Szinte teljesen, 99,9%-ban biztos, hogy Oroszországa a következő hónapban kilép az Ensz közvetítésével létrehozott, a fekete-tengeri gabona biztonságos szállításáról szóló megállapodásból, mert már nincs szüksége ukrán kikötőkre az ammóniakivitelhez – mondta egy magas rangú ukrán diplomata.
A Netflix 2021 januárjában, egyszerre jelentette be az Emily Párizsban 3. és 4. évadát, nem sokkal a sorozat második évadának premierje után. Azóta a 3. szérián már túl van minden rajongó, és tűkön ülve várja az új évadot. Összeszedtük, mit is lehet tudni eddig a 4. évadról.Hol tartunk a sztoriban?A 3. évad végén Gabriel és Camille esküvője meghiús
Kijött a francia és a német beszerzésimenedzser-index (BMI), mindkét adat jóval gyengébb lett a vártnál, továbbra is a feldolgozóipar van nehezebb helyzetben.
Ahogy a por leülepszik a pandémiát követő világban vajon a színek és a merészség iránti vágy is alábbhagy? Milyen hatással van a szépségtrendekre a globális gazdasági válság és vajon kipukkad-e végre a „minél több, annál jobb” buborék? Többek között ezekre a kérdésekre kaphatunk választ az AVON szépségipari nagyvállalat által közzétett, a szépség j
Májusban a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 713 ezer fő volt, 26 ezerrel több, mint egy éve - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.
Az egészségügyi fejlesztésekre az Ázsiai Infrastrukturális Beruházási Bank által még 2021 októberében megítélt 183 millió euróból az Orbán-kabinet március végéig mintegy 150 milliónyit hívhatott le – legalábbis ennyi szerepel, forintosítva, a központi költségvetés devizaadósság-állományában.
370 alatt indult kora reggel a forint euróval szembeni kereskedése a bankközi piacon, az elmúlt hetekben jellemző alacsony volatilitás ma is kitart. A török líra viszont folytatja zuhanását, úgy tűnik, az új jegybankelnök újabb árfolyamválságba húzza be Törökországot. A forint később gyengülésnek indult, különösen a dollárhoz képest.
A globális felmelegedés és az épített környezet bővülése várhatóan fokozza az úgynevezett urban heat island, azaz durván fordítva a városok hősziget hatását és az ezzel járó egészségügyi kockázatokat írta meg a Portfolió az Európai Bizottság egy friss tanulmányára hivatkozva.
A dél-amerikai gasztronómia kimagaslóan telejsített idén, Európában pedig a spanyol éttermek érték el a legjobb helyezést. A gasztroínyencek egyik legjobb listája készült el, hiszen a The World's 50 Best Restaurants a világ egyik legrangosabb díjátadója, ahol minden évben rangsorolják a világ éttermeit. Lényegében az éttermi szakma Oscar-d
Az Európai Bizottság hét igényéből kettőt sikerült csak teljesítenie Ukrajnának az EU-csatlakozás érdekében, a kisebbségvédelem kapcsán támasztja a Bizottság a legtöbb elvárást.
A 9 másodperces álomhatár áttörésébe még a legerősebb szériagyártású hipersportkocsik bicskája is bele szokott törni, az 1600 lóerős Bugatti Chiron Super Sportnak például 9,1 másodpercre van szüksége a 402 méteres táv teljesítéséhez álló helyzetből indulva. Egy hawaii lakos azonban úgy gondolja, hogy az ő 1981-es Toyota Corollája képes lehet erre a
Normál körülmények között több mint 50 féle baktérium él a vastagbélben, mellettük számos kóros baktérium, vírus, gomba vagy parazita is megtelepedhet, betegségeket okozva. Ezek kimutatását és azonosítását teszi lehetővé a széklettenyésztés.
Christian Bruch, a Siemens Energy vezérigazgatója megdöbbenésének adott hangot a Siemens Gamesa egységénél felmerült problémák súlyossága miatt, ennek betudhatóan a vállalat meg is változtatta az idei évre vonatkozó profitvárakozásait, az ügy miatt ugyanis 1 milliárd eurót meghaladó költségekkel nézhetnek szembe. Bruch ígéretet tett arra, hogy vált
Nem jelölt mogyoró- és tejallergént tartalmazhat a 2023.08.31. minőségmegőrzési idejű epres 7 Days Croissant, amit ezért visszahívtak a forgalomból - olvasható a Nemzeti Élelmiszerlánc-Biztonsági Hivatal (Nébih) honlapján csütörtökön közzétett felhívásában.
Elfogtak a rendőrök egy pécsi dílert, aki 8 millió forint értékben, kilenc féle drogot tervezett értékesíteni egy jelenleg zajló hazai fesztiválon; az akcióval mintegy 2500 adag kábítószer piacra kerülését akadályozták meg - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) pénteken az MTI-vel.
