2023. június 9. péntek

jún. 9
12:09
Már most látszanak a pozitív hatásai a kötelező bolti akcióknak (Demokrata)
Az áruházak az intézkedést nem teherként élik meg, hanem versenylehetőségként.
jún. 9
12:09
Szoboszlai túl drága a szaúdiak által átvett Newcastle Unitednek? (Forbes)
A The Athletic szerint a pénzügyi fairplay egyelőre keményen lekorlátozza a Bajnokok Ligájába jutott angol csapat lehetőségeit. A klub eddig nagyon okosan költött a piacon, Szoboszlai illene is a profilba, de nem biztos, hogy az üzlet összejön. A The Athletic szerint a szaúdi kézbe került és ezzel a világ leggazdagabb klubjának számító Newcastle Un
jún. 9
12:09
Elmosta a vihar a síneket Kaposvárnál (AC News)
Kaposvárról csak pórlóbuszokkal lehet eljutni Siófokra. Szomorú így is, de ha szikrázó nyár lenne, nagy volna a hétvégi bosszúság.
jún. 9
12:15
A kormány már most nagyon elégedett a kötelező bolti akciókkal (ATV)
Bár csak rövid ideje van hatályban, hiszen június 1-jén vezették be, már most látszanak a nagyon pozitív eredményei a kötelező bolti akcióknak - mondta az agrárminiszter pénteken a kormány Facebook-oldalán megosztott videóban.
jún. 9
12:15
Lengyel EP-képviselő: Változott a lengyelek Magyarországhoz való hozzáállása (Mandiner)
Zdzislaw Krasnodebski ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy Magyarország humanitárius segítséget nyújtott Ukrajnának.
jún. 9
12:15
Bocsánatért esedeznek a szexista poénok miatt felfüggesztett F1-es kommentátorok (Racing)
Az olasz Sky csatorna nem díjazta a két szakkommentátor, Davide Valsecchi és Matteo Bobbi humorát. A két korábbi versenyző a Spanyol Nagydíjon élő adásban tárgyiasított nőket szellemesnek gondolt megjegyzésekkel, például „szép fejlesztési csomagnak” nevezték őket. Természetesen sok kritika zúdult rájuk, a tévécsatorna határozatlan időre felfüggeszt
jún. 9
12:21
A NAV-nak jól jött az elszállt infláció - kaszáltak 2022-ben (Piac és Profit)
Megjelent a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak a 2022-es év legfontosabb adóhatósági eseményeit és statisztikáit összefoglaló évkönyve. Ebből kiderül többek között, hogy mennyi bírságot szabott ki vagy éppen milyen hatékonysággal lehet megtámadni az adóhatóság határozatait. A Jalsovszky iroda segítségével csokorba szedtük az évkönyv legfontosabb és legt
jún. 9
12:21
Felfüggeszti az Usd beutalást a Binance.Us (Kripto Akadémia)
Miután az Egyesült Államok Értékpapír- és Tőzsdefelügyelete (SEC) a hét elején pert indított a Binance amerikai leányvállalata ellen, a Binance.US bejelentette, hogy hamarosan felfüggeszti az USD befizetési lehetőséget. A kriptotőzsde tweet üzenetben osztotta meg, hogy az amerikai dollárral történő befizetéseket azonnali hatállyal, 2023. június 9-é
jún. 9
12:21
Nem árt résen lenni: még azt is meglepheti a dübörgő technológiai forradalom, aki digitális bajnokként tekint magára (Portfolio)
Az Amazon Web Services 2023. június 5-én nyitotta meg az első budapesti irodáját, ami része az AWS folyamatos közép-kelet-európai bővülésének, és hozzásegíti a vállalatot ahhoz, hogy hatékonyabban szolgálja ki a növekvő számú régiós ügyfélbázisát és partnereit. A magyarországi bővítés kapcsán Tomasz Stachlewskivel, az AWS közép-kelet-európai régiój
jún. 9
12:21
Kulcsár Edina nem kertelt, nagyon őszintén mesélt jelenlegi életéről (Glamour)
Kulcsár Edina élete legszebb időszakát éli. Új párkapcsolatának alakulását, és annak meghatározó pillanatait mi is nyomon követhettük Instagram oldalán, ahol mindig őszintén mesélt úgy a mélységekről, mint a magasságokról. Ezúttal azt osztotta meg, milyen számára háromgyermekes édesanyának lenni.
