2023. június 8. csütörtök

jún. 8
10:35
Gyöngyösi betámadta a magukat zöldnek beállító „életmódbaloldali” politikusokat: hogy lesz így választási együttműködés? (Mandiner)
A Jobbik-Konzervatívok nem indul közösen az autósokkal vitában álló LMP-vel vagy Párbeszéddel, mert nem pártokat, hanem helyi ügyekért elkötelezett lokálpatriótákat kíván támogatni.
jún. 8
10:39
Fontos hírt közölt a Magyar Közút: ez sokakat érinthet a hétvégén (Blikk)
Átfogó informatikai karbantartás miatt átmenetileg nem lesznek elérhetők a Magyar Közút online szolgáltatásai szombaton, 2023. június 10-én 12 órától várhatóan vasárnap, június 11-e 12 óráig - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. csütörtökön.
jún. 8
10:39
Ezekre figyeljen diákok alkalmazása során! (Adózóna)
A jövő héten beköszönt a nyári szünidő, amely a diákmunka kezdetét is jelenti tanulók tízezrei számára. A részben anyagi megfontolásból, részben szakmai gyakorlat szerzése céljából végzett munkából származó jövedelem után a diákok többsége nem fizet szja-t a 25 év alatti fiatalok kedvezményének köszönhetően. Ugyanakkor nem árt figyelni, hogy milyen
jún. 8
10:39
Nem ad okot az örömre a májusi infláció (Azenpenzem)
Májusban 21,5 százalékos volt a fogyasztói árak emelkedése tavaly májushoz képest. Ennél magasabb, 22,8 százalék volt a maginfláció, ami egyelőre tartósan magas inflációt vetít előre. Az élelmiszerek drágulása továbbra is kiemelkedő, átlagosan 33,5 százalék, ezen belül az alapvető élelmiszereké 50 százalék körüli – derül ki a KSH adataiból.
jún. 8
10:39
Szívszaggató! Shannen Doherty rendkívül súlyos betegséggel küzd: az agyában áttéteket találtak (Joy)
A színésznő hősiesen helytáll a küzdelemben.
jún. 8
10:39
A kiáradt Dnyeper folyó viszi magával a taposóaknákat is (Magyar Hírlap)
Óriási katasztrófa lehet a gátszakadásnak a következménye.
jún. 8
10:39
Most közölték: Orbán Viktor elhagyja az országot (naphire.hu)
Nagyon fontos meghívást kapott, ezért utazik el, vele tart több kormánytag is.
jún. 8
10:45
Jön a 27 százalékkal olcsóbb zsemle (Piac és Profit)
Kormányrendelet kötelezi a 2021-ben egymilliárd forintot meghaladó árbevételt elérő élelmiszer-kiskereskedelmi üzleteket arra, hogy 2023. június 1. és 2023. szeptember 30. között húsz termékcsoportban, heti szinten 10 százalékos engedményt nyújtó akciót vezessenek be. A SPAR Magyarország azonban komplex akciós stratégiájának keretein belül ennél ez
jún. 8
10:45
Mi történik? Közel 10 százalékkal drágult a gáz két nap alatt (Privátbankár)
Nem csillapodik a gázár-emelkedés, a tegnapi 6 százalék után ma is 3 százalék feletti pluszban cserél gazdát az irányadó TTF-típus a rotterdami árutőzsdén.
jún. 8
10:45
A Fox News szerint Tucker Carlson a Twitteren sem fejtheti ki a véleményét (HírTV)
A Fox News szerint Tucker Carlson megszegte a csatornával kötött szerződését. A népszerű műsorvezető kedden indította el új önálló műsorát a Twitteren, miután a hírcsatorna áprilisban levette kínálatáról politikai közélettel foglalkozó produkcióját.
jún. 8
10:45
Megjöttek az MNB inflációs mutatói: mindenhol jelentős enyhülés látszik (Portfolio)
A KSH csütörtök reggeli közlése szerint az áprilisi 24 százalékról 21,5 százalékra esett vissza májusban az infláció. Az MNB által közölt alapmutatók is jelentős enyhülést mutatnak a korábbi hónapokhoz képest.
jún. 8
10:45
Infláció: a miniszter már roppant elégedett (ATV)
Az infláció 2020 novembere óta először csökkent "látható módon" havi alapon - emelte ki Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatait kommentálva csütörtökön a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) közleménye szerint.
