Lewis Hamilton úgy fogalmazott, csalódottan hallotta milyen kontextusban használta Sergio Pérez származását Helmut Marko, de nem lepődött meg az osztrák vezető mondatain. A Red Bull tanácsadója még a Servus TV vendégeként beszélt a kulturális különbségekről. A 80 éves vezető úgy fogalmazott, hogy a német Sebastian Vettel és a holland Max Verstappen
A globális éhínség miatt több mint 700 millió ember nem tudja, mikor ehet újra, ha egyáltalán lesz mit ennie, az élelmiszerek iránti kereslet pedig egyre nagyobb, miközben a humanitárius finanszírozás elapad - figyelmeztetett csütörtökön az ENSZ Világélelmezési Programjának (WFP) vezetője.
Rövidesen megérkeznek Líbiába a magyar mentőcsapatok, hogy megkezdjék a kutató-életmentő expedíciót Derna kikötővárosában, ahol a soha nem látott vihar áttörte a tengert elválasztó gátakat, a beáramló víztömeg pedig egész kerületeket sodort el – írta a külgazdasági és külügyminiszter péntek reggel a Facebookon.
Továbbra is hatalmas szakadékok az országban az egyes régiók és települések között a megélhetés kérdésében. Az alföldi és dél-dunántúli régiókban a legmagasabb a leszakadó települések aránya, míg a nyugati és közép-magyarországi régiók nagyvárosi lakosságánál bőven akad olyan háztartás, ahol az egy főre eső nettó befolyó jövedelem évente 2 millió v
Rövidesen megérkeznek Líbiába a magyar mentőcsapatok, hogy megkezdjék a kutató-életmentő expedíciót Derna kikötővárosában, ahol a soha nem látott vihar áttörte a tengert elválasztó gátakat és a beáramló víztömeg egész kerületeket sodort el – írta a külgazdasági és külügyminiszter péntek reggel a Facebookon.
Házimunka tekintetében megoszlanak a vélemények: van, aki mumusként tekint rá és legszívesebben örökre megszabadulna tőle, míg más megcsinálja, mert muszáj, de vannak olyanok is, akik egyenesen rajonganak érte. Akármelyik csoportba is tartozol, jó ha tudsz arról, mennyi előnye és jótékony hatása lehet annak, ha rendet, tisztaságot tartasz magad kör
Ahogyan arról mi is beszámoltunk, véget ért Sydney van den Bosch és a focista Egerszegi Tamás házassága. A Szerencsekerék háziasszonyának magánélete összeomlott, de azt mondja, már jól van. A közösségi oldalán most menyasszonyi ruhában jelentkezett be.
A gépjárműadó második részletét szeptember 15-ig kell befizetni a 10032000-01079160 számú, NAV belföldi gépjárműadó bevételi számlára. Az adó rendezése idén is lehetséges a NAV-Mobil gépjárműadó-menüpontjában. Átutalás esetén a közlemény rovatba az adószámot vagy az adóazonosító jelet kell beírni, nem a rendszámot - jelezték. Ha ez elmarad, akkor
A Wizz Air közleményben jelezte, hogy támogatja az Európai Parlament ReFuelEU névre hallgató, fenntartható légi közlekedésre vonatkozó szabályozását. A Wizz Air egyetért az EU új zöldüzemanyag szabályozásával „A kibocsátáscsökkentés tekintetében…
Kenneth Branagh visszatér Hercule Poirot nyomozó szerepében a sorozat harmadik filmjében (Gyilkosság az Orient expresszen, Halál a Níluson), mától nézhető a Szeánsz Velencébe.
Az Európai Bizottság új rendeletjavaslata egyetlen 30 napos maximális fizetési határidőt vezet be valamennyi kereskedelmi ügyletre vonatkozóan, beleértve a vállalkozások közötti ügyleteket, valamint a hatóságok és a vállalkozások közötti ügyleteket is. Ez a határidő valamennyi tagállamban azonos lesz.
A sorozat utolsó évada jövő héten debütál, meglepetésekből pedig nem lesz hiány.Másfél éve nem láthattuk Otist és társait, de már csak szeptember 21-ig kell várrnunk a visszatérésükre. Az év elején derült ki, hogy a Netflixen látható sorozat negyedik évada egyben az utolsó is.Amikor utoljára láttuk a Moordale gimi diákjait, Maeve épp az Egyesült Á
A Momentum színeiben és frakciójában folytatja Miskolc önkormányzati képviselője, az eddig függetlenként ténykedő Erdei Sándor Zsolt, alias Rokker Zsoltti – jelentette be a humoristából politikussá vált képviselő és Szopkó Tibor, Miskolc momentumos alpolgármestere közösen csütörtöki sajtótájékoztatójukon.
Több, mint 10 év elteltével visszatér a Spektrum Home képernyőjére a Green Team, a kerti szupercsapat, így aki szeretne gyönyörű kerteket és hasznos kertészeti tanácsokat kapni, annak érdemes végigkövetnie a hétvégente jelentkező műsort.
Egyetlen nap alatt zártak be egy nappali tagozatos általános iskolát a VIII. kerületben, ahová főként hátrányos helyzetű gyerekek jártak- írja a Népszava. Az intézmény megszűntetéséről a tanévkezdés első napja előtti napon tájékoztatták a pedagógusokat, szülőket és diákokat is.
Az amerikai kormány újabb szankciókat hozott helyi idő szerint csütörtökön orosz állampolgárok és üzleti érdekeltségek ellen jórészt az ukrajnai háborúval összefüggésben, és részben a Wagner csoport afrikai tevékenysége miatt.
A miniszterelnök köszöntötte zsidó honfitársainkat a zsidó újév, ros hásáná alkalmából; a kormányfő levelét a magyarországi zsidó szervezetek elnökeinek a napokban kézbesítették – tájékoztatott Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke pénteken.
A magyar válogatott "barátságtalan" meccse után az egyik kulcsember kidőlt tíz hétre. De vajon hiba volt az alapcsapatot pályára küldeni Csehország ellen? Még mindig szoknunk kell, hogy a nemzeti csapatunk ennyire erős... Gondolatok a legutóbbi FIFA-napok után.