„Simábban gurul a banyatank, könnyebbek a szatyrok” – hangzott el a nagy port kavart mondat szombat este z RTL Híradójában, amely sok nyugdíjas és idős embernél kiverte a biztosítékot, ugyanis megalázónak tartják a banyatank kifejezés használatát.
A belgáknak nagyon kellett a pont, ezért nem akarták kihagyni a számot. Jolien Maliga Boumkwo hibátlanul hozta a kötelezőt, és ezzel ő lett a nap hőse.
Egy romantikus hollywoodi történetnek tűnik az, ahogy évekkel ezelőtt Lékai-Kiss Ramóna, a TV2 műsorvezetője és férje, Lékai Máté válogatott kézilabdázó egymásra talált. A házaspár többször elmesélte már szerelmük történetét, ám most kiderült, nem volt minden olyan rózsaszín, ahogy eddig azt lefestették.
Torlódik a forgalom M1-es autópályán Hegyeshalom felé Tata térségében, ahol új terelést építenek ki, a sor már meghaladja a tíz kilométert - közölte az Útinform vasárnap délután.
A Case IH lesz a kizárólagos traktorbeszállítója és egyik fő szponzora a Potato Europe 2023-nak, a világ egyik legnagyobb burgonyatermesztő kiállításának.
Megnéztük az idén harmadszor megtartott Daad fesztivált. Hiába ugyanaz a helyszín, mint Ozorán, a kettő között a zenében és a résztvevőkben is elég nagy a különbség. Fesztiválbeszámoló Dádpusztáról.
Kanadai nyomozók vizsgálják a csütörtökön összeroppant, szerencsétlenül járt merülőeszközt, a Titánt kísérő Polar Prince hajót, amely beérkezett új-fundlandi St John's kikötőjébe. A vizsgálattól azt remélik, jobban megérthetik, mi okozhatta az öt ember életét követelő tragédiát.
Megújult templomot adott át Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Gagyvendégiben.
Gerard Butler gagyi akciófilmje közel sem annyira akciófilm, mint ahogy azt hirdetik, és közel sem annyira gagyi, mint gondolnánk. A Kandahárra azonban egy hét múlva már senki nem fog emlékezni.
Ókori fahajó maradványait fedezték fel a horvátországi Hvar mellett, Scedra szigeténél. Az eddig ismeretlen hajó az időszámítás előtti 3. századból származik, és rakományával együtt süllyedt a mélybe - közölte a horvát kulturális minisztérium a hét végén.
Sébastien Ogier és Kalle Rovanpera csatáját hozta az idei Szafari Rally, a kenyai verseny pedig végül a nyolcszoros világbajnok győzelmét hozta, míg Kalle Rovanpera nagy előnybe került a pontversenyben.
Bár Magyarországon még nagyon új a robotika kerti alkalmazása, a robotfűnyírók száma a következő években jelentősen bővülhet - közölte az elektromos kerti készülékeket gyártó svéd cégcsoport, a Husqvarna az MTI-vel.
Az amerikai hírszerzés szerdán tájékoztatta arról a magas rangú katonai és kormányzati tisztviselőket arról, hogy a Wagner-vezér katonai akcióra készül magas rangú orosz védelmi tisztviselők ellen
Namedrop, Standby és Contact Poster. Hangzás alapján lehetne ez akár a Balaton Sound legmenőbb fellépőinek a névsora, de valójában ezek jóval menőbb dolgok, amikkel hamarosan te is találkozhatsz a mindennapjaidban. Kell hozzá egy iPhone, a többi pedig jön magától. Illetve egy frissítéssel.
Nem tervezi a visszavonulását Harrison Ford, ugyanakkor arról is beszélt, hogy Indiana Jonest utoljára alakította az Indiana Jones és a sors tárcsája című, a magyar mozikban jövő héttől vetítendő filmjében - számolt be róla vasárnap a deadline.com hollywoodi hírportál.
Mindannyian szeretnénk elfoglalt napokon, sietős, sürgős helyzetekben teleportálni, de legalábbis a lehető leggyorsabban haladni. Egy amerikai székhelyű cég pedig pont ezért is – és Elon Musk munkásságán is inspirálódva – forradalmasítaná a gyaloglást. Lábbelijük használatával ugyanis 250 százalékkal gyorsabb járást ígérnek.
A Mercedestől érkezett új csapatfőnök adott megdöbbentő képet arról, hogy az élcsapatokhoz képest mennyire elmaradott technológiákkal dolgozva építi meg és fejleszti Forma-1-es autóját a Williams.
A súlylökő Jolien Boumkwo lett a lengyelországi Európa Játékok sztárja, ugyanis a megsérült csapattársai helyett be kellett ugrania a 100 méteres gátfutás második előfutamába.