Társadalmi vita indult Írországban a katonai semlegesség megőrzéséről csütörtökön, a konzultációra máris körülbelül 1200-an regisztráltak, az első megbeszélés idején háborúellenes tüntetést is tartottak - jelentette az RTE ír közszolgálati televízió.
Bejelentette nyári premierjeit a SkyShowtime. Júliusban érkezik a streaming szolgáltóra a Ghost of Beirut, a Bupkis, a Star Trek: Strange New Worlds új évadja és a Babylon is többek között.
Nem jelölt mogyoró- és tejallergént tartalmazhat a 2023.08.31. minőségmegőrzési idejű epres 7 Days Croissant, amit ezért visszahívtak a forgalomból - olvasható a Nemzeti Élelmiszerlánc-Biztonsági Hivatal (Nébih) honlapján csütörtökön közzétett felhívásában.
A kormány erőfeszítéseinek köszönhetően a listáról lekerült cég így továbbra is szerelheti a metrókocsikat, amik közül sok már év elején használhatatlan volt.
Van, hogy a szerettünktől nem a halál választ el (először), hanem a szellemi leépülése. És ilyenkor a temérdek gond mellett a lelkiismeret-furdalással is szembe kell néznünk, amiért időnként haragszunk a betegre, pontosabban arra a valakire, akivé a betegség tette. Kolozsi László megrendítő írása:
A GDP lassulása ellenére a hazai foglalkoztatás növekedett az elmúlt negyedévekben, azaz megváltozott a GDP és a foglalkoztatás közötti kapcsolat előjele - írják inflációs jelentésükben a Magyar Nemzeti Bank (MNB) közgazdászai. Bár a munkakereslet továbbra is jelentős, különböző ágazatokban, vállalati méretkategóriákban eltérő reakciókat figyelhetü
Újabb republikánus párti politikus jelentette be indulását csütörtökön az Egyesült Államokban a párt elnökjelölti pozíciójáért vívott versenyben, ezúttal Will Hurd, korábbi kongresszusi képviselő.
A polgárőrök drónokkal ellenőrzik a növekvő parlagfüves területeket – az invazív gyommal szembeni küzdelemben kevésbé ismert módszerek is vannak. Polgárőrök a parlagfűmentes településekért címmel a múlt hétvégén hirdették meg Zalában
„Ha az őseink nagy megpróbáltatásokon átment, túlélő emberek, ezzel a képességgel adják tovább a génjeiket, amikből nekünk is csurrant-cseppent” – nyilatkozta a pszchiológus.
Eddie Jordan nemrég kritikát fogalmazott meg a jelenlegi szezonnal kapcsolatban, és párhuzamot is vont a korábbi évekkel. A 2023-as szezon eddigi összes versenyén egy Red Bull állt a dobogó legmagasabb fokára. Ha épp Max Verstappen nem tudott az első helyen végezni, akkor csapattárs birtokolta a pozíciót, így megtartva az osztrák csapat hegemóniájá
Béremelés helyett egyszeri bérkompenzációt kaptak a Pécsi Tudományegyetem (PTE) alacsony keresetű munkavállalói. A szakszervezet 25 százalékos, inflációkövető fizetésemelést akart, amire az egyetem most nemet mondott, mert állításuk szerint nincs rá fedezet. A pénzhiány miatt az intézmény vezetése a kormányra mutogat, mondván, hogy hat hónapja nem
A királyi család kedvenc színei több dologról árulkodnak, mint gondolnád. Cikkünkben eláruljuk, hogy mit jelent Vilmos herceg és Katalin hercegné kékszeretete, továbbá arról is beszámolunk, hogy Harry herceg és Meghan Markle miért hordanak szívesen zöldet.
Fiktív számlákkal mintegy félmilliárd forintnyi kárt okozó bajai bűnszervezetet számolt fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) – közölte az adóhatóság csütörtökön az MTI-vel.
Napok óta nem hagyja nyugodni a magyar internetet Tóth Gabi koncertvideója, amin Beyoncé egyik ikonikus slágerét, a Run the World (Girls) c. dalt adja elő.
A világgazdaság aktivitása a vártnál élénkebb, különösen a feltörekvő térségben, így a globális növekedés is valószínűleg gyorsabb lesz a korábbi előrejelzéseknél - áll a Fitch Ratings csütörtökön Londonban bemutatott friss negyedéves előrejelzésében.
A Mecsek Rallyval idei harmadik versenyéhez érkezik a HUMDA Országos Rally Bajnokság minden mezőnye, de június 23-24-én Pécsett rajthoz áll a Mitropa Kupa és a Historic ERC mezőnye is.
Elon Musk a Twitteren tette közzé, hogy készen áll egy ketrecharcra a Facebook atyjával. Mark Zuckerbergernek több sem kellett, azonnal reagált Musk kihívására.
Naponta egy ezrednyi katona szerződik szolgálatra az orosz fegyveres erőkhöz, július végére pedig feláll egy tartalékos hadsereg, amely több mint 3700 egységnyi haditechnikát kap - jelentette ki Szergej Sojgu védelmi miniszter a biztonsági tanács állandó tagjainak tanácskozásán.
Újabb republikánus párti politikus jelentette be indulását csütörtökön az Egyesült Államokban a párt elnökjelölti pozíciójáért vívott versenyben, ezúttal Will Hurd, korábbi kongresszusi képviselő.
Egy férfi 603 éjszakát töltött fizetés nélkül az indiai Delhi egyik ötcsillagos hotelében, a rendőrség csalás ügyében indított nyomozást - jelentette a The Guardian című brit napilap.
Vádat emeltek vesztegetés miatt két pénzügyőr és három rendőr ellen, akik a nagylaki határátkelőhelyen teljesítettek szolgálatot - tudatta a Fővárosi Főügyészség közleményben csütörtökön.
A 92 éves Warren Buffett, milliárdos amerikai üzletember és befektető folyamatosan adományozza el a vagyonát, amit a Berkshire Hathaway, multinacionális holding-alapító elnökeként és vezérigazgatójaként épített fel.
Egy átmeneti időszakot leszámítva 2024 január elsejétől a babaváró hitelt csak azok vehetik fel, ahol a házastársak hölgy tagja 30 év alatt van. A szigorítás elsősorban a városban lakó, magasabb iskolai végzettségű családokat érintheti negatívan, ahol eleve később vállalnának gyereket és városban szeretnének ingatlant vásárolni - de mit jelent mind
Közben Sojgu hadügyminiszter arról beszélt, hogy az ukrán csapatok jelenleg átcsoportosítanak, miután az elmúlt 16 napban támadó akciókat hajtottak végre.
Mostanra már mindannyian tudjuk, hogy mindennap fényvédőt kellene használnunk, hogy megelőzzük a bőrkárosodást. Viszont van egy olyan testrész, amit a legtöbben kihagynak.