2023. június 23. péntek

jún. 23
12:21
Hogyan kaphatnám meg a munkabérem fekete részét, ha felmondtam? (HR Portál)
Nemzetközi gépjárművezetőként dolgoztam egy adott cégnél furgonon 2 évet. Minimálbérre voltam bejelentve, zsebbe kaptam egy részét. Június elején egészségügyi okból kérvényeztem a nemzetközi munkám befejezését és közös megegyezéssel való felmondásom. Munkáltatóm feltétel nélkül elfogadta és ezt írásba is adta. Majd amikor értesült róla, hogy pár na
jún. 23
12:21
Hajhullás: Pajzsmirigybetegségre is utalhat (WebBeteg)
A hajhullás nőket, férfiakat egyaránt érzékenyen érintő jelenség. Bizonyos mértékű hajhullás minden egészséges ember esetében természetes, ugyanakkor időnként komoly kórképek kísérője vagy figyelmeztető jele is lehet: ilyenek például a pajzsmirigybetegségek.
jún. 23
12:21
Powell nem kertelt túl sokat (ProfitLine)
Az amerikai Képviselőház Pénzügyi Szolgáltatások Bizottsága előtt válaszolt a képviselők kérdéseire Jerome Powell Fed-elnök, aki továbbra is kiállt a jegybankárok által vízionált további két 25 bázispontos kamatemelés mellett.
jún. 23
12:21
Dns-teszet csináltatott a férfi, teljesen összeomlott, amikor megpillantotta a végeredményt: szívszaggató családi titokra derült fény (Femcafe)
Hősünk apák napi ajándéknak szánta a Dns-tesztet: egyáltalán nem sejtette, hogy az egész család életét felkavarja vele.
jún. 23
12:21
Meztelenruha várandósan? Rihanna bebizonyította, milyen csodás választás (Glamour)
Rihanna stílusával az utóbbi időben egyszerűen nem lehet betelni. A szupersztár varázslatosabbnál varázslatosabb divatpillanataival hétről hétre bebizonyítja, hogy egy kismamának nem kell lemondania egyetlen egy ruhadarabról sem. Mutatjuk, hogy legutóbb mivel kápráztatta el a világot.
jún. 23
12:21
„Teljesen abszurd” – keményen kiosztotta Orbán gazdaságpolitikáját egykori minisztere (SzMo)
Pálinkás József őrültségnek és gigantománnak nevezte az akkumulátorgyár-beruházási hullámot. Szerinte azért kényszerül erre a kormány, mert már csak így tud külföldi tőkéhez jutni az uniós pénzek elapadása után.
jún. 23
12:21
A kormány vonzóbbá teszi a pedagóguspályát (Demokrata)
Új képzéssel teszi még vonzóbbá a pedagóguspályát a kormány.
jún. 23
12:21
Heves zivatarok kíséretében mérséklődik a meleg (Magyar Mezőgazdaság)
Az elmúlt napok száraz és meleg időjárása kedvező körülményeket teremtett az érés különböző fázisaiban járó gabonák, illetve a repce számára, de a nyári növényeknek is jól jött a meleg. A hőségnek véget vető hidegfront pénteken érkezik többfelé heves záporokkal, zivatarokkal, majd szombattól ismét nagyrészt száraz, napos, de mérsékelten meleg időbe
jún. 23
12:21
Családbarát óriás lett a Lexus előzmények nélküli újonca (Autószektor)
A moduláris TNGA architektúra sokoldalúságát kihasználva újabb olyan modellt mutatott be a Lexus, amely a közép- és felső-középkategóriás modellek számára kifejlesztett GA-K platformra épül. Az ES szedán, az NX és RX crossoverek, valamint az LM felsőkategóriás utazójármű után egy merőben új koncepció szerint épült szabadidőjármű: a Lexus TX hasznos
jún. 23
12:21
Bizarr: már az idén újraépítik Ukrajnát az orosz vagyonból (AC News)
Ukrajna nem várja meg a háború végét az ország újjáépítésével – jelentette ki Denisz Smihal ukrán miniszterelnök csütörtökön.
