A Vitézi Rend azt közölte, hogy ők nem fogadták soraikba, és nem avatták vitézzé. Elhatárolódnak az önmagát 1956-os Vitézi Lovagrend Világszövetségnek nevező közösségtől, akik - szerintük - jogellenes magatartást tanusítanak.
Az orosz fél pénteken hivatalosan értesítette az európai hagyományos fegyveres erőkről szóló szerződés részes államait, hogy Oroszország november 7-én lép ki véglegesen a megállapodásból.
Pénteken volt olyan pillanat, amikor már 23 százalékos drágulásban voltak a fronthavi gázszerződések a holland gáztőzsdén. Szakértők szerint a globális verseny, valamint több üzemzavar az LNG-terminálokon felveri az árakat. A TTF-en a júliusi jegyzések most 26 euróról 33 eurós megawattóránkénti kurzusra ugrottak.
Elliot Page a nagysikerű Juno című filmben zseniálisat alakított, amellyel kivívta magának a szakma elismerését. Az azt körülölelő időszak a színész számára egyéb izgalmakat is tartogatott, ugyanis a film forgatásán tapasztalhatta meg először ébredező szexualitását.
A hozzá közel állók szerint a holtakkal is képes volt felvenni a kapcsolatot a kilencvenes évek legnépszerűbb amerikai telejósa, Miss Cleo, akinek nevével nagyjából egymilliárd dollárt csaltak ki segítségre éhező emberektől.
Az ukrán tüzérség folyamatos és "barbár" támadásai közepette kell menteni az áradás sújtotta lakosságot Herszon megye orosz ellenőrzés alá került területén - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője pénteken újságíróknak.
Gyorsan bővül az energiaátmenethez elengedhetetlen technológiák gyártókapacitásainak növelésére irányuló tervezett beruházások volumene: az eddig bejelentett projektek alapján most először úgy tűnik, hogy már nem csak a napelemek, de az akkumulátorok globális gyártókapacitása is elérheti 2030-ban a klímacélok teljesítéséhez az évtized végére szüksé
Egymást erősíti két brit: az Edmiston cég együttműködési megállapodást írt alá a Goodwooddal a Festival of Speed és a Revival verseny megrendezésére. Az Edmiston jachtközvetítő cég partnerségre lépett a brit Goodwood márkával az idei Goodwood Festival of Speed presented by Mastercard (július 13–16.) és a Goodwood Revival (szeptember 8–10.) verseny
A precíziós növénytermesztés lényegi eleme, hogy minden gép, berendezés „ugyanazon nyelvet beszélje”, ugyanazon az alapon dolgozzon. Ez az úgynevezett shape fájl, ami egy térkép és még sok minden más.
Megszűnnek az IC-pótjegyek, a vasúti távolsági közlekedésben a helyükbe új, egységes árazású helyjegyek lépnek, amelyek megváltásával immár az országbérletek is felhasználhatók lesznek az IC- vagy más helyjegyköteles vonatok másodosztályán történő utazáshoz - tudatta a MÁV-Start.
Bútor Róbert és Tagai Róbert idén is rajthoz áll a Mecsek Rallyn, mely előtt a Citroen C3 WRC-vel Cereden tesztelt. A felkészülésről pedig létványos videók készültek.
A Strabag nyerte el gyorsított eljárásban az M6-os autópálya eddig meg nem épített, 300 méteres szakaszának kivitelezését a Mohácsi elágazónál - tudta meg az ATV Híradó.
Molnár Gábor, az MSZP egyetlen békési önkormányzati képviselője december óta ki akar lépni a pártból, de nem veszik fel a telefont a központban. A vasárnapi időközi választáson három jobboldali jelölt verseng a mandátumért.
2026-ban adják át Párizs legújabb grandiózus látványosságát, a francia főváros 3. legmagasabb épületét, amely Tour Triangle névre hallgat és alaposan felkavarta a kedélyeket a helyiek és a különböző helyi hivatal(nok)ok…
A belga kormány jóváhagyta az Ukrajnának szánt 14. katonai segélycsomagot, amelynek keretében a védelmi minisztérium 32,4 millió euró értékben 105 milliméteres lőszert vásárol az ukrán fegyveres erők számára - közölte pénteken a tárca.
Idén először választották meg az Év Betegbarát Szolgáltatóit. A díjat azok a magánegészségügyi szolgáltatók nyerték el, amelyek Magyarországon 2023-ban a legjobb betegközpontú ellátást nyújtják.
A Fehér-Körösön továbbra is problémákat okoz a lezúduló ár, amiért a gyulai duzzasztóműben is több biztonsági intézkedésről döntöttek. A megrongálódott gyulavarsándi hidat pedig a román hatóságok szerint le kell bontani.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Versenybe száll a győri polgármesteri címért - ezt a Heti Naplónak adott exkluzív interjújában erősítette meg Borkai Zsolt. A város egykori első embere 2019-ben is megnyerte a választásokat, de szexbotránya miatt kénytelen volt lemondani, azóta a politikától visszavonultan élt. Most azt mondja, függetlenként is jó esélye van a győzelemre.
Közös építőipari alapanyaggyártó céget alapított a Masterplast Nyrt. és a Market Építő Zrt. 50-50 százalékos tulajdoni aránnyal - közölték a vállalatok a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján pénteken.
Július 1-jétől intercity és helyjegyköteles vonatokra is érvényes lesz az országbérlet - jelentette be pénteki videóüzenetében az építési és közlekedési miniszter.
Megkezdődött az ukrán támadás, amit az is bizonyít, hogy Kijev bevetette a stratégiai tartalékokat - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteken Szocsiban.