Első körben harminc emberen tesztelné egy angol kutatócég, hogy milyen hatással van az életükre egy 1600 fontos alapjövedelem. Walesben már zajlik a kísérlet.
Német sajtóértesülések szerint a sokak által kedvelt gumigyártó is megpályázza az FIA tenderét, és harcba száll a Pirellivel az F1-ért. Az olasz beszállítónak 2024-ig van érvényes szerződése a száguldó cirkusszal, így a következő pályázati időszakot már meghirdette a Szövetség. A gyártók a 2025-2027 közötti időintervallumra adhatják be a pályázatok
Jövőre is maradnak a személyijövedelemadó-kulcsok, a családi adókedvezmény, a négygyermekesek, a 30 év alatti anyák és a 25 éven aluliak adómentessége, emellett továbbra is garantált az alapvető élelmiszerek kedvezményes áfakulcsa – emelte ki közleményében a Pénzügyminisztérium (PM), amellyel bejelentette, hogy a kormány kedden benyújtotta a T/4243
Ahhoz, hogy a mélyhűtő minél hosszabb ideig végezze jól a dolgát, bizonyos időközönként rá kell szánnunk magunkat a kitakarítására, amihez kihagyhatatlan lépés a leolvasztás.
A szervezők bejelentése szerint a startra 16 órakor kerül sor, a mezőny 62 versenyautóval vág neki az egynapos száguldásnak. "Semmi sem hasonlítható ahhoz, amikor különböző sportágakat a legmagasabb szintjükön láthatsz élőben, ezért büszkeséggel tölt el, hogy részese lehetek a történelmi pillanatnak és segíthetek megünnepelni a világ egyik legnagyo
2023. június 4-ig 133.303 egységes kérelmet adtak be a gazdálkodók, ennek több mint 72 százalékát, 95.987 darabot a kamarai falugazdászok segítségével. A kérelmek 2023. június 9-ig nyújthatók be. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara kéri a termelőket, hogy ne hagyják az utolsó pillanatokra az ezzel kapcsolatos ügyintézést.
A fiatalok különösen veszélyeztetettek, mert gyakran váltanak partnert és nem használnak óvszert. Szakemberek a hosszú távú egészségkárosodás veszélyre figyelmeztetnek.
Növekvő árbevétel és csökkenő profit jellemezte a Magyar Posta Zrt. elmúlt évét. Hivatalokat zártak be, amelyek egy részét azóta újranyitották, Balczó Barnabás kinevezésével pedig új korszak kezdődött a társaság életében.
Négy oldalról is ömlik a baj a magyar kiskereskedőkre. Az energiaköltségek többszörösen megugrottak, a kormányzati árstoppok, a kiskereskedelmi különadók, a gyengülő kereslet egyszerre zúdult a nyakukba.
Nagyjából 40 forinttal fognak drágulni az üzemanyagok január elsejével, ha a kormány a most közzétett mértékben emeli meg a jövedéki adót 2024-től. A Magyar Ásványolaj Szövetség főtitkára szerint bár maga a jövedéki adó csak 32 forinttal emelkedik, erre még rájön az áfa is, így jön ki a drágulás pontos összege.
Gigantikus, 250 MW-os beépített névleges kapacitású, naperőművet adtak át ma Mezőcsáton, amely 440 hektárnyi területet foglal el, 466 ezer napelem táblából áll, és annyi energiát képes termelni, ami elég a kétszázezer lakosú Debrecen fél évnyi, vagy a mintegy 5700 lakosú Mezőcsát 21 évnyi energiafogyasztásának kielégítésére. A Portfolio információi
Elérte az ár Nova Kahovka települést, miután "az ukrán hadsereg csapásai lerombolták a kahovkai vízi erőművet" - jelentette ki Vlagyimir Leontyjev, a város orosz hatóságok által kinevezett polgármestere kedden a Rosszija 1 tévécsatornának.
A Szardínia Rallyn csak Kalle Rovanpera autója nem hibásodott meg vizesárkokon való átkelés során. Akio Toyoda viccelődve jegyezte meg, hogy a problémák négy évvel ezelőtt kezdődtek a Toyota számára.
Az OTP bejelentette, hogy a bank igazgatósági tagjának érdekeltségébe tartozó vállalat, a T2 Invest közel 11 millió forint értékben vett a bank részvényeiből.
Május 10-én lett rosszul a színész, ám mentőt hiába hívtak hozzá, így a lányai vitték kórházba. A Naphire.hu megtudta, hol tart a rendőrségi nyomozás jelenleg.
Biztos vagyok abban, hogy a beavatkozások egy számjegyű inflációt hoznak év végére – mondta egy interjúban a gazdaságfejlesztési miniszter, aki jelezte, hogy ősszel jöhet a Baross Gábor Program 2.0, beszélt az ár- és kamatstop kivezetésének feltételeiről, a repülőtér visszavásárlásáról és az uniós források jövőjéről is.
Az adótörvény-javaslatban új, önálló törvényként jelenne meg a légitársaságokra kivetett különadó. Emellett kormányrendeleti szintről törvényerőre emelkedne a 30 év alatti édesanyák adómentessége, az ekhós foglalkoztatottak utáni szochómentesség, a kilométerenként 30 forintos munkába járási költségtérítés és a gépjárműoktatók kedvezményes adózása i
Elérte az ár Nova Kahovka települést, miután "az ukrán hadsereg csapásai lerombolták a kahovkai vízi erőművet" – jelentette ki Vlagyimir Leontyjev, a város orosz hatóságok által kinevezett polgármestere kedden a Rosszija 1 tévécsatornának.
Ünnepélyes átadón vette át június 6-án az EXIM Magyarország a Családbarát Hely tanúsítványát a Családbarát Magyarország Központ székhelyén. A szervezet számos, vállalati kultúrát fejlesztő intézkedésével folyamatosan arra törekszik, hogy munkavállalói elégedettségét és jóllétét növelje, amelyet most a védjeggyel is elismertek. A szervezet kiemelked
A Növekedési Hitelprogram keretében folyósított zöld hitelek igénylésének lehetősége egy éve véget ért, de bizonyos bankok továbbra is fenntartanak kedvező feltételek mellett kínált „piaci zöld hiteleket” már használt ingatlan felújítása esetén is. A Credipass pénzügyi szakértői összeszedték a legfontosabb előnyöket.
A fővárosi önkormányzat kedden benyújtja a szolidaritási hozzájárulás rá kiszabott idei mértéke miatti keresetét a Fővárosi Törvényszékhez - jelentette be Karácsony Gergely főpolgármester kedden, budapesti sajtótájékoztatóján.
Egy számla kétszeri felhasználása miatt jelzett a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) rendszere egy cipőmárka magyarországi képviseleténél. A javítás eredménye 13 millió forint adó önkéntes befizetése lett.
Az országgyűlési választás alaposan átrendezte a pártok pénzügyeit. A Mi Hazánk közel hétszer annyi pénzből gazdálkodhatott tavaly, mint egy évvel korábban, a DK-nak 190 millióval több bevétele volt, mint kiadása. Nagy bajban az MSZP, hiába tett több képviselője is milliókat a pártkasszába.