Hiába ő az, aki idén a Red Bull pilótáin kívül a legtöbb dobogós helyet szerezte, Fernando Alonso a szingapúri időmérőn nem tudott olyan helyzetbe kerülni, hogy a versenyen felszedhesse a Red Bull által hátrahagyott lepattanót.
UFO-kutatási igazgatót nevezett ki a NASA, hogy a "szenzációhajhászás helyett a tudomány" módszereivel keressenek magyarázatot a nem azonosított repülő tárgyakra és kutassák a lehetséges idegen élet nyomait. A bejelentést azután tették, hogy Mexikóban egy ellentmondásos kutató állítólagos mumifikálódott idegen maradványokat mutatott be.
Az elmúlt hónapokban komoly áremelkedést tapasztalhattunk a hazai benzinkutakon, egyre magasabbra kúszó jegyzéseket láthatunk mind a benzinnél, mind a gázolajnál. Milyen tényezők hajtják felfelé az árakat, mégis meddig tarthat a drágulás? Európai viszonylatban drágának számít a magyar benzin? Többek között ezekre a kérdésekre keressük a választ ele
Az utóbbi években gyökeresen megváltoztak az adóhatóság ellenőrzési módszerei: míg a korábbi években a revizorok egy megbízólevéllel „kopogtattak”, addig ezt felváltották az úgynevezett asztal mellől végezhető „desk audit” eljárások.
Gulyás Gergely Kormányinfón elmondta, hogy a kormány 2024-től bevezeti a bruttó elszámolást a napelemes háztartásoknak, és januártól kezdve feloldják a lakossági napelemek betáplálási stopját, lehetővé téve a hálózatba való csatlakozást.
Két táborra oszlottak fel azok a háziasszonyok, akik az interneten keveredtek heves vitába azzal kapcsolatban, hogy a jódozott só valóban jó módszer a befőzésre vagy sem. Vajon ez a praktika a legjobb mind között, vagy éppen ellenkezőleg: a jódozott só nemcsak, hogy elrontja a savanyúságot, de még káros is?
Miközben a belföldi turizmus csökken, a magyarok külföldi utazásaiban nyoma sincs a visszaesésnek: az utak száma ötödével, a kint tartózkodási idő 26 százalékkal emelkedett az első félévben. A külföldön elköltött pénz pedig még ennél is jobban nőtt: egy év alatt 45 százalékkal, 590 milliárd forintra - derül ki a Bank360.hu elemzéséből.
Az Agatha Christie regényeiből, David Suchet főszereplésével készült egész estés Poirot-filmváltozatok sokszor elképesztően jó, komplex krimikre sikeredtek. Minden adott is ehhez: csodás szereposztás, gyönyörű látkép, erős operatőri munka, pazar díszlet és jelmez, Christie remekbe szabott történetei az arisztokratákról. Ott sem stimmelt minden a sz
Az olasz filmművészet gigásza mindig is őszinte csodálattal töltötte el az 1992-es amerikai blockbuster rendezőjét, Tim Burtont. De mégis hogyan hatott Federico Fellini életműve az egyszerre éjsötét és vidámpark-hangulatú Batman visszatérre?
A lakásfelújítás és dekorálás koronázatlan királyai - ismertebb nevükön a Scott ikrek - megnevezték az évtized legnagyobb konyhai trendjét és azt kell mondanunk: teljes mértékben egyetértünk!
A Nasa versenyre hívta az élelmiszergyártókat, a feladat az űrhajósok étkeztetésének a megoldása. Nyolc cég jutott a döntőbe, amelyek valóban sci-fiben illő ötletekkel álltak elő.
Egy minnesotai transznemű férfi úgy döntött, hogy visszaalakító műtétre vállalkozik és beperli a rajta, 16 évesen kettős maszketómiát elvégző orvosokat.
Társaságok tagja, beltagja esetében az adott személy eldöntheti, hogy munkaviszony vagy megbízási jogviszony keretében látja el az ügyvezetői feladatokat. Azon túlmenően, hogy ha a munkaviszonyt választja, akkor a munka törvénykönyve előírásai vonatkoznak rá (munkaidő, végkielégítés, szabadság stb.), milyen különbség van a megbízási jogviszonyhoz k
Az elmúlt hónapokban számos olyan híresség tűnt fel a mozivásznon, aki néhány éve – vagy akár néhány évtizede – valóságos szupersztárnak számított, ám az elmúlt esztendőkben kevesebbet lehetett hallani róla. Most azonban újra eljöhet az ő idejük! Az alábbi cikkben ennek apropóján 5 olyan színészt sorolunk fel, aki 2023-ban visszatért a reflektorfén
Éld át a vitorlázás élményét és légy részese a közösségnek! A Magyar Vitorlás Szövetség versenysport-menedzser és sportszakmai referens állásaira várja a jelentkezőket. A Magyar Vitorlás Szövetség, mint sportági szakszövetség sportszakmai területen munkatársakat keres. A meghirdetett munkakörök: Versenysport-menedzser A rá váró feladatok egy része:
Az amerikai cégóriás először köt ehhez hasonló üzletet, de hosszútávra és sajátos konstrukcióban gondolkodik. Egész konkrétan 10 év alatt 250 ezer tonna karbonkibocsátás levegőből történő kivonását vásárolja meg azzal, hogy befektet a CarbonCapture Inc. vállalatba. Az Amazon saját blogjában jelentette be a tranzakciót, ami lényegében szén-dioxid-el
Hátborzongató, misztikus, rejtélyes történetek kiötlője, a detektívtörténetek kitalálója, a renitens elbeszélő, aki komoly önsorsrontó hajlammal volt megáldva. Ez volt E. A. Poe, akinek hatása ugyanakkor óriási volt az irodalomra és napjaink popkultúrájára is. Vajon mit gondolt az álmodozásról?
Az öltözködésen át történő társadalmi identitás létrejötte két szakaszból áll: az egyik, amikor felöltözünk, és a másik, amikor a társadalom "jóváhagyja" ezt. A félelem, gátlás, öncenzúra általában a másodikból fakad. Interjú Csalár Bence divatszakemberrel az öltözködés pszichológiai aspektusáról.
Az OnlyFans eredendően nem erotikus tartalmak megosztására létrehozott felület, a hazai sajtóban mégis szinte kizárólag erről az oldaláról ismerhetjük. Miként alakult ez így? Hogyan válhatott a kezdeti időkben a közönséget a művésszel, előadóval, jógatanárral és szakáccsal összekapcsoló felület mostanra a pornográf és erotikus tartalmakat megosztók
A szlovák politikusok közül egyre többen szeretnék, hogy vezessék be újra a határellenőrzést a magyar határon. Az utóbbi időben ugyanis, egyre több menekült próbál Magyarországról Szlovákián keresztül Nyugat-Európába jutni. A határ szlovák oldalán egyre több helyen lehet látni hátizsákos csoportokat, illetve parkokban várakozó külföldieket.
Ezt állítja az amerikai vezérkari főnök. A NATO katonai bizottságának vezetője meg azt, hogy az oroszok egyre több területet veszítenek, és egész Oroszország szenved a gazdasági szankcióktól.