A Fővárosi Közgyűlés rendkívüli, tízmillió forint támogatást nyújtott a hétfőn bezárt Budapest Jazz Clubnak. A főpolgármester szerint megpróbálják megmenteni a helyet, de ehhez a kormánynak is támogatást kell adnia.
A vártnál kisebb lett és tovább csökkent az eurózóna éves inflációs főmutatója júniusban, de a maginfláció nőtt, viszont az is a várakozások alatt alakult - derül ki az Eurostat friss közléséből. Ez némi megkönnyebbülést jelent, de összességében a mai közlés aligha változtat majd sokat az Európai Központi Bank álláspontján.
Már az idei első hat hónapban több beruházás érkezett Magyarországra, mint a tavalyi rekordév egészében, így jó esély van a 2022-es adatok duplázására - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Nyírbátorban.
Részvényenként 1700 forint, összesen 3,460 milliárd forint osztalék kifizetésről döntött a Zwack Unicum Nyrt. közgyűlése - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
Kiderült, hogy döntött az esküdtszék Travis Scott tragikus Astroworld-koncertjéről, melyen többen is meghaltak fulladásban, illetve számos rajongó sérült meg.
A magyar Országgyűlés már több mint egy éve halasztja a svéd NATO-tagság ratifikálását, a parlament legkorábban ősszel szavazhat az ügyben. A Fidesz írásban azt közölte, hogy a svéd politikusok többször sértegették Magyarországot, de amennyiben eloszlatják az aggályokat, megszavazzák a tagságot. Egy korábbi svéd képviselő az ATV Híradónak azt nyila
Az Európai Bizottságnak nagyon súlyos kérdésekre kell válaszolnia az Európai Tanács ülésén: választ kell adnia arra, hogy hova lett a pénz az uniós költségvetésből, és ki felelős azért, hogy 2,5-3 év elteltével lényegében pénzügyileg a csőd szélére sodorták az Európai Uniót - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reg
Ahogy közeledünk a 2024-es feleződéshez, a Bitcoin bányászok megpróbálnak új stratégiákhoz folyamodni, hogy a lehető legnagyobb hatékonysággal tudjanak működni a
Július 1-jétől szigorodnak a hiteligénylés feltételei, emelkedik a diákhitel kamata, csaknem megduplázódik a kamatjövedelmek adója és harmadolják az alapszámla díját.
A mai La Mancha tartományból származó gazpachot már azelőtt is készítették, hogy egyáltalán létezett volna Spanyolország. Mindössze 20 perc alatt pedig te is összedobhatod ezzel a pofon egyszerű recepttel!Hozzávalók:1kg paradicsom1db kígyóuborkaegy fél vöröshagyma2 gerezd fokhagymamásfél evőkanál balzsamecet70ml olívaolajsó ízlés szerintEz is érdek
Lengyelországban letartóztattak egy hivatásos sportolóként tevékenykedő orosz állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy egy orosz kémcsoport keretében hírszerzési tevékenységet folytatott - közölte pénteken a lengyel igazságügyi miniszter és főügyész.
Egy dal, a holdfény, a tánc és egy virágos kisruha a világ slágerlistáinak élére repítette az akkor 15 éves Alizée-t. Azóta több mint 20 év telt el, az énekesnő kétgyermekes anyuka.
Charles Leclerc pozitívan vág neki a soron követkető Osztrák Nagydíjnak. A Ferrari monacói pilótája a Kanadai Nagydíjon mutatott jó formájuk miatt is bizakodik abban, hogy Ausztriában ismét a dobogón ünnepelhetnek majd. Az SF23 közel sem sikerült olyan jól, mint azt Maranellóban a szezon előtt tervezték. A Red Bull messze kimagaslik a mezőnyből, és
A rendszerváltás óta még soha nem volt olyan alacsony a regisztrált álláskeresők száma Magyarországon, mint idén júniusban. Az év hatodik hónapjában 224 169 fő szerepelt a nyilvántartásban, ami az elmúlt 30 év legalacsonyabb adata, és újabb történelmi mélypont - közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium.
