Kalle Rovanpera számára eddig felemásan sikerült a Szafari Rally, hiszen az első évben elakadt a homokban, majd tavaly már nyerni tudott. A vb címvédő idén is az első hely megszerzésében bízik.
Nem változtatott a jegybanki alapkamat tavaly szeptember óta hatályos 13 százalékos szintjén a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa mai kamatmeghatározó ülésén, tovább szűkítette ugyanakkor a kamatfolyosót.
Hektikusan mozgott az elmúlt napokban az európai földgázár, több tényező hat mindkét irányba, ma éppen nagyot emelkedett a holland földgáztőzsdén a gáz ára.
Nem változtatott a jegybanki alapkamat tavaly szeptember óta hatályos 13,0 százalékos szintjén a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa keddi kamatmeghatározó ülésén, tovább szűkítette ugyanakkor a kamatfolyosót.
Tovább csökkent az irányadó kamat, viszont továbbra is változatlanul hagyta a 2022. szeptember óta hatályos, 13 százalékos jegybanki alapkamatot a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa a keddi kamatmeghatározó ülésén. A várakozásoknak megfelelően folytatták a kamatfolyosó felső szélének csökkentését, ami így az eddigi 19,5 százalékról 100 báz
Egy már elkészült M4-es szakasz Nagy Bálint kifejtette, az uniós csatlakozással jelentősen megnőtt a 4-es számú főút forgalma, elsősorban a tranzitforgalom, ezért döntöttek korábban egy a településeket az átmenő forgalomtól tehermentesítő út megépítésén. Hozzátette, a kormány célja a közlekedésbiztonság növelése mellett a közlekedéspolitikán keresz
A várakozásoknak megfelelően 100 bázisponttal csökkentette a kamatfolyosó felső szélét az MNB Monetáris Tanácsa. Várhatóan hasonló mértékben csökken az irányadó kamat is, mely 16 százalék lehet. Hamarosan a döntés hátteréről és a kilátásokról beszél Virág Barnabás alelnök.
A Deutsche Bank kérelmet adott be a német pénzügyi felügyelethez (BaFin), hogy olyan digitális eszközkezelő szolgáltatást indíthasson, aminek részeként kriptovaluták megőrzésével is foglalkozhat. Ennek jóváhagyása az első lépés abban a folyamatban, aminek a végén akár már közvetlenül ő maga is forgalmazhatna ilyen típusú termékeket. Deutsche Bank h
Összességében jelentősen nőtt az általunk megvizsgált hazai napenergia termelő társaságok árbevétele és nyeresége 2022-ben, vagyis az energiaár-krízis bedurvulásának évében az előző évhez képest - derül ki az Igazságügyi Minisztérium honlapján közzétett online beszámolókból, de az összehasonlítást és messzebb mutató következtetések levonását több t
Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere ma ismertette a hétvégén lezárult online kérdőív, a „Budapesti Lakógyűlés” eredményeit. A kérdőív kitöltésére 1,4 millió
Az energiabiztonság erősítése érdekében aláírásra került a megállapodás az új kőolajvezeték építéséről Magyarország és Szerbia között, illetve létrejön az MVM és a Srbijagas közös regionális földgázkereskedő vállalata - jelentette be a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden a szerbiai Palicson.
Az Európai Bizottság kezdeményezést indított annak érdekében, hogy az Európai Unió 27 tagállamát meggyőzze arról, hogy szigorúbban ellenőrizzék a Kínába irányuló exportot és a fejlett technológiai eszközök kiáramlását, amely a rivális országokban, például Kínában katonai célokra is felhasználható.
A függetlenség és a szabadság szeretete a DNS-ünkben van, ez közös pont a szerbek és a magyarok között - jelentette ki Orbán Viktor a vajdasági Palicson, a magyar-szerb stratégiai tanács ülése után. A miniszterelnök egy kényes témát is szóba hozott: azt javasolta Vucic elnöknek, engedjék szabadon a három koszovói albán rendőrt.
Hellyel-közzel ugyan befigyel még egy kis eső, de végre mégis megérkezett a jó idő. Ilyenkor szívesebben járunk több programra, eseményre, ehhez pedig még a télen autóval közlekedők is könnyebben állnak át a tömegközlekedésre – az okostelefonunk pedig kiválóan asszisztál ebben, akár a legjobb útvonal meglelésével, akár a tömegközelekedés menetrendj
Tovább javult a hazai családi cégek hangulata, a cégek nagyobb árbevétel-növekedést és kisebb mértékű profitcsökkenést valószínűsítenek, emellett erősödött a foglalkoztatási és a beruházási szándék is. A gazdaság alakulását tekintve véleményük szerint 3 év múlva jelentősen jobb lehet a helyzet derül ki egy friss családi vállalatokat vizsgáló indexb
11 nap múlva, július 1-jén kellene indulnia az új hulladékkezelő rendszernek, de több forrás szerint is csúszhat az indulás. Nagyon kicsi az esély arra, hogy július 1-jén országos szinten elindul az új hulladékgazdálkodási rendszer – írja a Szabad Európa. A Budapesti Közművek még nem szerződött a Mollal, ami nem csak a fővárosban, hanem az agglomer
A Budapesti Lakógyűlésen több mint 136 ezer ember mondott véleményt, Karácsony Gergely főpolgármester kedden ismertette az eredményeket. Fontos kérdés volt, hogy a felújítás után visszaengedik-e az autósokat a Lánchídra. A főpolgármester azt ígérte, ami rajtuk múlik, arról döntést hoznak, amihez egyeztetés szükséges a kormánnyal, arra pedig megprób
Csaknem 5 milliárd dolláros (körülbelül 1640 milliárd forint) megállapodást írt alá kedden Pakisztán és Kína egy 1200 megawattos atomerőmű építéséről - jelentette be Sehbaz Sarif pakisztáni miniszterelnök, hozzátéve, hogy országa legmegbízhatóbb szövetségeseként tekint Kínára.
A krízisbiztosítás célja az időjárási és más kockázatok következtében kialakuló jövedelemingadozások mérséklése és a mezőgazdasági jövedelmek stabilizálása.
Másodszor hajtottak végre nyilvános kivégzést Afganisztánban azóta, hogy a szélsőséges, iszlamista tálibok 2021-ben ismét hatalomra jutottak; az elítéltet kedden lőtték agyon az ország keleti részén lévő Lagmán tartományban.
A jövő évi költségvetéssel kapcsolatos vita még időszerűbbé tette a Német Iparszövetség (BDI) által immár hagyományosan rendezett éves találkozót, amelyen a kancellár és az érintett tárcák miniszterei, valamint a legtekintélyesebb gazdasági szervezetek vezetői vesznek részt. A hivatalosan Ipar Napjának (Tag der Industrie) "elkeresztelt" rendezvény