jún. 8
10:45
Megvannak a Friss Hús díjazottjai (MMonline)
A 11. Friss Hús fesztiválon a legjobb magyar rövidfilm Gyimesi Anna Affrikáta című alkotása, a legjobb magyar animációs film Buda Anna Flóra 27 című animációs filmje, a legjobb nemzetközi rövidfilm pedig a francia Christophe Granger Roadtripper című munkája lett. A legjobb színész díját Kováts Adél és Székely Rozi vihette haza. Új helyszínen, telth
jún. 8
10:47
Kartondoboz inflációban az Egyesült Államok, és ennek most örülünk kell (Portfolio)
Az Egyesült Államok "kartondoboz recesszióban" van, és ez azt jelentheti, hogy a gazdaságban az év végére meredeken csökken az infláció Jeffrey Kleintop, a Charles Schwab vezető globális befektetési stratégája szerint – írja a Yahoo Finance.
jún. 8
10:51
Másutt is bevetették ezt a vérlázító "inflációellenes" trükköt (Infostart)
A Barclays legfrissebb felmérése szerint a fogyasztók kétharmada szembesült azzal a kereskedelmigyakorlattal, hogy egyes élelmiszergyártók csökkentették a termékek méretét, miközben az árak változatlanok maradtak vagy emelkedtek.
jún. 8
10:51
Pokorny Lia kénytelen volt lemondani az előadását: nem tud színpadra lépni (Blikk)
Pokorny Lia olyat tett, amire még nemigen volt példa az eddigi pályafutása során: lemondta a fellépését. Elárulta, miért nem tud színpadra állni.
jún. 8
10:51
Ismét kitört Hawaii legnagyobb vulkánja (HírTV)
Három hónapos szünet után újra kitört a Hawaii szigetén található Kilauea, a világ egyik legaktívabb vulkánja - jelentették be az amerikai földtani intézet (Usgs) hawaii vulkánfigyelő szolgálatának kutatói.
jún. 8
10:51
EM: keddtől lehet pályázni a “Zöld Óvoda” címre (Alternatív Energia)
Az Energiaügyi Minisztérium (EM) és a Belügyminisztérium által meghirdetett "Zöld Óvoda", "Címmegtartó Zöld Óvoda" és "Örökös Zöld Óvoda" cím elnyerésére keddtől lehet pályázni.
jún. 8
10:51
BÉT: Mi várható csütörtökön? (ProfitLine)
Iránykereséssel indulhat a kereskedés csütörtökön a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint. A BÉT részvényindexe, a BUX 513,20 pontos, 1,06 százalékos emelkedéssel, 48 800,45 ponton zárt szerdán.
jún. 8
10:51
Lecsapott a felügyelet a kriptotőzsdékre, de a neves tech guru csak még jobban bevásárolt (Portfolio)
A hét elején az amerikai tőzsdefelügyelet keményen nekiment a világ legnagyobb kriptotőzsdéjének számító Binancenek, és a legnagyobb amerikai kriptotőzsdének számító Coinbase-nek. Utóbbinak a részvényeit tőzsdén jegyzik, és az árfolyam beszakadt a hírt követően, hogy az SEC pereli a Coinbase-t. Azonban nem mindenkit tántorított el a peres ügy, a ne
jún. 8
10:51
Szijjártó Péter egyszerre van Türkmenisztánban és Szaúd-Arábiában (444.hu)
Miközben a külügyminiszter Rijádban edz, még Orbán Viktort is elkíséri Türkmenisztán fővárosába, Asgabatba, ahol a miniszterelnök a türkmén diktátorral tárgyal majd.
jún. 8
10:51
Gin teraszt nyitott Budapesten a Botanist (Igényesférfi.hu)
Megnyílt az Erzsébet téren a Gin Corner Botanist Gallery, vagyis a bár szabadtéri terasza pazar kilátással, amely izgalmas signature koktélokat kínál a gin rajongóknak és a gin műfajával ismerkedni vágyóknak.
jún. 8
10:51
Három elektromos meghajtású járművet adtak át a Szent Ferenc Kórházban (Tiszta Jövő)
Toldy-Schedel Emil főigazgató, Gór Csaba (Fidesz-KDNP), a II. kerület önkormányzati képviselője, frakcióvezetője és Koncz Zsófia, az Energiaügyi Minisztérium parlamenti államtitkára (b-j) a három – beteg- és vérszállításra egyaránt alkalmas – elektromos meghajtású jármű átadásán a budapesti Szent Ferenc Kórházban 2023. június 5-én. A beszerzéshez a
jún. 8
10:51
Sminkkel, vagy smink nélkül szebb Salma Hayek? Döntsd el! (Promotions)
Salma Hayek megmutatta magát így is, úgy is.
