2023. június 5. hétfő

jún. 5
11:51
Balatoni József: „Előnyömre fordítottam a felém tanúsított sajnálatot” (WMN)
Jocó bácsitól gyakran megkérdezik, mit szólna most őhozzá a mezítlábas, dadogós, papkeszi kisfiút, aki egykor volt? Íme, a válasza:
jún. 5
11:51
Egy titokzatos elveszett város nyomaira bukkantak a tenger mélyén (Hamu és Gyémánt)
A régészek először térképezték fel Rungholt elveszett városát.
jún. 5
11:51
Szijjártó Péter: Hamarosan megkezdődnek a paksi bővítés újabb fontos előkészítő munkálatai (Magyar Hírlap)
Az Európai Unió egy hónap alatt jóváhagyta a két új paksi erőművi blokk építésére vonatkozó szerződés módosításait.
jún. 5
11:51
Orosz törvényhozó: Moszkva képtelen volt elérni célját Ukrajnában (Helló Magyar)
Konsztantyin Zatulin, az orosz Állami Duma tagja csütörtökön kijelentette, hogy Moszkva nem érte el céljait az Ukrajnában folyó háborúban.
jún. 5
11:51
Hiába esik, megint apad a Balaton (AC News)
Évek óta apadnak a hazai tavak, a Balaton úgy tűnt, magához tér, de ismét apadni kezdett, már a nyár elején…
jún. 5
11:53
Elnökváltás a KSH élén (Portfolio)
Megbízatásának lejártával búcsúzik a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) éléről Dr. Vukovich Gabriella. Két népszámlálás és két nemzetközi szakmai audit is fűződik az elnöki periódusához. Helyét, az eddig a Szakstatisztikai Igazgatóságot irányító elnökhelyettes, Dr. Kincses Áron veszi át 2023. június 11-től.
jún. 5
11:57
Csehországban nőtt a bruttó kereset és csökkent a reálbér (HR Portál)
A legmagasabb havi átlagkeresetet a fővárosban jegyzik.
jún. 5
11:57
Orbán Viktor a Roszatom vezetőjével tárgyalt (hirado.hu)
A megbeszélésen részt vett Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter valamint Kirill Komarov, a Roszatom vezérigazgató-helyettese is.
jún. 5
11:57
Csak mértékkel: ezt a 3 egészséges ételt nem szabad "túladagolni" – Többet árthatunk vele, mint gondolnánk! (Femcafe)
Vannak bizonyos élelmiszerek, melyek bármennyire is egészségesek, érdemes őket rendszeresen, de kis mennyiségben fogyasztani, és nem túlzásba esni a habzsolásukkal, különben többet árthatnak, mint használnak.
jún. 5
11:57
Lajtai Kati: Nagy különbség volt Tibi és köztem, ő megsértődött, ha nem ismerték fel, amikor belépett valahova (Life)
Amikor a Crystal elindult, Lajtai Kati és Kasza Tibi már a kapcsolatuk végén jártak. A második albumnál már nem voltak együtt, ennek ellenére még további 4-5 albumot adott ki a zenekar.
jún. 5
11:57
Orbán Viktor a Roszatom vezetőjével tárgyalt (Magyar Hírlap)
A módosított szerződéses keretrendszer biztosítja a gyorsabb előrehaladást a paksi bővítésben a biztonsági szabályok teljes körű tiszteletben tartása mellett.
jún. 5
11:57
Nem vette észre a piros lámpát, hátulról száguldott bele az álló robogóba (Mandiner)
Mindez a Jászai Mari téren történt szombat délelőtt.
jún. 5
11:59
Diáklányokat mérgeztek meg Afganisztánban (hirado.hu)
A diákok szülei elítélték az esetet, és felszólították a tartományi hatóságokat arra, hogy azonosítsák és állítsák bíróság elé a bűncselekmény elkövetőit.
jún. 5
11:59
Carlo Ancelottit meglepte Benzema távozása a Real Madridból (Magyar Hírlap)
A francia csatár 648 tétmeccsen szerepelt a spanyol királyi csapatban, és ezeken 354 gólt szerzett.
jún. 5
11:59
Trianon miatt „a mai napig siránkozó” Magyarországról posztolt Juszt László (Mandiner)
Az újságíró Dúró Dóra orosz televízióban adott nyilatkozata kapcsán fejtette ki véleményét.
jún. 5
12:01
Novák Katalin: Nem látok a háború kérdésében olyan árnyaltan, mint a miniszterelnök (Mandiner)
Magyarországnak szüksége van arra, hogy szoros kapcsolatokat ápoljon a szövetségeseinkkel. Interjú.
