2023. június 6. kedd

jún. 6
13:03
Hamis LEGO-ra bukkant a NAV (Magyar Hírlap)
Több mint 150 millió forintnyi hamisított terméket foglalt le a NAV.
jún. 6
13:03
Befejeződött a déli határzár megerősítése (Demokrata)
Magyarország 650 milliárd forintot költött a déli határ védelmére, a határzár kiépítésére, megerősítésére, folyamatos védelmére.
jún. 6
13:03
Nahát! Nézzék, ki került az új magyar érmékre! (naphire.hu)
A Magyar Nemzeti Bank bejelentette, hogy 3 ezer forint névértékű színesfém emlékérmét bocsátott ki.
jún. 6
13:09
Gigantikus napelemparkot adtak át Észak-Magyarországon (Menedzsment Fórum)
A mezőcsáti erőmű képes a kétszázezer lakosú Debrecen fél évnyi energiafogyasztásának kielégítésére.
jún. 6
13:09
Zuhanórepülésben a boltok és a benzinkutak forgalma az infláció miatt (SzMo)
Hiába költöttünk több pénzt, mint egy éve, minden területen jelentős visszaesés tapasztalható a megvásárolt áru mennyiségben. Vagyis kevesebbet vettünk, drágábban.
jún. 6
13:09
A dróntechnológia új módszerrel küzd a gyomok ellen (Agrofórum)
Mivel a gazdálkodók a gyomnövények gyomirtó szerekkel szembeni növekvő rezisztenciájával küzdenek, ezért az új talajművelési eljárások korszerűbb módszereket kínálnak a gyomnövények elleni küzdelemhez. A dróntechnológia gyors fejlődése lehetővé teszi a gazdálkodók számára, hogy a levegőből támadhassák meg a rezisztens, gyomirtó szereknek ellenálló
jún. 6
13:09
KTK: Gyurcsány adta ki a parancsot Karácsonynak, hogy támadja meg a kormányt (Demokrata)
A Kormányzati Tájékoztatási Központ Karácsony bejelentésére reagált, miszerint beperlik a kormányt.
jún. 6
13:15
Örömlányokkal hancúrozhatott a családos hazai zenész, óriási botrány van kirobbanóban (Promotions)
Felvételek keringenek az interneten arról, hogy örömlányok társaságában töltötte az éjszakát egy hazai zenész, akinek ráadásul felesége van.
jún. 6
13:15
„Gyurcsány adta ki a parancsot Karácsonynak, hogy támadja meg a kormányt” (Magyar Hírlap)
A Kormányzati Tájékoztatási Központ szerint a főpolgármester csődbe vitte az ország leggazdagabb önkormányzatát, Budapestet.
jún. 6
13:15
Ha újdonságra vágysz: így készítsd el a tökéletes kuszkuszt otthon is (Hamu és Gyémánt)
Ha még soha nem ettünk kuszkuszt akkor itt az ideje! A profi konyhák mellett a háztartásokban is népszerű élelmiszerről van szó, aranyszínű külsejét és enyhe diós ízét kevesen nem szeretik. Ráadásul kifejezetten egyszerű elkészíteni az összes fajtát, hogy aztán akár önmagában is fogyasztható legyen; de szinte bármihez hozzáadhatjuk egy étkezésnél.
jún. 6
13:15
Az árnyékkormány lakásfelújítási programot mutat be az egyre dráguló rezsiköltségek ellen (Nyugati Fény)
A Panelprogram+ bemutatójára csütörtökön 16 órakor kerül sor Budapesten.
jún. 6
13:17
Eva Kaili mindent megtesz azért, hogy ártatlannak tüntesse fel magát (Magyar Hírlap)
A brüsszeli korrupciós botrány érintettje ezúttal egy összeesküvés-elmélettel állt elő.
jún. 6
13:21
Nyilvánosságra hozta az Európai Parlament az Eurobarométer közvéleménykutatását (HírTV)
Nyilvánosságra hozta az Európai Parlament az un. Eurobarometer közvéleménykutatását arról, hogy egy évvel a választások előtt hogyan viszonyulnak a brüsszeli intézményekhez és milyen azok megítélése.
jún. 6
13:21
300 új munkahely jön létre Győrben a 36 milliárd forintos autóipari beruházással (HR Portál)
Az állam 6,6 milliárd forinttal támogatja a fejlesztést.
jún. 6
13:21
Adózás: a kormány rengeteg tételen változtat jövőre, itt a tervezet (Portfolio)
A kormány benyújtotta a jövő évi adótörvényeket az Országgyűlésnek - jelentette be közleményében a Pénzügyminisztérium kedd délután. A tervezet szerint adókedvezményt kapnak megváltozott munkaképességűeket foglalkoztatók, de a jövedéki adók szintjét az uniós minimum szintjére emelik meg, ami jelentős plusz tétel az üzemanyagoknál. Ez az áfával együ
jún. 6
13:21
Orosz és kínai katonai repülők hatoltak be Dél-Korea légvédelmi azonosító zónájába (ATV)
Négy kínai és négy orosz katonai repülőgép hatolt be Dél-Korea légvédelmi azonosító zónájába (ADIZ) előzetes bejelentés nélkül, Szöul vadászgépeket küldött a helyszínre – tájékoztatott a koreai hadsereg kedden.