jún. 8
10:51
Dárdai Pál marad a Hertha vezetőedzője (Magyar Hírlap)
A magyar edző munkáját Bódog Tamás és Admir Hamzagic segíti majd.
jún. 8
10:51
Nekiment Trumpnak volt alelnöke, az elnökségért induló Mike Pence (Mandiner)
„Trump elnök azt követelte tőlem, hogy válasszak közte és az alkotmány között.” Mike Pence is megméreti magát a republikánusok elnökjelölti versengésében: első megszólalásában Donald Trumpot kritizálta a 2021 januári capitoliumi ostrom miatt.
jún. 8
10:51
Vigyázz a lebomló bolti zacskókkal, ég és föld a különbség – ez tűnik a legjobbnak (Forbes)
Lebomlóként kínált műanyag zacskókat teszteltek zöldszervezetek és a zacskók között elég nagy különbségek mutatkoznak.
jún. 8
10:51
Messit kapja ’ajándékba’ Miami (AC News)
"Azt a döntést hoztam, hogy Miamiba megyek, de még mindig nem zártam le százszázalékosan, még hiányzik néhány dolog. Ha a Barcelona nem jön össze, el akartam hagyni Európát, ki akartam kerülni a reflektorfényből" - fogalmazott a hétszeres aranylabdás, világbajnok sztár a Mundo Deportivo és a Sport című katalán lapoknak.
jún. 8
10:51
Az egészségügyi államtitkár szerint csak 22 beteggel több jutott az ügyeletes János Kórházra (Telex)
A sajtó csúsztat, pedig az ellátórendszert szervezők jól teljesítik munkájukat, és az egészségügy is jól működik. Takács Péter a Szent János Kórház hétvégi betegdömpingjére reagált.
jún. 8
10:53
Ezért adta fel a kormány a gázpalackok rezsicsökkentését (Portfolio)
Furcsa kettősség rajzolódik ki a ma közzétett részletes magyar inflációs adatokból, mert míg a vezetékes gáz egy köbméterének ára rendületlenül esik amiatt, hogy egyre több család fér be a rezsivédett fogyasztási határ alá, addig a PB-gázpalackok cseredíja rendületlenül emelkedik kétéves mélypontra szakadó tőzsdei gázárak mellett is. Éppen ezért, a
jún. 8
10:53
Porig égett egy trolibusz Budapesten (Mandiner)
Villámcsapás miatt veszített el egy újabb járművet a BKV.
jún. 8
10:55
Menthetetlen a nyugati civilizáció, ha lemondunk a kereszténységről (Mandiner)
Az „új ateisták” az erkölcsi hagyományok támadásával a civilizációnk jövőjét ássák alá – hangzott el a Danube Institute Túlélhet-e a nyugati társadalom kereszténység nélkül? címmel tartott rendezvényén.
jún. 8
10:57
Bár így teljesülne Orbán Viktor minden jóslata (Menedzsment Fórum)
A miniszterelnök pénteken a Kossuth rádióban 22 százalékos inflációról beszélt, ami úgy is tűnhetett, hogy Orbán Viktor szebb képet próbál festeni a gazdaságról. A fogyasztói árak májusi adata alapján ugyanakkor könnyen lehet, hogy a kormányfő már kapott információt az infláció várható alakulásáról.
jún. 8
10:57
Szijjártó Péter egyszerre van Türkmenisztánban és Szaúd-Arábiában (444.hu)
Miközben a külügyminiszter Rijádban edz, még Orbán Viktort is elkíséri Türkmenisztán fővárosába, Asgabatba, ahol a miniszterelnök a türkmén diktátorral tárgyal majd.
jún. 8
10:57
Varga Judit: Az uniós főtisztviselők is tanulhatnak a magyar kormánytól (Demokrata)
Az Európai Parlamentnek semmilyen szerepe nincs az elnökség meghatározásánál.