jún. 5
12:03
Drasztikus átalakításra készülnek Nagy Mártonék (Menedzsment Fórum)
A Gazdaságfejlesztési Minisztérium a vállalati kötvények és a befektetési alapok vonatkozásában új szabályozási koncepciót dolgoz ki, mely ősszel kerülhet az Országgyűlés elé.
jún. 5
12:03
Majkáék egy hónap után elhagyták Las Vegast: már itthon vannak (Blikk)
Majka és családja újra itthon van: Majoros Hajni a reptérről jelentkezett be, és elmondta, hogy kalandos volt a hazaútjuk.
jún. 5
12:03
Nem mindennapi csodát vehet féláron a NAV-tól (Infostart)
Tűzpiros, az értéke 86 millió forint, de ennek akár a feléért elvihető.
jún. 5
12:03
Orbán Viktor fontos orosz vendégeket fogadott a Karmelita kolostorban (ATV)
A paksi bővítésről is tárgyaltak.
jún. 5
12:03
Kísérleti jelleggel bevezetik Angliában az alapjövedelmet (Magyar Hírlap)
„Az egyetemes alapjövedelem szilárd alapot teremt mindenki számára, hogy biztonságban élhessenek, és ne kelljen többé mindenért aggódniuk.”.
jún. 5
12:03
Határokon átívelő kriptoutalást tesz lehetővé egy orosz bank (BitcoinBázis)
Oroszország egyik legnagyobb bankja új, kriptoeszközöket használó, határokon átnyúló fizetési rendszert indít. A Vedomosztyi című orosz kiadvány friss jelentése szerint
jún. 5
12:03
Halálos repülőbaleset Vágagyagosnál (AC News)
A kiérkezett mentők már csak a pilóta halálát tudták megállapítani.
jún. 5
12:03
Igazán büszke lehet Dárdai Pál: újabb örömhírt kapott (naphire.hu)
Bár két siker után harmadszor már nem tudta benntartani a Bundesligában a Hertha Berlin csapatát, így sincs oka szomorkodni.
jún. 5
12:09
Még Csehországban is kisebb a reálkereset csökkenése, mint Magyarországon (Privátbankár)
Csehországban az év első három hónapjában 8,6 százalékkal emelkedtek a bruttó fizetések, ami összevetve az ottani, 16,4 százalékos inflációval, 6,7 százalékos reálbércsökkenést jelent.
jún. 5
12:09
Orbán Viktor fontos orosz vendégeket fogadott a Karmelita kolostorban (ATV)
A paksi bővítésről is tárgyaltak.
jún. 5
12:09
Golyózápor a nyílt utcán: meghalt egy 14 éves tini (hirado.hu)
Meghalt egy tinédzser, három fiatal pedig megsérült, miután négy fegyveres tüzet nyitott az utcán az Egyesült Államokban.
jún. 5
12:09
Az érettségi fontosabb – visszalépés miatt változott a sportlövő-válogatott kerete az Európa Játékokra (m4sport.hu)
Jákó Miriam visszalépett, Tátrai Miklós viszont bekerült a csapatba.
jún. 5
12:09
Az idén táncos flashmobbal ünnepli a gyerekeket a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom (Magyar Hírlap)
Négy határon túli városban is megrendezik.
jún. 5
12:09
Éljen vagy haljon? Ostffyasszonyfai gólyafióka miatt tört ki a vita (Mandiner)
Kései születésű gólyafiókát mentenének meg madárvédők, de a nemzeti park nem kér a természet rendjébe való beavatkozásból.
jún. 5
12:15
Lantos Csaba: Sok nyugati ország egy másikra cserélte a függőséget (Infostart)
Az ellátásbiztonság növelése és a megfizethető árú energia biztosítása a kormány egyik legfontosabb célkitűzése a fenntarthatósági szempontok figyelembevétele mellett - mondta Lantos Csaba energiaügyi miniszter az első Budapest Geothermal Energy Summit konferencián.
jún. 5
12:15
Ausztráliában húsz év után kegyelmet kapott egy nő, akit tévesen ítéltek el gyerekei meggyilkolásáért (Magyar Hírlap)
Az asszony végig tagadta bűnösségét.
jún. 5
12:21
Az infláció miatt ontja a bankjegynyomda a húszezreseket (Piac és Profit)
Az elmúlt évek lassuló dinamikájához képest az infláció felpörgette a bankjegynyomtatást, a forgalomban lévő bankjegyek értéke átlépte a 8000 milliárdos határt.
jún. 5
12:21
Újabb brutális kutyatámadás: mentőhelikopter vitt kórházba egy 11 éves gyermeket (BorsOnline)
Nem tudni, hogy azóta hogy van a gyerek.
