A legfrissebb szóbeszédek szerint Szingapúrban a Red Bull mellett a Mercedest érintheti leginkább a flexibilis szárnyakkal kapcsolatos technikai direktíva. A hétvégétől életbe lép az FIA új iránymutatása, ami a szárnyak hajlékonyságát próbálja visszaszorítani. A szigorúbb ellenőrzések miatt a legtöbb alakulatnak módosításokat kellett végrehajtania,
Ezúttal a száműzött orosz oligarcháról, Hodorkovszkijról elnevezett YouTube-csatorna kecsegteti azzal az orosz elnök ellenségeit, hogy a több ízben megboldogult Vlagyimir Putyin az ősz vége előtt újra pokolra száll.
A gyerekszegénység több mint kétszeresére emelkedett és csökkent a háztartások jövedelme az Egyesült Államokban 2022-ben – derült ki az amerikai statisztikai hivatal kedden megjelent adataiból.
A szakértők közül a legnagyobb összegre Győri Éva igazságügyi adó-, járulék- és könyvszakértő, valamint Lakatos László Péter igazságügyi tőkepiaci és pénzpiaci szakértő nyújtott be igényt, ketten együtt több mint 80 millió forintot számláztak.
A depresszió egy rendkívül gyakori mentális betegség. Nem összetévesztendő a kimerültséggel és az általános motiválatlansággal. Sokszor nem is vesszük észre azokat az embereket, akik valóban segítségre szorulnak, még a közvetlen környezetünkben sem.
Csaknem kétszáz embert csapott be egy valójában nem létező webáruházat létrehozó borsodi férfi, aki ellen csalás miatt Zalaegerszegen emeltek vádat - tájékoztatott a Zala Vármegyei Főügyészség szóvivője.
Noha Magyarország összvagyonának egyharmada nagyjából 2010 óta a magyar elitnél összpontosul, ez európai szinten nem kirívó. Még úgy sem, hogy a legfrissebb adatok szerint ez a 72 043 milliárd forintnyi nettó összvagyonból összesen mintegy 24 119 milliárdot jelent. Mindeközben az országban legkevesebb 1,8, millió fő éli a szegénység és a társadalmi
Valerij Szolovjov politológus egy ellenzéki YouTube-csatorna beszélgetős műsorában vendégeskedett, amikor a "súlyos beteg" orosz elnök sorsáról is szót ejtett.
Újabb nagyszabású marketingkampányra kötött szerződést az üzletlánc a népszerű színész-énekessel, Csonka Andrással. Az új közös videókban az ország Picije ezúttal nemcsak a pénztárcabarát árakra hívja fel a figyelmet, hanem a Penny egyéb termékelőnyeit is teszteli majd. Kreatív és vicces megoldásokból természetesen ezúttal sem lesz hiány. Tovább fo
Apai örömök elé néz Mischinger Péter, az Exatlon és a Farm VIP sztárja. A lagzit nemrég tartották meg, kedvese, Nyitrai Judit már pocakkal állt oltár elé.
Sztáray Péter kedden azt követően nyilatkozott a közmédiának, hogy Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős miniszteri biztossal közösen Budapesten meglátogatták a négy magyar űrhajósjelöltet. Az államtitkár a kezdeményezést Magyarország számára korszakos programként jellemezte, mivel mind gazdasági, mind tudományos, mint biztonsági szempontból komoly
Bertalan Márton és Paizs Róbert nyerték a Peugeot Kupa és a kétkerék-hajtásúak versenyét is a HUMDA Országos Rally Bajnokság ötödik futamán, a WHB Győr Rallyn. Így az utolsó futam előtt visszavették a vezetést a Peugeot Kupában. A legnagyobb meglepetést azonban azzal okozták, amikor a városi gyorsaságin abszolút hetedik időt autóztak a 208 Rally4-e
A Sarka Katával közösen birtokolt TWN.hu kiadójánál 10 forint bevételből 9 nyereséggé válik. A hirdetőknek fontos mutatók alapján a cég reális forgalma nagyjából a tizede lenne a mostaninak, de a magyar államhoz kötődő szereplők valamiért így is szívesen költik itt a pénzüket olyan cikkek mellett, amelyek például arról szólnak, hogy "nem mos fogat,
A szlovák ellenzék legerősebb pártja, a Smer fontosnak tartja az európai uniós tagságot, de fenntartja magának a jogot, hogy eltérő nézeteket és bírálatokat is megfogalmazzon az Európai Unió működésével és az intézményeivel kapcsolatban. Mindezt Robert Fico pártelnök jelentette ki, pártja külpolitikai prioritásait ismertetve. Hangsúlyozta: tisztele
A kétszeres Oscar-díjas amerikai színészt és rendezőt meglehetősen kellemetlen szituációban kapták lencsevégre a fotósok. Sean Penn ugyanis épp megpróbált félig felöltözve kisurranni egy amerikai hotelből.
A munkáltatói nyugdíjpénztári hozzájárulás hatékony eszköz lehet a munkavállalók motiválására. Ezt támasztja alá, hogy a munkáltatói befizetések folyamatosan növekedtek az elmúlt évek során – derül ki az OTP Nyugdíjpénztár adataiból. A tendencia alapján úgy tűnik, hogy a munkáltatók is egyre inkább felismerik az öngondoskodás jelentőségét.
Idén nyolcadjára adják át a kitüntetést, mely a Fiatal Írók Szövetségének 2016-ban, kizárólag adományokból alapított irodalmi díja, s melynek kuratóriumát a Fisz-tábor nulladik napjának mindenkori résztvevői alkotják.
A lengyel kormány kedden elfogadott határozatában arra szólította fel az Európai Bizottságot (Eb), hogy hosszabbítsa meg az ukrajnai gabonafélékre vonatkozó, szeptember 15-én lejáró behozatali tilalmat - közölte honlapján a varsói miniszterelnöki hivatal.
Észak-Korea támogatja Oroszországot az imperializmus elleni küzdelemben - jelentette ki Kim Dzsong Un észak-koreai vezető szerdán a Vlagyimir Putyin orosz elnökkel a Vosztocsnij űrközpontban folytatott megbeszélései elején.
A nemzetközi pénzügyek ismert szakmai magazinja, egyben független kutatóintézetként is működő Institutional Investor több díjjal is elismerte a Generali Csoport vezetőit, és egyben a vállalat működését.
A Maléna című, Koltai Lajos által fényképezett film vetítésével megnyílt a VI. Budapesti Klasszikus Film Maraton kedden az Uránia Nemzeti Filmszínházban kedden este. A vasárnapig tartó, felújított filmklasszikusokat felvonultató nemzetközi fesztiválon a Nemzeti Filmintézet (NFI) szervezésében hat nap alatt több mint száz vetítést tartanak öt helysz
A következő hónapokban további forintgyengülésre számít az Equilor, a ma reggeli sajtóeseményen az is kiderült, hogy a befektetési szolgáltató várakozásai szerint az idei harmadik negyedévben érhet véget Magyarországon a recesszió, az év egészében viszont így is 0,7 százalékkal zsugorodhat a magyar gazdaság, és bár lassul az infláció, 2024-ben még