Milyen otthonra elég manapság 17 millió forint? Budapesten és környékén talán semmilyenre, márpedig ennyi pénzt kap a házáért Szilvia, aki egyedülálló anyaként neveli 14 éves lányát, és akinek másfél hónap múlva el kell hagynia az otthonát. Az ok egyszerű: korszerűsítik a Budapest–Belgrád vasútvonalat, az asszony otthona pedig egyszerűen útban van.
A tavalyi év meglehetősen feketén zárult a vendéglátóipar tekintetében, a gazdasági válság ugyanis a vendéglátóipari egységeket érte el először és őket is érintette a legsúlyosabban. Az energiaárak, majd az alapanyag-árak drasztikus növekedése azt eredményezte, hogy a házhoz szállító éttermek egynegyede kénytelen volt lehúzni a rolót. Most azonban
Az időskorhoz közeledve a legtöbben a demenciától, vagyis az időskori elbutulástól félnek. Szerencsére a folyamatosan zajló kutatásoknak köszönhetően ma már egyre többet tudunk a betegség természetéről. Az egyik legújabb kutatás szerint az internetes böngészés közel sem az ellenségünk, sőt valódi ellenszer. Természetesen csak mértékkel fogyasztva.
Május 25-én rendeztük a Publicis Palotában a Branding/rebranding az Fmcg szektorban című konfereciát, amelyen mintegy száz szakember vett részt, döntő többségük az Fmcg-retail szektorból. Képes beszámoló következik a délelőtti programról. A házigazda szerepét Kölcsei Gergely, a Tomorrow reklámügynökség ügyvezetője vállalta magára. Győrváry-As
Brad Pitt és George Clooney után újabb váratlan színészpáros állt össze: Jackie Chan és John Cena a Hidden Strike című akciófilmben mutatják meg, hogy a karate és a pankráció világa igenis megfér egymás mellett.
Az amerikai hadsereg egyik szimulációja során egy mesterséges intelligenciával (MI) vezérelt drón – annak érdekében, hogy teljesíteni tudja a megbízatását – váratlanul úgy döntött, hogy kiiktatja a vezetőjét, hogy ne tudjon beavatkozni. Tucker „Cinco” Hamilton ezredes, az amerikai légierő mesterséges intelligenciával végzett tesztjeinek és művelete
Az autóipari óriásvállalat közvetlen befektetéssel fokozza a zéró emissziós hajtásrendszerek fejlesztési ütemét: felvásárolja az üzemanyagcellákra specializálódott Symbio részvényeinek egyharmadát. A partnerek közösen jelentették be, hogy a megállapodást már alá is írták a Symbiót alapító Faureciával és Michelinnel. A Stellantis szerint fontos lépé
Az eredfmények a következő évtized exobolygó-kutatásaiban jelenthetnek nagy segítséget. A Floridai Egyetem csillagászai elkészítettek egy vörös törpéket vizsgáló tanulmányt, amiben arra jutottak, hogy akár több száz millió lakható bolygó lehet a galaxisunkban –a vörös törpék azok a csillagok, amelyeknek a mérete jóval kisebb a Napnál, álta
Meddig hagyhatjuk kint a majonézt anélkül, hogy ne romlana meg?A főzésben a 4,4°C és 60°C közötti hőmérsékleti tartományt veszélyzónának nevezik, mivel azt szeretik a baktériumok, és ebben a hőmérsékletben virágoznak (az USDA szerint akár 20 perc alatt megduplázódhatnak). Nem a mikrobiom számára hasznos, jó fajta baktériumokról beszélünk, hanem oly
Minden idők legnagyobb pedagógusbéremelését tervezzük - írta a Belügyminisztérium (BM) a pedagógusnap alkalmából az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében, amelyben köszönetet mond "valamennyi pedagógusnak, aki szeretettel és lelkiismeretesen tanítja, neveli a rá bízott gyermekeket, diákokat".
A kuang-pinget Csi Csi-kuang tábornok után nevezték el, akinek csapatával sikerült legyőznie az ellenséget 500 évvel ezelőtt – miután egy új szintre „süllyesztették” a kenyérsütést a táborukban.
Elképesztő jelenetet rögzített egy autós fedélzeti kamerája a XI. kerületben: kis híján tragédia lett a vége, csak mert nem vették figyelembe a piros jelzést.