Különleges dal született a CONVERSE All Star közösség három fiatal tehetségének együttműködéséből. Az elsősorban a klasszikus magasszárú cipőiről ismert Converse rengeteg energiát fektet a fiatal tehetségek felkutatásába és támogatásába.
Mobilalkalmazások, telematika, chatbotok, virtuális asszisztensek: meghatározó átalakulás előtt állhat a biztosítási szektor, ennek mozgatórugója az ügyfél, és alapvető eszköze pedig az adat. A KPMG a Portfolio-t arról tájékoztatta, hogy magyarországi szakértői az Inspira Research segítségével mélyinterjús kutatással validálták a kimutatott tendenc
Az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzője szerint még nem lehet tudni, mennyi LNG kell majd 2026-ban, amikorra hatalmas feldolgozó- és tárolókapacitás áll majd rendelkezésre.
Az elsivatagosodás, az éghajlatváltozás, az ember által előidézett vízeltérítés, a gátépítés, a szennyezés és a túlzott használat következtében a folyók, tavak és víztartó rétegek világszerte fokozatosan száradnak ki. Bár a helyzet súlyos, az együttműködési kezdeményezések a deszkaláció jeleit mutatják. Káncz Csaba jegyzete.
2023. június 23-án különleges programmal készül az Állatkert Szentivánéj alkalmából. Immáron harmadik éve rendezik meg az esti programsorozatot a látogatóknak. A szervezők az izgalmas családi programokon és a felhőtlen szórakoztatáson túl állatos előadásokkal és meglepetésekkel is készülnek a látogatók számára. Programok Szentivánéj alkalmából Az e
Közel 100 ember sérült meg, miután szerda este egy Denver melletti koncertet jégeső mosott el Red Rocks Amfiteátrumban. Közülük legalább 7 embert kórházba kellett szállítani súlyos sérülésekkel, többek között vágások, zúzódások és csonttörések miatt.
Ősszel végre tárgyalások lesznek soha be nem üzemelt, ám 2017 óta a Deák téren szobrozó beléptető kapuk ügyéről. Ezek 2017 nyarán lettek a metró aluljáróba helyezve, annak érdekében, hogy az elektronikus jegyrendszert teszteljék, illetve cél volt az is, hogy ehhez hozzászoktassák az utasokat. Azonban ez akció kétség kívül kudarcba fulladt, és immár
Új, a lakosság vízellátását segítő vezeték épül a Pest vármegyei Solymáron. A döntés azért is lényeges, mivel tavaly jelentős vízhiánnyal kellett szembenéznie a településnek.
A Dél-Dunántúlon és a Dél-Alföldön a piros riasztás is jöhet a heves zivatarok miatt. A felhőszakadásokat nagyméretű jég és viharos széllökések kísérhetik.
Ősszel végre tárgyalások lesznek a soha be nem üzemelt, ám 2017 óta a Deák téren szobrozó beléptető kapuk ügyéről. Ezek 2017 nyarán kerültek helyükre a metróaluljáróban, annak érdekében, hogy az elektronikus jegyrendszert teszteljék, illetve cél volt az is, hogy ehhez hozzászoktassák az utasokat. Azonban ez az akció kétségkívül kudarcba fulladt, és
Az 54 éves amerikai színésznő a Bridget Jones naplójával emelkedett az A-listás hollywoodi filmcsillagok előkelő sorába, két alkalommal ismerték el Oscar-díjjal a művészetét, és bár a mai napig aktív, rajongói egy jelentős része elmenne mellette az utcán, ha mostanában találkoznának vele.
Van, aki fát ültet, van, aki a hangeffektekben bízik, és van, aki hűtőmellénybe csomagolja magát, hogy túléljen. Meg persze olyan is van, aki nem csinál semmit, mert szereti, ha meleg van. Brrrrr!
A 2023. június 30-ig szerzett befektetési jegyek hozamát nem terheli szociális hozzájárulási adó (szocho), de 2023. július 1. után is lesz lehetőség az új, 13 százalékos adó megfizetése nélkül értékpapíralapokba fektetni. Mit jelent a 2023. június 30-i határidő a már befektetett pénzek esetében, és mire kell figyelni azoknak, akik még most, a
Június 20-án megalakult a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) Női Marketing Tagozata. A több mint 30 éve működő szakmai szervezet új tagozata egyben a társadalmi szerepvállalás és az értékteremtő, tudatos kommunikáció melletti kiállás. Mivel a vásárlások 85 százalékában nők a döntéshozók, és a nők fogyasztói szokásai merőben mások, mint a férfiaké, a
Augusztus elsejétől kivezetik az élelmiszerárstopot, de az ársapkát nem engedi el teljesen a kormány. A kereskedőknek beszerzési ár alatt kell árulniuk a most még árstopos termékeket. Mutatjuk, mire lehet számítani.