Miután Gajdos Tamás fél órával az adáskezdés előtt jelezte, nem ér be időben a stúdióba, Rónai Egon helyettesítette az ATV Híradó szerda délutáni adásában. Belső vizsgálat indult az ügyben.
A kormány július elsejétől érvényes intézkedése összesen 40 milliárd forinttal csökkenti a korábban magas szinten rögzített árú szerződéseik miatt hátrányt szenvedő vállalkozások rezsiterheit. A feldolgozóiparban működő, szálláshely-szolgáltatással vagy raktározással foglalkozó mintegy ötezer cég 2023 második felében így sokkal olcsóbban juthat vil
Továbbra is forró téma Szoboszlai Dominik ügye a nemzetközi sajtóban és a közösségi médiában. Mint ismert, pénteknek lejár a határideje annak, hogy egy kérő a kivásárlási árért (70 millió euró, körülbelül 60 millió font) biztosan elvihesse a magyar középpályást. Utána az RB Leipzig bármekkora összeget kérhet érte. A jelenlegi állás szerint úgy tűni
Bizonyára sokan meglepődve olvasták a hírt a WHO várható döntéséről, amelyben rákkeltőnek minősítik az aszpartámot (édesítőszer). A szervezet már korábban is adott ki figyelmeztetést, hogy az édesítőszerek, hosszú távon fokozhatják cukorbetegség, a szív- és érrendszeri megbetegedések és a halálozás kockázatát, valamint, hogy a cukrok helyettesítése
Balatonon a legolcsóbb szállásajánlatok 200 ezer forinttól indulnak 7 éjszakára. Az utazási szakértők szerint egy időben lefoglalt repülőjeggyel Bulgáriában és Görögországban is olcsóbban nyaralhatunk. Júliusban ráadásul az év többi részéhez képest is jóval olcsóbban lehet európai nagyvárosokba utazni.
Nem helyes, ha a lakás-takarékpénztári termékek hozamát kizárólag az állampapírok vagy a bankbetétek kamatával vetjük össze hangsúlyozta a Portfolio-nak adott interjújában Tátrai Bernadett, a Fundamenta-Lakáskassza elnök-vezérigazgatója. Sokkal inkább a részek harmóniájára épülő szimfonikus zenekar működéséhez hasonlít a lakás-takarékpénztárak érté
Idén is rengeteg bálna érkezett Ausztrália partjaihoz. Egy kajakos pedig egészen közeli kapcsolatba került az egyik egyeddel. Közel 5000 hosszúszárnyú (vagy púpos) bálnát észleltek az ausztrál vizeken az éves vándorlási számolás során – közölte a cetfélék mentésére specializálódott Organisation for the Rescue and Research of Cetaceans in A
Ághassi Attila kifejezetten kérte, hogy a korábbi indexes cikkeiből készült könyvön ne tüntessék fel a nevét, mégis csak az ő neve jelent meg az impresszumban. Az Index most nyilvánosan is elnézést kér.
A világ leghatékonyabb rakétáit és szállítójárműveit fejlesztő Launcher újabb űrjárművét veszítette el, miután egyik űrhajó-vontatójuk június 12-én indult a SpaceX küldetésére, de fellövés után pörögni kezdett, majd elvesztették.
A miniszterelnök szerint az EU a teljesítőképessége határán van: már rég nincs pénz arra, amire költenek, ezért akarnak hiteleket felvenni. Orbán Viktor attól tart, hogy a magyarok pénze Ukrajnában van.
Az idén májusban az ipari termelői árak átlagosan 11,2 százalékkal emelkedtek az egy évvel korábbihoz képest. A belföldi értékesítés árai 36,5 százalékkal nőttek, az exportértékesítéséi 1,1 százalékkal mérséklődtek. A nagy eltérést elsősorban az okozta, hogy az - alapvetően hazai piacra termelő, azon belül nagy súlyt képviselő - energiaipar belföld