Nagyteljesítményű kvalitásaikat még gondosan álcázva sem rejthetik véka alá: a BMW M5 hetedik generációjának prototípusai a sorozatgyártást előkészítő fejlesztési folyamat gyakorlati szakaszához érkeztek. A BMW M GmbH tervezőmérnökei közutakon, a BMW Group tesztlétesítményeiben és a világ legváltozatosabb versenypályáin kezdik meg a nagyteljesítmén
A magyarok egyik kedvenc vasárnapi étele évről évre egyre nagyobb népszerűségnek örvend és mára már a hétköznapokban is kiemelt szerepet kap. Hagyományőrző, de ugyanakkor állandó megújulásra is képes, hiszen az alapanyagok változatossága, a bunda ízesítése és a töltött verziók sokszínűsége mind-mind új dimenziót nyit meg ennél a közkedvelt fogásnál
A vízimadarak etetésének mellőzésére szólítja fel a vízpart mellett tartózkodókat a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME), az ugyanis nagy tömegben sodorja veszélybe, betegíti meg és ítéli akár pusztulásra az állatokat.
Mostanra már köztudott, hogy Sam Bankman-Fried (SBF) titokban az FTX ügyfeleinek pénzét a saját kereskedőcégéhez, az Alameda Research-hez irányította át,
Életét vesztette az egyoldalúan kikiáltott, nemzetközi jogi szempontból Azerbajdzsán részét képező Hegyi-karabahi Köztársaság védelmi erőinek négy tagja szerdára virradóra az azerbajdzsáni hadsereg tüzérségi csapásának következtében - közölte az Armenpress örmény hírügynökség az örmény enklávé haderejének közlésére hivatkozva.
Több van az Aston Martin új csomagjában, mint amennyi Kanadában megmutatkozott belőle, Fernando Alonso azonban nem örül az ausztriai sprintes lebonyolításnak.
Ókovács Szilveszter társulati ülést tartott az Operaházban, amikor pedig szóba került a kirúgott Kesselyák Gergely neve, a tagok hatalmas vastapssal demonstráltak.
Közzétették az Európai Unió regionális versenyképességi indexének 2022-es kiadását, amelynek célja, hogy bemutassa: egy-egy régió azon képességét, hogy vonzó környezetet kínál-e a cégek és a lakosság számára az élethez és a munkához. A dokumentum szerint a kevésbé fejlett régiók, így a kelet- és dél-európai térségek lassacskán felzárkóznak ugyan,de
Az összefoglaló a nyelvtörőnek is megfelelő "Immissionsschutzgesetz-Luft" kifejezéssel kezdődik. Rövidítése: IG-L, ezzel a kiírással pedig már sokan találkozhattak az osztrák
Ha a demenciára gondolunk, legtöbbször egy idősebb személy jut eszünkbe, aki zavart és emlékezetkiesése van. Noha tény, hogy a demenciának és az Alzheimer-kórnak ezek a legismertebb tünetei, ám van néhány olyan intő, kevésbé közismert jel, mely mellett nem szabad elmenni. A korai felismeréssel és kezeléssel késleltethető a betegség súlyosabb tünete
A dabasi rendőrök befejezték a baleset vizsgálatát. A gyanú szerint egy teherautó sofőrje kanyarodása közben elgázolt egy kerékpárost, aki a helyszínen meghalt.
Gallusz Nikinek fájdalmas volt feldolgoznia, hogy zátonyra futott a kapcsolata egykori párjával, Laurával. Ám mára már továbblépett, sőt, ismerkedik is valakivel.
Olaszország Fabio Panettát fogja kinevezni a központi bank következő elnökévé, ezzel üresedés keletkezik az Európai Központi Bank igazgatótanácsában – írja a Financial Times.
Erős a forint, és a héten még a szociális hozzájárulási adó (szocho) is elkerülhető: ez lehet a legjobb időzítés arra, hogy aki devizában szeretné fialtatni a megtakarítását, még megfelelő befektetést válasszon magának.
Tegnap egy jelentősebb emelkedést láttunk a tengerentúli tőzsdéken, miután több olyan gazdasági adat érkezett, amely meghaladta az elemzői várakozásokat, így enyhültek némileg azok a recessziós félelmek, amelyek az elmúlt napokban nyomás alatt tartották a tőzsdéket. Az amerikai piacokon látott felpattanás után az ázsiai tőzsdék is nagyrészt emelked
A Fitch Ratings arra figyelmeztetett, hogy Magyarország politikai hitelessége sérülhet -és ez a hitelminősítésre is kihathat - ha nem sikerül elfogadnia az Európai Unió gazdaságélénkítő forrásaihoz való hozzáféréshez szükséges reformokat. A COVID-19 világjárvány által sújtott gazdaságok megsegítésére 2021-ben létrehozott, 724 milliárd eurós uniós h