Emelkedő árfolyamokat és hozamokat hozott a május a kötvényalapokba fektetőknek, és a pénzpiaci alapok is szépen teljesítettek. Nagy kérdés, hogy a hónap végén ránk öntött kormányrendelet-cunami mit fog okozni a piacon. Sok jót nem szokott hozni, ha a kormány belepancsol a piaci folyamatokba. A lakosság biztos, hogy szívhatja a fogát, az új befekte
A Wavemaker Üres asztalok kampányát a Festival of Media Global Awards négy kategóriájában is a legjobbak közé választották, két arany, egy ezüst és egy bronz minősítést kapott a versenyen. A legjobbaknak járó díjat a Best Viral Campaign és a Best Campaign for a Local Brand kategóriában, az ezüstöt a Best Event or Experimental Campaign, míg
Harry herceg szerint a brit bulvársajtó „ipari méretekben” törte fel az ő és a hozzá közel állók, köztük egykori barátnője telefonjait az elmúlt években. III. Károly király másodszülött fia, aki amerikai feleségével és két gyermekükkel Kaliforniában él, szerdán a londoni felsőbíróságon csaknem fél napon át vázolta a sajtóval, mindenekelőtt a
Egy volt hírszerzési tisztviselő szerint az Egyesült Államok idegen eredetű űrhajókat rejteget a világ elől, meglepő módon pedig az egyik hivatalos szerv munkatársa is megerősítette a férfi állításait.
A múlt héten bejelentett szigorítások alaposan átrajzolhatják a megtakarítások piacát a pénzügyi szakemberek várakozásai alapján. A kormányzati szándék egyértelműen az állampapírok piacának erősítése, de emellett az ingatlanbefektetések szerepe is tovább erősödhet a Duna House szerint. Az ingatlanpiacon a befektetői aktivitás a 2022-es csúcsok után
Esettanulmányunkban egy japán vállalat termelékenységének növekedését vizsgáltuk. A Shinwa CO., Ltd. 1974-ben alakult forgácsolással foglalkozó vállalatként, székhelye a Saitama prefektúrában található Sayama Cityben található. A megmunkálásban szerzett sokéves tapasztalatának köszönhetően a Shinwa ma már nemcsak szerszámgépekhez gyárt fémalkatrész
Az AT1, azaz a legalacsonyabb besorolású kötvénytulajdonosok kinullázódtak, amikor a UBS felvásárolta bajba jutott svájci versenytársát. Most a Credit Suisse befektetőinek egy másik köre próbált kifizetést kiharcolni, összefüggésben az említett kötvényekkel.
Májusban emelkedett a pénzpiaci és a kötvényalapok árfolyama, így a hozamuk is. A BAMOSZ kalkulátora alapján mutatjuk a részletes számokat. a hozamokat minden hónapban összegyűjtjük.
Különös kapcsolat fűzi Magyarországhoz a világ egyik legismertebb csellistáját. A 2Cellos tagjaként sztárrá vált – és most már szólóban koncertező – Stjepan Hauser ugyanis nem csak a magyar tájakat, de a magyar ízeket is kedveli, főleg, ha a szőlőből készült nedűről van szó.
Kiderült az utolsó két híresség neve, akik a Celebrandiban fogják keresni a szerelmet. Danics Dóra, az X-Faktor első női győztese és Papp Zsombor, akit az Éjjel Nappal Budapest rosszfiújaként ismert meg az ország.
A szudáni kormány helyi idő szerint csütörtökön persona non gratává, nemkívánatos személlyé nyilvánította Volker Perthest, az ENSZ-főtitkár szudáni különmegbízottját – jelentette be az afrikai ország külügyminisztériuma.
Bizonytalan ideig szünetel a vasútforgalom Kaposvár és Mernye között, mert a csütörtök esti felhőszakadás után sáros víz öntötte el a síneket - közölte a MÁV kommunikációs igazgatósága pénteken.
Abdel Fattáh al-Burhán tábornok a világszervezethez intézett levelében azt vetette a különmegbízott szemére, hogy ő a felelős az áprilisban kitört harcokért.
A demokrácia gyakorlása nem azt jelenti, hogy néhány politikai aktivista tudatosan, provokatív szándékkal vonultatja fel a tüntetőket a karmelita kolostorhoz vagy a Sándor-palotához.
A svéd Volvo Cars autógyártó cég mintegy 1300 állást akar megszüntetni egy fokozott megszorító program keretében. A vállalat szerint az intézkedés a Volvo alkalmazottainak körülbelül hat százalékát érinti Svédországban. A termelésben dolgozókat ez egyelőre nem érinti – közölte. "Emellett a vállalat a következő hónapokban csökkenti a költségeit és n
Vádat emeltek Donald Trump volt amerikai elnök ellen, amiért minősített iratokat tárolt otthonában. Ezt maga a politikus jelentette be csütörtökön. A volt elnök közlését megerősítette ügyvédje, Alina Habba a Fox News esti műsorában.
Az Európai Unió bevezetné a migránsok kötelező szétosztását a tagállamok között, ráadásul Magyarország majdnem egyharmadát kell hogy biztosítsa az összes európai uniós határeljárási kapacitásnak.
Sok család és utazó kedvencei az all you can eat éttermek, ahol ár-érték arányban olcsón sokféle fogásból és finomat ehet az étkezőközönség. 2023-ban a piac egyik legnagyobb kihívása, hogy az állandó jó minőséget fenn tudják tartani a szolgáltatók a jelenlegi válsághelyzet idején is - és mégis nyereségesek tudjanak maradni.
Ahogy a Portfolio beszámolt róla, tegnap volt az utolsó nap, amikor a 2022-es év eredménye után járó osztalékért lehetett Duna House részvényt vásárolni, ma pedig már osztalékszelvény nélkül forognak a papírok.
Az 550 éve, 1473. június 5-én befejezett első magyar könyvre, ezen belül is főként Hess András munkásságára emlékeztek a Magyar Kultúra magazin könyv témájú lapszámának bemutatóján az Országos Széchényi Könyvtárban – számolt be a Helyőrség.ma. Rózsa Dávid, az Országos Széchényi Könyvtár főigazgatója köszöntőjében elmondta: az idén 550 éves Budai