jún. 9
12:21
Dezső András: Portik nélkül nem is lehetne tanítani a kilencvenes évek történelmét (Könyves Magazin)
A 2023-as májusi Margón mutatták be Dezső András Nagyfőnök című új kötetét, a beszélgetést most teljes egészében meghallgathatod!
jún. 9
12:21
Semjén Zsolt megszólalt a Moszkva által Magyarországnak átadott kárpátaljai hadifoglyok ügyében (Mandiner)
A miniszterelnök-helyettes szerint „mindez az Orosz Ortodox Egyház gesztusa Magyarország iránt”.
jún. 9
12:21
Ukrajna is árvízzel állította meg az oroszokat Kijev előtt (AC News)
Egy osztrák katonai szakértő a háború kezdetére utal: "A háború elején az ukránok felrobbantották az Irpiny folyó bejáratát". Hogy ennek mi köze van a kahovkai gáthoz?
jún. 9
12:21
Rendkívüli: az áradás miatt egy szigeten rekedt három magyar (naphire.hu)
A Rába vízszintjének emelkedése miatt bajba jutott embereket menekítettek ki egy szigetről a tűzoltók a Vas vármegyei Rábagyarmatnál.
jún. 9
12:27
Egy zacskó bomlott le teljesen 45 nap alatt a Greenpeace és a Humusz Szövetség kísérletében (Alternatív Energia)
A Greenpeace és a Humusz Szövetség áprilisban indított kísérletében 45 nap alatt egy bomlott le teljesen a hazai élelmiszer-üzletláncokban beszerzett, lebomlóként árult zacskók közül, de a többinél is megkezdődött a lebomlási folyamat - közölte a Greenpeace Magyarország kedden az MTI-vel.
jún. 9
12:27
Állandó nyomatékú villanymotor és motoralkatrészek hidrogénüzemhez (Agroinform)
Új gyártmányprofilok a MAHLE-től. A közismert gyártó és beszállító már a közeljövő piaci igényeire felkészülve mutatta be legújabb fejlesztéseit.
jún. 9
12:27
Nem számít rongálásnak a repedező járdák kiszínezése a Fővárosi Törvényszék végzése szerint (444.hu)
A jogerős végzés szerint véleménynyilvánításnak számít, ezért megszüntettek egy szabálysértési eljárást.
jún. 9
12:27
Vízpótlásra szorulhat a Balaton 2040-től a szakértők szerint (Tiszta Jövő)
Az éghajlatváltozás lehetséges hatásairól tanácskoztak és a károk mérséklésének módjait vették számba a Balatonnal foglalkozó szakértők kedden Tihanyban. A bemutatott új modellek szerint 2040-től szükséges lehet a Balaton vízpótlása - közölte az MTI-vel kedden a tanácskozásnak otthont adó Balatoni Limnológiai Kutatóintézet igazgatója.
jún. 9
12:27
Semjén Zsolt megszólalt a kárpátaljai hadifoglyok Magyarországra szállításáról: „emberi és hazafias kötelesség” (SzMo)
Szerinte ez az orosz ortodox egyház gesztusa Magyarország felé, ezek az emberek a szabadságukat ennek köszönhetik. Egyházügyekért felelős miniszterelnök-helyettesként ő koordinált az ügyben.
jún. 9
12:27
Nagy István: Már most látszódik a bolti akciók pozitív hatása (Növekedés)
Bár csak rövid ideje van hatályban, hiszen június 1-jén vezették be, már most látszanak a nagyon pozitív eredményei a kötelező bolti akcióknak - mondta az agrárminiszter pénteken a kormány Facebook-oldalán megosztott videóban.
jún. 9
12:27
Kiadták a narancs riasztást több vármegyére: Pénteken bekeményít az időjárás (Nyugati Fény)
A katasztrófavédelem fontos dolgokra figyelmezteti a lakosságot.
jún. 9
12:27
Krízisben még tovább károsít: a ChatGpt-terapeuta veszélyeiről (egy.hu)
A ChatGpt hasznos és jó. Az idős emberek számára is remek eszköz a tanulásra. De a ChatGpt-nek korlátai és veszélyei vannak. És jó, ha erről a szépkorúaknak is minél többet beszélünk.
jún. 9
12:27
Folytatódott az élelmiszer-infláció mérséklődése (Magyar Mezőgazdaság)
Továbbra is csökkenő tendenciát mutat az élelmiszerek drágulásának mértéke Magyarországon. 2023 májusában áprilishoz képest összességében 0,1 százalékkal emelkedtek az árak, az elenyésző mértékű növekedést elsősorban az idényáras termékek adták, például a burgonya – közölték az MBH Bank Agrár- és Élelmiszeripari Üzletágának elemzői a Központi Stati
jún. 9
12:29
Váratlanul megszólalt Semjén Zsolt a Magyarországra szállított ukrán hadifoglyokról (Nyugati Fény)
Ez az orosz ortodox egyház gesztusa Magyarország felé – mondta.