jún. 6
13:21
Egyre nagyobb bajban a magyarok slágerhitele: mi lesz így a családtervezéssel? (Pénzcentrum)
Megint csaknem tíz százalékkal esett vissza egyetlen hónap alatt a babaváró hitel új szerződéseinek összege. Az adatokból az látszik, hogy a magas kamatok miatt a magyarok még mindig óvatosak, csakhogy mint egy másik jelentésből kitűnik: más reményük nemigen maradt egy lakáshitel önerejére.
jún. 6
13:21
Tahózott és fotózott egyet a II. kerületi polgármester (Infostart)
Vezess jól – parkolj tahón? Ezzel a költői kérdéssel nyitotta posztját Őrsi Gergely.
jún. 6
13:21
Nem a kecsketej hanem a dopping a kenyai futók sikereink a titka (Magyar Hírlap)
Az afrikai országnak 86 eltiltott vagy felfüggesztett atlétája van.
jún. 6
13:21
Wagner-zsoldosok orosz parancsnokot ejtettek foglyul (AC News)
A Wagner-zsoldoscsapat elfogta az orosz hadsereg alezredesét. A Wagner-főnök, Prigozsin által elrendelt kihallgatáson bevallja, hogy részegen lőtt rá egy Wagner járműre.
jún. 6
13:21
Itt van minden, amit Önről is tud az állam (naphire.hu)
A tavaly őszi népszámlálás adatai szerint a nagyvárosok népessége általánosságban csökkent, vonzáskörzetüké azonban jellemzően gyarapodott, nőtt a lakások száma és mérete is, egy lakásra pedig kevesebb lakó jut.
jún. 6
13:23
Bahmut környéke marad az összecsapások epicentruma (HírTV)
Az orosz védelmi minisztérium közölte, hogy megállítottak egy ukrán támadást, amely Donyeck városa felé haladt volna – írja a Sky News.
jún. 6
13:23
Itt az Apple nagy dobása, mutatjuk a videókat! (Portfolio)
Tegnap tartotta fejlesztői konferenciáját a világ legnagyobb vállalata, az Apple. A tech-óriás egyebek mellett egy új terméket is bemutatott a közönségnek, mégpedig a Vision Pro nevű, úgynevezett vegyes valóságot használó headsetjét, ami a tervek és a látványvideók alapján a fizikai és a digitális világot egyszerre teszi láthatóvá. A 3499 dollárba
jún. 6
13:27
Megszólalt Máté édesanyja: a fiát vitték el a rendőrök, miután lefújták könnygázzal a Karmelitánál – Nem tesznek panaszt (Blikk)
Megszólalt a május 3-án előállított, fogdában tartott, de semmivel meg nem vádolt diák, akit az aznapi, „könnygázas” diáktüntetésről vittek el az egyenruhások.
jún. 6
13:27
Háromszáz új akkuipari állás jön létre Győrben (autopro)
36 milliárd forintos autóipari beruházással 300 új munkahely jön létre Győrben.
jún. 6
13:27
Nem kell külföldre utaznod nyáron: ebben a gyönyörű magyar városban mediterrán és vadnyugati élmények várnak (Femcafe)
Szecesszió és nádtető, állatsimogató és rock-koncert, borvidék és alföldi „tengerpart”. Elsőre talán kicsit ellentmondásosnak tűnik ez a felsorolás, mégis megvan benne a közös nevező: Csongrád.
jún. 6
13:27
A Made in Hungary-ből az Invented in Hungary időszaka felé (Demokrata)
36 milliárd forintos autóipari beruházással 300 új munkahely jön létre Győrben.
jún. 6
13:27
Trombitás Kristóf: A nyugati államok ma ünneplik a D-napot (Mandiner)
A túlnyomó többség számára elfogadhatóak a halálos áldozatok.
jún. 6
13:27
Ez aztán a munkamorál: Schumacher éjszakába nyúlóan dolgozott, reggel már a pályán volt (Racingline)
Lewis Hamilton és Toto Wolff is dicsérte Mick Schumachert, akinek a munkája alighanem sokat hozott a Mercedes konyhájára a hétvégén.
jún. 6
13:27
Egyetlen magyarként a világ száz legjobb egyeteme közt a Mate a THE fenntarthatósági rangsorában (Magyar Mezőgazdaság)
A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem a világ száz legjobbja közé került a Times Higher Education Impact Rankings rangsor Ensz által deklarált éhezés elleni küzdelmet meghatározó Zero Hunger kategóriájában. Ezzel olyan kiemelkedő egyetemekkel került egy kategóriába, mint a 65. helyezett Wageningen Egyetem vagy a 72. helyezett Tokiói Agrártudomán
jún. 6
13:29
Bajban a német gazdaság – menekülnének a vállalatok (Mandiner)
A magas energiaárak miatt aggódik a Német Vállalkozások Szövetsége.
jún. 6
13:31
Parabolha: Már Pulai András se a régi (Mandiner)
Hogy Kunhalmi is értse, azóta sok víz LEFO(J)T a Dunán.
