2023. június 28. szerda

jún. 28
20:57
Légi járatok ezreit kellett törölni viharok és munkaerőhiány miatt az Usa-ban (Autószektor)
Szerdán már délelőtt összesen több mint 1100 járatot töröltek, és több mint 900 menetrend szerinti repülőgép késett. Kedden egész nap 1900 járatot töröltek, és 6500 repülő késéssel közlekedett. A fennakadások jó része az Egyesült Államok keleti partvidékét érintette. A közlekedésbiztonsági hivatal adatai szerint kedden összesen 2,4 millió légi utas
jún. 28
21:03
Amal Clooney felvette a világ leggyönyörűbb kezeslábasát (Femcafe)
Amal Clooney sosem tud csalódást okozni megjelenései alkalmával. Ismét egy gyönyörű ruhában láthattuk a sztárt a minap.
jún. 28
21:03
Svájc nem ad páncélosokat Ukrajnának (Demokrata)
A berni kormány szerdán végérvényesen elutasította a Ruag svájci hadiipari konszern megkeresését.
jún. 28
21:09
Kovács Zoltán: Brüsszelnek az észérvek nem számítanak (Infostart)
Az unió költségvetési javaslatában szereplő felvetések komolytalanok és azok a jelenleginél is hátrányosabb helyzetbe hoznák Magyarországot – közölte a Miniszterelnöki Kabinetiroda nemzetközi kapcsolatokért felelős államtitkára.
jún. 28
21:09
Állami fizetés vagy nyugdíj – új törvény Romániában (Adózóna)
Elfogadta a román képviselőház szerdán az állami fizetés és nyugdíj halmozását tiltó, illetve a munkaviszony fenntartására a nyugdíjkorhatár elérése után is lehetőséget teremtő törvénytervezetet.
jún. 28
21:09
Angol sztárcsapat érdeklődik Szoboszlai Dominik iránt (Portfolio)
A Liverpool vizsgálja az RB Leipzig támadójának, Szoboszlai Dominik leigazolását - közölte értesülései alapján a The Athletic.
jún. 28
21:09
Az EU kötelezettségszegési eljárást kezdeményezhet Magyarországgal szemben a letenyei határkerítés miatt a képviselő szerint (ATV)
A magyar oldalon még mindig nem kezdődött meg a horvát határnál a határátkelők elbontása. Pedig Horvátország január elsejei schengeni övezeti csatlakozásával ezen a határszakaszon is szabadon kellene tudni eljutni az országhatárig. A főszabály szerint ugyanis hat hónap áll rendelkezésre az akadályok elbontására.
jún. 28
21:09
Innen ered a viszálykodásuk? Meghan Markle vérig sértette Katalint a viccelődésével: a walesi hercegné rossz néven vette a váratlan poént (Femcafe)
Köztudomású, hogy Meghan Markle és Katalin hercegné viszonya régóta nem rózsás. De vajon milyen okokra vezethető vissza a kettejük közti viszálykodás?
jún. 28
21:15
Érdi Mária az előolimpia-ügyről: „Ez nekem nem vicc, erre teszem fel az életemet minden nap” (444.hu)
Két magyar vitorlázó azért maradhat le egy fontos tesztversenyről, mert a szövetség elfelejtette befizetni a nevezési díjat.
jún. 28
21:15
Kaczynski: Lengyelország megerősíti keleti határainak védelmét (Demokrata)
A Wagner csoport fehéroroszországi jelenléte miatt megerősítik Lengyelország keleti határainak védelmét.
jún. 28
21:15
Usa: tini drónpilóta mentett életeket (go2fly)
Szombaton egy tinédzser drónpilóta Colorado államban azzal vált hőssé és életmentővé, hogy drónjával felfedezett egy víznyelőbe esett, feje tetejére fordult autót. A 18 éves Josh Logue két ember életét mentette
jún. 28
21:17
Kijev: már 24 ezer ukrán katonát képeztek ki az EU-ban (Demokrata)
További több ezer ukrán katonát az Egyesült Államokban, Kanadában és Norvégiában készítenek fel.
