2023. június 18. vasárnap

jún. 18
9:27
Egyre több a civil halottak száma az orosz-ukrán háborúban (AC News)
Diadalt hazudnak a hadijelentések, miközben vészesen fogy a muníció: hiány van a tankokból és a repülőkből mindkét oldalon.
jún. 18
9:30
„Ez a szakítás lehet jót tett nekem”– véget ért Gáspár Evelin kapcsolata (SzMo)
Majdnem két évig voltak együtt Varga Attilával, tavaly együtt szerepeltek a Párharcban is. Evelin szerint a szakítás felszabadította.
jún. 18
9:30
Putyin bemutatta a tavaly márciusi, ukránok által is aláírt békemegállapodást az afrikai vezetőknek (Magyar Hírlap)
Ukrajnának az alkotmányában rögzítenie kell az „állandó semlegességet”.
jún. 18
9:30
Ahogy közeledik az EP-választás, úgy állhat bele egyre jobban Magyarországba az Európai Parlament (Mandiner)
Elfogadhatatlan az Európai Parlament jelenleg prominens képviselői számára, hogy Magyarország meghatározó hangadó legyen az unióban, s a magyar kormány által fontosnak tartott kérdések legyenek az uniós napirenden.
jún. 18
9:32
Robert C. Castel: Rácz András esete a második védelmi vonallal (Mandiner)
Rácz András eltévedt a helyzetértékelés és a prognózis közötti demarkációs vonalon és a téveszmék aknamezőjére vezette a követőit.
jún. 18
9:33
Káprázatos jelenséget csípett el a kamera Magyarország felett (naphire.hu)
Idén már hatodik alkalommal láthattuk, és még csak június van.
jún. 18
9:36
A német állattartók védelmet követelnek állataik számára a farkasokkal szemben (Agroinform)
A környezetvédelmi miniszter szerint azonban mindenképpen meg kell védeni a farkast.
jún. 18
9:36
Az IWC hivatalosan is bemutatta Lewis Hamilton rejtélyes óráját (Igényesférfi.hu)
A svájci óragyártó Top Gun kollekciója bővült tovább a Big Pilot's Watch Perpetual Calendar Top Gun Lake Tahoe nevű órával, amit az amerikai tó téli tája ihletett.
jún. 18
9:36
Leírhatatlanul boldog Tóth Gabi: Rangos elismerést kapott az állami tévétől (Nyugati Fény)
"Kemény munkája" van benne.
jún. 18
9:39
Hatalmas közlekedési változás a budai Vár tövében (Infostart)
A Krisztina körút "pótolja" az Attila utat az egyik irányban.
jún. 18
9:39
Megsemmisítettek egy orosz lőszerraktárt az ukrán erők a megszállt Genicseszk közelében (Telex)
.
jún. 18
9:42
Fergeteges hangulatban telik a katasztrófavédelemnél a takarítás: így táncol Michael Jackson zenéjére egy magyar tűzoltó (Blikk)
Lélekemelő és egyben mókás videót osztott meg a katasztrófavédelem szombat este a hivatalos Instagram-oldalán.
jún. 18
9:42
Két vadászgép sem bírt az UFO-val (Magyar Hírlap)
A beszámoló szerint a vadászgépeknek esélyük sem volt elfogni a repülő csészealjat.
jún. 18
9:48
Egy problémamegoldási módszer: hat gondolkodó kalap (HR Portál)
Manapság többszöri újratervezésre, nézőpontváltásra van szükség a rengeteg gazdasági esemény és bizonytalanság mellett. Hogyan segíthetünk magunkon? Többek között gondolkodásmódunk fejlesztésével, a nézőpontunk szélesítésével, melyhez ötleteket is adunk. A Borealis blogbejegyzésének témája egy problémamegoldási módszer.
jún. 18
9:48
Történelmi pillanat: közeleg az iráni-szaúdi kiegyezés? (ATV)
Iránba látogatott Feiszal bin Farhán Ál Szaúd szaúdi külügyminiszter szombaton, a két ország közötti kapcsolatok rendezése keretében - jelentette az iráni állami média.
jún. 18
9:48
Az ukrán erők megsemmisítettek egy „jelentős” orosz lőszerraktárt (444.hu)
Az ukrán offenzíva kis lépésekben, de halad, az oroszok viszonylag eredményesen védekeznek - állítja a brit hírszerzés.
jún. 18
9:48
Durva dolgot állítanak a rajongók Pintér Tiborról (Magyar Hírlap)
2018-ban egyszer már bevallotta.
jún. 18
9:51
Miért ők a legboldogabbak a világon? Itt a válasz (Privátbankár)
Finnország hatodik éve végez első helyen azoknak az országoknak a sorában, amelyekben a legboldogabbak az emberek. Egy pszichológiai kutatásokat végző finn tudós úgy véli, tudja, mi ennek a titka.