jún. 23
12:21
Mi a fene az a szaharai por, és mit keres Magyarországon? (Telex)
Szakértő segítségével járjuk körül, normális-e ez a jelenség, és mennyire kell aggódni miatta.
jún. 23
12:27
Egy 20 éves fiú volt az, akit halálra gázolt az M3-as metró - Itt vannak a részletek (Blikk)
A Blikk is megírta, hogy halálra gázolt az M3-as metró egy embert a Nagyvárad térnél. A szerelvény Kőbánya-Kispest felől érkezett, amikor a szerelvény elütötte az utast. Az embereket kiterelték a megállóból, nem sokkal később pedig a tűzoltók is kiérkeztek a helyszínre.
jún. 23
12:27
Pert nyertek a székelyek a román hokiszövetség ellen - elsőfokon (Infostart)
Alapfokon megnyerték a székelyföldi hokiklubok a Román Jégkorongszövetség (FRHG) ellen indított pert, a Bukaresti Törvényszék csütörtöki döntésével érvénytelenítette a testület tavaly novemberi közgyűlésének határozatát - jelentette be Nagy Attila, a szövetség jelenlegi elnöke.
jún. 23
12:27
Autóeladás: 70 százalékos növekedés az elektromos autókat illetően (Alternatív Energia)
Májusban jelentősen nőtt a forgalomba helyezett új autók száma az Európai Unióban - az európai autógyártók szakmai képviseleti szervezete, az ACEA honlapjára szerdán felkerült adatok szerint.
jún. 23
12:27
Nagy változást jelentettek be a magyar egészségügyben: előbb kaphatunk időpontot? (Portfolio)
Jelentős digitális fejlesztés fogja segíteni a betegeket, a minisztérium már dolgozik a járóbeteg-szakrendelőkbe tervezett új időpontfoglaló és behívó rendszeren, amely akár mobiltelefonon, alkalmazáson keresztül is elérhető lesz, és a betegek így is tudnak majd időpontot foglalni - mondta Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára
jún. 23
12:27
Lehet, hogy közel az első jogszerű drónos permetezés Magyarországon? (Agroinform)
Mostanra az ehhez kapcsolódó személyi feltételek teljes mértékben teljesíthetők.
jún. 23
12:27
Öt szurikáta született a Szegedi Vadasparkban (Tiszta Jövő)
Öt szurikáta (Suricata suricatta) született a Szegedi Vadasparkban, a kölykök szépen cseperednek, így a közönségkedvencnek számító cibetmacska-féléket a látogatók is megfigyelhetik tágas kifutójukban - tájékoztatta Veprik Róbert igazgató szerdán az MTI-t.
jún. 23
12:27
NÉBIH: Hatékony a drónpilóta képzés Magyarországon (Növekedés)
Magyarországon az elmúlt években létrejött a jogszerű drónos növényvédelem szabályozási környezete, és most már az ehhez kapcsolódó személyi feltételek is hiánytalanul teljesíthetők; a drónpilóta-igazolvány és növényvédelmi drónpilóta szakképesítés megszerzésének rendszere hatékonyan működik - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Né
jún. 23
12:27
Benned is van egy gyerek, akire talán az egész családod vár (egy.hu)
Elnézve a mindent érdeklődéssel szemlélő, mindenben örömöt és élményt lelő gyermekeimet, egyre gyakrabban teszem fel magamnak a kérdést: a felnőtté válás mely szakaszában veszítettük el ezt a kíváncsiságot? Mikor volt az a pont, amikor elfelejtettünk gyereknek lenni, amikor elbúcsúztunk attól, ami igazán élhetővé tette mindennapjainkat?