jún. 28
21:17
Drónshow a Balaton Sound-on (go2fly)
A Balaton Sound szerdán nyitja meg kapuit, amely négy nap megállíthatatlan pörgést ígér az elektronikus zene szerelmeseinek. Lesz ott minden, még drónshow is. A Heineken Sound Európa egyik legvonzóbb beach
jún. 28
21:21
Gyengült szerdán a forint (ProfitLine)
Gyengült szerdán a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi devizapiacon.
jún. 28
21:21
A Skandináv lottó nyerőszámai a 26. héten (Pénzcentrum)
Kihúzták a Skandináv lottó nyerőszámait a 26. játékhéten is. Lássuk, elvitte-e valaki a 320 millió forintos főnyereményt!
jún. 28
21:21
Figyelmeztetést küldött a Honvédelmi Minisztérium (ATV)
Visszaélnek a Honvédelmi Minisztérium nevével.
jún. 28
21:21
Mindent elsöprő körömtrend érkezett: itt az aura köröm, a nyár legcsodásabb újdonsága (Glamour)
Bár valaki már régebben is találkozhatott vele, most éli az igazán forradalmasító korszakát az aura körmök nevű körömtrend, ami a színes manikűr szerelmeseinek letisztult, mégis különleges megoldást biztosít. Gondoltad volna, hogy ennyire egyszerű az elkészítése?
jún. 28
21:21
Beköltöztek a szimulált Marsra a tudósok, 378 napig lesz elzárva a világtól (SzMo)
A négy önkéntes nem fog unatkozni, lesz részük korlátozott erőforrásokban, meghibásodásban, komunikációs gondokban és más olyan kihívásokban, amikkel a Marson is számolni kell majd.
jún. 28
21:27
Horvát államfő kiállt az egyhangú EU döntéshozatal mellett (Növekedés)
Az egyhangú döntéshozatal elvének fontosságát hangsúlyozta az Európai Unión belül Zoran Milanovic horvát államfő szerdán Zágrábban annak érdekében, hogy az olyan kis tagországok, mint Horvátország, ne szoruljanak háttérbe, és ne szavazhassák le őket a fontos döntések meghozatalakor.
jún. 28
21:27
Huszonöt macskával összezárva él egy nő egy ferencvárosi lakásban, az áradó bűz miatt kiakadtak a szomszédok (Telex)
Az állatkínzással vádolt nőtől négy éve 107 elhanyagolt macskát koboztak el, akkor is áldatlan állapotok között éltek.
jún. 28
21:27
Egy magyarral több szavazhat az Oscar-díjra (Telex)
Taylor Swift, Austin Butler és The Weeknd mellé bekerült a maszkmester Forgács Erzsébet az Akadémia új tagjai közé.
jún. 28
21:33
Fitch Ratings: javulnak az államadósok globális hitelkondíciói (Növekedés)
Valamelyest javultak az év eleje óta a globális szuverén adósi kör hitelpiaci kondíciói - áll a Fitch Ratings szerdán Londonban bemutatott átfogó félévi szektorelemzésében.
jún. 28
21:39
Az ukrán rendőrség őrizetbe vett egy helyi férfit a kramatorszki támadás miatt (Demokrata)
Az ukrán férfit azzal gyanúsítják, hogy filmfelvételt készített az étteremről.
jún. 28
21:45
Nemkívánatosnak nyilvánították a Novaja Gazetát, a putyini Oroszország egyik utolsó független lapját (444.hu)
A korábban külföldre üldözött újság főszerkesztője 2021-ben Nobel-díjat kapott munkásságáért.
jún. 28
21:45
Nascar: Button még sosem versenyzett olyan pályán, mint ami ezen a hétvégén vár rá Chicagóban (USAracing)
Ezen a hétvégén kerül sor a Nascar Cup Series fennállásának első utcai futamára, a mezőnyben...