jún. 6
13:33
Megtalálták Suhajda Szilárd hátrahagyott holmijait a Mount Everesten (Infostart)
Serpák bukkantak rá hétfő reggelre virradóra Suhajda Szilárd hátrahagyott holmijaira.
jún. 6
13:33
Kiemelkedik ma a magyar tőzsde Európában (Portfolio)
Miközben az európai tőzsdéken egész nap iránykeresés látszik, addig a magyar piac óvatos emelkedéssel próbálkozik a kora délutáni órákban.
jún. 6
13:33
Anton Bendarzsevszkij: Alig kezdődött meg az ukrán ellentámadás valamiféle nyoma, másnap az Orosz Föderáció reagált (Mandiner)
Egy ilyen szerkezetet rakétákkal nem lehet megsemmisíteni.
jún. 6
13:33
Gátszakadás: nukleáris veszély a zaporizzsjai atomerőműben (AC News)
A zaporizzsjai atomerőmű közvetlenül a felrobbantott kahovkai víztározónál található. Mi lesz most az atomerőművel?
jún. 6
13:39
Példátlan adóteher után rekordszintű nyereség: mit műveltek a magyar bankok? (Portfolio)
Minden idők legnagyobb, 327 milliárd forintos (egész évre elszámolt) különadóterhe ellenére rekordszintű, 229 milliárd forintos adózott nyereséget ért el a magyar bankszektor az év első három hónapjában. Az MNB kedden közzétett első negyedéves adatai alapján megnéztük, miként lehetséges ez: a magyarázat a kamatbevételek elszállásában és a kockázati
jún. 6
13:39
Nagy Márton szerint át kell állni az uniós pénz nélküli létre (ATV)
Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter a Világgazdaságnak adott interjúban hosszan fejtegette, hogy milyen nehézségekkel nézett szembe a kormány tavaly és mik várnak rá még idén – írja a 24.hu.
jún. 6
13:39
Tilosban parkoló autósoktatót kapott rajta a II. kerületi polgármester (444.hu)
Gyorsan meg is osztotta a látványterveket, amikkel elkerülnék a hasonló tahó parkolásokat.
jún. 6
13:39
A gazdaságfejlesztési miniszter már az EU-források nélküli világra készül fejben (444.hu)
Nagy Márton szerint a közvetlen külföldi tőkeberuházások amúgy is jobbak az EU-támogatásoknál, mert abban az esetben tőke elosztását a piac végzi, nem a kormány.
jún. 6
13:39
Egyre aggasztóbb: Madonna arca annyira eltorzult, hogy már saját rajongói sem ismernek rá (Joy)
Vajon mi lesz ennek a vége?
jún. 6
13:39
Elhagyta a hajógyári dokkot Kína első óceánjáró üdülőhajója (Magyar Hírlap)
Terveztek bele egy luxusszállodát, mozikat és egy fedélzeti vízi parkot is.
jún. 6
13:39
Szijjártó Péter: 36 milliárd forintos autóipari beruházás jön létre Győrben (Növekedés)
A Dana amerikai gépjárműalkatrész-gyártó körülbelül 36 milliárd forint értékű beruházása nyomán 300 új munkahely jön létre Győrben - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden.
jún. 6
13:39
Ukrán belügyminisztérium: civilek mentése közben támadtak az oroszok Herszonban (Mandiner)
A kahovkai gát felrobbantása óta folyamatosan evakuálják az embereket a városból.
jún. 6
13:39
Több, mint 1000 btc-vel kenték meg az orosz tisztviselőt a hackerek (BitcoinBázis)
Elképesztő esetről számolt be az orosz média: a Kommerszant gazdasági portál cikke szerint a bűnüldözők 1032,1 BTC bitcoint (több, mint
jún. 6
13:39
82 négyzetméteres „az átlag magyar lakás” (Üzletem)
Népszámlálás 2022: újabb eredményeket közölt a KSH.
jún. 6
13:39
Népszámlálás: Az egyre kevesebb magyar egyre több és nagyobb ingatlant épít (Telex)
A nagyvárosok mellett, észak-nyugaton vagy agglomerációban építkezünk, de közben rohamosan nő az 500 fő alatti települések száma. A KSH közzétette a népszámlálás lakásokról szóló adatait.
jún. 6
13:39
Pintér Béla Társulata nem, de a Vidnyánszky Attila mellett álló művészek kapnak állami támogatást (Telex)
1400 pályázatból 929-nek egyetlen forintot sem ítélt az illetékes bizottság.
jún. 6
13:39
Benzema a kolosszális pénz útját választhatja, és C. Ronaldo után mehet (Telex)
Nagy vándorlás indulhat, a karrierjük vége felé járó nagy futballikonok közül sokat keresnek meg szaúdi klubok, akár tízszeres fizetéseket ajánlva.
jún. 6
13:41
Orosz és kínai katonai repülők hatoltak be Dél-Korea légvédelmi azonosító zónájába (Magyar Hírlap)
A koreai hadsereg már a berepülés előtt azonosította a gépeket.

Keresés