Negyvenkétmillió forintos óradíjat határozna meg a legalacsonyabb illetménnyel rendelkező pedagógusoknak is az a rosszul megfogalmazott fideszes módosító javaslat, amit a nagy vitát kiváltó státusztörvényhez nyújtottak be - számolt be a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete alapján a Telex.
Már 13 éve történt, hogy debütált a Pretty Little Liars sorozatot – igen, jól olvastad. Akkor még nem is sejtettük, hogy mennyire magával ragad majd minket Rosewood gyilkosságokkal teli városa. Most, több mint egy évtizeddel a sorozat premierje után itt az ideje annak, hogy megnézzük mi a helyzet kedvenc hazudozóinkkal.
Samy Naceri karakteres, jellegzetes arca gyakorlatilag mit sem változott az évek során, csak sokkal több ránc tarkítja mára a Taxi-filmek francia sztárját.
A Mathias Corvinus Collegium kiadványa Francesco Giubilei - A természet megőrzése című opusa, amelynek az alcíme: „Miért fontos a környezetvédelem a konzervatív jobboldal számára?"
A címvédő és kétszeres világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője rajt-cél győzelmet aratott a Forma-1-es Kanadai Nagydíjon, és ezzel tovább növelte az előnyét az összetettben.
A 25 éves holland pilótának ez az idei hatodik és pályafutása 41. futamgyőzelme, egyben a Red Bull istálló 100. F1-es sikere, Verstappen pedig 69 pontos előnnyel áll a vb-pontverseny élén. Montréalban a második helyen a kétszeres vb-győztes Fernando Alonso, az Aston Martin spanyol versenyzője végzett, a dobogó alsó fokára pedig a hétszeres világbaj
A címvédő és kétszeres világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője rajt-cél győzelmet aratott a Forma-1-es Kanadai Nagydíjon, és ezzel tovább növelte az előnyét az összetettben.
Max Verstappen a Kanadai Nagydíon fontos mérföldkövet ért el a Red Bull történetében, miközben legközelebbi üldözői, Fernando Alonso és Lewis Hamilton jórészt egymással küzdöttek.
Fűtéssel nem sikerült kipróbálni, hisz kihagyták a kocsiból a villanyrezsót. A benzinmotor gyakran bekapcsolódik villanyüzemben is, főként a klíma, illetve a fűtés miatt. Azt tudtam, hogy hidegben nehéz a villanyautózás, de arra nem számítottam, hogy mínusz 3-7 fok tartományban egyáltalán nem tudom elektromos módra rávenni a hibrid MG-t. Vagyis meg
Julius és Ethel Rosenberg volt az első két civil az Egyesült Államokban, akiket az atomtitkok elárulása miatt a halálba küldtek, miközben a vád vagy a védelem igazát mind a mai napig nem sikerült teljesen tisztázni. Vannak, akik szerint Ethel Rosenberg nem is vett részt a kémkedésben, mégis villamosszékben végezte, ahol aztán csak másodjára sikerül
A Financial Times közölte a A Washingtoni Egyetem Orvosi Kara alatt működő Egészségügyi Mérések és Értékelések Intézetének kutatását, amelynek adatai szerint a fejlett világban egyre több fiatalnál diagnosztizálnak rákos megbetegedést. A tudósok nem tudják biztosan, hogy miért, és ennek kiderítésére újabb kutatásba kezdtek.
A csoportkör tel-avivi lezárultával eldőlt, hogy a Csehország-Görögország mérkőzés győztesével vív negyeddöntőt csütörtökön a magyar női kosárlabda-válogatott az Európa-bajnokságon.
Régi vágya vált valóra Nyári Darinkának, ugyanis családosan elutaztak a szerelem fővárosába, Párizsba. Ám a kellemesnek ígérkező nyaralás nem indult zökkenőmentesen, mivel majdnem lekésték a repülőt, és a szállást sem tudták elfoglalni.
A tiramisu egy újfajta olasz desszert, ami a nyolcvanas évek közepén lett igazán népszerű. Napjainkban pedig nem csak Olaszországban, hanem a világ különböző országaiban is közkedvelt édességnek számít. Ami nem csoda, hiszen a kávéban áztatott finomságnak kevesen tudnak ellenállni, de mi történik akkor, ha málnával turbózzuk fel? Igazi nyári, könny
Spanyolország válogatottja nyerte a labdarúgó Nemzetek Ligáját, miután a fináléban gól nélküli döntetlent követően 11-esekkel legyőzte a horvát csapatot.
Tipikus szappanoperai helyzet: adott egy férfi és egy nő, akiknek semmi közük egymáshoz, de a sors szeszélye folytán kénytelenek mégis elviselni egymást: a munkahelyükön és az otthonukban is. Ebből a helyzetből gyűlölködés, vagy valami egészen más is lehet. A Te vagy mindenhol című török sorozat az Izaura Tv-n látható minden hétköznap 19.00-tól (is
A parlament a héten fogadta el Magyarország új innovációs stratégiáját, a Neumann János Programot, amelynek fókuszában az egyetemek, a kutatóintézetek és a gazdaság összekapcsolása áll. E program megvalósítását szolgálja a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs (Nkfi) Alap 2023. évi Programstratégiája, melynek részeként idén 79 milliárd forint
A május végi, június eleji csapadékhullámnak köszönhetően jó helyzetből várja a melegedést a Velencei-tó. A Velencei-tó vízállása Agárdnál június 6-án 104, június 13-án már 109 centiméter volt, tehát az elmúlt egy hét esőzései 5 centis vízszint-emelkedést jelentettek. A Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság jelentésében összevetette az idei vízállás
Sok diák és szülője kezd ilyenkor bérbeadó lakást keresni. Nem elég azonban megtalálni a megfelelőt. Ha a bérbeadó és a bérlő sem akar később jogi rémmesébe csöppenni, érdemes alaposan megnézni, mikor és hogyan mondható fel a szerződés. Megmutatjuk, mire kell figyelni.
Nagy nap volt a mai a Vitézi Rend életében: 1944 után először jelentek meg a parlamentben. Az eredeti időpont szombat volt, a státusztörvény vitája miatt azonban a Felsőházi ülésterembe sem lehetett belépni – de mi ez az egy nap csúszás a 79 évhez képest? A konferenciát a kormányzó születésének 155. évfordulója alkalmából rendezték.
Legalább 12 ember meghalt és 140-en szenvedtek mérgezést hamisított alkohol fogyasztása miatt az észak-iráni Alborz tartományban – közölték vasárnap kórházi források.
Annak ellenére, hogy 2023-at írunk, még mindig szemérmetlenül használják a rendkívül bugyuta és toxikus summer body kifejezést. Habár beköszöntött a nyár, az időjárás meglehetősen szeszélyes. A kánikula azonban a nyakunkban liheg, a strandok megnyitottak, a tömegközlekedés egyre elviselhetetlennébbé válik, jó páran pedig kétségbeesetten bámulják ma
Hamarosan újraindul az RTL Klub egyik legnépszerűbb műsora, azonban sokak kedvelt zsűritagjának a felesége, Gyuricza-Rácz Dóra addig is szemmel láthatóan kiélvezi a nyarat.