2023. június 18. vasárnap

jún. 18
13:30
Lánczi Tamás: Fokozhatja a politikai nyomást a Soros-birodalom örököse (Magyar Hírlap)
Miközben ő maga jótékonykodó filantrópnak állítja be magát, soha nem segítette egy állam felemelkedését.
jún. 18
13:30
Lánczi Tamás: A Soros-birodalom fokozhatja a nyomást Magyarországon (Mandiner)
Alexander Soros különösen érdeklődik Magyarország iránt.
jún. 18
13:30
Előre gondolkodnak a faiskolások (Magyar Mezőgazdaság)
A gyümölcsfajta-használat és a nemesítés trendjeiről, illetve a szaporítóanyag-termesztés újdonságairól esett szó a Magyar Gyümölcsfaiskolák Országos Egyesülete szakmai napján, Cegléden. Számos érdekes új fajtát is említettek, hiszen a faiskolásoknak gyorsan kell követniük a fajtahasználat változásait.
jún. 18
13:33
Újdonság jön az építőiparban (Piac és Profit)
Néhány hete jelent meg az a törvénytervezet, amely újra bevezetné a polgári jogba az építményi jog intézményét. Ez a lehetőség némileg felpezsdítette az ingatlanpiacot, tekintettel arra, hogy ennek alapján egy jogi személy legfeljebb 50 évre építési jogot szerezhet olyan ingatlanon, amelynek nem a tulajdonosa és nincs a birtokában. A KCG Partners Ü
jún. 18
13:36
Itt a megdöbbentő igazság arról, hogy miért hangos a puki (Promotions)
A szellentés még mindig tabu témának számít, és nem véletlenül. Minden ember életében egyszer előfordul, hogy kicsúszik az a bizonyos „hangos fajta”, ami egyszerre kínos és a világ legtermészetesebb testi működése. De miért jár egyáltalán hanggal?
jún. 18
13:36
Fluor Tomi kegyetlenül beszólt az állami tévé által kitüntetett zenészeknek (Nyugati Fény)
Kiakadt.
jún. 18
13:39
Gálvölgyi János újra a színpadon, vastapssal fogadta a közönség (naphire.hu)
Egy hónappal azután, hogy kórházba szállították, újra színpadra állt a Kossuth-díjas színész.
jún. 18
13:42
Brazília déli részére ciklon csapott le, többen meghaltak és eltűntek (HírTV)
Legalább 11 ember meghalt Brazília legdélibb államában, Rio Grande do Sulban azután, hogy a térségre rendkívül heves trópusi ciklon csapott le.
jún. 18
13:42
Brazília déli részére ciklon csapott le, többen meghaltak és eltűntek (Magyar Hírlap)
A hatóságok több területen földcsuszamlás veszélyére figyelmeztettek.
jún. 18
13:42
Elstartolt a IV. Tisza-tavi PET Kupa (Demokrata)
Mintegy kétszáz petkalóz saját készítésű tutajjal Tiszafüredtől Tiszanána-Dinnyéshátig gyűjti a hulladékot a tóról és az ártéri erdőkből.
jún. 18
13:44
Gyulai Miklós: Ha ezt apu megélhette volna (Magyar Hírlap)
A Magyar Atlétikai Szövetség elnöke szerint az álmuk valóra vált.
jún. 18
13:45
„A kezem már a gombon” – üzente meg Curtis vasárnap (Blikk)
A hét végén elkezdődtek az RTL ősszel induló The Voice show-műsor válogatói. A négy coach már javában keresi az ország fiatal tehetségeit.
jún. 18
13:45
Négy bomba recept, hogy megérje pucolni a friss zöldborsót (Telex)
Nincs jobb egy klasszikus nokedlis borsólevesnél, most mégis inkább fűszeres-csípős currybe tettük, összetörtük, majdnem nyersen ettük túróval és egy csodás olasz tésztaételben.
jún. 18
13:48
Olimpia Napja: bajnokok mutatnak utat a Városligetben (Infostart)
Nemzetközi kezdeményezésre június 23-án a megrendezik az Olimpia Napját. Fábián László, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára elmondta: a program célja a mozgás népszerűsítése.
jún. 18
13:48
Összeütközött két utasszállító repülő (Magyar Hírlap)
„Mintha egy hatalmas földrengés rázta volna meg a gépet”.
jún. 18
13:48
Felhévizy Félix: Hatalmas baki, Nagy Ervin lábon lőtte magát (Mandiner)
Addig jár a korsó a kútra, amíg el nem törik.
jún. 18
13:51
Petőfi zenei díjat kapott Tóth Gabi, az Ismerős arcok és Schmidt Mária intézetének ötlete is (Telex)
Csupa ismerős arc kapott zenei elismeréseket a Petőfi 200 évében.
