Minden ügyfele előtt megnyitotta a digitális faktoring lehetőségét a Számlázz.hu. A szolgáltatás segítségével a vállalkozó akár 24 órán belül készpénzre válthatja a számláit. A faktorálás megoldás lehet mindazok számára, akik nem szeretnek sokat várni a pénzükre és stabilitásra törekednek. Magyarország egyik vezető fintech vállalataként a Számlázz.
A fejlett világ közben továbbra is évről-évre látványosan szembesül a népesség elöregedésével. Ez egyre nagyobb a probléma Kínában is, ahol az elhibázott egygyermekes politika hatásai már kiütköznek.
A tőkepufferrátákra vonatkozó döntésekkel azt biztosítja a jegybank, hogy a bizonytalan környezetben a kockázatokkal arányos módon növekedjen az intézmények sokkellenálló képessége.
Tegnap jelentette be a Binance, hogy elindult az opBNB teszthálózata – egy Ethereum virtuális gépen futó, Optimism-ra épített blokkláncról van szó, ami a BNB Chain skálázási problémáit szeretné megoldani. A Binance bejelentése szerint a mainnet indulása 2023 harmadik negyedévében várható. Addig be kell érnünk a tesztnettel, ami egyben azt is jelent
Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, Gulyás Gergely a csütörtöki kormányinfón bejelentette: a városi csok-ot megszünteti, a kisebb települések támogatását kibővíti, a babaváró hitelt pedig a 30 év alatti nőkre korlátozza az Orbán-kormány. Gulyás Gergely úgy véli, az igénylések száma csökkent az elmúlt években. Többek között ezekről beszélt Erdő
Egyszerűsödhet az időpontfoglalás az orvosi rendelésekre, járóbeteg-szakrendelőkbe tervezett új időpontfoglaló és behívó rendszeren dolgozik a Belügyminisztérium.
A magyarországi kommunikációs szakma egyik legjelentősebb elismerése, a Prexa – PR Excellence Hungary Award Általános hírnévmenedzsment kategóriájának aranydíját nyerte el a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem agrárkarriert népszerűsítő és pályaválasztást elősegítő, „Az agrárkarrier élményalapú repozicionálása a Z és α-generáció körében” című, 2
A magyar kormány célja egy tiszta ország fenntartása a jövő generációi számára, így Magyarország elkötelezett a levegőminőség javítása mellett. "Kiemelt feladatunknak tekintjük a légszennyezés csökkentését célzó intézkedések megtételét, ezért szükséges az azonnali együttműködés megkezdése az éghajlat-politikai ágazattal és a közös célok meghatározá
Június 22. és július 14. között lehet licitálni az árveréseken a tíz hektárnál nagyobb területű földekre az illetékes kormányhivatalok kijelölt helyszínein. Ezzel párhuzamosan folytatódik a tíz hektárnál kisebb területű állami földek értékesítése is, melynek hirdetményeit 2023. június 14-én teszi közzé a Nemzeti Földügyi Központ az Elektronikus Pál
Már jóvá is hagyták az Online News Act néven ismert jogszabályt. A Meta szerint a Facebook-felhasználók amúgy sem hírek olvasására használják a platformot.
Franciaországban épül fel az Európai Unió második világszínvonalú szuperszámítógépe, a mesterséges intelligencia adatelemzésére is alkalmas óriáskomputer 2025-től lesz elérhető a kutatók és az ipar számára - tájékoztatott az Európai Bizottság szerdán.
Az Ökumenikus Segélyszervezet munkatársai most is ott vannak a herszoni régióban. Tapasztalataikról a szervezet ukrajnai humanitárius programigazgatója mesélt.
Baranya megyében először Újpetrén helyeztek ki egy új sebességmérő eszköz, az úgynevezett trafiboxot, amely a település főutcáján mind a két irányt figyeli - írja a rendőrség.
Vagy mégsem? A Goal.com most már kész tényként közölte azt az – egyébként igen régen keringő – hírt vagy álhírt, hogy Kylian Mbappé a Real Madridhoz igazol. Mbappé szerződése jövőre lejárna Psg-nél, tehát ez az utolsó pillanat, amikor a párizsi csapat még pénzt láthat a távozni készülő világklasszis játékosból. Nem is keveset, az állítólagos
A Magyar Termék Nonprofit Kft. új terület felé fordul, és egyértelmű szándéka, hogy segítse a hazai kozmetikai és szépségipari gyártókat a minél jobb piaci eredmények elérésében. A paletta igencsak széles, hiszen kétszáznál is több különböző hazai gyártó kozmetikai termékéből és szolgáltatásából választhatnak a fogyasztók, ám ezek ismertsége - a mu
A Ciszjordániában dúló erőszak súlyos eszkalálódására hívta fel a figyelmet pénteken az ENSZ emberi jogi főbiztosa, sajtóközleményében kiemelve: attól kel tartani, hogy a helyzet kicsúszik az ellenőrzés alól.
A közösségi médiának a sok pozitívuma mellett számos árnyoldala is van. Segíti a kapcsolattartást, emellett sokkal gördülékenyebbé és egyszerűbbé válik a felek közti kommunikáció. Azonban szembejön néhány súlyos probléma is: az internetes zaklatás, a közösségi média által kialakított testképzavar, és a párkapcsolati problémák tömkelege.
A Legjobb Feltörekvő Piaci Részvény Alap lett a Generali IC Ázsiai Részvény Alap, illetve a Generali Mustang alap is második helyezést ért el a Privátbankár.hu Klasszis 2023-as szavazásán. Ennek apropóján beszélgetett Móra Mátével, a Generali Alapkezelő Zrt. portfóliómenedzserével Vég Márton újságírónk.
Magyarország korábban „harcolt” azért, hogy minél több adó beszámítható legyen a globális minimumadóba. Ilyenek lehetnek a TAO-n kívül az iparűzési adó, az innovációs járulék, a Robin Hood adó és az extraprofitadók. Ha ezek beszámíthatósága elérhető, akkor kiegészítő adót csak abban az esetben kellene fizetni, ha ezek összességében nem érik el az e
A magyar szülők 28 százaléka rendszeresen ad fix zsebpénzt a 18 év alatti gyermekének, ugyanakkor az otthoni házimunkába való besegítésért és az iskolai teljesítményért történő fizetés kevésbé elterjedt hazánkban - derült ki egy friss felmérésből, amely arra is rávilágított, hogy a 16-18 év közötti fiatalok 28 százaléka havi 20 000 forintnál is töb
Thierry Neuville a Szafari Rally előtt kijelentette, hogy mindennél fontosabb lenne számára a győzelem Kenyában, az afrikai istenek azonban másképp szerették volna.
A lap szerint az ÁSZ 117 példát hoz fel arra, hogy a 2022-es választás ellenzéki kampányának egyes részleteit Márki-Zay Péter mozgalma fizette külföldi finanszírozásból.
Már gőzerővel készülnek a versenyzők Kiskörén a Magyarok Világszépe jövő pénteki döntőjére. A hölgyek más és más indíttatásból méretik meg magukat, Nánási Dorottya szeme előtt például édesanyja barátnőjének példája lebeg, aki 1994-ben királynő lett.
Hogyan vegyük el egy 19 éves fiú szüzességét néhány nap alatt? Ezzel indulunk, ennél azonban jóval többet kapunk a nyár egyik legviccesebb filmjétől, amely nem éppen családbarát, de 16 éven felül mindenkinek ajánlott!