2023. szeptember 1. péntek

szept. 1
10:18
A Toyota vezeti a Lexus előtt az ügyfélelégedettséget (Autószektor)
A marketingtudományok egyik legnagyobb szakembereként számon tartott Claes Fornell 1994-ben, egyetemi kutatókkal és fogyasztóvédelmi szervezettekkel karöltve alapította meg azt az ACSI (American Customer Satisfaction Index, amerikai ügyfélelégedettségi index) névre keresztelt szervezetet, amely az ugyanígy elnevezett rangsor évenkénti kiadásával má
szept. 1
10:18
A Mezquita, egy templom egy mecset belsejében (Helló Magyar)
A spanyolországi Córdobában található Mezquita a történelem és a különböző vallások figyelemre méltó kombinációja.
szept. 1
10:18
Kissé lemerült a magyar gazdaság akkumulátora (Üzletem)
2023 második negyedévében a gazdaság teljesítménye az előző év azonos időszakához képest 2,3 százalékkal, míg az előző negyedévhez mérten 0,3 százalékkal mérséklődött.
szept. 1
10:18
Hamilton hálás, hogy nem égett ki (Racing)
Hamilton legalább 40 éves koráig a Mercedesnél marad, és korábban nem hitte, hogy ilyen sokáig képes lesz megfelelni az F1 követelményeinek.
szept. 1
10:18
Döbbenetes felvétel: olyat láttak a rendőrök ebben az autóban, amit ezelőtt még sosem (naphire.hu)
A rendőrség a nebraskai Norfolkban állított meg egy autóst, miután bejelentést kaptak, hogy a sofőr egy hatalmas bikát szállít az anyósülésen.
szept. 1
10:20
Szénbányát bővítenek a szélerőművek helyén Németországban (Mandiner)
A zöldpárti politikusok szerint ez hatalmas előrelépés.
szept. 1
10:20
Újabb áldozatot szedett az amerikai versenyzők tipikus betegsége? (Racing)
Az elmúlt években újra gyakoribb lett az olyan esetek száma, ami Dale Earnhardt halálához is vezetett. Lehet, hogy az idén is kettétört egy karriert egy nagyobb baleset?
szept. 1
10:21
Fontos változások egész sorát hozta szeptember elseje: mutatjuk, mik ezek! (Menedzsment Fórum)
Kezdődik az őszi pörgés a nyári pihenés után, a hónapforduló változásokat is tartogat.
szept. 1
10:21
Nincs vége a visszaesésnek a feldolgozóiparban (Piac és Profit)
Enyhülő visszaesését jelez a beszerzésimenedzser-index (BMI) szezonálisan kiigazított augusztusi értéke, amely a nyolcadik hónapban 46,5 volt.
szept. 1
10:21
Schobert Lara nem titkolózik tovább, megmutatta 10 évvel idősebb focista párját (SzMo)
A Schobert-házaspár lánya Instagram-sztoriban rántotta le a leplet új párjáról.
szept. 1
10:21
Az Örvény-galaxis eddig soha nem látott formájában tárul elénk a James Webb képén (Hamu és Gyémánt)
Az Örvény-galaxis, más néven M51, az éjszakai égbolt egyik legismertebb objektuma. Elég közel van és elég feltűnő az északi égbolton ahhoz, hogy az amatőr csillagászok évtizedek óta lenyűgöző képeket osszanak meg róla.
szept. 1
10:22
Áttörte-e Kijev a Szurovikin-vonalat? (Mandiner)
Még a húsdaráló taktika sem garancia az ukrán harctéri sikerekre.
szept. 1
10:24
Speciális nyomozóegység alakulhat a rendőrségnél (Infostart)
A cél az online bűncselekmények hatékonyabb felderítése.
szept. 1
10:24
100% Cashback: egyedülálló kiváltságok Vip játékosok számára a Fairspinnél (Kripto Akadémia)
A bitcoin alapú kaszinó piacon a játékosok többféle lehetőséggel is szembesülhetnek. A puszta kényelemen és a játék változatosságán túl, azonban a játékosok által figyelembe vett egyik meghatározó tényező a személyre szabott ajánlatok.  A különféle exkluzív ajánlatok közül a Fairspin kaszinó úttörőnek számít az online kriptokaszinók világában, új m
szept. 1
10:24
A félve várt fordulat – Heti PénzPiac – 2023. 35. hét (Adózóna)
A Global Tax-Office Kft. heti pénzpiaci összefoglalója az elmúlt hét fontosabb pénzpiaci és gazdasági eseményeit tartalmazza, melyek hatással lehetnek a hazai vállalkozások életére.