jún. 28
21:45
Nascar: Button még sosem versenyzett olyan pályán, mint ami ezen a hétvégén vár rá Chicagóban (Racing)
Ezen a hétvégén kerül sor a Nascar Cup Series fennállásának első utcai futamára, a mezőnyben...
jún. 28
21:51
Sűrűbben jár júliustól az egyik BKK-járat (Infostart)
Júliustól sűrűbben közlekednek a buszok a 100E Repülőtéri Expressz vonalán – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
jún. 28
21:51
Új székházat épít az MBH Bank (ProfitLine)
Az MBH Bank Budapest 13. kerületében építi fel új, központi irodaépületét, amely a tervek szerint 2026 elejére készülhet el - tájékoztatta a pénzintézet az MTI-t szerdán.
jún. 28
21:51
Ijesztő államadósság-előrejelzés érkezett Amerikából (Portfolio)
Az amerikai Kongresszusi Költségvetési Hivatal (CBO) előrejelzése szerint az Egyesült Államok államadósság-terhe 2053-ra eléri a GDP 181%-át. Ez elsőre riasztónak tűnik, azonban a legutóbbi hosszú távú prognózisban szereplő számokhoz képest javulás történt.
jún. 28
21:51
Donáth Anna durván kiosztotta azokat, akik gúnyolódnak rajta (ATV)
A Momentum vezetője a Facebook-oldalán írt arról, hogy a "fideszes propaganda" azzal támadja, hogy bevallotta, hogy coach és pszichológus segítségét is igénybe vette már.
jún. 28
21:51
Megtalálták a túrázás közben eltűnt világsztár holttestét a kaliforniai hegyekben (Femcafe)
Megtalálták a túrázás közben eltűnt Julian Sands földi maradványait a kaliforniai hegyekben - közölte kedden San Bernardino megye seriffjének hivatala.
jún. 28
21:57
Ne csak edd, idd is! Készíts pillanatok alatt finom italt a dinnyéből! (Agroinform)
Hűtsd le magad ezekkel a dinnyés italokkal, percek alatt!
jún. 28
22:03
Prigozsin egy dublőrjéről érkezett kémelhárítási információ (Infostart)
A litván kémelhárítás szerint nem Jevgenyij Prigozsin, hanem a dublőrje használta azt az útlevelet, amelyet a Wagner orosz magánhadsereg alapítójának oroszországi irodáiban találtak nemrégiben. Három évvel ezelőtt a dublőr utazott az útlevéllel Litvániába, ahol a szolgálat szerdai közlése szerint "információs támadásra" készült.
jún. 28
22:09
Prigozsin veszélyessé válhat nemcsak Putyin, de Lukasenka számára is - állítja a fehérorosz ellenzéki vezető (ATV)
Jevgenyij Prigozsin, a Wagner orosz fegyveres csoport vezetője nem lesz biztonságban Fehéroroszországban kudarcba fulladt lázadását követően - vélekedett szerdán Szvjatlana Cihanouszkaja fehérorosz ellenzéki vezető, aki jelenleg Litvániában él.
jún. 28
22:15
Lukasenka gyermeki izgatottsággal az arcán várta, hogy átvehessen egy mini-atombombát (444.hu)
Videón, ahogy bizarr közjátékkal a belorusz diktátor kis replika-atombombát kap miniszterétől. Nemrég kapott igaziakat is.
jún. 28
22:21
Ez is az új magyarországi gigagyárak hatása (Portfolio)
Nagyobb fizetéssel és jobb munkakörülményekkel csábítják a tűzoltókat az épülő nagy gyárak, a hivatásos állományból pedig egyre többen távoznak emiatt.
jún. 28
22:21
Litván kémelhárítás: Prigozsin útlevelét egy dublőrje használta (Demokrata)
A litvánok szerint olyan útlevelet találtak Prigozsin irodájában, amelyet egy dublőrje használt.
jún. 28
22:27
Sokan azt hiszik, hogy néhány év házasság után már minden közös (Infostart)
A Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK) online felmérése szerint a legtöbben nincsenek tisztában a házaspárokra és az élettársakra vonatkozó vagyonjogi szabályokkal.