jún. 18
9:54
Szokatlan időpontban jönnek a kormány rendkívüli bejelentései (Portfolio)
Szokatlan időpontban, hétfőn, június 19-én délelőtt 10:30-kor kezdődik a Kormányinfó, amelyen Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő állnak a kamerák elé - derült ki a Kormányzati Tájékoztatási Központ vasárnap délelőtti közleményéből. Az eseményről a Portfolio szokás szerint élőben tudósít.
jún. 18
9:54
Huszonéves fiúk akarják feleségül venni az erotikus képeit áruló Molnár Anikót (Nyugati Fény)
Odáig vannak a dögös képeiért.
jún. 18
9:54
Ez volt a Szovjetunió legfontosabb biológiai fegyvergyára (Helló Magyar)
A Szovjetunió legnagyobb biológiai fegyvergyárát valamikor rengeteg víz vette körül, de mára a szigetből sivatag lett.
jún. 18
9:54
A Mercedes ChatGPT-alapú hangvezérlést vezet be (BitcoinBázis)
Közel 1 millió Mercedes gépkocsi tulajdonos kap hozzáférést egy új ChatGPT béta verzióhoz, amit három hónapon keresztül tesztelhetnek egyelőre csak
jún. 18
9:57
Jobban viszik a klímás lakásokat (Piac és Profit)
Az előző évekhez képest idén korábban indult növekedésnek az eladó klímás lakásokra történő keresések száma. Április és június eleje között 66 százalékos emelkedés történt. A klímaberendezés értéknövelő tényező egy-egy lakásnál, így jó eséllyel visszahozza az árát, nem beszélve arról, hogy a klímával felszerelt ingatlanok gyorsabban eladhatóak.
jún. 18
9:57
Rendkívüli Kormányinfót tart az Orbán-kormány, nagy bejelenetésre készülnek (naphire.hu)
Szokatlan időpontban rendezik meg a Kormányinfót.
jún. 18
9:57
Vilmos herceg elárulta, mit eszik ebédre – lehet, hogy meglepődsz rajta (in.hu)
Ha a királyi családra gondolunk, sokan azt képzelik, hogy a fácán, szarvasgomba és a lehető legdrágább ínyencségek közül válogatnak naponta, ám az étrendjük valójában sokkal jobban hasonlít a hétköznapi emberekéhez. Ez pedig legutóbb Vilmos vallomásából is kiderült.A walesi herceg a királynő halálát követően Cornwall hercege is lett, a héten pedig
jún. 18
10:00
Most érkezett: váratlan időpontra hirdettek kormányinfót (ATV)
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő 2023. június 19-én 10:30-kor sajtótájékoztatót tart, Kormányinfó – Mit, miért tesz a kormány? címmel - közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ vasárnap reggel.
jún. 18
10:00
A te fiókodban is rejtőzhet az oroszoktól ellopott náci kincsből, felbecsülhetetlen értéke miatt máig több ezren keresik (Promotions)
Létezik egy, a világ 8. csodájaként emlegetett műkincs, ami rengeteg fejtörést okozott már tudósok garmadájának. Most erről az izgalmas és misztikus tárgyról hoztunk nektek egy cikket.
jún. 18
10:06
A várható drasztikus klímaváltozás hatása az egészségre, a biodiverzitásra és az agráriumra (Agroinform)
Az MTA Környezet és Egészség Bizottságának ülése az Akadémián.
jún. 18
10:06
Az Ukrán Labdarúgó-szövetség elnöke előzetes letartóztatásba került (Magyar Hírlap)
Pavelkót a kijevi Pecserszkij kerületi bíróság döntése értelmében felfüggesztették állásából.
jún. 18
10:06
Bejelentésekkel készül a kormány hétfőn (Mandiner)
A megszokottaktól eltérően kormányinfóval indul a jövőhét.
jún. 18
10:06
Másik mozit néz Putyin: Megszólalt az ukrán gyerekek deportálásáról (Nyugati Fény)
Bizonyítékok vannak ellene.
jún. 18
10:12
Franciaországban rendőrök csaptak össze egy az Alpokba tervezett gyorsvasút ellen tüntetőkkel (HírTV)
Tizenkét rendőr megsebesült szombaton, amikor tüntetőkkel csapott össze a franciaországi Szavoja megyében (Savoie), ahol erőszakba torkollott az Alpokba tervezett nagysebességű vasút projektje elleni tiltakozás - közölték a hatóságok.
jún. 18
10:12
Ujhelyi István: A fiataloknak a NER ölelésén kívül manapság nem sok lehetőség terem itthon (Nyugati Fény)
Nyílt levél.
jún. 18
10:12
Lenézték a magyarok a montenegróiakat? Vita alakult ki Rossiék és ellenfeleik között (Mandiner)
A két válogatott sajtófőnöke igyekezett csillapítani a kedélyeket.
jún. 18
10:15
Mit lépnek Matolcsy Györgyék és mennyit keresnek a magyarok? (Piac és Profit)
A héten kamatdöntő ülést tart a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa, a Pénzügyminisztérium (PM) közzéteszi az államháztartás május végi, részletes adatait, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pedig a foglalkoztatás és munkanélküliség májusi helyzetéről, valamint a keresetek áprilisi alakulásáról közöl adatokat.
