Az Európai Tanács részéről nem érkezett a magyar kormányhoz semmilyen “ellentétes jelzés” arra vonatkozóan, hogy 2024 júliusától Magyarország tölti be az EU-elnökséget - közölte az Igazságügyi Minisztérium az atv.hu kérdésére. A kormány már tegnap is tanácskozott a magyar elnökségről az ET Budapestre érkezett főigazgatóival, ma folytatódik a felkés
Az elmúlt időszakban a tengerpartot idéző dekorelemek óriási népszerűségre törtek, szinte bármilyen belteret feldobnak és egészen egzotikus hangulatba burkolnak.
Ott Tanak tavaly, a Hyundai versenyzőjeként nyerni tudott Szardínián, idén azonban az M-Sport versenyzőjeként csak a Power Stage-el lehetett elégedett.
Írásunkban a Kormány nevében június 6-án benyújtott T/4243. törvényjavaslatnak a számvitelről szóló 2000. évi C. törvényben (számviteli törvény) tervezett változtatásait mutatjuk be.
Egy magyarországi régió is bekerült az Európai Unió legalacsonyabb munkanélküliségi arányával bíró régiói közé. A közép-dunántúli régióban tavaly ugyanis 1,7 százalékos rátát mértek, ami a harmadik legjobb eredménynek számít az EU összes (242) régiója között.
A volt NATO-főtitkár szerint ha Ukrajna nem kap biztonsági garanciákat, valamint még több fegyvert és ellátmányt a szövetségtől, akkor Varsó a maga kezébe veheti a kezdeményezést.
Necces területre tévedt az ellenzéki városvezetés. Budapest fontos reklámhelyeit, a lámpavasakat osztották volna újra. Kalamajka lett belőle, majd jött Orbán, és lezárta a vitát.
Az ATV-nek nyilatkozó külpolitikai újságíró szerint egyedül az oroszoknak állt érdekében a kahovkai gát felrobbantása, amiből az következik, hogy az oroszoktól a zaporizzsjai atomerőmű felrobbantása sem állhat távol.
A kétszeres olimpiai bajnok szerb Dusan Mandic személyében a világ egyik legjobb vízilabdázójával erősítette meg keretét a magyar bajnok és kupagyőztes FTC-Telekom Waterpolo.
A pár hónapja megjelent Tartalék című memoárban Harry herceg több furcsa sztorit is elmesélt, többek között azt, hogy a királyi család egyes tagjai módosítani akarták Katalin nevét. Harry könyve azt állítja, hogy a királyi család meg akarta változtatni a hercegné nevét, amikor királyi családtag lett.
A Dnyeper folyón lévő Nova Kahovka-i víztározó részleges megsemmisítése árvizet okozott több településen, így Herszonban is. A gátszakadás okozásával a hadban álló ukránok és oroszok egymást vádolják.
A mesterséges intelligencia sötét oldaláról szóló újabb történetben az FBI arra figyelmeztet, miszerint bűnözők azzal zsarolnak embereket, hogy explicit képeket és videókat küldenek az áldozatokról a barátaiknak és a családtagjaiknak. Az egyetlen különbség a szokásos szextámadásokhoz képest az, hogy az anyagok mesterséges intelligencia által generá
Új szintre emeli a kutatói karrierépítést a Kooperatív Doktori Program, amely több mint 5 milliárd forint keretösszegből jelentős ösztöndíjjal segíti a vállalati együttműködésben folytatott kutatásokat, elsősorban a matematikai, természettudományi, műszaki és informatikai területeken. A program célja, hogy Magyarország versenyképességét növelve cél
Felértékelődnek a zöld ügyek, ezért a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) is fokozott figyelmet fordít erre a területre - közölte a szervezet szerdán az MTI-vel.
Az Ausztriába vándorlók magyarok száma 2022-ben a hivatalos adatok szerint jelentős mértékben nőtt az előző évhez képest – derült ki a KSH adataiból. Az országban élők száma közben alig csökkent, köszönhetően például annak, hogy sokan érkeztek Ázsiából, de még Afrikából is.
A Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata (Vmsz) három új mentőmellényállványt helyezett ki balatoni strandokon és egy kikötőben, ahonnan a gyerekek ingyen vehetnek kölcsön mentőmellényeket strandoláshoz. Az új állványok Keszthelyen a Városi Strandon, Gyenesdiáson a Diási Játékstrandon és Balatonlellén a Bl YachtClub kikötőjében találhatók. Az állv
A borotválkozáshoz kapcsolódó tudomány és technológia a Gillette előtt meglehetősen nyers volt. Akkoriban a borotválkozás csak akkor volt lehetséges és biztonságos, ha az egyenes formájú borotvát stabil kézzel és megfelelő képzettséggel kezelte használója. Ezek az egyenes borotvák óriási precizitást és óvatos, körültekintő használatot igényeltek, é
Extra nagyméretű 3D nyomtató tervezésére és prototípusának legyártására nyert a G-MAX Europe Kft. a Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Hivataltól (NKFIH) 117,998 millió vissza nem térítendő támogatást. A fejlesztés összköltsége 167,940 millió forint. A tervezett 3D nyomtató képes lesz munkaterével megegyező nagyságú: maximum 5 méter hoss
Az idei első negyedévben a tavalyi év ugyanezen időszakához képes 73 százalékkal nőtt az állami támogatással - adóvisszatérítéssel igénybe vehető - nyugdíjbiztosítási szerződések száma – derül ki a K&H adataiból. A magyarok egyre korábban döntenek az öngondoskodásról, a nyugdíjbiztosítással rendelkezők átlagéletkora 2020 óta két évvel, alig több mi
A DMG MORI Heitec Digital Kft vegyesvállalatot 2020-ban alapította közösen a németországi DMG MORI AG piacvezető szerszámgépgyártó, valamint a Heitec Hungary Kft mérnöki szolgáltató cég azzal a céllal, hogy Magyarországon egy egyedi képességekkel rendelkező szoftverfejlesztő központot hozzon létre. A vegyesvállalat küldetése, hogy a DMG MORI cégcso
Az idén júniusban debütáló fesztiválon festői környezetben választhatunk számos színes elfoglaltság közül. A sztárfellépők között ott lesz a Gipsy Kings, Candy Dulfer és az Anima Sound System is.
A tengerentúlon vegyesen mozogtak a terményárak, ám Európában egyértelműen az eladók domináltak. Chicagóban a búza 1,8 százalékkal, a kukorica pedig 0,8 százalékkal lett olcsóbb, a szójabab ellenben 0,6 százalékkal, a repce pedig 2,3 százalékkal drágult. Európában mind a négy kiemelt agrártermék, a malmi búza, a kukorica, a repce és a takarmánybúza
Magyarország szerepe Európában címmel tart előadást Novák Katalin köztársasági elnök csütörtökön a Swiss Economic Forumon (Svájci Gazdasági Fórum - SEF) Interlakenben.
Úgy tűnik, ma sem változik jelentősen az időjárás, már ami az esőzéseket illeti. Az egész országra figyelmeztetés van érvényben a várható zivatarok miatt.
A főváros 150. születésnapjára új, Budapesthez kapcsolódó dalokkal bővült a Margitsziget déli csücskében álló zenélő szökőkút repertoárja; az új zenék szerdától hallhatók.
Mivel az EU és Oroszország közötti kapcsolatok megszakadtak, rendkívül káros lenne, ha ugyanez történne az Európa-Kína kapcsolatokkal – idézi a lap Szijjártó Pétert.