A vállalat a tavalyi évben visszaépítette a COVID előtti utasforgalom 75 százalékát, a légi áruszállítás terén pedig évi 194 ezer tonnás árumennyiséggel rekordot döntött - jelentette be az MTI-nek küldött közleményében a repülőtér üzemeltető társaság. A vállalat tavaly összesen 47 millió euró értékben hajtott végre infrastrukturális beruházásokat,
Állítólag több csapat is szemet vetett a japánok motorjára, de a részükről elmondták, azért ezzel az istállóval térnek vissza, mert őket látják legéhesebbnek a sikerre. A Honda papíron 2021 végén kivonult a Forma-1-ből és azóta csak támogatást nyújt a Red Bull által létrehozott saját motorfejlesztő üzemnek. Mindazonáltal megint csak néhány évre tűn
A román kormány szándéknyilatkozatot fogadott el csütörtöki ülésén a pedagógusok társadalmi megbecsülésének és bérezésének javításáról, annak reményében, hogy a kötelezettségvállalással rá tudja venni a május 22. óta sztrájkoló oktatási dolgozókat a munka felvételére.
Gazdasági adatok tekintetében ma itthon és a nemzetközi porondon sem várunk fontos adatközlést, esetleg a májusi kínai inflációnak lehet hatása a hangulatra – valamivel az elemzői várakozásokhoz képest kisebb mértékben nőtt az infláció az országban. A hét eddigi részében nem igazán láttunk határozott mozgásokat a tőzsdéken, nagyrészt inkább csak ol
Kína bírálta az AUKUS, az Ausztrália, Nagy-Britannia és az Egyesült Államok által létrehozott védelmi partnerség nukleáris tengeralattjáró-ügyletét a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) igazgatótanácsának csütörtöki ülésén.
Az Orosz Ortodox Egyház csütörtök esti közleménye szerint az Oroszország által elfogott, Ukrajna oldalán harcoló katonák egy részét Magyarországra szállították - írja az Index.hu.
Erdélyi Aranka többek között a vezérigazgató szervezeti kérdésekkel kapcsolatos stratégiai támogatásáért, a csoport Hr-stratégiájának folyamatos frissítéséért, az általános Hr-feladatokért, valamint a regionális szervezetfejlesztésért, utódlástervezésért és a toborzásért felel. Az új pozíció létrehozását és az igazgató kinevezését az tette szüksé
Az amerikai gabonakereskedő óriáscég, a Bunge Ltd az utolsó simításokat végzi azon a megállapodáson, hogy egyesüljön részben a Glencore Plc által birtokolt Peer Viterrával, és létrehozzon egy mezőgazdasági kereskedelmi óriást, amely az adósságok beszámításával is többet ér, mint 30 milliárd dollár - közölték források.
Sárkány ellen sárkányfű - gondolta egy tudóscsapat, és betanított egy algoritmust arra, hogy kiszúrja a generatív mesterséges intelligenciával gyártott kamu tudományos cikkeket.
Alig egy héttel azután, hogy René Benko osztrák ingatlanmilliárdos eladta a Kika/Leiner bútoráruházláncot, a kiskereskedő csődeljárást kezdeményez - számolt be Financial Times.
Kuba minden idegen katonai jelenlétet visszautasít Latin-Amerikában, beleértve a számos amerikai támaszpontot és katonát a térségben – szögezte le a külügyminiszter-helyettes.
Az élelmiszer-gazdaságban tevékenykedő vállalkozások naprakész finanszírozását elősegítő együttműködési megállapodást írt alá az Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány (Avhga) és az MBH Bank.
Minden korábbinál nagyobb, évtizedenként 0,2 Celsius-fok feletti sebességre gyorsult az ember okozta globális felmelegedés - mutatta ki egy csütörtökön ismertetett felmérés.
Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek nyilvánította és megsemmisítette Somogytúr Község Önkormányzata Képviselő-testületének a helyi adókról szóló 4/2015. (V. 6.) önkormányzati rendelete 5. §-át, az erről szóló határozat a Magyar Közlöny 2023. évi 83. számában olvasható.
Tovább bővítheti európai gyártókapacitását a Tesla. A helyi Cinco Dias című lap értesülései szerint az amerikai villanyautógyártó képviselői jelenleg Valenciában