jún. 23
12:29
Azokra a problémáinkra is megoldást talál az AI, amelyekről nem is tudtunk (Portfolio)
Hosszú várakoztatás, bonyolult menürendszer, elégtelen tájékoztatás, munkaidőn kívül elérhetetlen szolgáltatás – ezek a lakosság leggyakoribb negatív ügyfélszolgálati tapasztalatai a United Call Centers (UCC) által végzett felmérés eredményei szerint. A jelzett problémák jelentős részét orvosolni képes mesterségesintelligencia-alapú megoldások már
jún. 23
12:33
A GVH gyorsan áldását adta a Libri NER-es bekebelezésére (Menedzsment Fórum)
Csak formalitás volt, hogy a Gazdasági Versenyhivatalnak is engedélyeznie kellett a Libri NER-es elfoglalását. Nincs mit vizsgálni, hiszen a könyvpiaci verseny nem csökken.
jún. 23
12:33
A BofA szerint a befektetők kezdik kiszórni a tech részvényeket a "bébi lufi" után (Portfolio)
Michael Hartnett, a Bank of America stratégája szerint a korai jelek arra utalnak, hogy az 1999-es tech lufira emlékeztető ralit követően a befektetők kezdenek elfordulni a technológiai részvényektől - írja a Bloomberg.
jún. 23
12:33
Bíró Ica bikinis fotókkal árasztotta el az internetet, 66 évesen is csúcsformában van a Metál Lady (Promotions)
Bíró Ica fürdőruhás fotóiról beszél az egész ország, és ez nem meglepő.
jún. 23
12:33
NAV: Milliókba kerülhet a külföldi munka, ha nem vagyunk tisztában a szabályokkal (Növekedés)
A nemzeti adóhatóságok megosztják egymással adataikat, a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz (NAV) is befutnak az információk a Magyarországon élők más országban szerzett, de Magyarországon adóköteles jövedelméről - hívta fel a figyelmet az adóhatóság pénteki közleményében.
jún. 23
12:33
Jön az ítéletidő: Riaszt az Omsz, brutális viharok söpörnek végig az országon (Nyugati Fény)
Leszakad az ég.
jún. 23
12:33
Eladó az F1-es autó, ami gyalogosalagútba csapódva ölte meg kis híján a pilótáját (Racing)
A világ egyik leghíresebb pályájának átépítéséhez is hozzájárult a baleset, aminek részese volt a most kalapács alá kerülő kasztni.
jún. 23
12:39
Lázár János visszakapta régi, kedvenc szakterületét (Infostart)
Az építési és közlekedési miniszter hatáskörébe került a dohánytermék-kiskereskedelem felügyelete.
jún. 23
12:39
11 év után indult újra a Wankel motorok gyártása (Auto Pult)
A Mazda a legendás RX-8 gyártásának befejeztével ideiglenesen ugyan, de búcsút intett a manapság csak általuk alkalmazott speciális felépítésű erőforrásnak, a bolygódugattyús Wankel-motornak. Sokan már akkor várták, hogy jöjjön végre egy újabb modell, amelybe a magasfordulatú, jellegzetes hangú különlegesség kerül. Noha nem hajtómotorként, hanem eg
jún. 23
12:39
Ukrán védelmi minisztérium az ellentámadásról: "Minden nap tovább nyomulunk előre" (ATV)
Az ukrán légierő bejelentette, hogy a péntekre virradó éjszaka megsemmisített 13 orosz robotrepülőgépet, amelyek egy katonai repülőteret támadtak Ukrajna nyugati részén.
jún. 23
12:39
Két új lítiumbányát nyit a CATL (autopro)
Nem is hagyományos értelemben vett bányáról, inkább „kitermelőüzemről” lesz szó.
jún. 23
12:45
Azoknak a jövedelmére is rálát a NAV, akik külföldön dolgoznak (Portfolio)
A nemzeti adóhatóságok megosztják egymással adataikat, a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz (NAV) is befutnak az információk a Magyarországon élők más országban szerzett, de Magyarországon adóköteles jövedelméről - hívta fel a figyelmet az adóhatóság pénteken az MTI-nek küldött közleményben.