jún. 5
12:21
Meghalt Konc János, a Budai Meddőségi Centrum vezetője (Blikk)
Május 30-án méltósággal viselt hosszú betegség után elhunyt dr. Konc János főorvos, a Budai Meddőségi Centrum vezetője – tudatta az Észak-budai Szent János Centrumkórház. Ma a legendás Kaáli Intézet vezetője búcsúzott tőle a nyilvánosság előtt megjelent közleményében.
jún. 5
12:21
Pozitív kezdés az európai tőzsdéken (ProfitLine)
Emelkedéssel indult a kereskedés hétfőn a főbb európai értékpapírpiacokon, amelyek pénteken is nyereséggel zártak.
jún. 5
12:21
Megkapta az engedélyt, emberi agyakba ültethet implantátumokat Elon Musk (Portfolio)
Elon Musk agyimplantátumokat fejlesztő Neuralink cége bejelentette, hogy az amerikai gyógyszerfelügyelet (FDA) engedélyezte az emberekkel végzett klinikai vizsgálataik elindítását.
jún. 5
12:21
Elkészült Magyarország legújabb lombkoronasétánya, azt is mutatjuk, hogy hol (ATV)
Átadták a balatonboglári tanösvényt.
jún. 5
12:21
Hatalmas a boldogság Harryéknél: így ünnepelték gyermekük születésnapját (Ripost)
A cuki videót a hercegi pár osztotta meg az Instagramon.
jún. 5
12:21
Félmilliós büntetést kapott egy férfi, aki Ferihegyen széket dobott az Európa-liga döntőjének játékvezetőjére (vg.hu)
Pénzbüntetésre ítéltek azt az olasz drukkert, aki rátámadt az Európa-liga-döntő után a játékvezetőre a társaival a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.
jún. 5
12:21
Egyszerűen imádjuk Ördög Nóra smink nélküli szerelmes fotóját (Glamour)
Ördög Nóra mindenhogy és mindig gyönyörű. Gyönyörű sminkkel és smink nélkül, gyönyörű a képernyőn, a közösségi médiában és a valóságban is. Mindenki példát vehet róla, hiszen számtalanszor bebizonyította már, hogy nem a smink teszi ragyogóvá az embert: a kisugárzás és az önszeretet az, ami igazán számít.
jún. 5
12:21
Hívogató sziklaszirt Epölben - Ismerd meg Komárom-Esztergom vármegye 7 csodájának egyikét! (Life)
A Keleti-Gerecsében kirándulva szinte elkerülhetetlen, hogy valamely kilátópontról ne pillantsuk meg az Epöl határában fekvő sziklaformációt. Tehát, aki szeret sziklákon üldögélni vagy "megmászni" azokat, biztosan első látásra beleszeret. Nemcsak felmenni élmény, de a tetején elüldögélni is jó időtöltés.
jún. 5
12:21
A megfizethető energia a kormány egyik legfontosabb célkitűzése (Demokrata)
Az ellátásbiztonság és a megfizethető árú energia a kormány egyik legfontosabb célkitűzése a fenntarthatósági szempontok figyelembevételével – mondta Lantos Csaba.
jún. 5
12:21
Orbán Viktor a Roszatom vezetőjével tárgyalt (Magyar Nemzet)
Hamarosan elkezdődnek a paksi bővítés újabb fontos előkészítő munkálatai.
jún. 5
12:21
Politico: elönti Brüsszelt a szemét (Mandiner)
Egyre durvul a helyzet a belga fővárosban.
jún. 5
12:21
Kilenc embert mentettek ki a Balatonból (Autószektor)
Műszaki hibás, árboc-törött, illetve felborult vitorlás, valamint egy eltévedt SUP utasai is olyan helyzetben találták magukat a hétvégén a Balatonon, amiből a vízirendőrök segítsége nélkül nem tudtak volna biztonságosan partra jutni. A járőregységek 2023. június 3. és 4. között négy esetben kilenc bajbajutottat segítettek ki a szorult helyzetből.
jún. 5
12:21
Eltűnt a „legpofátlanabb munkanélküli” holtteste (AC News)
Hetek óta keresik Németország kedvenc naplopójának a holttestét.
jún. 5
12:21
Novák Katalin: Én nem a kormány döntéseit magyarázom (Telex)
Nem cáfolta a 24.hu-nak adott interjúban, hogy a megromlott magyar-lengyel viszony miatt járt először Varsóban. Állítólag mondott már nemet Orbánnak, de titkolja, miben.
jún. 5
12:21
Kijevbe megy Ferenc pápa embere (naphire.hu)
Indul a katolikus egyházfő békemissziója.
jún. 5
12:23
Gazdagodik és terjeszkedik a dollármédia (Magyar Nemzet)
A Partizán busás juttatásai, s az újságíróképzésekre teljesen rátelepedett balliberális médiaelit is ezt igazolja.

Keresés