jún. 9
12:33
Nem jár a 2-es metró a Deák Ferenc tér és a Déli pályaudvar között (ATV)
Járműhiba miatt nem jár a 2-es metró a Deák Ferenc tér és a Déli pályaudvar között - tudatta a Budapesti Közlekedési Központ pénteken a Facebook-oldalán.
jún. 9
12:33
Budapestre is lecsapott a horroreső: pincék, garázsok estek áldozatául (Pénzcentrum)
A rövid idő alatt lezúduló nagy mennyiségű csapadék pénteken is sok munkát ad a tűzoltóknak: pincéket, garázsokat öntött el a hirtelen lezúduló eső - tudatta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) az MTI-vel.
jún. 9
12:33
Új gyártósorral növeli kapacitását a Väderstad (Agrofórum)
A Väderstad, a világ egyik vezető talajművelő- és vetőgépgyártó vállalata bővíti a svédországi Överumban található Väderstad Components gyárát. Az eredeti alkatrészek iránti folyamatos növekvő igény miatt a tárcsák gyártásához egy harmadik gyártósort létesít.
jún. 9
12:33
Lebukott Katalin hercegné, fény derült a régi titokra, ebből már nem húzhatja ki magát egykönnyen (Promotions)
Eddig is gyanították, hogy komoly vagyonról van szó, de azt nem sejtették, honnan származhat.
jún. 9
12:33
Evans váratlan vezetési lehetőséget kapott Szardínia előtt (Racing)
Elfyn Evans hatalmas balesetet szenvedett a Portugál Rally nyitó napjának utolsó előtti szakaszán, emiatt a Toyota lehetőséget biztosított számára, hogy a Szardínia Rally előtt újra autóba üljön és túl tegye magát a Portugáliában történteken.
jún. 9
12:39
Hazai pályán verte el a Teslát a Mercedes (autopro)
Előbb kapott engedélyt autonóm járművek használatára a német gyártó.
jún. 9
12:39
Generált képekkel kavarnak az amerikai elnökválasztási kampányban (Bitport)
Egyelőre még csak az előválasztásra melegítenek a szereplők, de máris felbukkantak olyan kampányakciók, amelyekben nem valódi, MI-generálta felvételekkel igyekszik az egyik fél a másikat lejáratni.
jún. 9
12:39
Inkább fizessen Magyarország, mintsem befogadjon migránsokat! – elemző a migránskvótáról a Mandinernek (Mandiner)
Az EU belügyminiszterei megszavazták a kötelező migránskvótát. Szakértő magyarázta el, mi a döntés lényege, és mit kéne lépnie hazánknak.
jún. 9
12:39
A Mazda nevezett elsőként az Év Magyar Autója 2024 versenyre (Autószektor)
A márka hazai importőre, a Mazda Motor Hungary Kft. a CX-60 szabadidő-autó dízelmotorral szerelt változatát jelölte a Magyar Év Autója 2024 díjra a szabadidő-autók kategóriában. A márka tavaly ugyanennek az autónak a plug-in hibrid változatával Év Zöldautója 2023 díjat nyert. Év Magyar Autója díjak 2023. július 31-ig nevezhetik a gyártók és az impo
jún. 9
12:39
Nem ciki az őszülés: Jennifer Aniston is bátran vállalja (in.hu)
Jennifer Aniston bátran vállalja természetes ősz haját, amivel önbizalmat adhat jó néhány hölgynek.Az 54 éves színésznő igazi divatikon. A 90-es években, a Jóbarátok dübörgő korszakában minden fiatal lány fodrászhoz szaladt, hogy elkészítsék nekik az ikonikus Rachel-frizurát. Most pedig ismét inspirálhat megannyi nőt, hiszen a hétvégén Instagram-fi
jún. 9
12:45
Bayer Zsolt: Mert ugye, mint tudjuk, nincs migránskvóta (Mandiner)
A publicista hangsúlyozta, hogy „ezek a gazemberek ismét döntöttek, most arról, hogy nem maradhat ki senki ebből a remek buliból”.
