Fotók: MTI/Bodnár Boglárka Koncz Zsófia, az Energiaügyi Minisztérium parlamenti államtitkára az átadó ünnepségen emlékeztetett, hogy a kormány elkötelezett teremtett világunk megóvásában, amelynek szellemében 2020-ban elfogadta a Klíma és természetvédelmi akciótervet, aminek egyik fontos pillére a Zöld busz program. Célja, hogy a közösségi közleked
Egy szerelem kezdetén még minden olyan izgalmas, és az újdonság varázsával hat. Ez az időszak akár évekig is eltarthat, de egy idő után elkerülhetetlen, hogy a mindennapok során szépen-lassan rutinná váljanak a dolgok. Vannak azonban olyan rutinok, amelyek nem az elkényelmesedést támogatják, hanem épp ellenkezőleg: felfrissítik a kapcsolatot.
Az első félidőben futószalagon alakította ki helyzeteit a magyar futballválogatott, Varga Barnabás egy védő hibáját kihasználva szerzett gólt. Szoboszlai hatalmas kapufát rúgott, Sallai pedig hatalmas gólt. Magyarország három forduló után vezeti az Eb-selejtezőcsoportját.
Az üzem tulajdonosát többször megbüntették már környezetkárosító szabálytalanságok miatt, de a több tízmillió forintos bírságok ellenére borzalmas állapotok uralkodnak a telepen.
Nem döntött a számvevőszék az ellenzék tiltott kampányfinanszírozási ügyének bírságáról, és az sem állapítható meg, melyik pártra milyen jogkövetkezmények vonatkoznak - közölte az MTI-vel kedden az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke.
A balatoni vízeresztés azonnali leállítását kérte levélben a belügyminisztertől az önkormányzatokat tömörítő Balatoni Szövetség (BSZ) elnöksége és érintett települései nevében a szervezet elnöke, aki erről kedden tájékoztatta az MTI-t.
Érthető, hogy megjött az igazi nyári meleg, és előkerülnek a lengébb öltözékek, na de ennyire? Csupán egy alsógatyában indult neki a városnak egy férfi a fővárosi villamos vonalán. Lencsevégre kapták az enyhén szólva is alulöltözött férfit.
A mesterséges intelligenciával való közös alkotás jobbá, esetenként pedig sokkal könnyebbé teheti a legtöbb ember munkáját. Ami korábban napokig tartott, ma már csupán néhány órát vesz igénybe, ami korábban extra munkaerővel járt, ma már csak néhány kattintás. És ehhez nincs szükség hatalmas összegű előfizetésekre, az ingyenes ChatGPT-nek rengeteg
Szívfacsaró tabló került fel a budakalászi Szentisvántelepi Általános Iskola tanári szobájának falára. Ugyanis az iskolát otthagyó pedagógusok képei láthatóak a tablón.
Az észt parlament kedden jóváhagyta az azonos nemű párok házasságának törvényesítését, miután elutasította a családjogi törvény és a kapcsolódó jogszabályok módosításának javaslata miatt a kormány ellen benyújtott bizalmatlansági indítványt.
Az 56. születésnapját ünnepli az Oscar- és Golden Globe-díjas ausztrál–amerikai színésznő, Nicole Kidman. A világ eleinte úgy ismerhette meg, mint Tom Cruise felesége, de mára már bőven kitört volt férjének árnyékból. Kövesse végig galériánkon a színésznő átalakulását napjainkig.
Az Igy Marinas a Neom-mal együttműködve Szaúd-Arábiában fejleszt új szuperjacht-kikötőt, amelyet közösen fognak üzemeltetni. A Vörös-tenger és a Földközi-tenger közötti átjáróként működő tengeri létesítmény 86 kikötőhelyet kínál majd 50 méteresnél nem hosszabb jachtok számára, további bójázási lehetőséget 180 méteresnél nem hosszabb jachtoknak. A s
A hazai e-sport ismertsége és népszerűsége folyamatosan növekszik, 2023-ra már 810 ezer főre nőtt az e-sport játékokkal játszók száma – derült ki a Reacty Digital legfrissebb kutatásából. Ennek a létszámnövekedésnek köszönhető, hogy az áremelkedések miatt elmaradó vásárlások ellenére sem csökkent az e-sport játékhoz kapcsolódó költések összege, éve
Az alapkamat maradt, a kamatfolyosó viszont szűkebb lett, az egynapos betéti tender kamata, vagyis az irányadó ráta pedig 100 bázisponttal 16 százalékosra csökkent. Ettől a hitel- és kiemelt ügyfeleknek adott betétkamatok is lejjebb mehetnek a bankoknál.