jún. 8
11:03
A nemzetközi nyersanyag és terményárak többsége már a 2021-es szintekre esett vissza (Piac és Profit)
A várakozásokat messze alulmúlva 21,5 százalékra mérséklődött az infláció májusban az áprilisi 24 százalékról, amihez a szolgáltatói árakon kívül szinte minden tényező hozzájárult. Az élelmiszerek árai a vártnál kevésbé drágultak, csökkentek az üzemanyagárak, az alacsonyabb fogyasztás miatt tovább estek a háztartási energiaárak, a forint erősödése
jún. 8
11:03
Tüntetés volt az iváncsai akkumulátorgyárnál (Portfolio)
Mintegy 300 fős tüntetés volt szerdán az iváncsai ipari park területén, ahol az akkumulátorgyár beruházásán dolgozó munkások sztájkoltak állítólag a kifizetetlen béreik miatt.
jún. 8
11:03
Így emelkedett egy hónap alatt az élelmiszerek ára (Agroinform)
Az EU-s országok közül Magyarországon továbbra is kiemelkedően magas az infláció.
jún. 8
11:03
Nem várt érdekességek érkeztek Schadl Györgyről – Hatalmas sikere volt tavaly (Nyugati Fény)
Elég jó éve volt.
jún. 8
11:03
Okcoin CEO: a CBDC-k bevezetése disztópikus világhoz vezet (BitcoinBázis)
Hong Fang, a San Francisco-i székhelyű Okcoin kriptotőzsde vezérigazgatója úgy gondolja, hogy a blokklánc kormányzati irányítása a központi bankok által
jún. 8
11:03
Szocho nélkül is teljesült már a kormány négyéves állampapírterve (Üzletem)
Április végére átlépte a magyar háztartások állampapírban lévő vagyona a 11 ezer milliárd forintot. Az év második felében pedig még inkább az állampapíroknak fog lejteni a pálya a megtakarítási piacon a szocho-fizetés kiterjesztése miatt – derül ki a Bank360.hu elemzéséből.
jún. 8
11:03
Óriási hír jött Dárdai Pálról (naphire.hu)
A Hertha BSC labdarúgócsapata hivatalos honlapján jelentette be, hogy a másodosztályban is Dárdai Pál lesz a vezetőedző.
jún. 8
11:09
Forró a helyzet Hawaiin, felébredt a legnagyobb vulkán – képek, videó (Infostart)
Három hónapos szünet után újra kitört a Hawaii szigetén található Kilauea, a világ egyik legaktívabb vulkánja - jelentették be az amerikai földtani intézet (USGS) hawaii vulkánfigyelő szolgálatának kutatói.
jún. 8
11:09
Alakul a szerelmi háromszög: Tom Cruise egyik barátja csábíthatta el Shakirát – nem akárki az illető! (SzMo)
A hollywoodi filmsztár és a kolumbiai énekesnő a miami Forma-1-es futamon randiztak. Néhány napja azonban Lewis Hamilton társaságában fotózták le Shakirát.
jún. 8
11:09
Megdöbbentő változás: a benzines autósoknak tudnia kell erről (Promotions)
Ha benzines autód van, akkor erről a változásról tudnod kell.
jún. 8
11:09
Nyereséges üzletmenetre számít a Wizz Air 2023/2024-es üzleti évében (Magyar Hírlap)
A Wizz Air közlése szerint továbbra is erős a fogyasztói kereslet, amit a nyári foglalások is alátámasztanak.
jún. 8
11:09
Gryllus Dorka Rákay Philipnek: Legyünk büszkék Schilling Árpádra és Sárosdi Lillára! (Mandiner)
Szerinte Schilling és Sárosdi „sokat értek el magyar művészként a világban”.
jún. 8
11:11
„Pál bleibt!” – Dárdai marad a Hertha BSC vezetőedzője (Mandiner)
A magyar szakember jövőre azért dolgozhat, hogy visszajuttassa a klubot a német élvonalba.
jún. 8
11:13
Nádasdy Ádám: Orbán Magyarországot teszi meg az utolsó csatlósnak, pedig ezt már egyszer eljátszottuk Hitlerrel (Mandiner)
A Londonban élő nyelvész a háborúval kapcsolatos magyar álláspontot kritizálta, szerinte hazánkban feudális rendszer uralkodik, Anglia ezzel szemben egy polgári ország.
jún. 8
11:15
Hát ez nem hiányzott: megint elszálltak a gázárak! (Menedzsment Fórum)
A tegnapi 6 százalék után ma is 3 százalék feletti pluszban cserél gazdát az irányadó TTF-típus a rotterdami árutőzsdén.

Keresés