jún. 9
12:45
A vártnál is több adót szedett be a NAV 2022-ban (Üzletem)
Megjelent a NAV évkönyve, amely a 2022-es év legfontosabb adóhatósági eseményeit és statisztikáit foglalja össze. Kiderül többek között, hogy mennyi bírságot szabott ki az adóhatóság, és az is, hogy milyen hatékonysággal lehet megtámadni a határozatait. A legfontosabb és legtanulságosabb mutatókat a Jalsovszky iroda szedte csokorba.
jún. 9
12:45
Vonatbaleset Egernél, a mentők a helyszínre rohantak (naphire.hu)
Eger és Szilvásvárad között baleset miatt nem járnak a vonatok, pótlóbuszokkal lehet közlekedni, ezért jelentősen hosszabb menetidőre kell számítani.
jún. 9
12:51
Dúskált a pénzünkben tavaly a NAV (Menedzsment Fórum)
Jócskán több adót szedett be tavaly az adóhatóság, mint az előirányzat, de nőtt a vizsgálatok száma és a bírságok, késedelmi pótlékok összege is.
jún. 9
12:51
Tarol a Tesla, de miért száguldott az OTP? (Privátbankár)
Az európai tőzsdék kissé lefelé csorognak, amire van is némi okuk. A BUX stagnál, ahogy az OTP is, amelynek tegnapi száguldása kétféleképpen is magyarázható. A General Motors is rácsatlakozik a Tesla-hálózatra, tovább zuhan a török líra, Hong Kongnak nagy tervei vannak a kriptovalutákkal.
jún. 9
12:51
Indexcsökkenéssel indult a kereskedés a vezető nyugat-európai értéktőzsdéken (ProfitLine)
Indexcsökkenéssel indult a kereskedés pénteken a vezető európai értékpapírpiacokon az előző napi vegyes zárás után.
jún. 9
12:51
Kövér László ötmillióra büntette Novák Elődöt (444.hu)
A cigánybűnözés szóból lett a baj.
jún. 9
12:51
Kiszivárgott egy felvétel, amin mexikói katonák szitává lövik egy kartell tagjait (SzMo)
A katonák szerint a bűnözők lőttek először rájuk, a videóból azonban nem ez derül ki. A mexikói elnök szerint „nyilvánvaló kivégzés történt”.
jún. 9
12:51
Meghalt a csecsemő, akit egy rendőr hagyott az autóban (AC News)
Az apa ellen eljárás indult, miután az autóban felejtette az egyéves gyereket.
jún. 9
12:51
A Kreml szerint az ukránok dróncsapást mértek Voronyezs városára (Telex)
.
jún. 9
12:57
Nagy meglepetés, amerikai tudású szakembert nevezett ki a török elnök a jegybank élére (Piac és Profit)
Recep Tayyip Erdogan török elnök kinevezte a jegybank új elnökét: a csaknem két évtizedes egyesült államokbeli pénzügyi tapasztalattal rendelkező, 41 éves Hafize Gaye Erkan személyében először lesz női vezetője a török központi banknak.
jún. 9
12:57
Szabadságok kiadása – milyen buktatókkal szembesülhet a munkáltató? (Adózóna)
Nyakunkon a nyári szabadságok kiadásának fő időszaka, így érdemes összegezni azokat a buktatókat, melyek miatt a felügyelet bírságot is kiszabhat. Cikkünkben az egyes hibákat és a megoldási javaslatokat mutatjuk be.
jún. 9
12:57
Napindító – Hamarosan újra Mozgás éjszakája (HírTV)
Bordács Miklós főszervező és Kiss Gergely háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó volt a vendégünk.
jún. 9
12:57
Ukrán belügyminiszter: Legkevesebb négy ember meghalt a Herszont elárasztó árvízben (Telex)
.
jún. 9
13:03
Történetének legnagyobb akvizícióját hajtja végre a Gloster (Portfolio)
A Szilícium-völgyben és Londonban is aktív, 120 fős nemzetközi szoftverfejlesztő céggel bővül a Gloster csoport, olvasható a vonatkozó közleményben. A P92 IT Solutions megvásárlásával egy 30 éves múltra visszatekintő, Kaliforniában és az Egyesült Királyságban is saját leányvállalatokkal rendelkező erősíti a Gloster tőzsdei sztoriját, az akvizícióna
jún. 9
13:03
Illegális, olcsó árakkal csábítanak a feketéző taxisok - A taxis piac viszont így is jó nyár elé néz (Növekedés)
Az év elején megemelt tarifák nem vetették vissza a taxizási kedvet - árulta el a Növekedésnek Metál Zoltán az Országos Taxis Szövetség elnöke.

Keresés