Májusban volt egy éve, hogy Berki Krisztián elhunyt. Özvegye, Berki Mazsi most őszintén mesélt arról, hogyan segített neki a környezetváltozás és a költözés a gyász feldolgozásában.
A legtöbb beavatkozásra Budapesten, illetve Pest, Győr-Moson-Sopron, Bács-Kiskun és Tolna vármegyékben volt szükség tájékoztatatta az Infostartot az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője.
Litvánia legfelsőbb bírósága szerdán alkotmányellenesnek nyilvánított egy 2021-es törvényt, amely lehetővé teszi, hogy a hatóságok hónapokig fogva tartsák a migránsokat, ha számuk hirtelen megugrik.
Június 8., Medárd napja: a népi bölcsesség szerint, ha ezen a napon esik az eső, a következő 40 napban is esik majd, míg ha Medárd esőmentes, úgy 40 napos szárazság várható. Az elmúlt 52 év magyarországi csapadékadatai szerint a Medárd-napi népi jóslat nem igazán állja meg a helyét.
„A Dunaújvárosi Rendőrkapitányság foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétség gyanúja miatt” büntetőeljárást folytat" – jelezte a hatóság a Szabad Európa megkeresésére azon értesülésükkel kapcsolatban, hogy a gyár területén hétfőn valamilyen munkahelyi rendellenesség történhetett.
Az M-Sport számára igen katasztrofálisan alakult a Szardínia Rally, Richard Millener csapatfőnök is nehezen tudta értékelni a hétvégét, de azért talált pozitívumokat.
Megemeli a kormány az üzemanyagok jövedéki adóját - derül ki a jövő évi költségvetés tervezetéből. A Független Benzinkutak Szövetségét nem lepte meg az adóemelés, a DK pedig azt hangoztatja, hogy mindez az Orbán-kormány újabb megszorító csomagjának része. A híradónk által megkérdezett közgazdász úgy látja, hogy nagy a baj a jövő évi költségvetéssel
A Mate keszthelyi Georgikon Campusán A szőlőszaporítóanyag-előállítás és a szőlőtermesztés növényvédelmi kérdései címmel szerveztek tanácskozást. Két előadás is a szőlőt fertőző vírusokról szólt, ezeket foglaljuk össze.
A turizmus és vendéglátási szektor támogatása és az általuk fenntartott jelentős számú munkahely megvédése érdekében 2023. május 31-ig volt lehetséges – 15 százalékos díj megfizetése nélkül – teljes összegben felhasználni a SZÉP-kártyán 2022. október 15-ig jóváírt, „bennragadt” összegeket.
A levegő minősége miatt riasztást adtak ki az Egyesült Államok északkeleti részének több államában a Kanadában pusztító erdőtüzek füstje miatt szerdára.
Az Európai Bizottság szerdán bejelentette, hogy kötelezettségszegési eljárást indít Lengyelország ellen az orosz befolyást vizsgáló bizottságról szóló új törvény miatt.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Az iparosodott országok szervezete, a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (Oecd) minimálisan felfelé módosította a 2023-as világgazdasági növekedésre vonatkozó előrejelzését és nem változtatott a jövő évi prognózisán - derült ki a párizsi székhelyű szervezet honlapján szerdán közzétett jelentéséből.
Ha ebben a formában elfogadja az Országgyűlés a pedagógusok új életpályájáról szóló törvénytervezetét, akkor nem lesz pedagógus-béremelés - ezt mondta Híradónknak a Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke, a kedden benyújtandó státusztörvénnyel kapcsolatban. A PDSZ a tervezetet jogsértőnek nevezte. A Momentum mindenkit tiltakozásra buzdít, hiszen sz
Az Audi A1 második generációja már megjelent a használtautó-piacon. Mennyire fitt az ingolstadti járgány jó pár kilométerrel a háta mögött? Az Auto Bild tesztelte, érdemes-e másodkézből megvásárolni.
Fontos találkozón vett részt Novák Katalin. A magyar államfő Közép-Európa egyik legszebb, ám a világ 6. legkisebb államában ját, ahol a koronaherceggel is találkozott.
Több mint 12 ezerszer játszották le 2022-ben a hazai rádiók a Szikora Róbert közreműködésével készült ValMar szerzeményt, az Úristent. A legnépszerűbb dalok közül viszont csak hat íródott ebben az évtizedben derült ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) legfrissebb kutatásából, ami a magyar rádiók zenei repertoárját és a zenei toplistákat
Egyre nagyobb hullámokat vernek a Bitcoin hálózaton futó mémérmék, amik az elmúlt időszakban magasabb tranzakciós díjakat eredményeztek, és az ellenzők
A Blikk is megírta, hogy Ferenc pápa kórházba került Rómában, és még a mai napon műteni kellett. Az egyházfőt bélfali sérv miatt szükséges megoperálni, ami több napos kórházi tartózkodást igényel. Most kiderült, hogy a hivatalos programjait is lemondták egészen június 18-ig.
Hétezernél is több hamis autóalkatrészt, autódiagnosztikai eszközt és szoftvert szűrt ki a piacról 2023-ban a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a Járműipari Forgalmazók Szellemi Tulajdonvédelmi Szakmai Egyesületének (JAF) szakmai támogatásával. Ezek a termékek már biztosan nem jelentenek veszélyt az utakon, és nem okoznak kárt az eredeti termékek jo
Arnold Schwarzenegger, a testépítés ikonja az elmúlt években eltávolodott a hústól, ez azonban nem azt jelenti, hogy lemondott volna az izomépítő, fehérjében gazdag étrendről. Most elárulta titkát.
Eladó a Telegraph Media Group, miután jelenlegi tulajdonosát, a B.UK nevű holdingot a cég legnagyobb hitelezője, a Lloyds bankkonglomerátum csődgondnokság alá helyezte.
A Tether bejelentette, hogy a bitcoinbarát El Salvadorral együttműködve egymilliárd dolláros beruházást tervez megújuló energiával működő bitcoinbánya létesítése kapcsán. A 241 megawattra tervezett Volcano Energy névre keresztelt bitcoinbánya, ha megvalósul, 100%-ban megújuló energiaforrások által 1,3 EH/s számítási kapacitással fog működni. A vil
Romániában 22,5 százalékkal 6,288 millióra nőtt a vendégéjszakák száma a kereskedelmi szálláshelyeken az első négy hónapban a tavalyi év azonos időszakához mérten, a kiadó szobákat és lakásokat is beleértve - közölte szerdán az országos statisztikai intézet (INS).
Stratégiai megállapodást írt alá a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség (HEPA) és a Digitális Kereskedelmi Szövetség (DKSZ) a magyar e-kereskedők export hajlandóságának és külpiacra lépésének fejlesztése érdekében - közölte a HEPA.