A Világgazdasági Fórum friss kutatásának eredményei szerint az Mi és más diszruptív technológiák elterjedésének munkahelyekre gyakorolt hatása a következő öt év során nettó pozitív lehet, de csak akkor, ha a meglévő munkaerő jelentős részének digitális készségeit is a változó igényekhez igazítják. Az Ivsz szerint már most muszáj konkrét lépéseket t
A munkavédelemi előírások betartása segít megóvni az ember életét és testi épségét a munkavégzés során a veszélyes helyzetektől. Sérülés, baleset bárhol, bármilyen típusú munkavégzés esetén megtörténhet. Vannak ugyanakkor olyan munkák, amelyek jóval veszélyesebbek a többinél. Már írtunk az állatokkal és a természetben végzett munkák veszélyeiről is
Az amerikai OpenAI cég által 2022 novemberében bemutatott ChatGPT-vel együtt a mesterséges intelligencia témája szédületes sebességgel vált a tudományos magaslatokból életünk részévé. Egyelőre sokan csak hírekből hallottak a világot felforgató innovációról, pedig érdemes a fejlesztés jövőjét figyelemmel követni és résen lenni.
Nem, ez nem egy hamarosan induló reality show története, a két híres Yankees játékos – Fritz Peterson és Mike Kekich - tényleg elcserélte az életét, beleértve a feleségüket, gyermekeiket, kutyáikat és a házukat is.
Feljutott az NB II-be a BVSC-Zugló, miután idegenben tudott nyerni a Szentlőrinc otthonában 2:1-re. A klub videója megörökítette a meccs utáni ünneplést.
Megkezdődött a jövő évi költségvetés elfogadása, ami a nyugdíjasok szempontjából sem mellékes terveket rögzít. A legfontosabb tudnivalókat foglaljuk össze röviden, így például azt is, hogy mekkora lesz 2024-ben a nyugdíjemelés mértéke, várható-e nyugdíjprémium, és mi lesz a 13. havi nyugdíjjal.
Az abesszin tengerimalac szőrzetében általában 8 forgó (rozetta) található, melyek egy pontból indulnak ki. Abesszín malacot csak tenyésztőtől vásárolhatunk. Ha a malacka nem felel meg a sztenderdnek, akkor szapoírtóval állunk szemben, onnan inkább NE vásároljunk.
Mozgolódások jellemezték a kormányközeli Nézőpont-cégcsoportot 2022-ben. Győri Tibor, a cégháló feje végelszámolással megszüntette a Médianéző Kft.-t, valamint visszavásárolta a Kutatópont Kft. nevű céget Mráz Ágoston Sámueltől. És ahogy évek óta megszokott, több száz millió forint osztalékot is kivett a vállalkozásokból.
Két díjjal is gazdagodott a KBC Asset Management a befektetési alapkezelők Privátbankár.hu Klasszis 2023-as szavazásán: nemcsak az Év ESG Alapkezelője lett, hanem az általa menedzselt K&H öko alap bizonyult a Legjobb Globális Részvény Alapnak. Ennek apropóján beszélgettünk Oraveczné Németh Ildikóval, a K&H befektetési alapok kezelőjéne
Folytatódtak az orosz légicsapások Ukrajna ellen. Az elmúlt napon a közép-ukrajnai Dnyipro környékét érték rakétatámadások. Eközben az oroszországi Belgorodban két ember vesztette életét gránáttűzben a hétvégén. A régió határmenti falvait korábban példátlan tüzérségi támadások érték.
Az online rendeléseknél a magyar vásárlók 74 százaléka a gyors házhoz szállítást tartja az egyik legfontosabb tényezőnek, különösen igaz ez élelmiszerek vagy gyógyhatású készítmények rendelésénél. A DODO logisztikai társaság legfrissebb, idén március és április között készített felmérése szerint a megkérdezettek 37 százaléka az elmúlt egy évben azé
A nők befektetésük egészségére is jobban odafigyelnek, mint a férfiak – derül ki az Erste adataiból. Náluk magasabb azok aránya, akik a befektetéseiket megosztják a különböző formák között amellett, hogy rendszeresen és tudatosan takarítanak meg. A nők még arra is figyelnek, hogy kihasználják a rendelkezésükre álló adókedvezményeket. Statisztikai a
A Raben logisztikai szolgáltató vállalat jelentős fejlesztési ciklust produkált az elmúlt időszakban. A többéves sorozat részeként megnyitotta új átrakóközpontját Dunaharasztiban. A beruházással mintegy 75 százalékkal bővült a vállalat eddigi hasonló létesítményének területe, ami lehetőséget teremt a hazai és a nemzetközi közúti gyűjtőszállítmányoz
A Beauty Blocks csapata azon dolgozik, hogy a szempillaspirálok újratölthetőek lehessenek. A Startup Plastic Surgery inkubációs program segíti őket ebben.
Nem mindegy, mikor mennyit és hogyan pihenünk munka közben, márpedig a szüneteknek a teljesítmény és a jóllét szempontjából is fontos szerepe van. Hogyan segítheti elő a a hatékony szünetet a dolgozó és mit tehetnek a vezetők?