jún. 18
13:54
A fekete lyukak képesek lehetnek újraéleszteni kialudt csillagokat (Helló Magyar)
A közepes méretű fekete lyukak képesek újraindítani hozzájuk közel kerülő csillagokat, még ha csak rövid időre is.
jún. 18
13:57
Elvileg még megakadályozható, hogy a NER bekebelezze a Librit (Menedzsment Fórum)
Kicsi rá az esély, de a GVH vizsgálódhatna.
jún. 18
13:57
Több tanár is felmond az ország egyik legjobb gimnáziumában (Telex)
Több tanár is távozik a budapesti Eötvös József gimnáziumból, jelezve, hogy az oktatás rendszerszintű reformjára nem látnak valódi szándékot a kormánytól.
jún. 18
14:00
Jó hírünk van: hosszabb ideig tarthat az idei dinnyeszezon (Agroinform)
Már most jól látszik, hogy jó minőségű és kiváló íztartalommal rendelkező lesz a termés.
jún. 18
14:00
Elstartolt a IV. Tisza-tavi PET Kupa (Magyar Hírlap)
A versenyt záró eredményhirdetés és díjátadó a Tiszanána-Dinnyéshát partszakaszon levő kikötőben lesz június 20-án.
jún. 18
14:00
Kajla-útlevéllel a nyári szünetben is ingyen utazhatnak a kisiskolások (Autószektor)
A "Hol vagy, Kajla?" program célja, hogy kisiskolások megismerjék és a családjukkal közösen beutazzák Magyarországot. Szentkirályi Alexandra kormányszóvivőt idézték, aki azt mondta, az idei nyár is a családokról szól: számtalan táborozási lehetőség, program, különleges esemény vár kicsikre és nagyokra szerte az országban. A Kajla-program ötödik éve
jún. 18
14:02
Meghalt egy utas a Debrecenbe tartó vonaton (Magyar Hírlap)
Tragédia.
jún. 18
14:03
Nagy nap a mai Szandi és Bogdán Csaba életében: „Ez mindennél fontosabb” (Blikk)
Fontos nap a mai Szandi és Bogdán Csaba életében. A házaspár ugyanis 24 évvel ezelőtt éppen ezen a napon fogadott egymásnak örök hűséget.
jún. 18
14:03
Gyászol az ország, elhunyt Gáyor Tamás (naphire.hu)
Életének 95. évében vasárnap elhunyt Gáyor Tibor építész, festő, grafikus, érdemes művész, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagja - közölte a testület az MTI-vel.
jún. 18
14:04
Elhunyt Gáyor Tibor építész, grafikus (Magyar Hírlap)
Gáyor Tibor a kortárs magyar képzőművészet jelentős alkotója volt.
jún. 18
14:06
Meghalt az ecuadori nő, akit majdnem eltemettek élve (444.hu)
Kikopogott a koporsóból, kórházba vitték, hét napig ápolták az intenzíven.
jún. 18
14:06
Addig hezitált egy nő a szikla tetején, amíg megcsúszott és a sekély vízbe zuhant (SzMo)
Döbbenetes felvétel Olaszországból. A nő nekicsapódott a sziklafalnak, majd a vízben landolt. Egy órába telt, mire fel tudták cipelni a mentőkhöz.
jún. 18
14:06
Bekeményített a horvát nyaralóhely: csúnyán ráfizethetnek a bulizók (Hamu és Gyémánt)
Eddig bírta a városvezetés. Idén nyáron már megfegyelmeznék a bulituristákat. A horvátországi Split egyre inkább a bulizni vágyó turisták helyszíne lett az elmúlt időszakban, de a helyiek eddig bírták elviselni a sokszor rendbondó, ittas vendégeket: ezentúl jókora bírsággal számolhatnak azok, akik nem tartják be a szigorú szabályokat.
jún. 18
14:08
Tényleg hadat üzentek a kardszárnyú delfinek: videón az újabb támadás (Hamu és Gyémánt)
Egyre súlyosabb a helyzet a Európa déli partjainál. Pár hete mi is megírtuk, hogy három kardszárnyú delfin egy jachtra támadott, és eltörték annak kormánylapátját a Spanyolország partjainál lévő Gibraltári-szorosban. Az akkori beszámolók szerint két kisebb és egy nagyobb egyed támadott a hajóra, jól megfontolt szándékkal: az egyik kisebb k
jún. 18
14:12
Piros zászló alatti gyorshajtásért háromhelyes rajtbüntetést kapott Nico Hülkenberg (Magyar Hírlap)
Így a második helyett az ötödik rácsról indul vasárnap a Forma–1-es Kanadai Nagydíjon Montréalban.
jún. 18
14:12
Tragédia: Meghalt egy férfi a debreceni vonaton (Nyugati Fény)
Nem sikerült újraéleszteni.
jún. 18
14:15
Súlyos veszélyt jelenthetnek az ultrafeldolgozott élelmiszerek (Infostart)
Húsz éve még nem is ismertük a kifejezést, ma az üzletek már ilyen élelmiszerekkel vannak tele.
