Takamoto Katsuta eddigi két Szafari Rallyján egyaránt dobogón zárt, és ezt a tendenciát idén is folytatná, annak ellenére, hogy a murvás versenyek idén nem sikerülnek elég jól számára.
A visegrádi önkormányzat szerint a motorosok versenypályának használták a tavaly felújított, a Fellegvárhoz vezető utat. Ezért korlátozásokat vezetnek be.
Kihúzták az Ötöslottó 2023/23. heti nyerőszámait; a sorsolást ezúttal is élőben közvetítette a Pénzcentrum. A 23. játékhéten nem volt telitalálat, így tovább halmozódik az ötös lottó főnyereménye. Jövő héten már 1 milliárd 200 millió forint lesz a tét.
Három településen tartanak ma időközi helyi önkormányzati választást: Pacsán polgármestert és képviselőket, Békésen és Tatabányán pedig egyéni választókerületi képviselőt választanak.
Hegynek ütközött és lezuhant egy kisrepülőgép helyi idő szerint szombaton az egyesült államokbeli Arizona államban, ketten meghaltak - közölték helyi hatósági források a Twitteren.
A japán kincugi művészeti irányzat lényege, hogy a törött kerámiákat kidobás helyett megjavítják, és a repedéseket arany ragasztóporral hangsúlyozzák, így a reparált edény értékesebb, mint az eredeti volt. Milyen lenne, ha saját sérüléseinkre is így tekintenénk?
Veled is előfordult, hogy éjszakákon, akár hónapokon át ugyanazok az álomképek kísérték végig éjszakáidat? Egy jellegzetes helyszín, egy szokatlan élethelyzet, vagy különös tárgy bukkan fel az álmaidban? Utánajártunk az ismétlődő álmok jelentésének.
Csak a privátbanki ügyfelek éves százmilliárdokat nyerhetnek a drasztikus új kamatadó rendelet után. Abszurd, de a kamatjövedelmek megadóztatása akár a pénzügyi tudatosság felé vezető újabb fontos lépés lehet - olvasható a Blochamps Capital pénzügyi cég elemzésében.
Mérgező könyvet őriznek az Egyesült Államokban, aminek lapjai káprázatos díszeket rejtenek. A páratlanul szép képek viszont halálos veszélyt jelentenek az emberekre.
A szakértő szerint a jelentős erők ellenére sem sikerült gyors áttörést elérniük, így az ellentámadás inkább a herszonira, mintsem a harkovira emlékeztet.
Idén már több mint 740, robbanótesttel kapcsolatos rendőrségi bejelentés érkezett a tűzszerészekhez, ezek közül 117 eset igényelt azonnali intézkedést. A tűzszerészek által eddig hatástalanított, illetve elszállított, jellemzően második világháborús katonai robbanótestek össztömege meghaladta az 5,5 tonnát - közölte a Magyar Honvédség 1. Tűzszerész
A fóbia a görög félelem szóból származik, a pszichiátriában pedig arra a jelenségre utal, amikor valaki irracionális, lekötelező félelmet érez bizonyos dolgok iránt. Egyes fóbiák szélesebb körben ismertek, míg másokról talán még sosem hallottunk, pedig nagyon is léteznek.
Soltész Bálint tájékoztatása szerint az autó szombat este, eddig tisztázatlan okból lesodródott az útról és árokba csapódott Visonta és Halmajugra között. A balesetben a helyszínen életét vesztette a jármű utasa, aki a helyszíni szemle elsődleges adatai alapján nem használta a biztonsági övet és kirepült az autóból, míg a sofőrt a mentők kórházba v
Továbbra is maradt a záporok, zivatarok miatt az elsőfokú figyelmeztetés, de most kiadtak egy külön riasztást a felhőszakadások miatt. Mindezek mellett jelentős lehűlés várható országszerte.