szept. 1
10:24
Három magyar egyetemen is elindul a biztosítási- és pénzügyi szaktanácsadói szakirányú képzés (HR Portál)
Három hazai egyetem is elindítja biztosítási- és pénzügyi szaktanácsadói szakirányú képzését. Elsőként szeptembertől a győri Széchenyi István Egyetemen indul el a felsőszintű oktatás. 2024. februártól pedig a Miskolci Egyetem és a Dunaújvárosi Egyetem is csatlakozik a kezdeményezéshez, melyet a Hungarikum Biztosítási Alkusz Zrt. hívott életre.
szept. 1
10:24
Rég nem látott zuhanás a magyar biztosítási piacon, biztosítások sora tűnt el (Portfolio)
8,3%-kal esett a magyar biztosítási piac díjbevétele a második negyedévben az egy évvel korábbihoz képest. A háttérben a tavaly bevezetett és karácsonykor megemelt pótadó áll, amely miatt az egyszeri díjas életbiztosítások piaca az egy évvel korábbi szint 13%-ára (!) zsugorodott. A többi szegmens messze az infláció alatt, 8-9%-kal növekedett. A pót
szept. 1
10:24
"Ha hallgattunk volna arra, amit a nem ukránok mondtak 2022 februárjában, már nem léteznénk" – nekiment a Nyugatnak Ukrajna (Mandiner)
"Ha hallgattunk volna arra, amit a nem ukránok mondtak 2022 februárjában, már nem léteznénk" – írták.
szept. 1
10:24
Elítélték a magyar rendőrökre támadó ukrán anya-lánya párost (Demokrata)
Az ügyészség súlyosításért a vádlottak terhére fellebbezést jelentett be.
szept. 1
10:24
"Menjetek a k*rva anyátokba!" – Hatalmas lázadás tört ki az Orbán-kormány újabb akkumulátorgyára ellen Alsózsolcán (Nyugati Fény)
Elszabadultak az indulatok.
szept. 1
10:24
Helló, szeptember: több megyére riasztást adtak a vihar miatt (AC News)
Bár pénteken országszerte napos időre számíthatunk, az Alpokalján bedurvul az időjárás: a heves zivatarok miatt riasztást adtak ki.
szept. 1
10:26
Eljött az új világ az átutalásoknál (Portfolio)
Az Azonnali Fizetési Rendszer 2.0 fejlesztési stádium első lépéseként az elektronikus úton indított egyedi belföldi átutalások már húszmillió forint értékhatárig teljesülnek az érintett pénzforgalmi szolgáltatóknál az év minden napján, 0-24 óráig, legfeljebb öt másodperc alatt - hívja fel a figyelmet az MNB közleményében.
szept. 1
10:27
Hatalmas sallert adnának Orbán Viktornak Brüsszelben - kiszivárgott egy tervezet (Menedzsment Fórum)
Viszlát, vétózgatás?
szept. 1
10:27
Csökkentik két kedvelt lakossági állampapír kamatát (Infostart)
Az Egyéves Magyar Állampapír, valamint a Kincstári Takarékjegyek kamatát is megváltoztatja az adósságkezelő - sietni kell, ha még a jelenlegiekből akar venni valaki.
szept. 1
10:27
Fontos céges változás lépett életbe szeptembertől (Piac és Profit)
Változnak a kutatás-fejlesztési (K+F) tevékenység minősítésének eljárási szabályai, az eddigi hatósági eljárás helyett 2023. szeptember 1-jétől szakértői eljárás keretében kérhető a minősítés a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatalnál.
