Sébastien Ogier vezet a Szardínia Rally péntek délelőtti versenyét követően Esapekka Lappi és Pierre-Louis Loubet előtt. A maratoni szakaszon több kicsúszás is történt, de a legnagyobb drámát Dani Sordo okozta.
Mivel az szja-törvény szerint nem minősül kamatjövedelemnek a legalább 10 évig tartott nyugdíjcélú megtakarítások hozama, nem csak a 15 százalékos kamatadó, hanem a szerda éjjel rendeletben bevezetett 13 százalékos szocho-t sem kell megfizetni például a nyugdíjcélú megtakarítások után – értelmezi a GRANTIS a szerda éjjel megjelent, a szociális hozz
Fotó: police.hu A Repülőtéri Rendőr Igazgatóság igazgatója a Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény 30. §-a alapján 2023. május 30-án 15 órától 2023. június 2-án 24 óráig fokozott ellenőrzést rendelt el a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre Az intézkedés kiterjed a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér területén tartózkodók, az u
Gyermekotthonban nevelkedő fiúkat csalt lakásába, majd pizzával, cigarettával, játékokkal és pénzzel honorálta szexuális igényeinek kielégítését egy 43 éves férfi.
Az utazási kedv fokozódásával kezd magára találni az utasbiztosítási piac a Netrisk.hu összesítése szerint. Az idei év első öt hónapjában eddig közel 100 ezer utasbiztosítást kötöttek, a 2022 májusa és 2023 májusa között kötött biztosítások száma pedig az előző két pandémiás évhez képest lényeges növekedést jelent. Kedvező, hogy az utasbiztosítások
Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Karmelita kolostorban fogadta a Deutsche Telekom vezérigazgatóját, Timotheus Höttgest. A találkozón jelen volt Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter és Rékasi Tibor, a Magyar Telekom vezérigazgatója is. Az egyeztetésen a felek Magyarország digitális fejlesztésének kilátásait és kihívásait, illetve ezen a t
Ukrajna felújítási és infrastrukturális minisztériuma közölte, hogy a fekete-tengeri gabonamegállapodás ismét leállt, mert Oroszország megakadályozta a hajók regisztrációját az összes ukrán kikötőben - adta hírül a Reuters.
Az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (European Food Safety Authority - Efsa) 2023-ban is európai szintű kampánnyal támogatja az afrikai sertéspestis (Asp) elleni küzdelmet.
A kormányhivatal szerint a Ryanair tisztességtelenül járt el, amikor az utasaira terhelte az extraprofit-különadót, ezért továbbra is jogosnak tartják a kiszabott büntetést.
Bár nem győzzük hangsúlyozni, hogy a nap káros UV sugarai mennyire rossz hatással vannak a bőrünkre, elkerülhetetlen, hogy a nyarat végig árnyékba töltsük. Ilyenkor sokakban - akik otthoni önbarnításra adják a fejüket - felmerül a kérdés, hogy vajon az akadályozza-e az igazi barnulást? Erre adunk most választ.Akadályozza-e az önbarnító az igazi bar
Orbán Viktor pénteken a Karmelita kolostorban fogadta a Deutsche Telekom vezérigazgatóját, Timotheus Höttgest. A találkozón jelen volt Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter és Rékasi Tibor, a Magyar Telekom vezérigazgatója is.
Új eszközt kínál a fenntarthatósági törekvések még eredményesebb megvalósításához a vállalkozások és szakemberek számára a Schneider Electric, már lehet jelentkezni a társaság Fenntarthatósági Iskolájába. Az ingyenesen elérhető digitális platform számos interaktív tanfolyamot kínál, amelyek célja, hogy felvértezze az érdeklődőket a fenntarthatósági
A Gazprom évi rendszeres karbantartás keretében június 5. és 12. között leállítja a földgáz szállítását a Török Áramlat gázvezetéken keresztül - jelentette be pénteken az orosz gázipari konszern.
Orbán Viktor miniszterelnök a Karmelita kolostorban fogadta a Deutsche Telekom vezérigazgatóját, Timotheus Höttgest. A találkozón jelen volt Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter és Rékasi Tibor, a Magyar Telekom vezérigazgatója is. Az egyeztetésen a felek Magyarország digitális fejlesztésének kilátásait és kihívásait, illetve ezen a területen
Az MNB májusban megindult kamatcsökkentésére máris reagáltak a bankok: kis lépésekkel, de többen is mérsékelték a személyi kölcsönök kamatait - derül ki a Bank360.hu összegzéséből. Ha a jegybank kitart, a hitelek is folyamatosan olcsóbbá válhatnak az elkövetkező hónapokban.
Ismét éveket csúszhat az M0 északi szektorának megépítése, derült ki Lázár János Bedő Dávid, a Momentum frakcióvezető-helyettesének megküldött válaszából.
A mesés Kelet - ha tudod a varázsigét, akár Ali Baba barlangja is megnyílik előtted. A '70-es évek elején a családjával Amerikából Kairóba érkező művészettörténész Arnának végül több évtizedes egyiptomi kalandja során igencsak változatos, sokszor küzdelmes sors jut osztályrészül, mire a mindenhol jelen lévő sivatagi homok alatt sikerül - a végzet (
Az istálló döntésit szokás szerint gyakran vonják kérdőre, Frédéric Vasseur ezzel kapcsolatban szólalt meg. Vasseur az idei szezontól irányítja a világ legismertebb autóverseny-istállóját, és az előző évekhez hasonlóan a csapatnak mostanában is gyakran kell magyarázkodnia bizonyos döntések miatt. Monacóban is vitatható volt, ahogy az érkező esőt ke
Nem tévedés: 73%-kal kevesebb lakáshitelt vett fel a magyar lakosság áprilisban, mint egy évvel korábban. Biztató hír azért, hogy a lakáspiac most már valamelyest élénkülni látszik. A személyi kölcsönöknél 11%-os visszaesést látunk, miközben a betétek most már nemcsak a lakosságnál, hanem a vállalatoknál is apadnak, a háztartások esetében egy év al
Jelentős lemaradásban van Magyarország az uniós tagországokhoz képest, ha a fiatal felnőttek felsőfokú végzettségét vizsgáljuk. A 25-34 év közötti korosztály mindössze 31,9 százaléka rendelkezik ilyen fokú képzettséggel, amivel hazánk a harmadik legrosszabbul teljesítő ország az EU-ban. Az Eurostat friss jelentésében arra hívja fel a figyelmet, hog
Te szívesen neveznéd a gyermekedet Aurorának vagy Lunának? Na és el tudnál képzelni egy kisfiút, akit Atticusnak keresztelsz? Az alábbi nevek nem simán léteznek, de 2023 legnépszerűbb babanevei is egyben.
Az amerikai hadsereg egyik szimulációja során egy mesterséges intelligencia által vezérelt drón - annak érdekében, hogy teljesíteni tudja a megbízatását - váratlanul úgy döntött, hogy kiiktatja a vezetőjét, hogy ne tudjon beavatkozni - írta a The Guardian című brit lap pénteken egy amerikai ezredes beszámolójára hivatkozva.