Gőzerővel folynak a munkálatok Magyarország leglátogatottabb ételudvarának, a Westend Food Courtnak a felújításán, amely az eddigi legnagyobb átalakulás a bevásárlóközpont történelmében. A terveket a Westend igényei alapján a nemzetközileg is elismert Hello Wood csapata készítette, a megújuló, 608 férőhelyes éttermi térben pedig hangsúlyt kap majd
Éves összehasonlításban az első negyedévben 8,6 százalékkal 41 265 koronára (646 210 forint) emelkedett a bruttó havi kereset Csehországban. A reálbérek éves csökkenése így 6,7 százalékos lett - közölte a Cseh Statisztikai Hivatal hétfőn Prágában.
Nem cáfolta a 24.hu-nak adott interjúban, hogy a megromlott magyar-lengyel viszony miatt járt először Varsóban. Állítólag mondott már nemet Orbánnak, de titkolja, miben.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) elnöke június 11-től Kincses Áron lesz, aki Vukovich Gabriella helyét veszi át - közölte a hivatal hétfőn az MTI-vel.
A 2023-as tavaszi parlamenti ülésszak végével, készülve az őszi törvénykezési munkára, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) pénzügyi szabályozási területe - összhangban az uniós pénzügyi szabályozási stratégiával - a vállalati kötvények és a befektetési alapok vonatkozásában új szabályozási koncepciót dolgoz ki - fogalmazta meg a GFM hétfői köz
35.708 kilogramm szemetet gyűjtöttek össze az Everestről és az ország másik három hegycsúcsáról. A művelet közben a csapatokkal tartó két serpa vesztette életét, illetve a nepáli hadsereg négy katonája sebesült meg, így hétfőn le is zárták a szemétszedő műveletet.
A köztársasági elnök a 24.hu-nak adott interjúban arról is beszélt, hogy nem tartja az államfő feladatának sem a kormány, sem az ellenzék kritizálását.
A világ kilencedik legmagasabb hegycsúcsára, a 8125 méter magas Nanga Parbatra indul június 6-án, kedden Varga Csaba Nagyváradon élő hegymászó, építész – hangzott el az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában.
Jennifer Lopez és Ben Affleck végre megtalálták álmaik otthonát Beverly Hillsben. A sztárpárnak 60 millió dollárjába került az új luxusvillájuk. Most önök is betekinthetnek abba, milyen körülmények közt élnek a szerelmesek.
A Provezza zsinórban másodszor tudott nyerni az 52 Super Series sorozatban, miután az utolsó két futamban kilencpontos hátrányt dolgoztak le Scarlinóban. John Cutler kormányos, Hamish Pepper taktikus, Nacho Postigo navigátor és Cole Parada stratéga vezetésével lényegében elővették a Saint-Tropez-i receptet, és újra megfőzték: jól rajtoltak, kerülté
Egy arany és egy ezüst díjat is nyert az egyik legrégebbi és legrangosabb magyarországi kreatív reklámversenyen, a Hipnózis megmérettetésen a HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. „Nem vagy egyedül az utakon” közlekedésbiztonsági kampánya. Ez az egyetlen olyan hazai szakmai verseny, amelynek zsűrizésében külföldi kreatívigazgatók is rés
Garázdaság miatt 500 ezer forint pénzbüntetést szabtak ki egy olasz férfira, aki az Európa-liga labdarúgódöntő után társaival a játékvezetőre támadt a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren - közölte a Fővárosi Törvényszék hétfőn az MTI-vel.
Óriási eseményen van túl Schobert Lara. Rubint Réka és Schobert Norbi lánya a hétvégén a legnagyobb magyarországi fitneszrendezvényen tornázott együtt több száz emberrel. A színpadon az édesanyja oldalán adta át a mozgás szeretetét a látogatóknak, ami óriási élmény volt számára.
Hivatalosan is benyújtotta jelöltségi nyilatkozatát a Szövetségi Választási Bizottsághoz Mike Pence, Donald Trump egykori alelnöke a 2024-es republikánus előválasztásra. Annak ellenére, hogy mindvégig hűségesen szolgálta a volt elnököt, egyre látványosabban távolodik tőle, így Trump hívei egyenesen árulónak tartják.
Magyarországon keresik a válaszokat azok az amerikai szülők, akiknek a fia néhány héttel ezelőtt a Dunába fulladt, miután egy hirtelen ötlettől vezérelve a vízbe vetette magát egy sétahajóról. A szülők szerint a fiuk még ma is élne, ha a személyzet másképp cselekszik. Megrázó interjú a szülőkkel.
„Mit írsz?” – kérdezte a párom, mire én elmondtam neki, hogy könyvajánlót strandoláshoz. „Strandoláshoz?” – így ő – „dehát ott hangoskodnak a gyerekek, hogy lehet egyáltalán a strandon olvasni?” Voltaképpen van igazság abban, amit mond, ezért is esett a választásom olyan könyvekre, amelyek lebilincselőek, különlegesek, vagy éppen letehetetlenül vic
Az idei hét versenyből a Spanyol Nagydíj volt a második, amelyen a kétszeres bajnok nem állt dobogóra. Egész hétvégén sokat kellett dolgoznia az Aston Martinnal, hogy jó legyen az autója, ehhez nem szokott hozzá. Alonso ráadásul idén először a csapattársa, Lance Stroll mögött, a 7. helyen ért célba, vagyis közel sem alakult jól a hazai
Szabó Zsófi műsorvezető, színésznő az utóbbi években tudatosan óvja magánéletét, s a válása óta csak kivételes esetekben ad interjút. A GLAMOUR magazin július-augusztusi számában viszont őszintén mesélt arról, hogyan élte meg a volt férjével való különköltözést, illetve hogyan birkózik meg az őket ért támadásokkal.
Hamarosan megindulnak a paksi bővítés újabb fontos előkészítő munkálatai, a módosított szerződéses keretrendszer biztosítja a gyorsabb előrehaladást a biztonsági szabályok teljes körű tiszteletben tartása mellett - jelentette be a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten.
A hároméves Mohammed Tamimit az izraeli hadsereg közleménye szerint akkor sebesítette meg a lövedék, amikor az izraeli katonák palesztin fegyveresek lövéseit viszonozták, az incidensben a gyerek apja is megsebesült.
Nem csitul a botrány Beat körül. A Fekete vonat egykori rapperét komoly kihívás elé állította a Rugós Beke művésznéven ismert rapper: bokszmeccsre hívta ki a kollégáját. A tét óriási: Beat akár kétmillió forintot is nyerhetne az összecsapáson, igaz, ugyanennyit bukhat is rajta.
A politikus benyújtotta a jelöltséghez szükséges nyilatkozatot a Szövetségi Választási Bizottsághoz, az Egyesült Államok központi választási szervéhez.