szept. 1
10:27
Ebből a tíz könyvből kerül ki 2023 Margó-díjasa! (Könyves Magazin)
Kilencedik alkalommal ítéli oda a Margó Irodalmi Fesztivál a legjobb első prózakötetesnek járó Margó-díjat – a cél a legerősebb pályakezdő prózaírók bemutatása. A felhívásra idén 34 nevezés érkezett, a jelölt könyvek listáját a Könyves Magazin szerkesztőiből álló előzsűri tízre szűkítette. Hogy ki kapja közülük végül 2023-ban a Margó-díjat, az már
szept. 1
10:27
Balhéznak a Lidl vásárlók, óriási közbotrány tombol az országban (Promotions)
Egymásnak feszültek a Lidl vásárlói, hatalmas a káosz.
szept. 1
10:30
Elégedett a 4iG a Vodafone-akvizícióval, ugrik az árfolyam a jelentés után (Portfolio)
Komoly növekedést ért el a 4iG az első félévben, ami nagyrészt a távközlési expanziónak köszönhető az akvizíciókon keresztül, de az áremelések és a nyugat-balkáni leányvállalatok is segítettek organikusan – mondta el Fekete Péter, a vállalat vezérigazgatója a féléves eredményeket bemutató konferenciahíváson. A Vodafone akvizíciójával elégedett a 4i
szept. 1
10:30
Közleményt adott ki a Honvédelmi Minisztérium: itt vannak a részletek a honvédelem tantárgy próbaoktatásáról (ATV)
Szeptembertől hat középiskolában, heti egy tanórában indul a honvédelem tantárgy próbaoktatása - jelentette be a honvédelmi miniszter. Szalay-Bobrovniczky Kristóf elmondta: a Belügyminisztérium, illetve a Kulturális és Innovációs Minisztérium közreműködésével kiválasztott intézményekben kezdődő kötelező képzés lehetőséget teremt arra, hogy a diákok
szept. 1
10:30
Jason Crow a 444-nek: Orbánék retorikája nem a magyar emberek érdekét szolgálja (444.hu)
Az amerikai kongresszusi képviselő Budapestre jött, mert aggasztotta a kormány NATO-val kapcsolatos retorikája és a demokrácia itteni állapota. Az ukrajnai háborúról, a NATO-ról, Orbánról, valamint Donald Trumpról kérdeztük.
szept. 1
10:30
Ukrán drón csapódott be az egyik legnagyobb orosz atomerőmű közelében (Mandiner)
Kurcsatov városát érte közvetlenül a támadás.
szept. 1
10:30
Teljesen új FIA bajnokság indul 2025-ben (Racing)
Az FIA bejelentette, hogy 2025-ben egy új bajnokságot indít, mely az Extreme E sorozat mellett fut az első szezonban, azonban hidrogén meghajtású járművekkel, így Extreme H lesz a neve.
szept. 1
10:33
Havi horoszkóp: A Szűz mindent megkap, a Halak középpontba kerül szeptemberben (Glamour)
Új hónap, új lehetőségek. Olvasd el havi horoszkópodat, hogy megtudd, mit tartogatnak számodra a csillagok szeptemberben!
szept. 1
10:33
Nincs több titok: ez az izompacsirta focista Schobert Lara idősebb szerelme (Promotions)
Schobert Lara végre megmutatta 10 évvel idősebb szerelmét.
szept. 1
10:33
5 hihetetlenül ritka gyümölcs a világ minden tájáról (Agrofórum)
Valószínűleg mindannyian hétről-hétre a hazai gyümölcsök után nyúlunk: almát, körtét, barackot vásárolunk magunknak és a családnak, miközben a világ túlsó felén az emberek nap mint nap olyan gyümölcsöket fogyasztanak, amelyeket mi meglehet, nem hogy nem kóstoltunk, de nem is láttunk még!
szept. 1
10:36
A nagyi trükkje: így áll el a görögdinnye karácsonyig! (Édenkert)
Görögdinnye tartósítása mésszel. Nagyanyáink ezzel az egyszerű módszerrel tették el a dinnyét télire.
szept. 1
10:36
Kész a mesterterv az EU-ban, elvehetik a magyar kormány legerősebb fegyverét (Portfolio)
Egy hat uniós törvényhozóból álló, Guy Verhofstadt neves belga föderalista vezette csoport provokatív javaslatot terjesztett elő az uniós szerződések lehetséges módosítására. Az átfogó dokumentumtervezetben felvázolt javaslat jelentősen átalakíthatja az Európai Unió működését és szerkezetét, és a döntéshozatali folyamatoktól kezdve a kulcsfontosság
szept. 1
10:36
Az új Tesla Model 3 678 km-es hatótávval érkezett meg (Auto Pult)
A Tesla Model 3 megújulásáról már jó ideje szóltak a pletykák, s valóban, időszerű volt már a típus frissítése, hiszen elérhetőbb árával egyértelműen sokak számára a legnépszerűbb ajánlatot jelenti az amerikaiak legkisebb villanyautója. A ráncfelvarrás során ráadásul számos apróság mellett a hatótáv is javult, ami talán a legfontosabb előrelépés.