jún. 18
10:15
Gryllus Dániel: egyedi zenekarok és ökobörze is várja a látogatókat az idei Kaláka Fesztiválon (Infostart)
A Kaláka Fesztivált idén június 22-e és 25-e között 43. alkalommal rendezik meg Egerben. A fesztiválon kísérő programként környezetvédelemmel, fenntarthatósággal kapcsolatos előadások is hallhatók lesznek.
jún. 18
10:18
Dinamikusan nőtt a kártyás vásárlások száma (ProfitLine)
A magyarországi kibocsátású fizetési kártyákkal lebonyolított belföldi vásárlások száma közel 17 százalékkal, értékük pedig mintegy 31 százalékkal nőtt az első negyedévben az előző év azonos időszakához képest - közölte a negyedéves adatokat a Magyar Nemzeti Bank (MNB) honlapján csütörtökön.
jún. 18
10:18
Szikora Róbert nagyon kiakadt: "Nem hiszem el, hogy ez most újra megtörténhet" (ATV)
Az R-GO alapítója Marilyn Mansont és Alice Coopert sem tartja embernek, és úgy véli, nagyon károsak a fiatalokra ezek a „lények”. Szikora Róbert hiányolja, hogy ma már nincs cenzúra, ami kiszűrné ezeket az előadókat - írja az Index.hu.
jún. 18
10:18
Marozsán döntőbe jutott, közel a top100 (HírTV)
Marozsán Fábián 6:4, 6:3-ra legyőzte az első helyen kiemelt argentin Pedro Cachint a perugiai challenger tenisztornán, és ezzel bejutott a vasárnap (ma) esti döntőbe.
jún. 18
10:18
A kertben kezdett „dolgozni” a pornómodell, kiakadtak a szomszédok (SzMo)
Az ausztrál nő szerint a madarai, valamint a jó keresete zavarják valójában a szomszédokat. Teasing Tammy azt mondta, amíg nem tudták mivel foglalkozik, semmi baj nem volt.
jún. 18
10:18
Amikor semmi nem akar összejönni – 5 világhírű film, aminek az elkészítése egy örökkévalóságnak tűnt (Hamu és Gyémánt)
Az minden bizonnyal senkinek sem meglepő, hogy egy nagyköltségvetésű mozi legyártása rengeteg időt és energiát vesz igénybe, azonban ez a jelenség néha szélsőségessé válik. Ennek apropóján az alábbi cikkben 5 olyan világhírű filmet sorolunk fel, ami rettentően sok ideig készült.
jún. 18
10:18
11 tipp, hogy zökkenőmentes legyen a vakáció (Magyar Hírlap)
Véget ért a tanítási időszak, kezdődik a 11 hetes nyári szünet.
jún. 18
10:18
Az orosz szánkósok továbbra sem indulhatnak nemzetközi versenyeken (Demokrata)
A háború miatt az oroszok már az előző szánkós szezonban sem versenyezhettek.
jún. 18
10:18
Michelisz Norbertnek fontos a Hungaroring, de a bajnokság fontosabb (Racingline)
Michelisz Norbert lapunknak nyilatkozott arról, hogy miként kezeli az idén a hungaroringi versenyhétvégét, és milyen volt éllovasként nekivágni a hazai versenyének.
jún. 18
10:20
A Brics bővítése szerepel a közelgő csúcstalálkozó napirendjén (Magyar Hírlap)
Egyre több állam mutat élénk érdeklődést.
jún. 18
10:21
Nagy bejelentésre készülhet a kormány hétfőn (Menedzsment Fórum)
Szokatlan időpontban, hétfőn délelőtt lesz a Kormányinfó.
jún. 18
10:21
Machetékkel mészárolt le diákokat az Iszlám Állam (Blikk)
Az Iszlám Államhoz köthető terrorszervezet fegyveresei 37 diákot öltek meg egy nyugat-ugandai iskolában.
jún. 18
10:21
Látta valaki Melisszát? Égen-földön keresnek egy 14 éves lányt a budapesti rendőrök (naphire.hu)
Nagy erőkkel keresik a fiatal lányt, aki pénteken tűnt el.
jún. 18
10:24
Iszonyatos vérengzést rendeztek a dzsihadisták (ATV)
Dzsihadista lázadók lemészároltak 41 embert (a BBC adatai szerint 37-et) egy ugandai középiskolai kollégiumban, majd felgyújtották az épületet, és elvitték az ott talált élelmet - közölte szombaton a rendőrség és a város polgármestere.
jún. 18
10:24
Negyedik lett Takáts Pál a Red Bull X-Alps-on (444.hu)
A közel hétnapos brutális tortúra és az átgyalogolt éjszaka után is jókedvű maradt a világ egyik legkeményebb extrémsport-versenyén.

Keresés