Mostantól az a cél, hogy még sok ilyen jó döntőt játszhassunk – mondta az FTC női kézilabdacsapatának balszélsője a Vipers Kristiansand ellen elveszített budapesti Bajnokok Ligája-döntő után.
Dr. Kőnig Róbert gyermeksebész a Facebook oldalán fakadt ki az új ügyeleti rendszer miatt. Elmondása szerint egyedül voltak ügyeletesek a gyermeksebészeten és a traumatológián. 163 beteget kellett ellátniuk 24 óra leforgása alatt szúrta ki az RTL.
A július 1-jétől érvénybe lépő kiterjesztett gyártói felelősségi díj és annak magas tételei miatt sürgős egyeztetést javasol a kormánnyal a Felelős Élelmiszergyártók Szövetsége (FÉSZ) – közölte a FÉSZ hétfőn az MTI-vel.
Az ukrán Állami Nyomozó Iroda (DBR) munkatársai újabb, több mint tíz tonna lőszert és légvédelmi fegyvereket tartalmazó rejtett orosz lerakatot fedeztek fel a kelet-ukrajnai Harkiv megye ukrán ellenőrzés alá visszavett részében, amelyet az orosz katonáknak nem volt idejük magukkal vinni visszavonulásuk során – hozta nyilvánosságra a nyomozóiroda hé
„Ugyan a történelmünk és a teológiai nézeteink falakat húznak még közénk, de egy ilyen délutánon ez fel tud oldódni, meg tudjuk tapasztalni a testvéri közösség erényét, az összetartozást, a Krisztushoz tartozást” – vallja László Viktor, az ökumenikus dicsőítő alkalmak főszervezője.
Csak a segélyhívások negyedében ér ki a mentő 15 percen belül a Gálvölgyi Jánoséhoz hasonló esetekben – derül ki az Országos Mentőszolgálat jelentéséből, amit a Népszava hozott nyilvánosságra. A Magyarországi Mentődolgozók Szövetségének alelnöke szerint: ezzel az a legnagyobb probléma, hogy nem a hívás fogadásától számítják a 15 percet. A DK a ment
Egy időben nyitott könyv volt Szabó Zsófi élete. Magánélete, szakmai karrierje, kisfia születése mellett őszintén beszélt követőinek az egészségügyi problémáiról, fogyásáról vagy éppen a futás iránti elköteleződéséről. Az utóbbi években viszont ritkán szólal meg, tudatosan kerüli a nyilvánosságot, velünk most mégis kivételt tett.
A világ legönállóbb, legszellemesebb autómárkája kétségtelenül a Citroen – elég csak a 2CV Kacsára, és a DS19 Cápára gondolni, mindkettő zseniálisan fejezte ki a korszellemet, egyik egyszerűségével, praktikumával, másik avantgárd technikájával és dizájnjával. Méltán sorolható melléjük az éppen 55 évvel ezelőtt bemutatott Mehari, a szinte beskatulyá
Fiúgyermeknek adott életet Eugénia hercegnő, a brit uralkodó, III. Károly király 33 esztendős unokahúga, a néhai II. Erzsébet királynő unokája. Az újszülött a 13. helyre került a brit trónutódlási sorban.
A július 1-jétől érvénybe lépő kiterjesztett gyártói felelősségi díj és annak magas tételei miatt sürgős egyeztetést javasol a kormánnyal a Felelős Élelmiszergyártók Szövetsége (FÉSZ) - közölte a szervezet.
Saját gyereke molesztálásával gyanúsítanak egy pécsi vízilabda edzőt. A rendőrség őrizetbe vette a férfit, a bíróság pedig döntött a letartóztatásáról. Az apát a gyerek osztályfőnöke jelentette fel, az elsődleges szakértői vizsgálatok azonban azt állapították meg, hogy nem követte el a bűncselekményt.
Az idei Audi-Dining Guide Év Étterme Díjátadó Gálán nem csak a vendéglátóipari egységeknek és a tehetséges séfeknek osztottak ki elismeréseket, hanem díjazták Az Év Luxusszállodáját is, hiszen a Dining Guide 2023-as kiadványa idén külön fejezetben foglalkozik Magyarország ötcsillagos vendégélményt biztosító hoteljeivel. A tesztelések során 25 ötcsi
Idén nyáron ismét összejönnek a globális energetikai vezetők. A világ minden tájáról származó ipari, energetikai és mérnöki szakemberek legbefolyásosabb csoportja találkozik a Texas állambeli Houstonban június 12-14. között. A konferencia
Kalle Rovanpera menedzsere, Timo Jouhki, állítólag megkezdte a tárgyalásokat a Hyundai Motorsporttal annak érdekében, hogy a Toyota csapatától a vb címvédő a Hyundaihoz igazoljon.
Egy nagyobbacska vármegyeszékhely teljes lakosságának éves mosószerfogyasztását is fedezné az a mennyiség, amelyre egy budapesti telephelyen akadtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai. A valóság viszont az, hogy pár százezer háztartás, Pécs, Miskolc vagy akár Szeged népessége is képtelen lenne egy éven keresztül mosni a pancsolt szerekk
Idén is kiosztották könnyű- és komolyzenei kategóriákban az Artisjus-díjakat: összesen tizenkét zeneszerző, szövegíró, valamint alkotói közösség munkáját ismerték el. Menyhárt János életműdíjat, Török Ádám pedig posztumusz életműdíjat kapott a szerzői egyesülettől, a többi könnyűzenei kategóriában Szendőfi Péter, Molnár Tamás, Takács Dorina (Deva),
Reagált az Észak-budai Szent János Centrumkórház dr. Kőnig Róbert gyermeksebész posztjára, amelyben azt írta, hogy gyermeksebészet és gyermektraumatológiai ügyeletesként vasárnap egyedül maradtak Észak- és Közép-Magyarország területére – írja az RTL.
A „popsicle körmök" nagyon feltűnőek, nagyon divatosak, éppen ezért az idei nyár egyik kihagyhatatlan trendje.Élénk, vad színeivel ez a körömtrend tökéletes kiegészítője lesz napbarnított, nyári bőrnek. További bizonyítékként elég, ha megnézzük Selena Gomez vérnarancs színű és extra divatos mandulaformájú körmét.
A szigorodó finanszírozási kondíciók, köztük az emelkedő hitelköltségek miatt az idén várhatóan jelentősen lassul a világgazdaság növekedési üteme, és ennek elsődleges oka a fejlett ipari gazdaságok növekedési lendületének megtorpanása - áll a Moody's Investors Service előrejelzésében. A világgazdasági szinten megtermelt hazai össztermék (GDP) 80 s
A magnézium a kalcium mellett részt vesz a csontok és a fogak felépítésében, de nem csupán ezeken a területeken jelent problémát az esetleges hiánya. A magnézium ugyanis elengedhetetlen az idegrendszerünk és a szívizom megfelelő működéséhez, ráadásul az energiatermelő folyamatokban is fontos feladata van.