Kína a korábban vártnál sokkal lassabban fog növekedni idén, az elemzőházak sorra módosítják lefelé a növekedési előrejelzésüket. Ezúttal a Goldman Sachs mérsékelte a növekedésre vonatkozó előrejelzést a csökkenő népesség és a magas eladósodottság miatt – írja a Bloomberg.
Még sokáig velünk lesz a fizikai kártya, még akkor is, ha az online megoldások is folyamatosan fejlődnek - ezt mondta a Portfolionak a Mastercard európai elnöke.
Az OTT-ONE, a SET GROUP, a SunDell Estate és a Wingholding esetében azonosított problémát a tavalyi pénzügyi évről készített kibocsátói éves jelentés kapcsán az MNB, a felügyelet az első két vállalatnál bírságot is kiszabott, utóbbi kettő részvényeinek a kereskedését felfüggesztették.
Az AP híradó információi szerint olyan drónfotók készültek a gát felett, amelyeken egy robbanóanyaggal megrakott autó látható az építmény tetején. Két tisztviselő azt állítja: orosz csapatok állomásoztak a gát belsejében, egy olyan döntő jelentőségű területen, amely az ukránok szerint a gátat megsemmisítő robbanás középpontjában állt - írja a Privá
Az OTT-ONE, a SET GROUP, a SunDell Estate és a Wingholding esetében azonosított problémát a tavalyi pénzügyi évről készített kibocsátói éves jelentés kapcsán az MNB, a felügyelet az első két vállalatnál bírságot is kiszabott, utóbbi kettő részvényeinek a kereskedését felfüggesztették.
10 hónapja vannak együtt a férfival, akit kislánya csak "Csá" néven hív. Apák napja alkalmával édesapjának és Berki Krisztiánnak is köszönetet mondott az influenszer.
Bill Ford, a Ford ügyvezető elnöke aggodalmát fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy az Egyesült Államok készen áll-e arra, hogy felvegye a versenyt Kínával az elektromos járművek gyártásában. A versenyre való felkészülés jegyében a Ford februárban bejelentette, hogy 3,5 milliárd dollárt fektet be egy elektromos autók számára építendő akkumulátorgyárb
Itt a nyár, végre van idő olvasni, és a legtöbb strandtáskába valószínűleg könyv is kerül, jó esetben lebilincselő, izgalmas és olvasmányos. Az önfeledt szórakozáshoz ezúttal három krimit ajánlunk: Jo Nesbø, Agatha Christie és Josephine Tey könyveit.
Bizonyos trükkök bevetésével nagyságrendekkel lehet növelni a kereséseink hatékonyságán. A Google-ben időintervallumokra, fájltípusokra és konkrét kifejezésekre is szűrhetünk akár egy adott honlapon belül is, de ki is zárhatunk igény szerint szavakat a találati listából. Gál Kristóf vállalkozófejlesztő szakember szerint a felhasználói szokások tanu
A Profession 15 milliárd forintnál jár, a Grafton duplázta forgalmát, a Prohumán és a WHC nyeresége a 2 milliárd forinthoz közelít. Nagyon jó évet zárt a HR szolgáltatók döntő többsége. Kijöttek a beszámolók a 2022-es évről. Hatvan toborzással foglalkozó cég számaiba néztünk bele.
Az OTT-ONE Nyrt., a SET GROUP Nyrt., a SunDell Estate Nyrt. és a WINGHOLDING Zrt. esetében azonosított problémát a tavalyi pénzügyi évről készített kibocsátói éves jelentés kapcsán az MNB. Az OTT-ONE és a SET GROUP – amelyek részvényeinek kereskedése már régebb óta fel van függesztve a BÉT-en – nem publikálták jelentésüket, s egyéb tájékoztatásokka
Az OTT-ONE Nyrt., a SET GROUP Nyrt., a SunDell Estate Nyrt. és a WINGHOLDING Zrt. esetében azonosított problémát a tavalyi pénzügyi évről készített kibocsátói éves jelentés kapcsán az MNB.
A Roszatom az atomenergia részarányát 2045-re 25%-ra kívánja emelni Oroszországban a jelenlegi 20%-ról és a Pakson is épülő nagy teljesítményű blokkok mellett az új fejlesztésű, kis teljesítményű moduláris reaktoraival (SMR) a későbbiekben az exportpiacokra is kilép – jelentette ki Alekszej Lihacsov, az orosz állami atomenergetikai konszern vezérig
Lando Norris elismerte, teljesen össze van zavarodva az 5 másodperces büntetése kapcsán. A brit versenyző remekül vezetett, látványos előzéséket hajtott végre, és a pontszerzők közé is beverekedte magát. Az utolsó körben Esteban Oconnal kakaskodott, de a leintés után jött csak a feketeleves a fiatal versenyzőnek. „Sportszerűtlen megmozdulásért” ugy
Rhee Csang-jong, a Koreai Nemzeti Bank elnöke hétfőn kijelentette, hogy nincs jele annak, hogy az infláció eltérne a központi bank várakozásaitól, és túl korai lenne kamatcsökkentésről tárgyalni - írja a Reuters. Megemlítette, hogy ha az év végére elegendő bizonyíték lesz arra, hogy az infláció közelít a 2%-os célhoz, akkor megfontolhatják a kamatc
Kedden ismét összeül a Monetáris Tanács, várhatóan újabb 100 bázisponttal 16 százalékra csökkentik majd az irányadó kamatot. A borítékolható döntés mellett persze lehetnek izgalmak, hiszen jönnek a friss előrejelzések, illetve a közlemény és az esetleges háttérbeszélgetés. A jelenlegi várakozások szerint azonban még hónapokig nem kell újabb fordula
Egyesül a WTS Klient és a Finacont: a magyar számviteli és adótanácsadói piac két meghatározó szereplője június közepétől közösen folytatja tevékenységét. A két vállalat egyesítésével a piac egyik legnagyobb szereplőjévé válik a jövőben WTS Klient néven tovább működő vállalkozás. Az 1998-ban, magyar magánszemélyek által alapított könyvelőiroda, a K
Magyarországon az egyik legnagyobb tévhit az, hogy a vállalkozónak mindent egyedül kell csinálnia. Ez azonban az üzleti világ szakértői szerint nem igaz, az együttműködő üzleti közösségek tagjai ugyanis támogatják, inspirálják és fejlesztik egymást. Ennek szellemében jött létre az egyik legdinamikusabban fejlődő hazai üzleti és vállalkozói közösség
Valamivel több mint öt évvel ezelőtt, 2017 utolsó napjaiban a torinói Museo Nazionale dell'Automobile büszkén mutatta be gyűjteményének egyik üzemképes állapotba hozott tagját. A több éves előkészület után megvalósult helyreállítást a Peugeot olaszországi importőre finanszírozta, megvalósítását pedig egy bizonyos Alessandro Rossi, Schio város törté
A Miniszterelnökséget vezető miniszter azt mondta, ha nem érkeznek meg az uniós pénzek, akkor is megemelik a tanárbéreket ebben a ciklusban csaknem 50 százalékkal.
A tanév kezdésének időpontja igencsak fontos dátum a szülőknek és a diákoknak is, hiszen így tervezik meg az előttük álló időszakot. Ám ennek pontos dátumáról még mindig nem kaptak tájékoztatást, mivel a Belügyminisztérium közlése szerint az adott jogszabály még előkészítés alatt áll.