem lett Lewis Hamilton Mercedesszel kötött új megállapodásáról. Toto Wolff elmondta, mi történik most.
Társadalmi vita indult Írországban a katonai semlegesség megőrzéséről csütörtökön, a konzultációra máris körülbelül 1200-an regisztráltak, az első megbeszélés idején háborúellenes tüntetést is tartottak - jelentette az RTE ír közszolgálati televízió.
Bejelentette nyári premierjeit a SkyShowtime. Júliusban érkezik a streaming szolgáltóra a Ghost of Beirut, a Bupkis, a Star Trek: Strange New Worlds új évadja és a Babylon is többek között.
Nem jelölt mogyoró- és tejallergént tartalmazhat a 2023.08.31. minőségmegőrzési idejű epres 7 Days Croissant, amit ezért visszahívtak a forgalomból - olvasható a Nemzeti Élelmiszerlánc-Biztonsági Hivatal (Nébih) honlapján csütörtökön közzétett felhívásában.
A kormány erőfeszítéseinek köszönhetően a listáról lekerült cég így továbbra is szerelheti a metrókocsikat, amik közül sok már év elején használhatatlan volt.
Van, hogy a szerettünktől nem a halál választ el (először), hanem a szellemi leépülése. És ilyenkor a temérdek gond mellett a lelkiismeret-furdalással is szembe kell néznünk, amiért időnként haragszunk a betegre, pontosabban arra a valakire, akivé a betegség tette. Kolozsi László megrendítő írása:
Cinch Championships - Carlos Alcaraz legyőzte Jirí Leheckát a londoni Queen's Clubban, majd a mérkőzés után azt nyilatkozta, hogy még több önbizalmat szerzett ezáltal, a következő fordulóban pedig tovább növel majd a tempón. Mutatjuk, hogy jutott negyeddöntőbe a cseh teniszező ellen.
A GDP lassulása ellenére a hazai foglalkoztatás növekedett az elmúlt negyedévekben, azaz megváltozott a GDP és a foglalkoztatás közötti kapcsolat előjele - írják inflációs jelentésükben a Magyar Nemzeti Bank (MNB) közgazdászai. Bár a munkakereslet továbbra is jelentős, különböző ágazatokban, vállalati méretkategóriákban eltérő reakciókat figyelhetü
Új projektbe vág bele az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Chelsea tulajdonosa: Todd Boehly a londoniakon keresztül kész felvásárolni az RC Strasbourg egyesületét – értesült róla a Guardian.
Újabb republikánus párti politikus jelentette be indulását csütörtökön az Egyesült Államokban a párt elnökjelölti pozíciójáért vívott versenyben, ezúttal Will Hurd, korábbi kongresszusi képviselő.
Aggódik a sportkedvelő társadalom Milák Kristófért, aki címvédőként lemondta a világbajnoki szereplést. Korábbi edzője, Selmeci Attila szerint a mentálisan kimerült úszónak jót tehet a pihenő, de nem szabad túl sokáig a babérjain ülni, illetve nem szabad neki engedni, hogy a jövőben ő diktáljon a felkészülések során.
A polgárőrök drónokkal ellenőrzik a növekvő parlagfüves területeket – az invazív gyommal szembeni küzdelemben kevésbé ismert módszerek is vannak. Polgárőrök a parlagfűmentes településekért címmel a múlt hétvégén hirdették meg Zalában