Lewis Hamilton kicsit sem aggódik amiatt, hogy legújabb szerződése akkor jár le, mikor már 40 éves lesz. Nem gondolt arra a Mercedes, hogy ilyen sokáig tartanak majd a tárgyalások, de Monzában végül sikerült bejelenteni a hosszabbítás. A hétszeres világbajnok mellett csapattársa is új szerződést kapott, így mindkét versenyző 2025 végéig állapodott
Szeptember 13-án tartja meg éves programbeszédét Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke. Egy évvel a az európai parlamenti választások előtt a legfontosabb kérdés az, hogy a német politikus bejelenti, hogy pályázik egy következő ötéves ciklusra a csúcsvezetői poszton, vagy átadja a helyét. Várható, hogy állást foglal az uniós intézményre
2023 júliusában az ipari termelés volumene 2,6 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. Munkanaphatástól megtisztítva a termelés 2,5 százalékkal mérséklődött – erősítette meg szerdán kiadott második becslésben a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A feldolgozóipari alágak többségében csökkenést mértek, ugyanakkor a legnagyobb súlyú járműgyárt
Már tavaly is megfigyelhető volt, hogy többéves csökkenés után ismét egyre többet ellenőriz az adóhatóság: 2022-ben 6,2%-kal emelkedett a revíziók száma az előző évhez képest. A tapasztalatok alapján ez a tendencia idén még erőteljesebben folytatódik. Az ellenőrzések legnépszerűbb adóneme ugyanakkor továbbra is az áfa. A Jalsovszky Ügyvédi Iroda ös
Az Eb-selejtezőt azután szakították félbe, hogy a román ultrák hangos kántálással adtak hangot geopolitikai nézeteiknek, miszerint Koszovónak nem kellene függetlennek lennie.
A brit statisztikai hivatal (ONS) szerdán ismertetett első becslése szerint 0,5 százalékkal csökkent a brit hazai össztermék (GDP) júliusban az előző hónappal összevetve.
Az ország legjobb "zöld" projektjeit díjaztuk a szeptember 12-i Sustainable World konferencián, összesen 5+1 kategóriában. A Green Awards különböző kategóriáit második alkalommal hirdettük meg, főtámogatóként az MBH Bank, illetve kategória támogatóként a Green Cloud, a PwC Magyarország, a Dandelion Group és a Portfolio Csoport közös együttműködésév
A családközpontú gondolkodásnak ma Magyarország a Mekkája, mert mi vagyunk az a hely, ahol érdemes találkozni annak érdekében, hogy a családokat érintő legfontosabb kérdésekről közösen gondolkodjunk – mondta Novák Katalin köztársasági elnök az InfoRádió Aréna című műsorában kedden.
Katalin hercegné pontosan tudja, mit illik és mit nem, de még a legszigorúbb szabályok mellett is ügyesen lavírozva, jó érzékkel választja ki megjelenésének kulcsdarabjait, és újul meg évről évre. Nézzük, miben rejlik a walesi hercegné fiatalos és mindig üde megjelenésének titka.
Júniushoz képest közel 3 százalékkal nőtt, az egy évvel korábbitól azonban így is 2,5 százalékkal elmaradt 2023. júliusban az ipari termelés volumene. A KSH közzétette a részletes adatokat.
Szívritmuszavarok számos, eltérő okokkal és tünetekkel rendelkező formában jelentkezhetnek. Eredetük alapján pitvari vagy kamrai arrhythmiáról, a szívfrekvenciára gyakorolt hatásuk alapján tachycardiáról vagy bradycardiáról beszélhetünk.
Miután a szerb elnök a minap azt jelezte, hogy húsz kijelölt élelmiszer és tisztítószer árát hatóságilag csökkentik, mától tényleg elindult a rendszer, amelyben átlagosan 30%-os árcsökkenés történik év végéig. A lépés azt célozza, hogy az egyébként is jócskán süllyedő infláció még jobban süllyedjen.
A gyors válasz természetesen az „igen” lenne, hiszen léteznek lélegzetelállító szépségű, egészen különleges fekete virágok – ám ezeknél, ha lupe alá tesszük őket, láthatóvá válik, hogy valójában mély sötétbordó vagy szürke színűek, s csak az emberi szem számára tűnnek feketének.
A 100. termékkör vizsgálatát is lezárta a Szupermenta, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) termékteszt programja, amely 2014-ben indult útjára.
Az elmúlt hetekben számos alkalommal akadozott, jelenleg pedig egyáltalán nem használható a K&H mobilbankja és e-bankja - jelezték olvasóink ma reggel 8 óra körül. UPDATE: 9 óra környékétől már elérhető mindkét felület.
Több oroszországi jelentés is nyoma veszett annak a férfinak, aki Ramzan Kadirov csecsen vezető háziorvosa volt. Kadirov korábban azzal gyanúsította meg a férfit, hogy megpróbálta megmérgezni.
A gyerekszegénység több mint kétszeresére emelkedett és csökkent a háztartások jövedelme az Egyesült Államokban 2022-ben - derült ki az amerikai statisztikai hivatal kedden megjelent adataiból.
Szörnyű tragédia történt a vietnami főváros Thanh Xuan kerületében az éjjel. A helyi média beszámolója szerint a hanoi tízemeletes lakóépületben tűz keletkezett, ami számos halálos áldozatot követelt.
Idén kilencedik alkalommal kapja meg egy első prózakötetes szerző a legjobbnak járó Margó-díjat. Mint mindig, most is interjúsorozatban mutatjuk be a rövidlistára került jelölteket. Kecöli K. Gergő, Gaál-Nyeste Katalin, Szűcs Ádám, Bánhidi Lilla és Török Ábel után most Gleb Anitta mutatkozik be, és mesél kép és szöveg viszonyáról, fiktív olvasókról
A rendeletmódosítás még nem jelent meg, de Szolnoki Balázs Ádám, a MANAP iparági egyesület elnöke szerint valószínűleg át kell térniük majd a kedvezőtlenebb bruttó elszámolásba azoknak a felhasználóknak, akik százszázalékos állami támogatással telepítettek napelemet.
Népszerű és közkedvelt cipők, ruházati termékek, kiegészítők eladására irányuló hirdetéseket adott fel, de a termékek valójában nem álltak rendelkezésére.