2023. június 20. kedd

jún. 20
12:30
Evans: Kenyában bárki nyerhet, de bízom benne, hogy mi fogunk (Racingline)
Elfyn Evans szerint a kenyai Szafari Rally az, ahol mindenkinek van esélye a győzelemre, ha sikerül elkerülnie a problémákat, de bízik benne, hogy a tavalyi évhez hasonlóan erős lesz a Toyota.
jún. 20
12:33
Ez volt az utolsó üzenete a brit milliárdosnak, mielőtt eltűnt a Titanichoz tartó tengeralattjáró (Blikk)
Minden szegletét átnézik a kanadai és amerikai hatóságok, hogy nyomára bukkanjanak a milliárdosoknak, akik eltűntek a Titanic roncsainál a tengeralattjáróval. A NASA nyugalmazott űrhajósa volt az utolsó személy, akinek a brit Guinness-rekorder milliárdos üzenetet hagyott. Melyek voltak a barátja neki szánt utolsó szavai, mielőtt elnyelte volna a mé
jún. 20
12:35
Hihetetlen: több mint egymillió fővel gyarapodott Németország lakossága egy év alatt – ez áll a háttérben (Blikk)
Több mint egymillióval nőtt Németország lakossága 2022-ben, a növekedés főleg az orosz támadás miatt Ukrajnából indult menekülthullámnak tulajdonítható – közölte kedden a szövetségi statisztikai hivatal (Destatis).
jún. 20
12:36
Újabb figyelmeztetést adott ki az EKB az árnyékbankok miatt (Portfolio)
Gyorsan nőnek az árnyékbankok az euróövezetben, és egyre nagyobb kockázatot jelentenek az egész pénzügyi rendszerre nézve, ezért a bankoknak szigorúbban kell eljárniuk az ilyen szervezetekkel szemben – hívta fel a figyelmet Andrea Enria, az Európai Központi Bank főfelügyelője (címlapképünkön).
jún. 20
12:36
Autómentes marad a Lánchíd (444.hu)
Karácsony Gergely főpolgármester szerint „a budapestiek a jövőt választották, a megszokások és a dogmák helyett a változást, az igazságtalanság helyett az igazságosságot, a szószegés helyett az ígéretek betartását és a Budapest-ellenes politika helyett a Budapest-pártiságot”.
jún. 20
12:36
Hatmillió hektárnyi erdő égett le Kanadában (ATV)
Január óta hatmillió hektár erdő égett le Kanadában, ami 18-szor nagyobb terület, mint az elmúlt tíz év átlaga – számolt be az ottawai kormány, amely hétfőn óvatosságra szólított fel a levegőminőség romlása miatt országszerte.
jún. 20
12:36
Döntött a finn parlament: Petteri Orpo lett a miniszterelnök (Mandiner)
Az is kiderült, hogy az új koalíció milyen intézkedésekben gondolkodik.
jún. 20
12:36
Kiderült, hogy visszaengedik-e az autókat a Lánchídra (Forbes)
A főpolgármester szerint „a budapestiek a jövőt választották". Jelenleg csak a taxisok, a buszok és a biciklisek használhatják a hidat.
jún. 20
12:36
Hamarosan kezdődik a Rózsaünnep Szőregen (Magyar Mezőgazdaság)
Június 23-tól három napon át minden a virágokról szól Szőregen, a magyarországi rózsatőtermesztés fellegvárában, ahol huszonharmadik alkalommal szervezik meg a Szőregi Rózsaünnepet - tájékoztatták a szervezők az MTI-t.
jún. 20
12:38
Egy bankkártya is elég lesz az utazáshoz a BKK új megoldásának köszönhetően (Portfolio)
A BKK, a Mastercard, a Monet+ és a K&H együttműködésében elindított új digitális megoldásának, a Budapest Pay&GO-nak a tesztidőszakát. Az új digitális szolgáltatásnak köszönhetően a 100E Repülőtéri Expresszen a jegyvásárlás és érvényesítés egyetlen mozdulattal történik, amelyhez csupán egy bankkártyára van szükség.
