Lili Reinheart testdiszmorfiás zavartól szenved. Testdiszmorfiás zavar az, amikor egy mások számára láthatatlan, kicsi, akár nem létező testi hiba körül forognak az egyén gondolatai. A sérült testképzavarral élő személy szégyent és szorongást élhet meg a teste tökéletlenségei miatt.
Több mint 20 ezer pedagógus hiányzott a köznevelésből a 2020/21-es tanévben, a nevelő és oktató munkát közvetlenül segítőkkel együtt a munkavállalói hiány meghaladta a 34 ezret – közölte a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke hétfőn budapesti sajtótájékoztatón, a témában végzett kutatásuk adataira hivatkozva.
A világnak meg kellene ragadnia az ENSZ-közgyűlés adta lehetőséget az ukrajnai béketeremtésre, ehhez azonban párbeszédre van szükség a szembenálló felek között - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn New Yorkban az ENSZ 78. Közgyűlésére érkezve.
“A túlélők semmit sem tudnak meg, (...) Nem is sejtik majd, mit gondoltam, mit tettem, mire vitt rá a háború. Isten a megmondhatója, sértetlen marad a család becsülete, a becsület látszata." Alfa Ndiaye húszas évei elején járó fiatalember, aki szenvedélyes és költői monológjában számol be bűnéről, amit az első világháború francia frontján követett
Az elmúlt egy-két évhez hasonlítva nem lát újdonságot az infektológus, de ez a kórokozó nagyon gyorsan változik, nem mondhatja azt, hogy ez így is marad.
A világnak meg kellene ragadnia az ENSZ-közgyűlés adta lehetőséget az ukrajnai béketeremtésre, ehhez azonban párbeszédre van szükség a szembenálló felek között – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter New Yorkban az Ensz 78. Közgyűlésére érkezve.
Eredetileg a kasmír kecskék nyírása ellen terveztek látványos akciót, de a meztelen, lekötözött sikoltozva vonagló nőről, akiről puha kis szőröket tépnek le, az embereknek egészen más jutott az eszébe.
A Gróf Széchényi Imre-díjjal tüntette ki Zsoldos Brigittát, a 73 gazdaszervezetet tömörítő Vajdasági Agráregyesületek Szövetségének koordinátorát és fő falugazdászát az Agrárminisztérium.
Másfél éve a legkisebb mértékben nőtt a görög építőipari termelés a második negyedévben éves összevetésben - derült ki a görög statisztikai hivatal, az ELSTAT honlapján közzétett adatokból.
Az állványrendszereiről ismert vállalkozás kínálatában mára a vontatható kocsik is megtalálhatóak. Az intralogisztikai eszközök tervezéséről és gyártásáról Ivony Csaba ügyvezetőt kérdeztük.
A nagy kamattöbblet miatt azt az állampapírt érdemesebb választani, amely nagyon hosszú futamidejű ugyan, de idő előtt is el lehet adni. A száz dollárhoz közelítő olaj keresleti oldala megélénkülhet, a kínálat viszont hagyományosan rugalmatlan, így könnyen bekövetkezhet egy komolyabb árrobbanás rövid vagy középtávon. Ezekről a témákról beszélt főmu
A világháborúhoz vezető blokkosodás ellen érvelt sajtónyilatkozatában a magyar külügyminiszter New Yorkban, az ENSZ közgyűlésének helyszínén. Szijjártó Péter a Facebook-oldalára feltöltött videóban azt mondta: az ENSZ éppen arra való, hogy akár az ellenfelek is szóba álljanak egymással, ezért orosz kollégájával is tárgyalni fog.
Nápoly Olaszország harmadik legnagyobb városa, Campania régió fővárosa. A Vezúv lábánál, a Nápolyi-öböl partján fekszik, és egyedi hangulatával, mediterrán építészetével és gazdag történelmével vonzza a turistákat.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke minapi, az Európai Unió helyzetét bemutató beszédében fontos bejelentést tett. Az unió megfelelő szervei szubvencióellenes eljárást kezdenek a kínai elektromos autógyártók ellen, mivel azok az európai fél gyanúja szerint a kínai állam hatalmas pénzügyi támogatásainak köszönhetően képesek mesterséges
A kormány pótlólagos nyugdíjemeléssel kapcsolatos bejelentésére már csak legfeljebb két hetet kell várni, hiszen 2021-ben a döntés október 6-án jelent meg, míg 2022-ben október 5-én hirdette ki a kormány - írja a Portfolio.
Hiába az adózási hátrány az állampapírokkal szemben, továbbra is ömlik a pénz a befektetési alapokba – derül ki a BAMOSZ legfrissebb számaiból. Augusztusban 382 milliárd forinttal nőtt az itt kezelt vagyon, ebből 340 milliárd a tőkebeáramlásnak volt köszönhető.
Maguk mögött tudták a világjárvány és az árrobbanás okozta válságot a magyar szállásadók és vendéglátósok, de az ideális helyzetet még messze nem érték el. Budapest szárnyalt az idén, míg a vidéken ki kellett bírni, hogy a szezonban a fizetőképes magyarok most külföldre mentek. A vendégek visszatértek, az iparágat most a jövő kérdései foglalkoztatj
Elon Musk meglehetősen kemény álláspontot fogalmazott meg Soros György egyik szervezetével kapcsolatban. Nem először szúrt oda a magyar származású üzletembernek.
A svéd NATO-csatlakozás ügyében a kormányoldalon Orbán Viktor májusi katari nyilatkozatát tekintik irányadónak: “Nem akarunk konfliktusokat importálni a NATO-ba". Nem kommentálom - reagált Hende Csaba a kérdésünkre, hogy a Fideszben most azt várják-e, hogy a svédek jöjjenek a NATO-csatlakozásuk miatt Budapestre. De nem is cáfolta.