jún. 23
12:45
Hatalmas képernyők helyett valódi terepgép: érkezik az új L200! (Autónavigátor)
Kevés modellje maradt már a Mitsubishinek, amivel még mindig jelen van a magyar piacon, ezek közül viszont van egy, ami
jún. 23
12:45
Tetőzik a kánikula, megdőlhet a melegrekord is (SzMo)
A 2021-ben mért 37,8 Celsius-foknál is melegebb lehet. Az extrém hőségnek a késő délután érkező heves zivatarok vetnek majd véget.
jún. 23
12:45
Beyoncé szupermenő aranysárga öltönyruhában tündökölt Párizsban (in.hu)
Beyoncé feltűnő, aranysárga szettben érkezett a Louis Vuitton párizsi showjára.Az énekesnő Párizsba utazott, hogy először láthassa a divatház 2024-es tavaszi/nyári férfi kollekcióját. Az alkalomra egy extravagáns öltönyt viselt, ami kicsit olyan, mintha egy luxuspizsama lenne. Ezt pedig egy hatalmas napszemüveggel koronázta meg. Továbbá igazi Beyon
jún. 23
12:51
Már most több felszámolási eljárás volt idén, mint 2022-ben! (ProfitLine)
Májusban is folytatódott a Magyarországon működő cégek számának csökkenése: több mint 8 ezerrel kevesebb cég volt, mint decemberben, ami elsősorban az alacsony cégalapítási kedv eredménye. Az újonnan beindított felszámolási eljárások száma meghaladta a 2300-at, ami rekordot jelent. Az eljárások nagy része, körülbelül 80% olyan cégeket érint, amelye
jún. 23
12:51
A hagyományos reklám unalmas, a hirdetésnek adnia kell valamit (Növekedés)
Ma már a reklámpiacon is magas az ingerküszöb. Nem elég egy jó kreatív, több ötletet kell beletenni egy kampányba, mint eddig, ha az emberek érdeklődését fenn kívánjuk tartani. A Digital Media Hungary-n Sopov István, az Adaptive Media ügyvezető igazgatója beszélt a trendekről, konkrét példákról a Lounge Group podcastjának különkiadásában. Mint kide
jún. 23
12:57
Hol kell adót fizetnem, ha egy német anyavállalat dubai cégénél dolgoztam Kínában? (Piac és Profit)
Ha valaki külföldön dolgozik, utána kell járnia annak, hogy jövedelme után mely államban kell megfizetnie a közterheket. Mivel a nemzeti adóhatóságok megosztják egymással adataikat, a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz (NAV) is befutnak az információk a Magyarországon élők más országban szerzett, de Magyarországon adóköteles jövedelméről. Vizsgálat tárg
jún. 23
12:57
Lecsapott az itéletidő Németországra, de máris itt az újabb riasztás (Infostart)
Elárasztott utcák és pincék, kidőlt fák, megrongálódott autók és teljesen lezárt vasúti sínpályák. Ez az elmúlt huszonnégy óra katasztrofális időjárásának távolról sem végleges mérlege Németországban. Az előrejelzések szerint a helyzet nem enyhül.
jún. 23
12:57
„Ha egy csiga jön velem szemben az úton, azt is kikerülöm” - Elítélték a magatehetetlen szobatársát a Margit kórház Covid-osztályán felgyújtó, amputált lábú… (Blikk)
Pokoli kínokat kellett átélnie annak a 73 éves, mozgásképtelen idős férfinak, akire a betegtársa gyújtotta rá a kórtermet a budapesti Szent Margit Kórház Covid-osztályán. Ugyan a súlyos vírusfertőzés miatt mindkettejüknek oxigéntámogatásra volt szüksége, felelőtlen módon az erősen dohányos B. László József mégis jó ötletnek gondolta, hogy elővegye
jún. 23
12:57
Ezen az útszakaszon fokozottan figyelj! Katonai menetoszlopokra lehet számítani holnaptól (Pénzcentrum)
Katonai menetoszlopokra kell számítani az ország több vármegyéjében, hívja fel a figyelmet a Honvédelmi Minisztérium. A Magyar Honvédség arra kéri a lakosságot, hogy az érintett útvonalon a közlekedési szabályok betartásával és kellő óvatossággal közelítsék meg a katonai menetoszlopokat.