jún. 18
14:18
Életveszélyes pofátlanság: a forgalommal szemben előzött az egri BMW-s (SzMo)
Ráadásul a külső sávban. Csoda, hogy nem lett nagyobb baj a szürreális esetből.
jún. 18
14:18
Meghirdették a 22. Lakiteleki Filmszemlét (Magyar Hírlap)
Szeptember 30-ig várják a nevezéseket.
jún. 18
14:18
Sainz gyanakszik: Csak az kap büntetést, akire kiabálnak a rádióban? (Racingline)
Pierre Gasly első felindulásból eltiltást követelt Carlos Sainznak a Kanadai Nagydíj időmérőjén, a hátrasorolt spanyol szerint a kritikus hangok erősségétől függ, ki kap büntetést.
jún. 18
14:21
Döbbenetes számok rántják a Tesla bizniszét (naphire.hu)
Kiderült, hogy egy év alatt hányan haltak meg az autó önvezető rendszere miatt.
jún. 18
14:24
Igent mondanak a svájciak a globális minimumadóra (Portfolio)
A svájci választók várhatóan megszavazzák a globális minimálisadóra és a 2050-ig zéró kibocsátást célzó klímatörvényre vonatkozó javaslatokat a vasárnapi népszavazáson – írja a Reuters.
jún. 18
14:24
A Wise bank szolgáltatásai: tudd meg, mi a Wise, a Wise hogyan működik! (Pénzcentrum)
Habár néhány évvel ez előtt még a csodájukra jártunk, 2023-ban már teljesen normális, hétköznapi jelenség az online bankok használata. Az olyan fintech cégek, mint a Wise népszerűsége folyamatosan növekszik, különösen azok köreiben, akik külföldről kapják a fizetésüket, vagy akik rendszeresen utaznak más valutákat használó országokba. Járjunk utána
jún. 18
14:24
3 éve nincs köztünk Benedek Tibor: így emlékezik Epres Panni néhai férjére a szomorú nap alkalmából (Femcafe)
A magyar modell szívbemarkoló fotót osztott meg közösségi oldalán Benedek Tibor halálának évfordulója alkalmából.
jún. 18
14:24
Heti horoszkóp: Az Oroszlán jutalmat kap, a Szűz sikerre számíthat - június 19-25. (Glamour)
Egy újabb hét tele új kihívásokkal. Hogyan nézz ezekkel szembe? Mire érdemes figyelned ezen a héten? Mik azok a dolgok, amiken dolgoznod kell, akár önmagadban is? A heti horoszkópodban igyekszünk minden kérdésedre gyors választ adni, hogy kellő felkészültséggel és önbizalommal vágj neki a hétnek.
jún. 18
14:24
Folytatódik a nyáriasan meleg idő (Demokrata)
A legmelegebb órákban helyenként 36 Celsius-fok is előfordulhat. Sok lesz a napsütés, de olykor előfordulhatnak záporok.
jún. 18
14:24
A CRV kitettség bedöntheti az Aave protokollját? (BitcoinBázis)
Az elmúlt néhány napban eléggé forr a DeFi közösség azoktól a hírektől, amelyek főbb hitelezési protokollok nagy tőkeáttételes kitettségéről szólnak
jún. 18
14:27
Elhunyt Gáyor Tibor (Infostart)
Életének 95. évében vasárnap elhunyt Gáyor Tibor építész, festő, grafikus, érdemes művész, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagja - közölte a testület az MTI-vel.
jún. 18
14:30
A gyermekeiket egyedül nevelő édesapáknak indít programokat az Egyszülős Központ (Magyar Hírlap)
Magyarországon ma hozzávetőleg 40 000 édesapa egyedül neveli gyerekeit.
jún. 18
14:30
Bánó Attila: Eljött az ideje Horthy Miklós tisztességes megítélésének (Mandiner)
Régóta nyilvánvaló, hogy az ellene felhozott vádak túlnyomó részét a bolsevik propaganda ihlette, ennek ellenére vannak, akik valamiféle zsigeri beidegződésből ma is szajkózzák a rágalmakat.
jún. 18
14:33
Meghalt Gáyor Tibor (Blikk)
Életének 95. évében vasárnap elhunyt Gáyor Tibor építész, festő, grafikus, érdemes művész, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagja – közölte a testület az MTI-vel.
jún. 18
14:36
70 millió tonna gabona sorsa a tét: zseniális ötlettel rukkoltak elő a tudósok az egerek ellen (Agroinform)
Mérgek helyett egy környezetbarát megoldást találtak.
jún. 18
14:36
Egy szurkoló lábat csókolt Ronaldónak (videó) (HírTV)
Bizarr jelenetek zajlottak le a Portugália–Bosznia-Hercegovina Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésen.

Keresés