jún. 20
12:42
Kijöttek a friss számok: ekkora veszteséget szenvedett a magyar gazdaság a válságoktól (Pénzcentrum)
Erősödtek a gazdasági kihívások tavaly, Magyarország ugyanakkor 4,6 százalékos GDP-növekedéssel folytatta a felzárkózást az uniós átlaghoz - olvasható a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden megjelent, Magyarország 2022 kiadványában. A KSH honlapján közzétett összefoglaló szerint a geopolitikai feszültségek rontották az energiaellátás biztonsá
jún. 20
12:42
Meglódult a forint a várt kamatvágás előtt (Portfolio)
A hétfői forinterősödés után kedden egy kis gyengüléssel indított a forint, de aztán délelőtt újra erőre kapott, így kora délután 373 körül járt az euróval szemben. Az MNB mai kamatdöntését 2 órakor ismerjük meg, aztán 3-kor a friss inflációs jelentés főbb számait és a kamatdöntési közleményt ismerjük meg, továbbá akkor kezdődik a tájékoztató is. A
jún. 20
12:42
Ellepi Magyarországot a sivatagi por: szaharai hőségre, sáresőre készülhetünk (Pénzcentrum)
A forrósággal együtt szaharai por is érkezik Magyarországra - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat kedden a Facebook-oldalán. Azt írták: a dél felől érkező por a következő időszakban az áramlással északkeletre, keletre tevődik, Magyarországot várhatóan szerdától éri el. Hozzátették: a por megfestheti a naplementéket, és a kialakuló záporokka
jún. 20
12:42
A brexit miatt veszíthetnek piacot az európai gyártók (autopro)
Ha nem lesz változás, Kína javára veszíthetnek piacot az európai autógyártók.
jún. 20
12:42
Vörös poráradat lepi el Magyarországot (Infostart)
A forrósággal együtt szaharai por is érkezik Magyarországra - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat.
jún. 20
12:42
Nem kell feltétlenül lekötni a pénzt ahhoz, hogy kamatozzon! (Bank360 blog)
A megtakarítási számla egy rugalmas befektetési forma, mellyel szabadon hozzáférhetünk a számlán tartott pénzünkhöz anélkül, hogy le kellene mondanunk a kamatokról. Minden tudnivaló a cikkben.
jún. 20
12:42
Fülöp Attila: Idén is lesz szociális földprogram (Demokrata)
Az elmúlt tizenkét évben 2,5 milliárd forintot fordított az állam erre a programra.
jún. 20
12:42
Hodász András szerint a Fidesz ürítette ki a templomokat (Mandiner)
A kiugrott pap Perintfalvi Ritával beszélgetett.
jún. 20
12:42
Durván kiakadtak Orbánra: Forrnak az indulatok a magyar kormány lépése után Ukrajnában (Nyugati Fény)
Dmitro Kuleba szerint egy célja volt a magyar miniszterelnöknek.
jún. 20
12:42
Beruházás bérelt ingatlanon: mi van az áfával? (Üzletem)
Hogyan kezelendő az áfa rendszerében, ha egy áfaalany az általa bérelt, vagyis nem a saját tulajdonában álló, de a gazdasági tevékenysége körében használt, hasznosított ingatlanon a saját költségén beruházást hajt végre? A kérdésre a Pénzügyminisztérium és a NAV szakértői válaszoltak.
jún. 20
12:44
Megszólal Virág Barnabás a mai kamatdöntés után (Portfolio)
Délután három órakor szokás szerint háttérbeszélgetésen ismerteti a Monetáris Tanács döntésének hátterét Virág Barnabás. A várakozások szerint a jegybank tovább csökkenti az irányadó kamatot a májusban elkezdett tempóban.
jún. 20
12:45
Merre mozdul az euró Matolcsy Györgyék kamatdöntése után? (Privátbankár)
Messze ez a keddi nap fő kérdése idehaza. Mindenesetre dél körül a forint gyakorlatilag a hétfői szinten, az uniós pénzzel szemben a 374-es szint alatt várta a piac által biztosra vett 100 bázispontos egynapos betéti kamatcsökkentést. A hazai vezető részvények szenvedtek, az olaj és a gáz drágult, a nemesfémek olcsóbbodtak, a kriptoeszközök árfolya
jún. 20
12:45
Megható: az elhunyt Lang Györgyi nevében kapott adományokat az Omsz (Blikk)
Május 20-án, 66 éves korában hunyt el Lang Györgyi. Az énekesnőt néhány nappal ezelőtt a Fővárosi Állat- és Növénykertben búcsúztatták el. Most azonban kiderült, hogy egy titokzatos adományozó Lang Györgyi nevében adott támogatást az Országos Mentőszolgálatnak.
jún. 20
12:45
Schadl azt mondta, a kenőpénz felét tovább fogja adni Völner Pálnak, állította a koronatanú a bíróságon (Telex)
F. Vivien Schadl bizalmi embere volt, a „Házipénztár” és „EgyenlegMoncsi” elnevezésű Excel-táblázatokban dokumentált minden pénzmozgást. Schadlnak készpénz kellett, így egy pénzért cserébe kinevezett végrehajtó irodája osztalékának a felét kérte vissza, ebből akart továbbcsorgatni a fideszes exállamtitkárnak.