szept. 1
10:36
Magyar felfedezés: csontpótló szer készül a tojáshéjból (Agroinform)
Az eljárást Koreában már szabadalmaztatták.
szept. 1
10:36
Húszmillió forintra emelkedik az azonnali fizetések értékhatára (Növekedés)
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által 2020-ban bevezetett Azonnali Fizetési Rendszer (AFR). Folyamatos egyeztetéseket követően az Azonnali Fizetési Rendszer 2.0 fejlesztési stádium első lépéseként az elektronikus úton indított egyedi belföldi átutalások már húszmillió forint értékhatárig teljesülnek az érintett pénzforgalmi
szept. 1
10:38
„Dél-Amerika szukkulensei” (kaktuszok, orchideák és broméliák) őszi Országos Kaktuszkiállítás és Vásár az Elte Füvészkertben (Édenkert)
Dél-Amerika változatos szukkulens növényvilága Brazíliától egészen a Tűzföldig terjed, változatos domborzati és éghajlati viszonyokkal.
szept. 1
10:39
Wakeboard és Wakeskate Európa- és Afrika-bajnokság Győrben (HírTV)
Schenker-Horváth Kinga, a Magyar Vízisí és Wakeboard Szövetség elnöke valamint Lőrincz Kriszta paralimpikon evező beszéltek a sporttörténelmi eseményről a Napindítóban.
szept. 1
10:42
Számos változás történt szeptember 1-jével, népszerű szolgáltatások és termékek is drágultak (Infostart)
Megemelkedett az azonnali átutalások értékhatára, többet kell fizetni gyorshajtás esetén és van újonnan szankcionált cselekmény is. Díjakat emelt a BKK és a Szerencsejáték Zrt., és számos változást hozott az új tanév is. Van változás a Volánbusznál, a családtámogatások egyik fontos eleménél és egy megyében az ügyeleti ellátásban is.
szept. 1
10:42
Leállások jönnek a CIB-nél, karbantartás lesz (Portfolio)
A CIB októberben több napon is az informatikai rendszerei karbantartására készül, ezért tervezett leállások jönnek a banknál - derül ki a bank ügyféltájékoztató leveléből.
szept. 1
10:42
Találkozzon az ATV műsorvezetőivel a Pozsonyi Pikniken! (ATV)
Az ATV szombaton saját sátorral lesz jelen a Pozsonyi Pikniken.
szept. 1
10:42
Elindul a honvédelem tantárgy próbaoktatása (Demokrata)
Az érintett iskolák már megkapták az újonnan szerkesztett tankönyveket is.
szept. 1
10:42
Mi a fene folyik itt? Hatalmas cirkusz lett a Republic alapítóinak vitájából (Nyugati Fény)
Akár még bíróságra is kerülhet az ügy.
szept. 1
10:42
Első kalapból várja a sorsolást a Ferencváros: kiket választana a zöld-fehérek ellenfelének? (Mandiner)
Revansmérkőzés a feröeriek ellen? Meccs a pozsonyiakkal? Szavazzon!
szept. 1
10:42
Nagy lépés ez Schobert Lara kapcsolatában, sokan vártak erre a fotóra (naphire.hu)
A 19 éves lány végre megmutatta követőinek szerelmét, akiről eddig csak sejtelmes fotókat posztolt.
szept. 1
10:44
Véleményt mondott az Alteóról az MBH (Portfolio)
A vállalat gyorsjelentését követően az MBH bank szakértője friss elemzéssel jelentkezett az Alteoval kapcsolatban, melyben a megváltozott kamatlábak és a társaság nettó adósságállománya miatt kis mértékben csökkentette korábbi célárát. A szakértő által megjelölt célár mindenesetre a jelenlegi szinthez képest 45 százalékos felértékelődési potenciált

Keresés