jún. 23
12:57
Halmazállapot-változás: köddé váltak a halak (Agroinform)
Haltelepítést tiltott meg a Nébih Állami Halőri Szolgálata, a vizsgálat során kiderült, hogy jóval kevesebb hal volt a kocsin, mint amennyi a dokumentumokban szerepelt.
jún. 23
12:57
Rendkívüli figyelmeztetést adott ki a Honvédelmi Minisztérium, erre számíthatnak a hétvégén (ATV)
Figyelmeztetést adott ki a tárca a lakosság számára, óvatosságra int mindenkit.
jún. 23
12:57
Gréczy Zsolt: Sokkal rosszabbul élsz, mint egy éve (Mandiner)
Ma a diákhitel kamatát emeli Orbán.
jún. 23
12:57
A korábbi világbajnok szerint két ember menthetné meg a Ferrarit (Racing)
Damon Hill úgy véli, hogy két olyan ember van, aki újra győzelemhez tudná segíteni a Ferrarit. A múlt héten ismét vitatható döntést hozott a stratégia terén a Scuderia. Az időmérőn Charles Leclerc a száraz pályás abroncsokat akarta feltetetni az autójára, ám a vörösök túl vizesnek étélték meg az aszfaltot ehhez. Így a monacói intermediate abroncsok
jún. 23
12:57
Több mint százezer ChatGPT belépési adatot loptak el 1 év alatt (BitcoinBázis)
Egy szingapúri kiberbiztonsági cég, a Group-IB által közzétett dokumentum szerint tavaly nyár óta több mint 100 ezer bejelentkezési információt loptak
jún. 23
12:57
Elvis Presley-t ma már börtönbe zárnák (AC News)
Tizenkilenc nő, aki Elvis Presley-vel járt, most nyugtalanító dolgokat árult el a rock'n'roll királyáról egy dokumentumfilmben.
jún. 23
12:57
Igaz az öntisztulás legendája? Kipróbáltam, hogy önnek már ne kelljen (Telex)
A bőrgyógyászok szerint túl sokat fürdünk, és nem tesz jót a bőrünknek a sok szappan és tusfürdő. Kipróbáltam, milyen a másik véglet, bírja-e öntisztulással a szervezet: edzettem, versenyeztem, izzadtam, a tengernél is voltam, de egész hónapban nem zuhanyoztam. Nem igazán vette észre senki, bár voltak olyan pillanatok, amikor kicsit undorodtam maga
jún. 23
13:03
A kormány nagy mentőakciója: nyaralás helyett elkezdhetünk élelmiszerre költeni (Menedzsment Fórum)
Augusztustól ismét lehetővé válik a hideg élelmiszervásárlás SZÉP kártyával és az éves kedvezményes keret is emelkedik. Tavaly a február-június közötti időszakban a K&H SZÉP kártya költések több mint negyedét az élelmiszervásárlás tette ki.
jún. 23
13:03
Ők öten vesztek hullámsírba a Titan fedélzetén (Blikk)
Kalandorrekorder, veterán pilóta, a búvárhajót üzemeltető cég merész szellemű igazgatója, Pakisztán leggazdagabb brit milliárdosa és tinédzser fia vesztek oda a Titánon. A kalandnak indult Titanic-utazás végül katasztrófába torkollott. A tragédia áldozataira emlékezünk.
jún. 23
13:03
Orbán Viktor üldözője ma mindent bevallott: „A lehető legszigorúbb büntetés kiszabását kérem magamra” (Blikk)
Hivatalos személy elleni bűntettel vádolta az ügyészség Szabó Bálintot, aki még tavaly szeptemberben vette üldözőbe Orbán Viktor konvoját. A politikust másfél év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték.

Keresés