jún. 20
12:45
Végre itt a strandidő, erre jött egy nagyon rossz hír a Balatonról (naphire.hu)
Ha a magyar tengerhez készül, ennek nem fog örülni, de az illetékesek már intézkednek.
jún. 20
12:45
Itt vannak az első képek a Bridgerton család 3. évadáról (in.hu)
A Bridgerton család a Netflix egyik legnépszerűbb sorozata, mely óriási nézettségi rekordokat döntött a streaming felületén. Szerencsére már nem kell sokat várnunk a folytatásra, ugyanis szeptemberben érkezik a Bridgerton család 3. évada, melyről most megmutatjuk az első fotókat.A harmadik évad középpontjában a család középső fiúja, Colin Bridgerto
jún. 20
12:48
Ráemelt az állampapír-kibocsátásra az ÁKK (Portfolio)
Ma az Államadósság Kezelő Központ 3 hónapos lejáratú állampapírt kínált fel a szokásos aukciós rendszerében.
jún. 20
12:48
KSH: Magyarország folytatta a gazdasági felzárkózást az európai átlaghoz (Növekedés)
Erősödtek a gazdasági kihívások tavaly, Magyarország ugyanakkor 4,6 százalékos GDP-növekedéssel folytatta a felzárkózást az uniós átlaghoz - olvasható a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden megjelent, Magyarország 2022 kiadványában.
jún. 20
12:51
Kilenc hónapon belül itt az egynapos autópálya-matrica (Menedzsment Fórum)
Elvileg jövő március végéig kötelező lenne bevezetni az egynapos autópálya-matricát minden uniós tagállamban. Ám a rendszerben van időbeli rugalmasság, és az új termék ára sem ismert egyelőre.
jún. 20
12:51
Mávinform: késnek a vonatok az észak-balatoni vasútvonalon (Infostart)
A Budapest-Székesfehérvár-Tapolca vasútvonalon 15-30, esetenként 30-50 perces késésekre kell számítani
jún. 20
12:51
Hollywoodi vámpírok várják Szikora Robit (AC News)
Kedvesen reagálnak Szikora Róbert támadó és radikális attitűdjére a Hollywood Vampires koncert magyarországi szervezői, ugyanis nyilvánosan hívják meg Szikora Róbertet a közelgő koncertre.
jún. 20
12:54
Korrupcióelleni keménykedést hirdet Kína (Portfolio)
Kuo Sutsing, a Kínai Népbank (PBOC) kommunista párti vezetője hangsúlyozta, hogy folyamatos erőfeszítéseket kell tenni a korrupció elleni küzdelem érdekében, és fokozni kell a pénzügyi szektor fiatalabb munkatársainak képzését. Megjegyzései a PBOC korábbi alkormányzójának, Fan Jifeinek a közelmúltban vesztegetés gyanújával történt letartóztatására
jún. 20
12:54
Kovács Zoltán eddig tűrt, de most már nem bírta tovább (444.hu)
„Álljanak végre a magyar emberek oldalára!” - üzente az államtitkár a magyarokra támadó baloldalnak, mert kérdést kapott, hogy miért működik még most is százmilliókból a két évvel ezelőtti vadászati világkiállításra létrehozott cég.
jún. 20
12:54
Kínai kiképzőközpont épülhet Amerika közvetlen közelében (ATV)
Magas beosztásban lévő amerikai tisztségviselők szerint Kínai közös katonai kiképzőközpont építését tervezi Kubában, az Egyesült Államok közvetlen közelében – írja a Wall Street Journal.
jún. 20
12:54
Mit lehet venni SZÉP-kártyával? Így változnak augusztustól a szabályok! (Mandiner)
A kormány nemcsak a SZÉP-kártyával vásárolható termékek körét bővítette, hanem megemelte a kártyákra utalható maximális keretösszeget is.
jún. 20
12:56
A nyaralási költségek 15 százalékkal drágulnak idén – a Szallas Group vezérigazgatója a Mandinernek (Mandiner)
A covid-években elhalasztott nyaralásokat most pótolják a magyarok, sokan mennek külföldre, a belföldi szállásfoglalások azonban májusban-júniusban elmaradnak a tavalyi évhez képest – a középréteg nagyon érzi az inflációs hatást. Hogyan alakulhatnak a külföldi beutazó turizmus számai, milyen szezonja lehet 2023 nyarán a belföldi turizmusnak, és vis
jún. 20
12:57
Moszkvában megbírságolták a Telegram és a Viber anyavállalatait (Telex)
.