jún. 28
22:27
Ha ezt a 6 dolgot megkapod a kapcsolatodban, tényleg szeretnek téged (Glamour)
A párkapcsolatot, házasságot – akár egy szép és igényes növényt – folyamatosan ápolni kell ahhoz, hogy a legjobb formáját hozhassa. Erre érdemes nap mint nap figyelmeztetni magadat, és ha úgy adódik, partneredet is – hiszen a kölcsönösség is alapvető fontosságú.
jún. 28
22:33
Még meg sem épültek, az akkumulátorgyárak saját tűzoltóságai máris elkezdték elszipkázni a tűzoltókat (444.hu)
A kormány akkumulátorgyártásról alkotott vízióinak egyik nem várt következménye.
jún. 28
22:45
Intenzív osztályra került Madonna (Telex)
Egy bakteriális fertőzés miatt kórházban ápolják, menedzsere szerint fel fog épülni, de a turnéját elhalasztják.
jún. 28
22:57
Szeptemberben újra jön a felújított filmklasszikusok áradata (Infostart)
Szeptember 12. és 17. között rendezi meg a Budapesti Klasszikus Film Maratont, a restaurált klasszikusok és filmtörténeti gyöngyszemek nemzetközi fesztiválját a Nemzeti Filmintézet (NFI).
jún. 28
22:57
Ez a mesterséges intelligenciával működő szemüveg mindentudóvá teszi a gazdáját: még a hazugságot is képes leleplezni (Femcafe)
Nemcsak a politikusok kerülhetnek komoly bajba, de a randizás világát is jelentősen átalakíthatja a mesterséges intelligencia által működtetett "csodaszemüveg".
jún. 28
23:03
Új közösségi tér jött létre Tatabányán (ProfitLine)
A tatabányai önkormányzat mintegy 2,5 milliárd forint európai uniós támogatással megújította a Dózsakert városrész és a városközpont zöldfelületeit, illetve a megyeháza előtt közösségi teret hozott létre - közölte a Komárom-Esztergom vármegyei település önkormányzata szerdán az MTI-vel.
jún. 28
23:09
Kizuhant egy lakóházból és elhunyt egy férfi Óbudán (Biztosító Magazin)
Kizuhant egy Iii. kerületi lakóházból és életét vesztette egy férfi - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (Brfk) sajtóügyeletese az Mti megkeresésére szerda este.
jún. 28
23:11
Fitch Ratings: Javulnak az államadósok globális hitelkondíciói (Biztosító Magazin)
Valamelyest javultak az év eleje óta a globális szuverén adósi kör hitelpiaci kondíciói - áll a Fitch Ratings szerdán Londonban bemutatott átfogó félévi szektorelemzésében.
jún. 28
23:15
Orbán Viktor: Felértékelődnek Magyarország és Görögország kapcsolatai (Biztosító Magazin)
Orbán Viktor miniszterelnök levélben gratulált Kiriákosz Micotákisz görög kormányfőnek választási győzelméhez - közölte az Mti-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke szerdán.
jún. 28
23:21
Megérkezett Siófokra az új balatoni hajókat szállító flotta (Biztosító Magazin)
Megérkezett Siófokra az egy hete Komáromból induló, az új balatoni hajókat szállító flotta, amely két új kompot és két új katamaránt hozott - közölte a Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) szerdán az Mti-vel.
jún. 28
23:33
És akkor álmaim vidámparkjába belerondított egy rángatózó emberi gömb (Telex)
A Park Beyond egy kiváló vidámpark-szimulátor, de a rengeteg programhiba, kifagyás, irreálisan hosszú töltőképernyő és vizuális furcsaság miatt ezt néha nehéz észrevenni.
jún. 28
23:51
Biztonságos-e Horvátországba utazni? (ProfitLine)
Horvátország biztonságos idegenforgalmi célpont - jelentette ki Davor Bozinovic horvát belügyminiszter szerdán Velika Goricában, A fenntartható turizmus jelenlegi kihívásai című konferencián.

Keresés