Európának el kellene döntenie: a saját lábán áll, vállalja az antikvitásig visszamenő kulturális erejét, és kiáll amellett, hogy többpólusú világra van szükség, vagy pedig elfogadja az amerikai dominanciát, és kiszolgálja az Egyesült Államok igényeit – véli Lánczi András. Interjú a filozófussal.
Közvetlenül a törökországi elnökválasztás után - amit megnyert a hivatalban lévő elnök, Recep Tayyip Erdogan - újabb 14 százalékkal gyengült a török valuta. Az EastFruit piackutató cég azt jósolja, hogy ez nagy hatással lesz a gyümölcs- és zöldségkereskedelemre az egész régióban, Közép-Ázsiától a Kaukázusig, Kelet-Európától a Közel-Keletig, és az E
A címvédő és kétszeres világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője nyerte a Forma-1-es Kanadai Nagydíj időmérő edzését szombaton, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az első helyről.
Marco Rossi szerint a magyar labdarúgó-válogatott nem a legjobb arcát mutatta Montenegró vendégeként a szombati Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésen, ezért játszott 0-0-s döntetlent.
Számos építészetileg is kiváló, remek kirándulási célpontnak számító kilátó épült hazánkban az elmúlt években. Összegyűjtöttük a legérdekesebb építményeket – ön járt már néhányukban?
Az eBTM technológiával ellátott moduláris akkumulátorrendszer maximalizálja az akkumulátorok élettartamát azáltal, hogy minden egyes akkumulátor az optimális üzemi hőmérsékleten működik.
A felnőtt emberi test kétharmadát (60 százalékát) víz alkotja. A csecsemők és kisgyermekek esetében ez a szám akár a 75-80 százalékot is elérheti, éppen ezért már babakortól kiemelt figyelmet kell fordítani a megfelelő folyadékpótlásra. Ez kifejezetten fontos a nyári hőség közeledtével, amikor jóval nagyobb folyadékveszteséggel kell számolnunk. A 2
A Viterra Bunge által tervezett felvásárlása a világ legnagyobb olajosmag-feldolgozóját még dominánsabbá tenné, és nagyobb szerepet biztosítana a bővülő megújuló dízeliparban a cégnek, amely versenypiaci korlátozásokkal szembesülhet.
Egy kicsit nehéz a terep, de legalább van motiváció. Egy kemény túra után jól esik a frissítő, pláne, ha ingyen van. Az Egyesült Királyság legtávolabbi kocsmája is jól tudja ezt, ezért idén nyáron ingyen sört osztogat, írja az Independent. A skóciai Knoydart-félszigeten, a Loch Nevis északi partján található The Old Forge-ba egy jó 25 kilo
A Magyar Telekom 2022-ben a hazai online kiskereskedelmi piac forgalmának 2,4 százalékát adta, ezzel csak a hatodik helyet foglalja el a magyarországi operációval működő e-kereskedők között. A GKID elemző és tanácsadó cég felmérése szerint Magyarországon az e-kereskedelem növekedési üteme 2022-ben 9,9 százalékra mérséklődött, az online értékesítés
Paár Julcsi zeneterapeuta lemezei kiragyognak a mezőnyből. Műfajteremtőnek is nevezhetjük, hiszen népzene és világzene találkozását a mese udvarában szervezi meg, azon a helyen, ahol a felnőtt lélek is visszanyeri gyermeki őszinteségét, tisztaságát. Nem lehet beskatulyázni, és éppen ettől olyan erős. Paár Julcsi valami egészen újat mutat – nézzétek
Megszűnnek a versenypiaci feltételek a magyar könyvpiacon? Lecserélik a Nádas-köteteteket L. Simonokra? Mióta a Fidesz-közeli MCC a Libri Csoport többségi tulajdonosa lett, sokan próbálják értelmezni a helyzetet. Sárközy Bence ügyvezető szerint a kínálatukat nem lehet „csak úgy, hirtelen” megváltoztatni, Nyáry Krisztián rövid távon optimista, Bened
A címvédő és kétszeres világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője nyerte a Forma-1-es Kanadai Nagydíj időmérő edzését szombaton, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az első helyről.
Magyarázatuk szerint az alkatrészhiány amiatt alakult ki, hogy hirtelen megugrott a kínai autók eladása, a pótalkatrészek behozatala pedig nem tudott lépést tartani vele. Erre azonban már hetekkel ezelőtt figyelmeztetett Ilja Pliszov, az Orosz Autóipari Szolgáltatók Szövetségének elnökségi tagja. A jelenségre valóban nem nehéz magyarázatot találni
A Szex és New York 25. évfordulójának tiszteletére a Vogue megkérte az olvasóit, hogy szavazzák meg kedvenc divatpillanatukat a sorozatból, az eredmények pedig megérkeztek. Molly Rogers – aki Patricia Field asszisztense volt az eredeti HBO-szériában, most pedig az És egyszer csak...című sorozat jelmeztervezője – kiválasztotta 25 kedvenc szettjét, b
Az Eurostat legfrissebb adatai szerint 2022-ben Magyarországon a lakosság 18,4 százalékát érintette a szegénység vagy a társadalmi kirekesztettség kockázata, ez jelentős csökkenést jelent a 2015-ben mért 30,6 százalékhoz képest - közölte a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára csütörtöki Facebook-bejegyzésében.
Carlos Sainznak közel nem úgy alakul a Kanadai Nagydíja, mint ahogyan azt eltervezte. A spanyol pilóta csak a 8. helyen zárt az időmérő edzésen, de végül csak a 11. helyről indulhat majd. Az FIA ugyanis egy 3 rajthelyes büntetést adott neki Pierre Gasly feltartása miatt. A két fél szerepet cserélt a Spanyol Nagydíjon történtekhez képest,
Az integrációs folyamatnak nagyon szigorú és összetett feltételei vannak – derül ki az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány legfrissebb elemezéséből. A részletekről Szigethy-Ambrus Nikolettát, az intézet elemzőjét kérdeztük.
A Coinbase egy tegnapi tweetben közölte, hogy mostantól 4%-os jutalmat kínál az USDC stabilcoin stakelésére. A Coinbase ezzel megduplázta a korábban kínált 2%-os USDC hozamát az Earn programban. A 4%-os USDC Earn jutalom a magyarországi felhasználóknak is elérhető. Grow your savings with a rewarding, secure digital dollar. Global Coinbase customers
Ha te is próbáltál már egészségesebb életmódra váltani vagy leadni néhány kilót, minden bizonnyal elsők közt hallottad azt a tanácsot, hogy ne igyál cukros üdítőt. Ez pedig teljesen jogos is, ugyanis, bár mértékkel - mint a legtöbb élelmiszert - természetesen fogyaszthatjuk, ha rendszeresen, akár minden nap iszunk vele, azzal idővel komolyan árthat
Ahogy a Tesla autói egyre gyakrabban feltűnnek az utakon, az önvezető rendszerre visszavezethető balesetek száma is meredeken nő. Az Egyesült Államokban már 736 karambolnál és 17 halálos áldozatnál tartanak.
A jövő ütközőzónájává válhat a Keletnek és a Nyugatnak a világ túlsó felén húzódó határa. A Csendes-óceán hatalmas térségének államai Kína és az Egyesült Államok szövetsége között dilemmáznak – Peking és Washington versenyt fut befolyási övezete kiterjesztéséért.