jún. 20
12:58
Továbbra sem találják a Titanic roncsánál eltűnt tengeralattjárót (Mandiner)
A Titán fedélzetén öten tartózkodnak.
jún. 20
13:00
Kiszivárgott: addig lobbizott az amerikai vállalat, hogy szinte teljesen átírták az uniós törvényt (Portfolio)
A Time magazin friss cikkében felidézi, hogy az OpenAI vezérigazgatója, Sam Altman az elmúlt hónapban több előadáson vett részt világszerte, emellett számos vezető politikussal is találkozott, hogy a mesterséges intelligencia szabályozásának szükségességére hívja fel a figyelmet. A Time az Európai Bizottságtól megszerzett dokumentumok alapján most
jún. 20
13:00
„Pazar csomagtartó, három hulla is belefér” – 10 példa arra, hogy Robert De Niro nagy nevettető IS (SzMo)
Jó ideig úgy ismertük, mint a drámai szerepek királyát, pedig őrülten vicces is tud lenni.
jún. 20
13:00
Kevesebb termőföld cserélt gazdát tavaly (Agrofórum)
Tavaly 19 százalékkal kevesebb tranzakció keretében 21 százalékkal kisebb termőföld-terület cserélt gazdát, mint egy évvel korábban, az árak emelkedése viszont továbbra is töretlen, 2022-ben 3,2 százalékkal nőtt az eladott termőföldek átlagos hektárára - derül ki a legfrissebb Otp Termőföld Értéktérképből, amely a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (Nav) i
jún. 20
13:00
Traktorok erőpróbája augusztusban (Agrárágazat)
Az expo nyitónapján agrárfórumot szerveznek, melynek szakmai tartalma segítheti a gazdák munkáját.
jún. 20
13:00
Megérkezett a száraz idő, de az őszi vetések megúszták (Mezőhír)
Az őszi vetések kiváló átlagokkal kecsegtetnek, a nyár viszont ronthat Észak-Európa terméskilátásain.
jún. 20
13:03
Odacsapott a magyar kormány, de most nem veszik el az extraprofitot (Menedzsment Fórum)
A hétfői Kormányinfón jelentették be, hogy három szektorban árplafont vezet be a kormány az áram árára. Az intézkedés segítséget jelenthet az érintett vállalkozásoknak, ám sokak számára az intézkedés így is csalódás.
jún. 20
13:03
Az akkumulátorgyártás húzta az ipart (Infostart)
Magyarország 4,6 százalékos GDP-növekedéssel folytatta a felzárkózást az uniós átlaghoz - olvasható a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden megjelent, Magyarország 2022 kiadványában.
jún. 20
13:03
Hogyan tovább? Mindent elmondott Schobert Norbi (naphire.hu)
A fitneszguru élete fordulatot vett, amikor a GVH 40 millió forintos bírságot szabott ki a cégére. Most azt nyilatkozta, a GVH csupán "szavakba kapaszokodik".
jún. 20
13:06
Ismertté váltak a Budapesti Lakógyűlés eredményei, eldőlt a Lánchíd forgalmának további sorsa (Portfolio)
A Budapesti Lakógyűlés online kérdőív eredményei alapján a válaszoló budapestiek 80 százaléka fenntartaná a jelenlegi forgalmi rendet a Lánchídon, de elsöprő döntések születtek a többi kérdésben is. A képet árnyalja, hogy a válaszadásra jogosultak mintegy 9 százaléka töltötte ki az online kérdőívet – derült ki a telex.hu tudósításából.
jún. 20
13:06
Versenyt futnak az idővel az eltűnt tengeralattjárót kereső mentőegység tagjai (ATV)
Versenyt futnak az idővel az öt fővel a fedélzetén a Titanic roncsaihoz induló, és az Atlanti-óceánon eltűnt kis merülőhajót kutató mentőhajók és -repülőgépek.
jún. 20
13:06
Elfogtak egy embercsempészt az M1-esen (Demokrata)
Elfogtak az M1-es autópályán egy embercsempészt, aki huszonkilenc illegális migránst szállított Ausztria irányába.
jún. 20
13:06
Karácsony bejelentette: Továbbra is autómentes marad a Lánchíd (Mandiner)
A Budapesti Lakógyűlés eredménye alapján a budapestiek 79 százaléka fenntartaná a jelenlegi forgalmi rendet a Lánchídon.

Keresés